2008-07-27

Paradicsomos, hagymás focaccia

Szombaton vendégségbe vittem ezt a focacciát. Szerintem isteni lett, a hagyma fehérborban előpárolása igen csak sokat dob rajta. A tészta véletlenségből egy gondolatnyival nyúlósabb volt, mint a szokásos pizzatésztám. Nem szoktam méricskélni, és egy kicsivel több vizet öntöttem hozzá, így a tészta enyhén ragadt a gyúráskor, de a végeredmény így lett igazán puha, lukacsosra kelt, az alján és a tetején kellően ropogós.

Hozzávalók a focaccia tésztához: 40 dkg fehérliszt, 10 dkg durumliszt, 3,5 dl víz, 1 evőkanál méz, 7gr szárított élesztő, 2 evőkanál olívaolaj, só
feltét: 5 szem lucullus paradicsom, 4 kis fej vöröshagyma, fél dl száraz fehérbor, olívaolaj, só
1. A tészta alapanyagaiból gyúrjunk ruganyos tésztát, kelesszük 2*2 órát, közben egyszer gyúrjuk át. Ebben a jó melegben nekem a háromszorosára kelt a tészta
2. A paradicsomokat vágjuk negyedbe, majd szeletekre, ha nagyon leveses fajtánk van, akkor sózzuk le a felvágott paradicsomokat és szűrőbe tegyük csöpögni kb. fél órát
3. A hagymát is negyedeljük, majd olívaolajon nagyon enyhén pirítsuk meg, majd öntsük fel a fehérborral, és pároljuk 5-10 percig, sózzuk
4. Melegítsük elő a sütőt 250 fokra, a kinyújtott tésztára felváltva helyezzünk paradicsom- és hagymacikkeket. Olívaolajjal locsoljuk meg a focaccia tetejét és kb. 15 perc alatt süssük készre

14 megjegyzés:

VKOrsi írta...

ezt a 2x2 óra kelesztést még nem olvastam sehol.
Mindenképp kipróbálom!

Dolce Vita írta...

Orsi!

Ez most épp így jött ki, mert délben jutott eszembe, hogy vihetnék vmit, és fél ötkor indultunk.
DE mindighasonló ideig kelesztek 3+2, 3+1,5+2, ahogy éppen kijön. VAn, hogy reggel 9-től, este hétig, mikor van időm tésztát keverni. A lényeg, minél tovább kel, annál jobb lesz. Ennél a tésztánál a szokásosnál kicsit több víz, a méz és a jó meleg eredményezte a gyönyörű, könnyű, lukacsos tésztát. Az adag másik feléből kenyeret sütöttem, ma reggel ettük meg az utolsó, még mindig puha és finom serclit

Csáki István írta...

Szia

Azt a bizonyos lucullus paradicsomot hol lehet beszerezni? vagy megfelelő hozzá a sima, boltban/zöldségesnél kapható is?

Dolce Vita írta...

Csoki!

Piacon kapni lucullust, kicsi, hosszúkás, száraz fajta, vastag hús, kevés lé és mag.
TErmészetesen süthető bármilyen paradicsommal, ha nagyon leveses, vagy csöpögtesd le, vagy szedd ki a magos részt, hogy ne áztassa el a tésztát

Jucy írta...

Nagyon jól néz ki, holnap meg is csinálom. Persze finnyás családomnak más kell majd rá :)

Névtelen írta...

Ma ezt vacsoráztunk, és bele is szerettünk rendesen. Ezer hála érte! Felvettük a kedvencek közé :) Aszalt peredicsomot is készetettem a leírásod alapján, az is hiánypótló a konyhámban. Szóval mindent köszönök, képek a blogomon: alkoto.freeblog.hu
Kívácsian várom, mit tartogatsz még :) Jó munkát!

Névtelen írta...

Kicsit sokra sikerült az e betű, bocs! Mi van ma velem?

Névtelen írta...

Szia.
Köszönöm a receptet, meg csináltam,én kezdő vagyok, nagyon még, de ízre isteni fincsi lett. Lenne egy pár kérdésem ha nem gond, szerintem a mi sütőnkben 250 fok és 15 perc nagyon sok lett, olyan barna lett a tészta kívülről. Az nagy baj? De puha és lyukacsos a tészta belülről, és tényleg nagyon fincsi :) Köszönöm, A második gondom olíva bogyót akartam rá tenni de lepotyogtak sütés után, hogyan kell csinálni, hogy a tésztába maradjon. Köszönöm szépen. Fogok még sütögetni az oldaladról,mert már magam szeretném a kenyeret elkészíteni. Kellemes napot kívánok.
Kati Kanadából.

Dolce Vita írta...

Kati!

Akkor lehet, hogy a Te sütődben elég 10-12 perc is. Vágd ketté a bogyókat és jól nyomkodd bele a tésztába, talán akkor nem sül ki belőle

Névtelen írta...

Szia,

írod, hogy akad olyan, hogy reggel gyúrod a tésztát és este hétig kel... Nem esik össze? Csak azért kérdezem, mert én reggel elmegyek otthonról és 4-kor olasz délutánt tartok, de előtte már nincs időm gyúrni, csak reggel... De focaccia nélkül nincs olasz délután... :( ha korán begyúrom a tésztát, nem lesz baja 4 óráig? köszönöm! gyönyörű, hasznos és inspiráló a blogod! :)

Dolce Vita írta...

Nem, nem esik össze, viszont ha reggeltől délutánig kel, elég lesz csak az élesztő fele. Főleg, ha meleg van (ami most épp nincs : ()
A sütőt pedig nagyon forrósítsd fel sütés előtt, menjen legalább 20 percet max fokozaton

Névtelen írta...

azta, hű de gyors vagy :)
nagyonnagyon köszönöm!!!
Éva

most pedig kiválogatom az összes nagyon-nagyon olaszos ételt a blogodról, és az kerül az asztalra :)))

Buxxx írta...

Szia!
Ha nem haragszol akkor "illusztráltam" az elkészítést. :)
Üdv!

http://egyel.blogspot.com/2012/05/dolce-vita-1-resz.html

Dolce Vita írta...

Steel Pub!

nagyon mókás kis videó, tetszett. Remélem, ízlett a lepény. A fokhagymás olaj alá jó ötlet, bort öntöttél a hagymára? A videón nem láttam, és az nagyon kell ám az ízéhez.

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin