2009-01-26

Narancsos mascarponés bon-bon

Azt ígértem, januárban nem lesz desszert. Sőt mindenkit feljogosítottam arra, hogy csapjon a kezemre, ha édességet teszek fel ebben a hónapban a blogra. Azonban már majdnem itt a hó vége, másrészt ennek a bon-bon formának nem tudtam ellenállni. Régóta szerettem volna ilyen szilikonos formát, azonban eddig csak külföldi újságokban láttam. A múlt héten az Árkádba mentem, hogy a Kátay-ban előételes kanalat vegyek a Czifray versenyre. Nagy meglepetésemre az üzlet megszűnt, helyette Butlers nevű, konyhai termékeket áruló üzlet nyílt. (a bolt nagyon jó, hazai honlapot nem, csak nemzetközit találtam) A kétféle formában kapható formából én a kereket választottam és elsőre egy narancsos-mascarponés és egy marcipános bon-bon készült. Legközelebb pedig konyakos meggyet kísérletezek ki.

Hozzávalók narancsos bon-bonhoz:
15 dkg 80%-os csokoládé, 4 púpozott teáskanál mascarpone, 1 narancs héja lereszelve, pár csepp narancslé

1. Vízgőz felett olvasszuk fel a csokoládét, vigyázzunk nehogy túlmelegítsük!
2. Ha felolvadt a csokoládé, keverjük hozzá a narancshéjat, a levet és a mascarponét
3. Öntsük a krémet a formákba, tegyük a hűtőbe

Hozzávalók marcipános bon-bonhoz: 15 dkg 80%-os csokoládé, 5 dkg őrölt mandula, 3 dkg porcukor, pár csepp víz

1. Keverjük össze a mandulát és a porcukrot, egy-két csepp vízzel gyúrjuk össze
2. Vízgőz felett olvasszuk fel a csokoládét, vigyázzunk nehogy túlmelegítsük!
3. Tegyünk a formák aljára egy-egy kiskanálnyi csokoládét, majd tegyük a formát a hűtőbe, hogy a csokoládé megszilárduljon
4. Formázzunk kis gömböket a marcipánmasszából (akkorát, hogy beleférjen úgy a formába, hogy csokoládéval még be tudjuk vonni), és minden formába helyezzünk egyet
5. Öntsük fel a formákat csokoládéval

44 megjegyzés:

anna írta...

ugyanilyet vettem az angyalka kereteben betuleves krisztanak, csak en vegul a masikat valasztottam
magamnak nem vettem, de erosen gondolkozok rajta, igen jonak tunt

Orsi írta...

Nahát milyen gyönyörűek!Én is régóta szeretnék bonbon formákat venni,de nem sokat találni.Ebbe a boltba be kell mennem.

Beatbull írta...

Ezek szerint végre terjednek Magyarország felé is ezek a láncok ;) Butlersben különösen tetszik, hogy 2 havonta cserélik a készletük felét és revol porcelánokat is árulnak. Nagyon csinos bonbonok lettek!

KatAnyaka írta...

Én is ilyen szilikon formát vettem ott karácsony előtt, csak még nem sikerült felavatnom :o)

Gabah írta...

Ciao Dolce Vita!
Ha van kedved arról írni, hogy mit olvastál 2008-ban, ne tétovázz! :-)
http://piazza-piazza.blogspot.com/2009/01/konyves-kordes-mit-olvastam-2008-ban.html

Borsó írta...

Isteni!!!
Még életemben nem csináltam bon-bont, de most kedvet kaptam.
Köszönöm!

Palócprovence írta...

Már napok óta fontolgatok egy bon-bont, most megadtad a végső lökést.
Tudom, hogy elfoglalt vagy, de egy kérdés :)
http://palocprovence.blogspot.com/2009/01/fuggosegeim.html

gmx írta...

Csudaszépek! Meg fogom nézni magamnak ezt a helyet, attól tartok.

trutko írta...

megint edesseg...
nem lehetne visszakanyarodni az olasz teszta es husetelek fele?

dolcevita írta...

hát, bocsánat, most erre mit mondjak?

Névtelen írta...

Trutko! Szerintem ízlések és pofonok! En örülök mind a kettőnek!:)(Legyen az hús, desszert...stb.)Erika

Judit írta...

szia, Dolce! Nagyon szép a bonbonod. Igazi csoki készítésére nem gondoltál még? Én egyelőre elakadtam az alap hozzávaló beszerzésénél, kakaóvaj kellene, nincs ötleted, hol lehet hozzájutni? Judit

Orsi 2. írta...

Olyan jó lett volna, ha a formát is lefotózod csak úgy magában!

dolcevita írta...

Judit!

De, de ez lenne a következő lépés. Bár még egyáltalán nem jártam utána, de érdekel

Orsi!
egy barna, szilikonos forma, van róla kép ahogy a marcpánosat töltöm, de nem lett túl szép, ezért nem ratam fel

dolcevita írta...

És már láttam szív alakú formát is

Orsi 2. írta...

Akkor tulajdonképpen ez olyan, mint egy szilikonos jégkockakészítő (az ikeából pl.?)

Anikó írta...

Judit!

Kakaóvajat patikában biztosan lehet kapni. Némelyikben lehet recept nélkül is, de egyesekben csak vényre adják ki. Kár, mert régebben lehetett sok heylen viszonylag elfogadható áron vény nélkül kapni. Ja és elég drága lett, 600-700 ft 10 dkg.

Judit írta...

Anikó! Húha, azért megkérdezem a patikában. Akkor nem csoda, h.mindenféle pótszerből készül gyárilag. Mostanában már alig van valami, amit nem alapjaiból készítek. Lehetőleg semmit nem veszek, amibe már valaki "belepancsolt" vmiféle E-t. J

dolcevita írta...

Orsi!

Van olyanom is, sztem az túl kemény hozzá. Ez jóval vékonyabb, szilikon, puhább és így sztem könnyeben kijön belőle a csoki. Sztem az ikeás tartóból nem jön ki sérülés nélkül.

Anikó!
Köszi a patikás tanácsot!

Judit!
Ezzel én is így vagyok : )

Névtelen írta...

Kedves Dolcevita!

100 %-os kakaóvaj kapható pasztilla formában a Keserédes csokiboltban (XIII. Katona József u. 22.). Kimérős, ha jól emlékszem 390 Ft 10 dkg.
Az Ázsia boltban 5 dekás zacskóban kapható, 360 Ft-ért.
Lívia

dolcevita írta...

Lívia!

Köszi, gondolom a Keserédesben kapható minden, ami a csokikészítéshez kell. Ki fogom próbálni

Névtelen írta...

Kedves Dolce vita!

Igen, kapható minden, még tanács és ötlet is!
Tegnap elfelejtettem írni, hogy én a csokimázhoz is kakaóvajat használok. Kevesebb kell, mint vajból, finomabb az íze és tükörsima lesz a bevonat.

A blogodhoz gratulálok és külön köszönöm, hogy a kiváló receptek mellett megosztod velünk azt is, ha találsz valamit, aminek más is örülne (például ezeknek a gyönyörű formáknak a lelőhelyét).

Lívia

Névtelen írta...

sziasztok!

csak "vendégségbe" járok néha erre a blogra, mert nagyon tetszenek a receptek és a hozzá írt kedvcsináló előszó. Sőt sokszor azért van kedvem kipróbálni valamit, mert hangulatot csinálsz hozzá.

A kérdésem, ami lehet hogy hülye, de én még nem csináltam SEMMIT sem szilikonos formában.
Szóval: ilyen kakaós desszerthez ki kell kenni? Gina

dolcevita írta...

Gina!

Semmihez sem kell kikenni, ez a lényege. Elvileg nem ragad bele semmi. Én olcsó szilikonos formával már jártam úgy, hogy beleragadt a süti. vettem drágábbat, abba nem

Anikó írta...

Orsi, Judit!

KESERÉDESben nemrég voltam, 590 ft 10 dkg kakaóvaj. Szóval nem sokban különbözik patikától. Múlt héten vettem patikában recept nélkül 600-650 ft volt.

Anikó

Adéle írta...

Szia Dolcevita!

Múlt pénteken vettem a Butler's-ben szilikonos csoki-formát (kocka alakú), s nagyon várom már, hogy kipróbáljam.
A marcipános bon-bont szemeltem ki magamnak, s ehhez annyi technikai kérdésem lenne, hogy ha felolvasztom az össz-csoki mennyiséget, s teszek belőle a formák aljára, majd várok, hogy megszilárduljon, ezalatt az idő alatt nem dermed meg a többi csoki, amivel majd a formákat feltöltöm? Azaz, ha a többi olvadt csoki áll annyi ideig, amíg a formák alján, a hűtőben megszilárdul az az 1-1 kanálnyi, attól tudok még vele dolgozni?

Engem nagyon-nagyon érdekelne egy kókuszos verzió is, nincs esetleg ehhez ötleted?
Működhet hasonlóképpen, mint a marcipános?

Nagyon várom már, hogy felavassam a formákat, s ha csak fele olyan csinosak lesznek a bon-bonok, mint a Tieid, én már nagyon elégedett leszek. :-)

Előre is köszönöm a segítséget!

Adéle

Tünde írta...

Szia Kedves DolceVita,

Elkészítettem a narancsos bon-bont, kétszer is - ajándékba terveztem. Olyan jó 5letet adtál, be is szereztem a butlersben a szívecskés és elegáns kocka-alakzatú formákat, készítettem bon-bonos dobozt, aztán szépen haladva a receptúra szerint elkezdtem összeállítani. Már akkor gyanús volt, mikor belereszeltem a narihéjat: besűrűsödött, összecsomosódott :( Nemhogy nem tudtam belefolyatni a formába, hanem nagynehezen tudtam belekanalazni. A végeredményt hagyjuk: ronda és finom. Az Uram felfalta persze, csak az ajándék5letem ment füstbe. Mondom, nem adtam fel, megpróbáltam másodszor is. Jajjjj, itt még az is tetőzte, h. vmi kicsapódott, vmi fehér az egész alján :( Továbbra sem adnám fel, s szeretnék házilag bon-bont (is) készíteni, hátha tudsz ennyi infoból segítséget adni, hogy hol szúrtam el ... nagyon köszönöm :) cirmos

dolcevita írta...

A leírtakból egyértelműnek tűnik, hogy túlmelegítetted a csokit, akkor szokott becsomósodni, én is jártam már így. milyen csokiból készítetted?

Csilla írta...

Kedves Dolce vita!
Ez a bon-bon megtetszett, de a barátom nem igazán szereti az étcsokit. Nem lesz túl keserű?Fehércsokis változatot is szívesen olvasnék. Egyébként rendszeresen nézegetem az oldalad, tegnap a meggyes-mandulás villámlepényt próbáltam ki sikeresen. köszi

dolcevita írta...

Csilla!

ezt a bon-bont a mascarpone lazítja, krémesíti a feketecsokit. Készítheted tejcsokival is, de sztem nem érdemes, a tejcsokik minősége általában csapnivaló, vaníliaaromás, tejporos, alacsony kakaótartalmú, túl édes vmik. Próbáld ki, tegyél neki bele 5 kanál mascarponét és ha keserűnek tartod egy ici-pici cukrot. Sztem szeretni fogja!

Csilla írta...

Köszönöm, ki fogom próbálni. Tényleg bele lehet tenni szilikonos jégkocka formába? Nem tudod véletlenül, hogy milyen karamellizáló pisztolyt érdemes venni? Van-e jelentős különbség köztük? Szeretnék cremé brulé-t készíteni, te csináltál már ilyet? Van valami tuti recepted? Van olyan honlap ahonnan ezeket a tálakat, formákat meg lehet rendelni? (vidéken nincs semmi) Köszi

Tünde írta...

Elképzelhető, hogy túlmelegítettem, de nehezen olvadt meg. Nem tudom pontosan megmondani Neked a csokik márkáját, az egyiket az Intersparban vettem, olyan 600,-körül volt, a másikat az Aldiban, az olcsóbb volt és nagyobb kiszerelésben. Mindkettő 86%-os. 80%-ost nem találtam. Te milyen márkát preferálsz étcsoki-téren?

Kékszarvas írta...

Köszönöm a tippet, a bon-bon forma lelőhelyével kapcsolatban ,ma ott voltam a boltban, három féle is volt .
Örök hálám , Nagyszarvas

dolcevita írta...

: )) holnap állok neki én is bonbonozni

Zizi írta...

Szia Kriszta,
Tegnap én is hasonlóképpen jártam a bon-bon készítéssel, mint Tünde. Ezek szerint túlmelegítettem a csokit, mert megvártam, amíg minden kis apró darabka elolvad. Az ujjamat beletéve azonban nem volt forró. Ezek szerint kezdjem el olvasztani a vízgőz felett és utána inkább vegyem le, hogy magában olvadjon fel teljesen? Beletettem a mascarponét, narancshéjat, narancslevet és igen, én is kanállal tudtam belekanalazni a formába. Ízre finom, de nem szép sima a bon-bon külseje, mint mondjuk egy bolti konyakmeggyé. Mit tanácsolsz? Remélem karira belejövök teljesen a bon-bon gyártásba, mert ezek lesznek az ajándékaim (vagyis egy részük).
Köszi, Zizi :)

Zizi írta...

Ja, és Adéle kérdésére a válaszod, engem is érdekelne. Ha a marcipános verziót készítjük, és a felolvasztott csoki egy részét beletesszük a formákba, várunk, hogy lehűljön, addig mi lesz a maradék olvasztott csoki állagával??? Nem dermed meg újra?
Köszi, Zizi :)

dolcevita írta...

Zizi!

Igen, vízfürdő felett, folyamatosan kevergetve, apró kockákra törve, hogy egyenletesen olvadjon. Különben csoki függő is a dolog, nekem a lidl-ben kapható 60%-os (talán fekete-zöld kartonban) vált be, ez olyan szép folyósra olvad, hogy csak na! Simán lehet benne a szaloncukrokat forgatni. A marcipánosnál pár pillanatra vissza kell tenni ha nagyon visszaszilárdul. Pont a napokban készítettem, ajándékba vittem vkinek a bemutatóra, és a hűtőben nagyon hamar visszadermedt a bonbon alja, azaz teteje, nem kellett újra melegíteni

Zizi írta...

Köszi a segítséget! :)

*sam** írta...

Sziasztok!
Én is elkészítettem a gyömbéres-citromfüves változatot (életem első bonbonja), és mit ne modnjak, gyönyörű lett, egész el voltam ájulva magamtól, meg az egész család is.
2 napig.
Mert ma kinyitottam a dobozt és a bonbonok felszíne már nem szép fényes sima, ahogy hagytam, hanem kicsit érdes és pöttyös.
Egészen odavagyok, mert a leendő anyósnak-apósnak szántam, külföldre.
Most találhatok ki más ajándékot.
Van ötletetek mi lehetett a baj?
Köszi.
*sam**

dolcevita írta...

Sam!

Száradás után általában már nem lesz fényes, de a pöttyösödés nem tudom mitől lehet. Az olvasztástól, visszahűtéstől megváltozik a csokoládé szerkezete, ezt ún. temperálási eljárással lehetne kiküszöbölni (cukrászok így készítik), de ez otthon kivitelezhetetlen. Kellene tudni mi az adott csokinak a temperálási foka (gyártó adja meg), erre a hőmérsékletre kell melegíteni, majd visszahűteni egy másik adott fokra. Mindezt szintén egy adott, állandó hőfokú szobában. Macerás. Így lesz szép a végeredmény. Amúgy nekem is változó nagyon mindig. Volt bonbon, ami szép fényes maradt, volt ami bemattult, most megnéztem a mostani szaloncukor maradékot, van , ami kicsit pöttyös. Az élvezeti értéke nem romlik, ha ajándékba szántad, akkor persze igen. Azt tudom tanácsolni, a lehet legkíméletesebben melegítsd a csokit (egészen apróra szecskázva, nem túl forró víz felett, folyamatosan keverve) Ha kisebb hőhatás éri, azt tapasztaltam, jobban visszaalakul

*sam** írta...

Szia Kriszta!
Nagyon köszönöm a kimerítő választ.
Épp az imént hívott fel telefonon a testvérem, hogy kiderítette, mi történt a bonbonjaimmal.
És ő is a temperálást említette.
Hát, azt nyilván nem fogom itthon csinálni, de a bonbonkészítést sem adom fel, majd nem ajándékba, hanem azonnl megevősre gyártom.
Köszi az ötleteket és a recepteket.

dolcevita írta...

sztem az íze feledtet minden kis küllembeli hibát : )

Névtelen írta...

szia Kriszta!

Régi recepted,de én most vettem a butlers-ban bonbon formát és szeretném megcsinálni!
Az egyik kérdés,hogyha a narancsos-mascarponésat szeretném akkor ennyi mennyiségbol hány darab bonbon lesz?
a másik pedig,hogy azt irod,hogy öntsük a formába és be a hűtőbe,de meg kell várni,hogy kihüljön és ugy? vagy még melegen bemehet a hűtőbe? köszi szépen! és bocsi a sok kérdésért!!
Üdv.Kati

Dolce Vita írta...

Kati!

Egy formához elég (az ha jól emlékszem 15 bon-bon, bocs, most nem tudom megnézni)
A csokit mikor olvasztod, nem szabad melegnek lennie, azonnal mehet a hűtőbe, miután bekerült a formába.

Nagyon fontos a csoki hőfoka, ha túlmelegíted, csomós lesz, használhatatlan. Törd egészen apróra a csokit. Forralj fel egy kis fazéknyi vizet (3/4-ig legyen), zárd el alatta a gázt. A kockákat tedd egy vékony falú fém, üvegtálba, helyezd a forró fazékra, és kevergesd amíg el nem olvad

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin