2009-12-02

Nagyon csokoládés ricottatorta

A Sale e Pepe november számában találtam ezt a receptet. A téma: vajas tészta másképpen, ennek a nagyon csokis ricottatortának az esetében kelesztve. Azaz nem is igazából kelesztve, csak élesztővel, mert kelesztési időt nem ír a recept. A tölteléke eszméletlen finom, bár én a csoki és a ricotta párosításától nem is vártam mást, a tészta pedig egyszerre omlós is és ropogós is. Nekem jobban ízlik mint a sütőporos változat.
Hogy mennyire guszta és vonzó mikor felvágjuk, igazolják a képek. Amint meglátták a gyerekek a belsejét, azonnal rávetették magukat, így nem sikerült róla olyan képet készíteni, amelyiken ne lenne pár ujjacska.

Hozzávalók: 25 dkg liszt, 10 dkg cukor, 8 dkg vaj, 1 tojás, fél zacskó élesztő, csipet só, töltelékhez: 50 dkg ricotta, 10 dkg étcsokoládé, 1 tojás, 1-2 evőkanél cukor, 2 evőkanál amaretto likőr, porcukor a tálaláshoz

1. Keverjük habosra a tojást a cukorral, a lisztet keverjük el az élesztővel
2. Morzsoljuk el a vajat a liszttel, adjuk hozzá a cukros tojást, gyúrjunk tésztát belőle, folpackozzuk le, tegyük a hűtőbe egy órára
3. Keverjük el a ricottát a cukorral, a likőrrel és a tojással, keverjük hozzá az apróra kockázott csokoládét
4. Osszuk el 2/3-1/3 arányban a tésztát. Nyújtsunk ki a tésztát kb. 7 mm vastag korongra, a nagyobbal béleljük ki egy 18 cm-s kapcsos tortaforma alját és oldalát. Tegyük rá a ricottakrémet, fedjük be a kisebb koronggal, hajtsuk rá a tészta szélét, nyomkodjuk össze a széleket.
5. 180 fokos sütőben kb. 40 percig süssük, várjuk meg míg kihűl, porcukorral szórjuk meg, szeleteljük (melegen szeletelve az olvadt csoki miatt folyós a krém)

A tészta alja egy cseppet talán nyers maradt, vagy csak átáztatta a krém? Nem volt zavaró, de talán 10 perc alatt, vakon elő kellene sütni a tésztát. Vakon sütés: kinyújtani, formába helyezni, sütőpapírt rá, és vmi nehezéket (pl. szárazbab), így sütni tíz percig, Majd ezután sütni a krémmel 30 percig)


26 megjegyzés:

gabojsza írta...

Hmmm...megvan a hétvégi desszert!
"Fél zacskó élesztő": 7, vagy 11g-os zacskó fele? (vagy nincs jelentősége?) Csak azért kérdezem, mert az én élesztős zacskóm 100 g-os:-)

dolcevita írta...

Köszi az infót, én csak 7 g-st láttam eddig, annak volt a fele. Bár sztem a 10 fele is mehet valóban, ennyi nem számíthat

ildikó írta...

Hát ha ezt egy nappal előbb teszed fel... :) Ma van a kislányom születésnapja (4). :)

dolcevita írta...

Boldog születésnapot neki! Mi lesz a menü?

ehran írta...

DV: Szörnyű vagy, jobbnál-jobb receptek jönnek kapcsos tortaformára, de most már vagy nekem kell vennem otthonra egy 18 centiset is, vagy Téged leplek meg egy 23-assal, mert mindig itt kell sakkoznom az arányokkal. :D

Á la carte írta...

Hmmm ez nagyon jól néz ki!!!! Az ujjacskák pedig adnak egy kis plussz életet a képekhez : ))

Niki írta...

Én is mindig ott álltam anyunál, amikor készült a sütemény. :) Előbb kinyaltam a keverőtálat, aztán meg csipkedem a frissen sült forró süteményt. :)
Jó képek, mint mindig! :))

pomázi írta...

Tényleg jól néz ki.
Két kérdésem lenne:

-elektromos sütőben milyen üzemmódban érdemes sütni? Légkeverés? Vagy alsó+felső sütés? Esetleg a kettő kombinációja?

-vakon sütés: ha szárazbabbal nyomtatok, a bab nem sül meg, lehet azt még később használni?

Köszönöm!

Névtelen írta...

Hagyjuk már a sütit, mikor tündér ez a kis lopkodó! :)
Nagyon szeretem ezeket a képeidet. Hol egy kutya, hol egy gyerkőc... Mindig ezeket várom a legjobban! :)

marmalade írta...

Jaj, de ismerős jelenet! Én is mindig hessentem azokat a kis kíváncsi kezeket! Ettől gyerek a gyerek, pláne ha egy isteni sütemény is illatozik az orra előtt!

dolcevita írta...

Ehran!

ez is interspar

Pomázi!

Alsó-felsővel szoktam sütni általában, a babot utána megenni már nem lehet, de tedd félre, hogy később is tudj vele sütni

volt, hogy 2 gyerekkel és 2 kutyával kellett megküzdenem egy képért. Amelyik itt ugrál a könyv hirdetésénél, a szőlős lepény. Van róla olyan fotóm, ahol 4 kis kéz és két kutyaorr lóg be oldalról : ))

Névtelen írta...

Feltehetnéd azt! :))
Szívesen megnézném.

Judith írta...

Ennek csodas ize lehet! Gyonyoru fotok! Receptet viszem, koszi!

Kriszta írta...

Kriszta!

A legújabb Gusto magazinban írnak a könyvedről. Jó a kritika, gratulálok! Olvastad már, ugye?

Névtelen írta...

sziasztok!

nagyon tetszik a recepted, és szeretném megcsinálni hétvégére!
laikusként ne haragudj a kérdésért, de az apróra kockázott csoki pontosan mit jelent?
vágjuk nagyon apróra vagy csak simán kockákra törjük össze?

köszi szépen
Kati

dolcevita írta...

Kati!

A sima kockáknál kisebbre, nagy pengéjű, vastag késsel aprítsd fel, mint mikor pl. diót durvára vágunk

Vegavarázs írta...

Most hozta a futár a könyvedet. Nagyon gyönyörű, imádom! Mesések a fotók, és főzésre késztetnek a receptek. Legszívesebben bevetném magam a könyvvel a konyhába, és 3-4 napig ki sem mozdulnék. Nagyon-nagyon köszönöm az élményt és gratulálok!

dolcevita írta...

Vegavarázs!

Köszi, ez nagyon jó napindító volt! : ))))). Örülök, hogy főzésre késztet, akkor elérte Nálad a célját.

pomázi írta...

Köszönöm a választ!

Ági írta...

szia Kriszta!

Az amaretto helyett ajánlanál vmi mást?

Már főztem a könyvedből....klassz lett minden!
Ági

dolcevita írta...

mandulaesszencia (Culinaris) vag ymandula-aroma : ( Szaloncukorhoz én is használtam már, max. 3-4 csepp

Névtelen írta...

es ha tejcsokit teszek bele? ugy vagyok ezzel az etcsokival, hogy akarmilyen fincsi is a korites, nekem ez csak keseru:(

szi_vi

dolcevita írta...

Szi_vi

lehet, persze, de szerintem itt a sok ricotta miatt nem keserű az étcsok

mazsola írta...

Szia!
A hétvégén megsütöttem a ricottás-csokis tortát egy baráti összejövetelre, és szerintem egészen jól sikerült, köszönet a receptért :)
Ricottát talán most másodszor használtam életemben, és ennek egyik oka, hogy mindig tanácstalanul állok a hűtőpultok előtt...melyiket, milyet vegyek.
Amit a tortához használatm (ha jól emlékszem talán Brini volt a márkája), nekem kicsit sós volt (ahhoz, hogy édességhez használjam).
Kérlek, ajánlj nekem egy jófajta ricottát, amivel biztosra mehetek.

Köszi!

Névtelen írta...

szia,
egy kerdes: olaszorszagban vettem elesztot, lievito neven. ami magyarul eleszto elvileg, de le van forditva nemetre a csomagolason, azon pedig az all, h backpulver - ami magyarul sutopor.. szerinted hasznalhatom? mert fogalmam sincs, h mi a kulonbseg elvileg a ketto kozott.. ill. meg egy kerdes: ez 16grammos, a fele eleg lesz?
koszonom szepen
d.

Dolce Vita írta...

Ehhez a sütihez mindkettő használható, ha élesztő, ha sütőpor. Ha sütőpor (fehér), akkor egy teáskanálnyi kell. Ha barnás (azaz élesztő, a zacskó negyede). A lievito in polvere sütőpor, a lievito instante élesztő, a lievito di birra a kockaélesztő. Bontsd ki, milyen színű, az a tuti : )

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin