2009-09-11

Titosz első születésnapja

Rohan az idő, hihetetlen, Kristóf, azaz ahogy mindenki ismeri, Titosz (Ádám nem tudta kimondani a Kristófot, ő adta neki ezt a nevet) ma egy éves. Furcsa, hogy egyszerre tűnik nagyon rövidnek az az idő, amely a születése óta eltelt, azonban egy-egy konkrét mozzanat annyira távol van már. (pl. télen hogy tologattam babakocsiban a lakásban, hogy aludjon már egy kicsit).
Isten éltessen, kicsi gömböckém!
Nehéz volt ez az egy év, bár rengeteg segítséget kaptam, illetve tudjuk, teher alatt nő a pálma, az anyák terhelhető képessége szerintem határtalan. Mikor egy volt, úgy tűnt, néha lehetetlen azt az egyet is ellátni, lett kettő, ahhoz is hozzáedződtünk. (és gondolom, látom ismerőseimen, így van ez három, négy gyerkőc esetén is)
Kristóf igazi mindenevő, a mai ünnepi menü (ezt kettesben élvezzük, Ádám oviban) lazac lesz spenóttal. Tortát sem lesz nehéz neki sütni, nem túl válogatós, konkrétan zabagép. Most jöhet azért egy kis kényeztetés, azt hiszem, csokis lesz, de holnapra kiderül ez is.

35 megjegyzés:

Zsuzsi írta...

Gratulálok, igazi kis vasgyúró. Őrület, hogy most szültünk -legalábbis nekem olyan - , és már egy évesek a törpék. Én október 14-re készülök, Zsófi akkor tölti az elsőt.
Úgy tűnik, ez az őszi babyboom étvágy szempontjából nagyon jól jött össze:-)

Erika írta...

Iszonyú cuki! Boldog Szülinapot neki! Erika

Vesta írta...

Azok a lábak! Meg az a mosoly! Nagyon édes!

Lekvároskukta írta...

Isten éltesse sokáig!
Nagyon, nagyon aranyos ;-)

Flat Cat írta...

Tündéri gyerkőc! Boldog szülinapot kívánunk neki! (nekem most a 8 hónapos örökmozgóm "segít" a gépelésben... :) )

szepyke írta...

Ez aztán a nagyfiú!
A jó Isten éltesse erőben, egészségben, békességben, boldogságban!

Boldog születésnapot neki!

mandy tarragon írta...

Gratulálok, gyönyörű kisfiú :)

ildikó írta...

Boldog születésnapot Titosz! :)
puszi, ildikó

Unknown írta...

Boldog szülinapot Nektek, én is 11-i vagyok, csak más évjárat. ;-)

Édes nagyon a gyerkőc, igazi focista lábai vannak. :-))

Aliz

Reni írta...

Nagyon szép, formás kisfiú, sok boldog születésnapot neki!

Zsuzsa írta...

Nagyon boldog szülinapot a "huncut nagyfiúnak"!

Lilahangya írta...

Boldog szulinapot nagyfiu!!!

Unknown írta...

Nagyon aranyos ;) Boldog születésnapot!

Névtelen írta...

Boldog szülinapot Titosznak! Nagyon édes!

Üdv,
Csilla

L.Krisztina írta...

Nagyon sok boldogságot Kristófnak és az egész családnak!!!!:)))
Az én lányaim 18és 19 évesek de olyan mintha tegnap lettek volna ekkorák. Nagyon irigyellek most titeket!!Ez az időszak a leg szebb /amikor még nem beszélnek vissza/ Isten éltessen benneteket még egyszer !!!!!!!

KryaSpirit írta...

Annyira jó, mikor még ilyen kicsik! Boldog szülinapot a törpének és Isten éltesse az anyukáját is!!!:)) Lassan jöhet a harmadik?

sos_glutén írta...

Nagyon boldog születésnapot a kis manónak! Tündéri egy gyerkőc, olyan igazi kis csibészes :-)
Legyen nagyon szép napotok!!!

Vera

Bisztrókonyha írta...

Édes bébi! Boldog Születésnapot!

Ízbolygó írta...

Isten éltesse sokáig a kis huncutot!:-))

Marcsi írta...

Titosz! Kivánok Neked nagyon-nagyon boldog szülinapot!!!!!!

ehran írta...

Gratulálok neki, Isten éltesse!

Névtelen írta...

Ez a kisfickó tiszta anyja! Már amennyi fotót láttam anyuciról... :) Happy birthday, lil' guy!

Kecsöpanna

siccike írta...

Hát igen, hihetetlen, hogy telik az idő, 3 nap múlva nálunk is az első szülinap.:-)
Bolgog szülinapot!:-)

Itality írta...

boldog szülinapot neki!

Krisztina írta...

gratula,

Wise Lady írta...

Gratulálok neki is, neked is!

á la carte kulinaria írta...

Egy nappal megkésve de boldog születésnapot Neki. Nagyon édes kisfiú!

Anzsi írta...

Boldog szülinapot Titosz!!! :)

Zizi írta...

Boldog születésnapot Titosznak! :) Büszke lehetsz rá!!!
Zizi

Kata írta...

Isten éltessen anyját is, fiát is :o)

Betti írta...

szuper helyes gyerek, el kell olvadni a képtől :)
gratulálok hozzá, és köszönöm a rengeteg tippet, amit adtál, így neten keresztül!

Chili&Vanilia írta...

alig hasonlít Rád:)kb. mintha klónozták volna
nagyon édi, csatlakozom a gratulációkhoz!

Névtelen írta...

hazudnek ha azt mondanam: szep gyerek :D

Dolce Vita írta...

C&V!

Igen, nagyon rám ütött, természetben is, már most látszik rajta.

Névtelen, igen, igazad van, nem szép, hanem gyönyörű! Nekem, ahogy minden szülőnek a saját gyereke. Ez a világ legszebb dolga, ha Neked is lesz gyereked megérted, és akkor majd nem írsz ilyen butaságokat ;)

Age írta...

Megkésve de én is csatlakoznék a jókívánság osztáshoz. Boldog szülinapot nagylegény!

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin