2008-08-13

VKF! 17. Az összefoglaló I.

Meggyógyult a netem, gőzerővel készítem az elmaradt összefoglalót. (Reméltem, nem maradok totális szégyenben, és még az új forduló nevezési határideje előtt elkészül).
A nyári pangás ellenére 59 blogról, több, mint 70, jobbnál jobb recept érkezett. KÜlön öröm, hogy nagyon sok új résztvevő jelentkezett, remélem, sokáig kedvüket lelik ebben a játékban, és mostantól ők is állandó szereplői lesznek a VKF!-eknek!
A receptek önmagukért beszélnek, rengeteg ötletet lehet meríteni, és beigazolódott a váncsai gondolat, miszerint minden saláta, amit megeszünk.
Első rész itt, azután folyt. köv.


Okostojás a Főzés tudománya blogról Kvázi olasz salátát készített Frank Júlia nyomán, tésztával, tonhallal, és paradicsommal. Forró pasta helyett ideális a kánikulában.

Zsuzsi Zsuzsi főzről 2 salátával, egy krémsajtos, grapfruitsalátával és egy ananászos-csirkesalátával készült. Műveiben közös, hogy gyümölcs alapúak, de mégsem gyümölcssalátákról, hanem sós salátákról van szó. A krémsajtos grapefruit salátája nekem különösen tetszett, biztos, a konyhámban is elkészül majd.





Mamma, a Dalla cucina per te szerzője egy, az amerikai felső tízezer ügyes-bajos dolgait taglaló könnyed regényből merítette édesköményes ananászos garnéla salátáját. A könyv szerzője nem fejti ki részletesen a receptet, Mamma ezért már épp reklamálni akart a kiadónál, mikor a salátás VKF kiírás igen jó indoknak bizonyult arra, hogy ő maga egészítse ki a receptet.







Ági, az Ági főz blogról az egyik nevező, aki már rég nem majonézes salátákat készít, és a vasárnapi ebédet kísérő tejfölös uborkasaláta mellett ún. vacsorasalátákkal gyakran eteti a családot számtalan salátával készült a VKF!-re. Egész pontosan öt salátát, amelyek egytől egyig grillezett/sült zöldség alapúak és egy különleges salátaöntetet készített a fordulóra.






Fakanál, bár nem akart részt venni a salátás kiíráson, végül mégis nevezett egy szokatlan párosítással, amelyért a családja csúnyán és gyanakodva nézett rá. Szerint nincs ebben semmi fura, és a receptet elnézve ezt el is hiszem.





BeckZsu szerint csirkehúsos salátatortája egyszerű alapanyagokból készült mégis az ünnepi asztalon is megállja a helyét, és milyen igaza van!







Anna az Anna eszikről hideg és langyos salátával készült, mindkettő cukkíni hangsúlyos. Joghurtos, kapros cukkínisalátája a hűsítő fogás kánikulára, langyos, krumplis, cukkínisalátája pedig egy laktatóbb fogás.






Gabojsza is 2 salátát készített. Garnélás meleg lencsesalátja a kicsit munkásabb darab. Paradicsomos, articsókás, sonkás mediterrán salátája igazi ízorgia, amelyhez a kellékek, jó ha ilyenkor nyáron a hűtőnkben lapulnak, hogy bármikor 2 perc alatt összedobhassunk belőlük egy ilyen tetszetős fogást.






Baba, A konyha és Énről a tofuval ismerkedett, meg közelebbről a VKF! kedvéért, és egy igazán guszta, thai jellegű gyömbéres sült tofu-t készített.










Piszke a Candy’s-ről joghurtos, mézes, citromos, chilis és mentás sült padlizsánsalátával készült. A kiírás fejtörést okozott Neki, mivel családja nem nagy híve az önálló salátáknak. Szerintem ilyesmikkel megbarátkoznának.














Chaud Froid négy ötletes és izgalmas salátával, és róluk készült gyönyörű fotókkal nevezett VKF!-re: egy édesköményes cukkínisalátával, egy kéksajtos grapefruitsalátával , egy terriakis lencsesalátaval, füstölt lazaccal, és egy sült céklasalátával eperrel és majonézzel kiegészítve.


Zozó, a Cookingstar séfje, kinevezések után, a blogéletbe is visszatérve 2 salátával örvendeztetett meg minket. Avokadós, rákos, kenyérsalátája a kenyér használata miatt igazi különlegesség. Másik versenyzője a fügés, rukolás sonkasalátája a remek hozzávalók alapján csak jó lehet.





Gigi cukkíni-csónakba töltött zöldséges pulykasalátája egy esti szoptatás eredménye. Nincs is annál jobb, mint az éjszaka közepén félkómásan ilyeneken töprengeni : )







Réku krumplis, almás, uborkás, pácolt heringes salátájáért Csehov is odavolt, állítólag innen kapta a fogás a becsületes nevét.

Mamma távol-keleti gyorsának salátája egy csirkés rizstészta-saláta, amely által megismerhetünk egy tipikus vietnami mártást, a nuoc chamet. Részletek az Orient Express-en







Phzs-nek, az Ecet és olaj szerzőjének, akkor igazi önálló étel egy saláta, ha abban hús is van. A fordulóra egy sonkás, dinnyés salátával készült, amely több, mint egy prosciutto con melone.







Cukroskata azt írja magáról, nem szokott gyakran klasszikus salátát készíteni, ezért inkább egy gyümölcssalátával nevezett. Az érett gyümölcsök semmilyen édesítést nem kívántak, a fekete csokit azonban szívesen vették köretnek.









Égígérő paszuly könnyed mazsolás, kukoricás, kapros rizssalátáját volt szerencsém kóstolni, csak annyit mondhatok, érdemes kipróbálni az elsőre furának tűnő összeállítást.










Kicsi Vú bodzás gyümölcssalátával készült, amelyet fehercsokimousse-szal varázsolt teljes jogú desszertté.









Lilla a Főzni vagy nem főzniről rizses görögsalátát készített, amely csak nevében idézi a klasszikus salátát, azonban annál jóval gazdagabb és újszerűbb fogás.







Eszter, a Fűszer és lélek szerzője sült paprikasalátát készített, roquefortos padlizsánkrémmel. A saláta olyan jól sikerült, hogy fotózás előtt mind elfogyott, így újra kellett készíteni, egy kis módosítással, kevesebb fokhagymával. A blogon a recept újragondolt verziója olvasható.










Gabriella kreatív konyhája Hollandiában működik, ezért ne csodálkozzunk, honnan is szerzett ő epret július közepén. Az eper-függő Gabriella természeteses kedvenc gyümölcsével készült, crema di balsamico-val ízesített epersalátát mutat be.






Gourmandula ázsiai sült zöldséges karamellizált tofus salátája fél perc alatt készült el, azokból a megmaradt hozzávalókból, amelyekből a Millenárisos piknikre késztett sushit. Ha éppen nem ilyen az előéletünk, akkor a hozzávalókat azért be kell szerezni, de megéri. (Tényleg, a képet már elküldtem vagy elfelejtettem?)





Grenadine hetente 1-2 alkalommal piacol egyet, és ilyenkor készít salátát, kosara tartalmából. Két dolog állandó, a házi joghurt és juhsajt. Mostani salátájába melléjük málna és feketeribizli került.







Zsuzsa, a Ha bolond, ne szedd le! szerzője egy libanoni csicseriborsós, gombás bulgursalátát készített, amelyhez galambgombát használt. A receptből megtudhatjuk, hogy a galambgomba kitűnő salátának, íze nem erőteljes, állaga viszont roppanós, különösen pirítva őrzi meg jól ezt a szokását.



Hobbiszakács egy svéd-olasz-magyar koprodukciós puliszkatortát készített, erős román-francia beütéssel. A recept elkészítése egy filmforgatássá alakult, megéri a leírásért odaklikkelni.






Horasz konyhájában éppen életmódváltás zajlik, ha jól vettem ki a sorokból, egészségesebb irányba elmozdulás, így a heti étrendben 4-5 alkalommal szerepel egy-egy saláta. Íme egy intenzív ízű, csirkés, gyümölcsös fogás.






Ízbolygó tőle megszokottan, egy igazán extra salátával készült, ricottás tzatziki habot készített paradicsommal és kapros vinaigrettel












PartizánOrsi kedvenc vinaigrette receptjét osztja meg velünk.


Dibukk kéksajtos rókagombasalátájának fő kelléke a rókagomba csak erre a felhívásra várt, hogy a tányérba kerüljön.Néhány karakteres hozzávaló és egy domináns dresszing, Dibukk szerint ez a jó saláta titka.






Beatbull a Kísérleti konyhájában 3 salátát készített, egyik nagy kedvencemet a szicíliai narancssalátát , egy nagyon ötletes inverz Cobb salátát , és desszertként egy gyümölcssaltát, csokilevelekkel díszítve





Kricso is két salátával készült, céklával színezett tésztasalátát, és meggyes kacsasalátát készített. Ciklámensalátája leszámol a nagyi főztjével.











Lila Füge a munkahelyi szép pillanatokon nosztalgiázik, mikor barátnőjével finom salátaebédeket készítettek. Pácolt, grillezett cukkínisalátájával ezeknek a szép napoknak állít emléket.






Friss kétszeres anyukánknak, Lilahangyának 2 salátára is futotta az erejéből, ezek után, és a ripsz-ropsz újraéledő blogaktivitása alapján el sem hiszem, hogy bonyolult az élet két kisgyermekkel.

6 megjegyzés:

Horasz írta...

Szep osszefoglalo:)

Zsuzsi írta...

Köszönjük szépen az összefoglalót. Nem is baj, hogy a forduló óta eltelt egy kis idő, számomra így több, már olvasott recept is újdonságnak tűnik:-)

Unknown írta...

köszi szépen az összefoglalót ;) virít a nyár a rengeteg saláta fényképről ;)

Névtelen írta...

Érdemes volt várni! Remek összefoglalót rittyentettél, öröm lesz belőle mazsolázni!
Köszönöm!

Gourmandula írta...

Csatlakozom az előttem szólókhoz, köszönet, ill. tényleg fantasztikus, ahogyan üvölt a nyár a képekről, jó nézegetni... :)
(ja, képet nem küldtél, de nagyon örülnék neki. :))

Névtelen írta...

Óriási munka, le a kalappal, köszönet érte!

(Elszállt az előző kommentem, mégegyszer próbálkozom.)

A luna de miele kifejezés azokból a régi szép időkből származik, amikor a vőlegény elrabolta menyasszonyt a szüleitől. A fiatalok az első teliholdig nem kerültek elő. Ezalatt mézből erjesztett itókán és ölelkezéseken tengették az életüket.

Jobb volt régen...

:-(

:-)))))

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin