2009-08-26

Padlizsános, cukkinis szósz

A nyár utolsó felében többek között az a jó, hogy végre lehet napon érett, valódi, ízletes paradicsomokat is kapni. Azért is, mert sajnos még ilyenkor is könnyen belefuthatunk érésgyorsított, augusztusban is fólia alatt tartott paradicsomokba (ezt a saját szememmel láttam a 6-os út mentén). Az érésgyorsítás fogalmával idén találkoztam először, naív vagyok, azt gondoltam, a nap érlelő hatását az ipari termelés is igénybe veszi. Kiderült, nem mindig.
Nekem idén jó dolgom volt, július végétől folyamatosan szüreteltük a saját, magról nevelt san marzano paradicsomot, főttek a szószok, aszalódtak a napon a parik.
Még mindig kapni a piacokon finom paradicsomot, az évnek ebben a szakaszában főzzük ebből a szószt, a konzervet használjuk majd szeptember közepétől!

Hozzávalók: 1 padlizsán, 1 cukkini, 1 kg paradicsom (luculus vagy ökörszív), 1 fej vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 1 csokor bazsalikom, só, bors, olívaolaj, 50 dkg rigatoni tészta

1. Vágjuk a cukkinit és a padlizsánt is apró kockákra
2. Olívaolajon pirítsuk meg a felaprított vöröshagymát, adjuk hozzá a cukkinit és a padlizsánt, kb. 10 percig, kevergetve pároljuk a zöldségeket
3. Mossuk meg paradicsomokat, vágjuk félbe (én nem szoktam a héjat lehúzni), adjuk a zöldségekhez az aprított fokhagymákkal együtt
4. Sózzuk, borsozzuk majd takarékon főzzük 35-40 percig a szószt
5. Ha kész a szósz, adjuk hozzá a bazsalikomot is és főzzük ki a tésztát

19 megjegyzés:

KryaSpirit írta...

Köszi Dolce Vita! Megvan a hétvégi egyik fogás!:))

Névtelen írta...

Kedves Dolce Vita, helyesen írva cukkini, hosszú ékezet nélkül.

üdv:

Ani

sos_glutén írta...

Nyammm-nyammm ez valami isteni lehet. A padlizsánt kihagyom, mert sajnos nem szeretjük, de a cukkini az jöhet dupla adagban is. Már az előző ilyen receptednek is nagy rajongója vagyok! Megvan a vacsink mára :-)

Vera

Dolce Vita írta...

Ani!

Köszi, javítom. Pedig nemrég néztem meg a szótárban és hosszúra emlékeztem

Vera!
jó étvágyat hozzá!

florentine írta...

Ez ilyen formában/arányokban üvegbe eltéve is jó szerinted? Pont ilyen szószt terveztem eltenni, ma reggel minden hiányzó hozzávalót beszereztem, este befőzök.
A korábbi adagban csak paradicsom és padlizsán volt fűszerekkel, azt a végén turmixoltam, szeretnék viszont darabosat is. A padlizsán felkockázva megmarad darabosnak? (A turmixolt adagban külön a sütőben sütöttem és a végén adtam hozzá.)

Reni írta...

én is csináltam már padlizsános-paradicsomos tésztaszószt és az valami isteni volt. amúgy... hogy a helyesírásra visszatérjünk én úgy tudom, hogy cukkíni és a cukkini is helyes :) én is hosszú í-vel írom mindig.

Dolce Vita írta...

Reni!

A helyesírási szótár szerint rövid. Az a fura, hogy tényleg megnéztem kb. két hete, de a rosszra emlékeztem, bár este 10-kor volt mindez, még az sem tűnt fel, hogy még a blogspotos szerkesztő is pirosozta nekem

Mária írta...

Sziasztok!

A múlt heti Lidl újságban hirdetik az olasz tésztáikat. Ezek jó minőségű tészták, vagy ne menjek be megnézni, van-e még? És maradjak a Barillánál. Mert a Lidl-ben elvileg most van garganelli meg mindenféle más típusú tészta is az újságjuk szerint.

A cukkínis-padlizsános tészta isteni!

Vica írta...

Ez nagyon jól hangzik...asszem megpróbálom, talán a húsevőmnek is bejön, végülis a padlizsánt szereti. Lenne viszont egy kérdésem: nem néztem jól, vagy tényleg nincs fent nálad tiramisu recept? És ha tényleg nincs akkor elárulod az okát, vagy teszel fel jól bevált receptet?

Reni írta...

na akkor ez igazi szégyen, mert nekem (elvileg) jó a helyesírásom. :(

tökre hosszú í-vel ejtem :)

(nem akarok belekotyogni, de a desszerteknél van fenn tiremisú recept nekem úgy rémlik)

Vica írta...

Sziasztok! Köszi Reni megtaláltam végül:) Nekem is úgy rémlett, hogy láttam már, de a kereső nem dobta ki...most már tudom, hogy miért:)

sos_glutén írta...

Elkészült és minden csimotája elfogyott, mosogatnom se kell :-)
Kicsit kevesebb paradicsomom volt itthon, így a színe nem lett olyan szép piros, mint a képen, de az íze az kárpótolt mindenért!
Köszi a receptet!!!!

Névtelen írta...

Szia Dv!

Nagyon guszta ez a recept (is). Hihetetlen sikere volt a borban sült oldalasnak is. Élmény volt "tunkolni" a szószt frissen sült fehér kenyérrel. Na, de nem is erről szerettem volna irni, hanem kérdezni inkább. Naggggyon fontos családi vacsorára készülök, ez a tésztás étel szimpatikus. De hány személyes lesz ennyi hozzávalóból? Mi 7-en leszünk.
Köszönöm a választ előre is.

Kv

Dolce Vita írta...

Kv!

Nem tudom főételnek készíted-e, ha igen, akkor a szószt készítsd dupla adagból. Még kapni a piacok hátsó soraiban finom paradicsomot, ilyet vegyél hozzá! Tésztából is mehet 2 500 gr-os zacskó.
Így vmi gyors előételt készítenék hozzá, utána meg egy finom desszertet

Névtelen írta...

főétel lesz, igen. még terem a paradicsom nálunk, szerintem az utolsókat erre fogom elhasználni. :o)

a citromos keksztortádra gondoltam desszertnek. anyukám kedvence a citromos fagyi, más édességet nem is nagyon eszik, ezért.
az előételen még gondolkodom mi legyen.
Köszönöm a gyors választ!

Kv

Névtelen írta...

vissza az egész.
most hivtak, hogy mégis van kecskehús!! nem is gondoltam volna, hogy ennyire nehéz szerezni Debrecenben! 3 napomba került. Remélem finom lesz, mert egymásnak ellentmondó véleményeket hallok, egyeseknek nagyon jó, mások meg egyáltalán nem szeretik a kecske húsát. Mindegy, kipróbálom a káposztás tésztával. Utánam a vízözön. :o)

Dolce Vita írta...

Én is pont azt készítek estére, most olvad ki a gerinc és egy comb. Ha fiatal volt az állat, mindenkinek fog ízlen, nincs semmi különös "fura" íze. A lényeg, hogy lefóliázva, párolódjon a saját és a paradicsomok levében. Nehogy rácsot tegyél alá, akkor száraz lesz a husi. Én ma rozmaringos krumplit adok hozzá, de a savanyúkáposztás tésztát érdemes kipróbálni, mert nagyon finom.

Dolce Vita írta...

A kecske elé nem kell előétel, a tésztával nagyon laktató. Készíthetsz esetleg mentás citromsorbet-et is

Névtelen írta...

akkor meg is van a menü.
Köszönöm még 1x a segitséget.
Vasárnap lesz a nagy nap. majd jelentkezek, hogy sikerült.

Szép napot.
Kriszta

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin