2008-09-05

Hagymafelfújt

Valahogy fél az ember a felfújtaktól, mert azt biztos olyan bonyolult készíteni. A napokban főztem a Fakanál következő számába egy finom, tipikus őszi hozzávalóval készült felfújtat, és rá kellett jönnöm, felfújtat sütni nem bonyolult. Egészen új távlatokat nyitott a dolog, mert rengeteg módon lehet ízesíteni, és egy nagyon elegáns előétel sül ki belőle. Második próbálkozásra ez a hagymás verzió sült. Egy biztos egy idő után bizony összeseik, úgyhogy azonnal kell tálalni. Várok ötleteket, miket lehet beletenni!

És egy hasznos tanács, egészen más téren: aki az új Culinárisban látogatna, hét előtt tegye, mert ez az üzlet nem 8-kor zár!!! Én tegnap fél nyolcra értem oda :(

Hozzávalók: 25 dkg vöröshagyma, 3 tojás, 1 dl tejszín, 1 dl tej, 3-4 dkg vaj, 2 magasra púpozott evőkanál liszt, 10 dkg sajt, l: ementáli, só, bors

1. Főzzük meg a megpucolt és félbevágott hagymát rövid, sós lében. Szűrjük le és botmixerrel pürésítsük, öntsük hozzá a tejet és a tejszínt
2. A vajat egy lábosban olvasszuk fel, adjuk hozzá a lisztet, állandóan keverve 1-2 percig a tűzön hagyom, majd apránként öntsük hozzá a hagymás levet. Folyton keverjük, hogy ne csomósodjon, ha bugyogva forrni kezd a „besamell” zárjuk le alatta gázt, sózzuk, borsozzuk.
3. Reszeljük bele a sajtot és egyenként keverjük el benne a tojások sárgáját
4. A fehérjét egy csipet sóval verjük fel kemény habnak, és óvatosan keverjük a krémhez
5. Öntsük hőálló tálakba a krémet, és 180 fokos sütőben 20-25 percig süssük, míg szépen megsül a teteje.

16 megjegyzés:

Unknown írta...

Nem csak előételnek, hanem desszertnek is jó persze ;)
Ha már ennyire felhívod az olvasókat, hogy mit lehet beletenni: pl. spárgát, kókusztúrót... ;) "Klasszikusabb" irányban persze csokit, gyümölcsöket, de pépesített halakkal is elkészíthető.

Névtelen írta...

Valamelyik gasztroblogger már megcsinálta ugyanezt hónapokkal ezelőtt, de most nem találom, Macikonyhára tippeltem, de nem ő volt. Timi

Dolce Vita írta...

Beatbull!

Csokisat szoktam készíteni, de az más, mert annak folyós a belseje. Egyszer egy eperfelfújttal próbálkoztam, de az csúnyán mínuszora összeesett, ahogy kivittem a sütőből : (

Timi!

Lehet, hogy sok ezer konyhában elkészült ez világszinten az elmúlt hónapokban

Névtelen írta...

Dolcevita!

Elárulnád hogy hol vásároltad ezeket a cuki suffle tálacskákat?
Előre köszönöm,
Szilvi

Dolce Vita írta...

Szilvi!

A tornyos budaörsi outletben van egy konyhabolt (remélem, még működik) ott vettem kb. 2 éve. elég olcsón, úgyhogy rögtön 12 db-ot szereztem be (talán 150 Ft volt darabja)

Névtelen írta...

Láttalak a legújabb Fakanál magazinban és próbáltam a honlapodat is megnézni, de nem is enged be a rendszer mert annyira erős vírust jelez. Tudsz esetleg valamit erről? Mert nagyon kíváncsi lennék rá, de nem is tudom még a kezdőlapot sem megnézni. Zsófi

Névtelen írta...

Kriszta.
Csatlakozom az előttem szólóhoz,igaz nekem bejön a könyved boritójának képe.
Hogyan tovább?????
Üdv.Marcsi

Bisztrókonyha írta...

Szia Dolce!
Gratulálok a bloghoz,gyönyörű,imádom és rendszeres olvasója vagyok.. :)Igazi olasz mániás vagyok,én is tanultam kint,szerelem volt elsőre. Most i megyünk ki a kis családdal,az úticél Milano és környéke. Esetleg tudsz egy jól bevált szállást arrafelé? Mert bizony a lelketlen hosteleket és társaikat nem szeretm,de a neten egyelőre csak ilyenekre bukkantam :(
Más.Mikorra várható a könyved? Már nagyon várom!
Panna

hallohallo írta...

csatlakozom a ramekin-kereső névtelenhez, ha valaki tud egy mostani tippet, hogy hol lehet kapni ilyen tálkát (épeszű áron még jobb lenne), közzétenné? előre is köszönöm!
(budaörs mostanában nagyon nem esik útba...)

Névtelen írta...

Szia!
Ùgy emlékszem, olvastam itt egyszer egy sütötökös gnocchi receptet, most viszont nem találom a tészták között. Ja, és milyen fajta tököt ajánlasz hozzá? Itt szinte csak Hokkaido-t lehet kapni.

Névtelen írta...

Szia! Nagyon szép a dvita, és gyönyörűek a nyaralásos fotók is (sejtettem én, hogy van élet a konyhán túl is, csak eddig alig csepegtettél ide nekünk valamit). Szóval örülök és bízom benne, hogy bővül még a képtár, mert öröm nézelődni arrafelé. Ha javasolhatom, egy rss feeder sokat segítene... Üdv: merci

Névtelen írta...

Nagyon szép a honlapod, rendszeresen olvasom és frissítem a recepttáramat.
Köszönet érte.

Ha még aktuális és lehet, "anna"-nak küldenék két szállást. Nyáron voltunk a tavaknál és mindkeet szállás nagyon bejött.
Egy nagyon hangulatos kis szálloda a Maggyore tó partján:
http://www.pironihotel.it/

Egy "tanyasi szállás" a Comói tó mellett:

Farm Home Al-Marnich - Schignano
Via Marnico 8 - 22020 Schignano

üdv. Ildi

Névtelen írta...

Kedves DV!
Megszületett a babád?
Mint rendszeres olvasód, szurkoltam/szurkolok Neked!
Orsi

Névtelen írta...

szia dv! a recept négy főre szól? és a nagyobb vagy a kisebb ramakin formával számoltál? köszi, e

Dolce Vita írta...

igen, 4 főre. Ha jól emlékszem 5 1 dl forma telt meg

Doctor Pepper írta...

hát igen, ezt tényleg elcsípted:) elég jó lett a kép:)

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin