2008-06-15

VKF! XVI – Kuszkusz-saláta grillezett padlizsánnal

Gourmandula VKF kiírására nehezen tudtam volna olasz étellel készülni, ugyanis egy olaszországi piknik esetén az alábbiakat tenném:
- fognék egy kosarat
- vennék finom, friss, ropogós héjú, lukacsos kenyeret a péknél
- érett pecorinót a sajtosnál
- szalámit, sonkát, pancettát a salumeriában
- beszereznék némi olajbogyót, olívaolajat és egy kis vörösbort
Ezzel össze is állt egy olasz piknik. A kosárral pedig a tengerre néző ligúr lankáktól szicíliai csipkézett partszakaszáig bárhol leülhetünk, és elfogyaszthatjuk annak tartalmát.
A fent említettek azonban nem elégítik ki a pályázati kiírást, miszerint a sütőt/főzőlapot is be kell kapcsolni í piknik menüjének elkészítésekor, illetve készítsük azt magunk. Így egy kicsit messzibb tájakra képzeltem magam, méghozzá észak-Afrikába, és kifőztem ezt a kuszkusz-salátát.

Hozzávalók: 25 dkg kuszkusz, egy mokkáskanál sáfrány, 1 nagy szem paradicsom, 3-4 szál újhagyma, 4-5 mentalevél, 1 lime lereszelt héja és pár csepp lé, petrezselyem, só, olívaolaj
Padlizsánhoz: felkarikázott padlizsán, petrezselyem, olívaolaj

1. Forraljunk fel kb. félliter vizet, sózzuk, majd tegyük bele a sáfrányt. Adjuk hozzá a kuszkuszt, majd fedjük le az edényt, kb. 10 perc alatt magába szívja a levet, és megpuhul. (Nekem ez a módszer tökéletesen bevált, soha nem lesz ragacsos a végeredmény, és hamar elkészül)
2. A negyedekre vágott paradicsom magjait távolítsuk el, majd vágjuk egész apró kockákra a húsát. A hagymát és a petrezselymet és a mentát is vágjuk fel apróra
3. A kész kuszkuszt keverjük el olívaolajjal, adjuk hozzá a paradicsomot, a hagymát, a petrezselymet, a mentát. Ízesítsük a lime héjával és levével.
4. A padlizsánt grillezzük meg (pl. kontaktgrillen), petrezselymes olívaolajjal locsoljuk meg

10 megjegyzés:

anna írta...

en is kuszkusz am, csak most latom, h te is ^_^

Lizi írta...

A spontán alkalmakra én is azt pakolnám a kosaramba, amit te, HA lehetne mindezeket a finomságokat "minden" sarkon kapni. Tavaly egyébként a Piadina-dat készitettem mozarellával, rucollával, sonkával. Felmentünk a Vespával a Normafára és egy pokrócon megettük az olasz lepénykét... úgy olaszosan :)

dolcevita írta...

Lizi!

Ha minden sarkon lennének ilyen boltok, az lenne a szép világ : )
A vespás kaland nagyon is olaszosan hangzik, olyan jó, hogy másoknak is van erre igénye : ))))

dolcevita írta...

Anna!

MEgnéztem, jól hangzik, ki is próbálom. AMúgy azt hittem sokkal több kuszkusz recept lesz, nekem valahogy nagyon adja magát ilyen alkalmakra

Lizi írta...

Igen, az ám. Sosem értem, hogy miért nem jut senkinek eszébe, hogy nyisson egy jó kis pékséget. De hiába tűnik úgy, hogy sokan gondolkozunk igy, kiderül, hogy mégis azok vannak többségben akik megveszik 5Ft-ért a vizes zsemlét a Tescoban, vagy Globus mustárt, mert sajnos erre van csak pénzük.
Egyébként mi nagy Vespa rajongók vagyunk, a nyárra elvileg megkapom használatra a párom II. számú kedvencét. ;)

dolcevita írta...

Lizi!
Én annyira de annyira szeretnék robogózni (egy szép, vajfehér+króm vespával, de lehet piros is), csak nagyon bszari vagyok. Pesten nem próbálnám. Mikor Rómában voltam ösztöndíjas, annyira megszoktam, hogy már majdnem bérletem is egyet, de azért ott is jobban féltem, mintsem, hogy megtegyem. (ott azért sűrű jelenet volt a mentő a gázolt robogósnál)
Autót vezetni imádok Olaszországban nagyvárosban. Az iszonyú káosznak valahogy van egy rendszere, a lényeg, hogy bátran haladj. Fura,pl hogy Palermóban olyan tesze-toszán vezetnek, semmi nyoma a firenzei vagy római káosznak

Névtelen írta...

Sziasztok,

pékségre reagálva: Mom Park földszint, a gyógyszertár mellett: Rue des pains - Kenyerek utcája. igaz, hogy nem olasz, de állati baguettek, kenyerek és mindenféle jó kapható.

üdv,
Ányeze

Lizi írta...

Dolce Vita,

még nekem is csak a szám jár. :) Eddig én is a "hátsó" ülésen ültem. Ha befejezem a fészeképitést, azért ez lenne a következő beruházás. Furcsa mód én is a vajszin és a piros között vacillálnék. :)

anna írta...

aha, en is azt hittem, mindenki ilyet csinal majd, annyira adodik
majd en is kiprob a tiedet, az is nagyon tetszik nekem

siccike írta...

Megcsináltam, és istenien egyszerű és nagyon finom volt! Köszi!:-)

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin