2008-10-27

A süti, amellyel beégtem


Legalábbis a célcsoport előtt, akinek készült. Barátok jöttek gyereknézőbe, így összesen 4 főre duzzadt a 2 és 4 év közötti kisfiúk száma a lakásban. Pillanatok alatt szétpakolták a nappaliban a játékokat, kettő nagy csendben és egyetértésben elvonult (egyik az enyém volt), hogy magába tömje a felnőtteknek szánt ropit és sóskekszet. A nagy egyetértés a rágcsálnivaló fogytával megszűnt, helyette üvöltözés, sírás, kiabálás, mindenféle “ez az én autóm” és hasonló rettenetes problémák okán. Azt hiszem, két értelmes mondatot nem sikerült beszélni a szülőknek. Vacsorázni egyiknek sem sikerült rendesen, ennek ellenére megkapták a desszertet, hátha akkor csöndben lesznek 5 percet legalább. Mind a négynek fel is csillant a szeme, amint meglátták a színes cukorkával borított, csokisnak tűnő dolgokat, azonban óriásit tévedtem, a gyerekek nem szeretik a 70%-os csokiból készült, nem túl édes desszerteket. Mindegyik egyet harapott belőle, aztán otthagyták a muffinokat a tányéron. Az enyém addig jutott, hogy a cukorkákat leette a tetejéről. Gondolom, sejtette, ilyet többet úgy sem lát majd itthon. Pedig a muffinok nagyon jók lettek, csak ne gyereknek süssük, ha mégis akkor jól pakoljuk meg cukorral. : )))

Hozzávalók: 10 dkg étcsoki (minimum 70%-os), 10 dkg vaj, 2 evőkanál liszt, 2 evőkanál kakaópor, 2 evőkanál cukor, 5 tojás

1. A csokit és a vajat olvasszuk fel vízfürdő felett
2. A cukrot keverjük el a tojások sárgájával, nem kell fehéredésig keverni, keverjük hozzá a lisztet és a kakaóport is és a kicsit kihűlt olvasztott csokit
3. A fehérjét egy csipet sóval verjük fel kemény habnak, majd óvatosan keverjük a csokihoz
4. Vajazzunk és lisztezzünk ki 8 muffinformát, öntsük szét a krémet é s180 fokos sütőben 10 perc alatt süssük készre

11 megjegyzés:

Névtelen írta...

:D az étcsokit felnőtt fejjel szereti meg az ember, vagy legalábbis én!

Unknown írta...

Úgy hallottam, hogy az édes íz érzékelése képződik ki legelsőként a legjobban a gyerekeknél (s ezért is szeretik annyira az édességet).

Névtelen írta...

Ez édes. :-)

Névtelen írta...

Én rászoktattam a gyerekeimet a 70százalékos étcsokira, abból kapnak egy-egy kockát, ha itthon csoki éhség tör rájuk. (Azért írom, hogy itthon, mert a nagyinál persze kindercsoki meg hasonló tiszta cukor kakaót alig látott cuccokat neveznek csokinak.)Muffint még nem sütöttem nekik belőle, de ezt kipróbálom.

Gabriella írta...

:-))))))
Jegyzeteltem!
üdv,
Gabriella

Névtelen írta...

Igen, szerintem is a keserű csoki is olyan mint a spenót, a lecsó meg a szárazbableves :) csak felnőttként értékeli az ember:) A sztori remek, jók kacagtam :)

Grenadine írta...

én egész életemben csak az étcsokit szerettem, mindenki hülyének is nézett, kora gyermekkoromban sem tudtam megenni a tejcsokit. akkoriban nem volt túl nagy választék, így maradt a macskanyelv. és a lányomnak pont ilyen elvadult az ízlése :)

Névtelen írta...

most tévedtem először erre a blogra, gratulálok hozzá, nagyon tetszik!
egy kérdés: a lap végén a banneren ugye atrani látható? két éve jártam arra, egyik legszebb olasz utam során. az árkádok alatt salvatore éttermében isteni scialatielle alle vongole e pesto-t ettünk :)))))))

Dolce Vita írta...

Igen, atrani strandja. Nekem is a legszebb olasz utam volt ez az Amalfi partszakaszos út. Meseszép hely

Névtelen írta...

Kedves Dolce Vita,

Tanácsot szeretnék, nem tudod véletlenül, hol lehet a városban sütis dobozt kapni? A torta doboz nem jó, kekszet tennék bele, ajándékba adnám, de csak ipari méretekben találtam eddig.
köszönöm.

Dolce Vita írta...

Kátay vagy Ikea?? Ikeában vehetsz olyan dobozt is, amiben van keksz, ha ezt kietted : ) mehet bele a saját. De sztem karácsony előtt sok áruházban kapni karácsonyos kekszes dobozt

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin