2009-10-28

Házi tartármártás

Nem volt itthon tejföl, de a napokban vettem egy doboz creme fraiche-t (nyílt az egyik közeli hiperben egy orosz áruk boltja, ott kaptam), ebből készült. Kicsit jobb vele, mint valami "lájtos" joghurttal. Gyűlölök minden olyan tejkészítményt, amelyből kiszipkázzák a zsírt! Ezek mind tipikus, ál diétás termékek: 0,1%-es joghurt viszont adunk hozzá 5 evőkanál cukrot : ))). A fogyasztó becsapja saját magát, az eladó meg jól jár a vizezett cuccok értékesítésével. 3,6-os tejet gyakorlatilag lehetetlen kapni, tarol a 10%-os tejföl, a sajt is zsírszegény már, mi lesz ebből? Ennek ellenére a lakosság nem úgy néz ki, mintha fogyna (mármint a súlyából, a száma sajnos fogy pont a napokban volt hír, hogy a születések és halálozások aránya romlott a tavalyi évhez képest)

((végre, végre, hipp-hipp-hurrá!! a könyv a nyomdában van!! A műtét kicsit eltolta, de remélem, utolérjük magunkat, nemsokára kézzelfogható lesz az, amit hónapok óta szépítgettünk a monitort vizslatva))

Hozzávalók: 1 tojás sárgája, 0,5 dl olívaolaj, 0,5 dl naprafrgóolaj, 1 kiskanál mustár, 1 kis gerezd fokhagyma, pár csepp citromlé, só, bors, mustár, 2 nagy evőkanálnyi creme fraiche (szívem szerint apróra vágott petrezselymet is kevertem volna bele, de akkor Ádám fiam nem ette volna)

1. Keverjük össze a két olajat
2. Adjuk a tojássárgájához a mustárt és pár csepp citromlevet, a felaprított fokhagymát
3. Habverővel folyamatosan keverjük, miközben szinte cseppenként hozzáadjuk az 1 dl olajat
4. Kis mézzel, sóval, borssal ízesítsük, keverjünk hozzá 2 evőkanál creme fraiche-t

Sörbundában sült cukkinikarikákat mártogattunk bele

23 megjegyzés:

chriesi írta...

Teljesen egyetértek veled a "zsírkiszipkázással" kapcsolatban! Kérdem én miért szabad ráírni az 1,5%-os tejre azt, hogy tej. Hát hol van az a tejtől!

szudzsike írta...

Egyetértek. Én a nagycsarnokban szoktam tejet venni, ott van a Cs..... sajtműhely és ott van 3,5 tej. a joghurt meg kifejezetten finom. Nincs mű ize, mint a D.....nak. Illetve mellette házitej, bár azt sajnos nem bírja a gyomrom.
De ezt a terméket sajnos nem lehet mindnehol beszerezni.
A KÖNYVET nagyon várom!!! Novemberben kapható lesz?

Dolce Vita írta...

Szudzsike!
nálunk, az erzsébeti piacon is van Cserpes és Soroksáron is a lipóti pékség mintaboltjában (a jónak nem árt a reklám, kiírhatjuk)
danone terméket kb. 8- 10 éve nem veszek (a rossznak sem a negatív), akkor volt vmi oknál fogva egy danone bojkott, sms-ben terjedt, azóta nem vesszük, pedig az okára már nem is emlékszem. De azt ma már pontosan tudom, miért nem veszem

Igen, nov. közepétől kapható a könyv, lesz az oldalon netes rendelési lehetőség. Az sztem nov. elejétől elindul

L.Krisztina írta...

Egyszer vettem penészes majonézt ez kb 5-6 éve volt azóta csak, saját készítésűt csinálok. Az íze sokkal jobb, és legalább tudom mi van benne.
Egyszer vettem 0,1 %-os tejet, mert nem volt más és kellet a kávémba, hát én olyan rosszat még életemben nem ittam, olyan volt a színe mint amikor kiöblítem a tejes poharat.Na soha többet :(((

Vettem ételhőmérőt. Igen baráti volt az ára.
Köszönöm:))
A könyvet meg türelmetlenül várjuk:)))))
Menyit fejlődött az erzsébeti piac mióta elköltöztünk, de savanyúságért még mindig oda járunk.

Unknown írta...

na de ez a sörbundában sült cukkinikarikák igazán felkeltette a kiváncsiságomat... lehet róla többet tudni?

Alexandra írta...

Gyönyörű színe van az oliva olajadnak.

Mária írta...

A Jásztejnek van 3,6-os teje, a CBA-kban szokott lenni. Ebben érezhetően van tej. Egyszer nem kaptam, vettem helyette valami 1,5 %-ost, hát szörnyű lett a reggeli kávém. Mintha csak hideg vizet öntöttem volna bele...

Névtelen írta...

Én soha nem veszek kész majonézt, nem is értem mire való, szerintem ez is felesleges kész élelmiszer. Ha olyasmit főzünk, amihez kell tartármártás, pikk-pakk keverek egy adagot. És összehasonlíthatatlanul finomabb.
A tejek közt van dobozos 3.6%-os, a férjem ragaszkodik hozzá, hogy csak olyat vegyünk, szerinte az valószínüleg nem pancs. Hát én nem vagyok benne biztos. Időnként veszek piacon házitejet, olyankor iszunk fincsi főzött kakaót.
Egyébként a homogenizálás a nagyobb probléma, amit a tejjel szemben elkövetnek merényletet. Ha érdekel leírom miért.
Bungics

Névtelen írta...

Sziasztok!
Én sose használok kész majonézt, 2 perc alatt ki lehet keverni, és ha a tojás és az olaj ugyanolyan hőmérsékletű, akkor nem lehet elrontani.
DE: én a tartárhoz mindig reszelek egy kis szerecsendiót is. Próbáljátok ki, mert úgy az igazi!

Szabó Juli írta...

szerintem a zsírszegény tej nem attól szar, hogy zsírszegény. más országokban is ittam zsírszegény tejet, és olyan íze volt kb, mint itthon a zsírosnak.
nem vagyok szakértő, nem tudom, még mit vonnak ki a tejből.

amúgy lidliben végigpróbáltuk a zsírszegény tejtermékeket is (és a nem zsírszegényeket is), és van, amelyik direkt finomabb, mint a nem light, pl a kenyérre kenhető darabos cottage cheese.

Ági írta...

Cserpes van Kispesten is a piacon, mindig állnak ott vevők, és nem egy terméket vesznek. Legutóbb a Demokratában is volt egy cikk a tulajról, nagyon tanulságos volt olvasni. Imádom a joghurtjait, főleg a málnást, és a ribizlist. Babának simának adható a natúr is, mindennél jobb sztem.

Dolce Vita írta...

Bungics!

Persze, hogy érdekel, mit művelnek ilyen néven...



Ági!
cserpest én is sokat veszek, van a piacon, a gyerekek 7 hónapos koruktól kapják

Krisztina!

mindjárt, mindjárt! én a jövő héten már látom a nyomdában : ))

Juci!
Sima sörtésztás bunda(tojás, liszt, kicsi sör), zsemlemorzsás panírt még a torkom miatt nem mertem enni. Előtte persze lisztbe forgatom

Névtelen írta...

Szóval a homogenizálás.
A tej ugye egy olaj a vízben típusú emulzió. A hom. során magas hőmérsékleten egy sűrű membránon átnyomják nagy nyomáson. Ennek hatására a kis zsír cseppek még kisebbek lesznek, az emulzió stabilabb lesz. A magas hőm. hatására (ez 100 fölötti fokot jelent) a jótékony baktériumok is elpusztulnak ezért nem lehet az UHT tejből sem aludttejet, sem joghurtot gyártani, a stabilabb emulzió pedig már nem tud megbomlani. A tejet a gyomor emészti meg (már aki nem tejérzékeny, de nem mindenki az), ezt az emulziót viszont nehezebben tudja, továbbhalad a vékonybélbe, ahol már nincsenek meg azokat az enzimek, amik le tudnák bontani a tejcukrot. Ezért okoz puffadást, és egyéb emésztési gondot sokaknál. Ezért hiszik, hogy sokkal több manapság a tejérzékeny ember (gyermek), mint régen, pedig ez nem biztos hogy így lenne, ha friss tejet innánk.
Azt még hozzátenném, hogy a különböző tejtermékeket sem az eredeti módon állítják elő, hanem különböző stabilizálással, adalékokkal. A zsírtartalmat sokszor utólag állítják be, hozzáadott növényi zsíradékokkal.
Be is fejezem, szomorú dolog ez.
bungics

Dolce Vita írta...

Bungics!

remekül hangzik! : (
köszönöm/juk az infókat, azt hiszem, ez is megér egy elgondolkodtató bejegyzést! Hajrá friss(?) tej! azzal mi lehet a gond?

Szilvi írta...

Sajnos a bio tejtermékek is homogénezettek :( - de legalább nincsen bennük hormon, gyógyszermaradvány.
A Cserepes termékeket vidéken még nem láttam, nagy élelmiszerláncok (Spar, Match) árusíthatná - addig marad a Zöldfarm és a bio mizo, mert csak ezek elérhetőek. még a német Andechser Bio is jó, csak drága. Talán majd a piacokon elterjed a kimért friss falusi tej...

Dolce Vita írta...

most néztem meg, a bio friss tej is homogénezett és a tejföl is : (
de legalább hormon és miegymás mentes

Ibolya írta...

Azt hiszem, hogy a homogénezést én eddig kevertem a pasztőrözéssel...szerintem is megérne a tej-téma egy külön bejegyzést.

Névtelen írta...

Kedves Mindenki,
Először is, én is abszolút támogatója vagyok a minél természetesebb élelmiszereknek. DE: amik itt elhangzttako a „gonosz” homogenizálásról stb, egy „kicsit” pontatlan és szerintem túlzás is. Én nem vagyok élelmiszeripari mérnök, csak biológus, azon belül sem az élettanhoz értek elsősorban, de azért ezek eléggé alap dolgok… A gyomorban fehérjék emésztődnek, és nem tej- (vagy más) cukor. Aki tejérzékeny, annak hiányzik a tejcukor bontó enzime, aki pedig nem, annak is a vékonybelében emésztődik a laktóz. Van olyan is, hogy valaki a tejfehérjére érzékeny, de ennek semmi köze ahhoz, hogy a tej homogenizált-e vagy nem. Homogenizáláskor valóban a zsírok lesznek a nyomás/kis átmérőjű szűrő hatására még kisebb cseppek formájában jelen azért, hogy ne váljon ki a tejszín a tejben (emlékszem, régen mindig különvált a zsír a zacskós tejek idejében, nem mintha nagy baj lett volna), gusztusosabb lesz, stb. A hevítés pedig muszáj, ha boltokban el akarják adni anélkül, hogy megbuggyanna hamar és így a veszélyes bacikat, gombákat, stb is elpusztítják. (Nem hiszem, hogy örülne bárki pl. egy kis tuberkulózisnak ilyen forrásból – előfordul a gyengébb minőségű tejekben.) De ez a pasztörizálás, és nem a homogenizálás. Kicsivel 70 fok fölött, rövid ideig. És eddig mindenhol azt olvastam, hogy ez nem károsítja a tápanyagokat, vagy csak elenyésző mértékben. Van persze UHT is, ami gyakorlatilag steril, na azt tényleg sokkal jobban felhevítik (szar is az íze), és el is áll hónapokig ezért.
A gyógyszerhasználat teheneknél tudtommal csak indokolt esetben lehet, és hormonokat sem kaphatnak hozamnövelő vagy hasonló céllal (persze lehet, hogy van, aki ezt megszegi, de nem hiszem, hogy ez lenne a mindennapi gyakorlat, még Mo-on sem, pedig sokminden megesik gondolom). Itt Angliában, ahol most átmenetileg élek (már nem sokáig), szerencsére teljesen mindennapos a 4%-os tej (mindig azt veszünk, bár csak teába vagy főzéshez megy, esetleg banánturmixba ), és isteni a nem bio is. Mondjuk nem csoda, az év nagy részében kint legeli az összes tehén a fincsi füvet). Sajna nyers tej sehol nem kapható itt sem (legalábbis a környéken), még a bio „farm shop”-oknak sem engedik árulni az esetleges kórokozók miatt.
Bocs, hogy ilyen hosszú lett.
üdv
Ági

Névtelen írta...

Nekem ezt a gyomor-vékonybél dolgot természetgyógyász magyarázta így, nekem logikusnak tűnt, elnézést, ha butaságokat terjesztettem.
Viszont a homogenizált tejekre rá van írva, hogy magas hőmérsékleten hőkezelt, tehát, biztosan 100 fok fölé hevítik. A közönséges dobozos tejek szavatossága is már két-három hét, az 70 fokos hőkezeléssel nem érhető el. A régi zacskós tejek is csak két napig voltak jók!
Pasztörizálva viszont minden piaci, termelői, házi tej van, az biztos, anélkül nem árusítható! Nagybátyám termelt tejet, láttam saját szememmel, hogy a gyűjtőállomáson, azon nyomban pasztörizálták a faluban begyűjtött tejeket, úgy vitték a városba a tejgyárba további feldolgozásra.
bocs, többet nem írok. :)
bungics

Szabó Juli írta...

a legtöbb friss tejet árusító helyen ki van írva, hogy "nyers tej, forralás után fogyasztható" (rendeleti előírás nyers tej esetében, ill. nyers tejből készült termékeknél is vmi hasonló jelölés van érvényben)
szerintem ez azt jelenti, hogy nincs pasztörizálva. tévednék?

Dolce Vita írta...

Ági!

Az itteni tehenek nem legelésznek a zöld mezőkön, ez egész biztos : ((

ha lesz időm, utánajárok alaposan a tej kérdésnek, írok róla egy bejegyzést, miket találtam

Juli!
sztem teljesen nyersen nem árulhatják, de ez csak vélemény, elképzelés

Szabó Juli írta...

utánanéztem, van rá külön rendelet, árulhatják, csak ki kell írni.
jól emlékeztem, ezért van kiírva a piacokon is és a kocsikból árult tejeknél is, ezek teljesen kezeletlen tejek.

Dolce Vita írta...

Juli!
ez jó hír, keresek a közelben ilyen tejet! utánakutakodok rendesen én is ha lesz időm írok a témáról

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin