
Most ugrunk egy bő 20 évet az időben, 2005-ben járunk, egy kertészetben. A tavaszi szellő egyszer csak a régről jól ismert illatot hozza felém, én meg csak megyek az orrom után, majd megtalálom őt, az ismeretlen fűszert. Röhej, de a nevét itt sem tudták megmondani.
Így esett, hogy névtelen növényként kellett őt elültetnem a kertben. Olykor végighúzom levelein a kezemet, majd hosszú órákig érzem a jellegzetes illatát, és ezen a szappanos kézmosás sem segít. Főzni azonban még nem főztem belőle. Talán kicsit meg is feledkeztem róla az elmúlt időszakban.
És végre elérkeztünk a történetben a tegnapi naphoz, amikor a piacon megláttam a zsenge, idei kukoricát, és ugyanabban a pillanatban eszembe jutott az ismeretlen fűszer. Egymásnak vannak teremtve, gondoltam, és egy finom, krémes levesben egyesítettem őket. Hosszas netes keresgélés után ma rátaláltam a fűszer nevére: ő a curryillatú szalmagyopár. (Helichrysum italicum.) Elsősorban levesek, mártások ízesítésére használják. Fotó, leírás itt.
Hozzávalók: 4 cső kukorica, 3 kis fej újhagyma, diónyi vaj, só, bors, 1,5 dl tejszín
1. A kukoricákat főzzük meg sós vízben, ha megfőtt késsel vágjuk le a szemeket a csőről. A levet ne öntsük ki!
2. A hagymát vágjuk apró kockára és dinszteljük meg a vajban
3. Adjuk hozzá a kukoricát, egy kis ág szalmagyopárt, majd 2-3 perc múlva öntsünk rá kb. 1 liter főzőlevet. 15 percig főzzük enyhén gyöngyözve a levest, majd adjuk hozzá a tejszínt és turmixoljuk le
4. Friss petrezselyemmel szórjuk meg tálaláskor
19 megjegyzés:
Ilyen anyukám kertjében is van, de a nevét mi sem tudtuk. Köszi az infót.
Tejszín helyett mit lehetne még tenni bele? Azt sajnos nagyon nem szeretem.
Egyébként a hozzávalók felsorolásából éppen a gyerekkor illatú növényke maradt ki, de ez a leves különlegességéből semmit sem vesz el, gratulálok hozzá, nekem bizonyosan soha esezmeb nem jutna kukoricából levest főzni.
2 darab offtopic:
1 - mondjátok meg nekem iziben, hol lehet mogyoróhagymát venni?
2 - júliusi esküvőre milyen gyümölcsökból csinálnátok gyümölcstálat? és milyen frissítőt szolgálnátok fel? (limonádé-féleségekre gondolok)
És ezt az olasz szalmagyopárt használják vajon az olaszok?
Holdhal, köszi javítom a hozzávalós listát, hiába este van...
Én még nem találkoztam vele Olaszországban, de utánanézek. azt mondanám, nem
Mogyhagyma passz, talán nagycsarnok, de én mostanában nem láttam
üdítő: mentás-narancs-citrom, melegben sztem ez az abszolút győztes, (én ebben a fodormentát szeretem, sokkal intenzívebb az íze), különlegességként: görögdinnyelé, jól lehűtve.
Tál: sárgadinnye bizti, a görög hamar összerogy, ribizli, egres?
kis tejföl v. natúr joghurt esetleg
A nyolcvanas évek elejének Bulgáriája nekem a Schweppes bitter lemon-t jelenti...
Phzs, nekem az akkor még tú keserű volt, azóta azonban sokat iszom a horvátoknál, olaszoknál (ott van még keserű narancs is, az az igazi kedvencem) Kár, hogy egyiket sem kapni itthon
ez valószínűleg a csubrica lesz a bolgároknál. nekem pedig a bolgár gasztroélmény a caca (sült apróhal) és a banica (a bolgár burek). meg a szófiai ljulin lakótelepen a zakuszkás (pékség). az igazán bátrak pedig igyanak bozát. nekem elég volt a szaga.
Mogyoróhagyma lelőhely engem is érdekelne. Annyira ritkán látok (akkor is inkább termelőknél), hogy azonnal veszek egy csomót, és akkor jöhetnek a mogyoróhagymás étkek. Mondjuk, a pucolását másra bízom, főleg, ha köret státuszt kap...
Off: gratulálok a Goldenblog helyezéshez!
LepkePillangó
Azért az vicces hogy te még a bolgároknál is az olaszt találod meg. :)
Szusza!
Lehet, hogy avéremben van????? Pedig akkor még nem tudtam olaszul, sőt talán nem sok fogalmam volt az ország létezéséről
A szag után mentél :))) Nagyon fura hogy mennyi fűszernövény van, és hogy milyen keveset ismerünk, használunk. Számomra a nagy felfedezés a nigella volt- salátákra, kenyerekbe nagyon finom, aromás, illatos.
A csubrica az a borsikafű, avagy csombor.
Egyébként honnan derült ki, hogy szalmagyopár volt az a fűszer? (Mi volt ráírva az üvegre?)
mk
MK!
Az üveg húsz éve a kukába került, és cirill betűvel volt írva.
A levél és az erőteljes curry-illat alapján találtam rá a neten+a Hozzávalók című könyvben is szerepel
Bocs, később figyelmesebben olvastam el a sztorit.
A csubricát avagy csombort érdemes szintén kipróbálnod, nagyon szeretik a bolgárok, tényleg nem kizárt, hogy az volt az (bár a szalmagyopárt nem ismerem).
Üdv: MK
én Németországban élek és ezért "google"-oltam.
németül hétköznapi nevén CURRYKRAUT vagy CURRYPFLANZE tehát curry füszer, de a hivatalos neve "olasz szalmavirág"
Igen, ay lesz, de valójában semmi köze ahhoz a curry-hez, amit az indiaiak használnak
A cserepes fűszernövénykék között is (a szupermarketekben árult fajtából) szokott lenni néha "currynövény" elnevezéssel, egyszer én is vettem, tényleg curry-illata van.
Mogyoróhagymát pedig a Tescoban láttam legutóbb, meg is lepődtem.
Én kb. két éve rozmaringként használtam ezt a fűszert a kertemből:-) Most kis segítséggel sikerült beazonosítani, úgyhogy gyorsan vennem kell egy rozmaringot :-)
Niki
Szerintem is inkább a csubrica lesz a tipikus bolgár fűszer, amit egyes leírásokban a borsikafűvel azonosítanak, máshol viszont fűszerkeveréknek tartják:
http://www.terebess.hu/tiszaorveny/fuszer/bulgaria.html
http://de.wikipedia.org/wiki/Tschubritza
szia, ez tényleg vicces, a névtelen növény, pont kukoricakrémleves receptet kerestem, amikor is... szóval én az ikeában vettem tavaly ezt a növény, mondjuk latinul rá volt írva a neve :), de mi először Korzikán találkoztunk vele (nászúton :)) és csak az illata miatt vettük meg, sajnos kiszáradt a cserépben, de még megvan :). de képzeld, ha mész a Bécsi Kapu felé az Ostrom utcában jobb oldalt Fiáth végénél találkozhatsz vele :)
Megjegyzés küldése