2009-02-01

Töltött tintahal

Az elmúlt két hét bejegyzésszegény időszaka után visszatértem. Bár a konyhát nem nagyon hagytam el mostanában, csak nem a blogra, hanem újságokba főztem, fotóztam. A hétvégén végre magunk kedvére (és a blog olvasók örömére) is volt időm főzni. Elsőként ennek a dél-olasz töltött tintahalnak a receptjét osztanám meg. Mennyei volt, még akkor is, ha az én tintahalaim kicsit kicsik voltak a töltéshez. Ráadásul jól teletömtem őket, ezért sütés közben kipukkadtak, a töltelék fele pedig kijött. Annyi baj legyen, a töltelék elkeveredett a halas-olajos-boros szafttal, ebből pedig rossz dolog nem sülhetett ki. Maximum látványra nem olyanra sikeredett, mint amilyenre számítottam. Ettől függetlenül ha legközelebb készítem, nagyobb halakat fogok venni, így gyorsabban megy majd a töltés és remélhetőleg egyben marad az étel. És biztos készítem is, mert nagyon ízlett és ha pucolt halból készítem, pillanatok alatt elkészül. (Bár én már profi vagyok a tintahal pucolásban)

Ha nem pucolt tintahalat kapunk, így készítsük elő: Fogjuk meg a hal csápos fejét, és óvatosan „érzéssel” húzzuk ki a tömlőből. Ha kellően óvatosak voltunk, szépen egyben kijön a halból minden, amire nem lesz szükségünk. (belső szervek, tintazsák) Ha beszakítottuk, akkor sincs baj, kézzel ki lehet szedegetni azt a fehér valamit. Húzzuk még ki a testből az átlátszó, műanyagra hasonlító kopoltyút is. Nézzük meg, egyben jött-e ki, ha nem ez után is kutakodjunk. Folyó víz alatt mossuk ki a tömlőt. A fejről, a szemek fölött közvetlenül, vágjuk le a karokat. A fejet kidobhatjuk. A karok közepén találunk egy kis kemény dudort, ez a szája a jószágnak. Ezt is távolítsuk el. (kézzel)

Hozzávalók: 6 tintahal (kb. 10-15 dkg/darab), 2 szem paradicsom, egy marék fekete olívabogyó, egy marék kapribogyó, egy csokor petrezselyem, 3 gerezd fokhagyma, 5-6 evőkanál zsemlemorzsa, friss oregánó, 1 dl száraz fehérbor, 1 dl olívaolaj

1. Pirítsuk aranybarnára olívaolajon a zsemlemorzsát, közben adjuk hozzá a felaprított petrezselymet és oregánót, a felaprított kapri-, és olívabogyót, a felkockázott paradicsomhúst és a felszeletelt fokhagymát. Sózzuk
2. Töltsük meg a töltelékkel a tintahalakat (ne tömködjük túl!), hústűvel zárjuk le a „szájukat”
3. Tegyük egy tűzálló tálba a halakat, öntsük alá a bort és az olajat
4. Süssük kb. 20-25 percig, időnként forgassuk át őket

11 megjegyzés:

"saját levében" írta...

Dubrovnikban ettem olyan töltött tintahalat, ami valamilyen rizses, májashurka szerű töltelékkel volt töltve, és grillen megsütve. Ah...

Benenn írta...

Milyen újságokba?

Anna írta...

Szia Dolce!
Most jöttem meg a még ilyenkor is napfényes Itáliából megrakodva minden jóval :) Sajnos a tintahal nem szerepelt közöttük.. Úgyhogy most újra főzés!! Beszereztem a Sale Pepe legújabb számát és most radicchio receptekkel bombázom a családot :) Ajánlom figyelmedbe!
Tényleg,milyen újságokba főzöl? Mi lesz a Fakanállal?
Panna

dolcevita írta...

Anna! De jó Neked. Én egy ideje nem voltam, most tavasszal mennék, ha az euró nem lesz 300+
Sale e Pepet nem kapni itthon sajnos. :((((
A Fakanál önálló lapként megszűnik, márciustól a havonta megjelenő Nők Lapja Konyhában fog megjelenni

Anna írta...

Azt hittem lehet itthon is kapni...Na,akkor majd ha legközelebb megyek,hozok neked is :) Ennyi csodás receptért,amit tőled kapunk :)

dolcevita írta...

Nem itthon csak cucina moderna van, amelynek a szintje azért nem ugyanaz. Cucina no problemet lehet még kapni a reptéren, de azért ki kell oda menni. Bár nekem nincs messze, csak ritkán jut eszembe, hogy arra járjak. Ha van érdekes radicchios recept, az érdekelne. Nem tudsz esetleg scannalni?

Anna írta...

Szívesen bescannelem neked! Milyen e-mail címre küldjem?

dolcevita írta...

Anna!

A radichiósakat nagyon megköszönném, mert nagyon szeretem és én 2 dolgot készítek belőle: risottót és grillezem balzsamecettel, mást nem szoktam belőle. Ide küldheted: dolcevita@dvita.hu

chili&vanilia írta...

Hol kaptál jó minőségű tintahalat? én is nagyon szeretem, de amiket látok, olyan gyatrák

dolcevita írta...

METRO-ban vettem, szerencsés pillanatban érkeztem, akkor hoztak sok mindent szép kis hűtődobozokban, és tették ki a pultra. Szeretek itt halat venni, mert esetleg ha nem tetszik, amit a pulton látsz, ha szépen megkéred hoznak ki friss árut. Kagylósdobozt szoktam nyittatni, így 700 ft/kg-ért, nagyon szép kagylóhoz lehet jutni

TavasziVirág írta...

Kedves Kriszta! Tegnap készítettem el először (és valószínűleg nem utoljára) ezt a receptet. Köszönet érte, nagyon finom, még olasz oldalbordám is folyamatosan dícsérte, amíg ette, a végén pedig a dagasztás nélküli kenyereddel tunkolta ki a boros szaftot a tálból.. :) Tegnap óta azon gondolkodok, mivel lehetne még megtölteni.. :)
Köszönjük a recepteket, igazán értékesek! Eszter

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin