2009-04-08

Újdonságok a sonka mellé I.

Idén újdonságként párolt, ecetes, hónapos retket készítek a sonkához a szokásos almás-torma mellett. A hétvégén ettem ilyet vendégségben. Itt a retek (apró sörretek) egy nagyon szépen összeállított menüsorban a batyuban sült lazac egyik körete volt. Vendéglátónk az Olimpiában evett ilyet, majd ezt kísérletezte ki otthon. Szerintem osztatlan sikerrel. Tegnap én is elkészítettem és megállapítottam, hogy ennél tökéletesebb kísérője nem is igen akadhatna a finom füstölt, főtt húsvéti sonkának. Apró, zsenge retket keressünk hozzá és semmiképpen ne pároljuk olyan ráncosra, mint az enyémek a képen. Az az igazság, hogy feltettem párolni, majd kimentem napozni a kertbe és mivel a gyerekek nem voltak itthon, elaludtam a nyugágyban. Szóval elég lesz neki 10-15 perc párolás, hogy puha de még egy kicsit roppanós maradjon.

Hozzávalók: 20 szem apró, hónapos retek, fehér balzsamecet, méz, só, víz

1. Mossuk meg a retkeket, vágjuk le aljukat, tetejüket
2. Tegyük a retkeket egy lábosba, öntsünk rá annyi vizet, hogy bőven ellepje
3. Adjunk a vízhez fél dl ecetet, kis sót és egy evőkanál mézet, 10-15 perc alatt pároljuk puhára őket
4. Hagyjuk a retket a lében kihűlni, hidegen fogyasszuk

Tipp: Ha a retkeket párolás előtt kettévágjuk szép rózsaszínűek lesznek belül is

9 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves dolce vita!
Lehetne többet tudni a "hagyományos almás tormáról" is?

Unknown írta...

Tényleg nagyon finom! Tavaly készítettem ilyen ecetes retket (retek-savanyúság elnevezéssel), igaz méz helyett karamellet öntöttem fel a vízzel, ecettel és a "párolás" csak addig tartott, amíg a forró ecetes lével lelocsoltam a retket, ill. benne hagytam kihűlni. Már csak egy reteklevélsaláta kellene az ecetes retek és a húsvéti sonka mellé ;)

Dolce Vita írta...

Sima reszelt torma, csak reszelek hozzá egy almát is, hogy kicsit lágyítsa az ízét, minderre öntök egy kis ecetet, hónapokig eláll(na). Nem is értem miért tesznek a bolti tormákba egy rakat tartósítószert.

Beatbull!
Megnéztem, jól hangzik az is, de a reteklevél még jobban felizgatott

Névtelen írta...

Külföldön párszor ettem párolt retket, de igazán nekem is az Olimpia adta a motivációt, hogy otthon kísérletezzek vele. Húsvétra jó ötlet, eszembe sem jutott!

LepkePillangó

Bisztrókonyha írta...

Dolce! Van márciusi és áprilisi Sale e Pepe-m, ha érdekel!

Dolce Vita írta...

mik vannak benne? különleges, jó ötlet?

Bisztrókonyha írta...

Van benne egy rakat jó dolog, a különszámokat is megkaptam.. Ha gondolod,kölcsönadom és áttanulmányozhatod.

Névtelen írta...

köszi a választ. a húsvéti menü része lesz így az almás - torma is.

Dolce Vita írta...

Anna!

Nagyon szívesen! Merre laksz? írj egy mailt a dolcevita@dvita.hu-ra. És nagyon köszi

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin