2010-01-03

Csokoládés pavlova

Idén nem volt újévi fogadalom, talán csak annyi, hogy 2010-ben kevesebb desszertet készítek, erre tessék, itt van ez a pavlova. A megtestesült brutál desszert, főleg így csokisan. Könnyű kis fehérjehabnak tűnik, de korántsem az, hiába nevezték el egy balerina után. A tésztája tökéletes lett, szépen repedt, szeletelhető volt, a tejszínen azonban lenne még mit finomítani. Sehogy sem akart megállni rajta, pedig nagyon hidegen vertem, cukor is volt benne, de mégsem. Aki szépségdíjas tejszínkoronát szeretne a tetejére, habszifonból fújja. De nehogy hulalát vagy más növényi zsíros szemetet! Igazi tejszínt.
Pavlovát kb. másfél éve készülök sütni, egy jól sikerült példány egyszerűen lenyűgözően néz ki, halványsárgás alap, rajta a tejszín, élénk színű, friss gyümölcsök. Tipikus nyári étel, nekem meg éppen most jutott eszembe. Kerülgettem a közértben egy tálca epret, de lemondtam róla, hogy gyümölcsös legyen, így maradt a csokis változat. Csoki nélkülit még nem is ettem, de ha rajtam múlik, nem is fogok, mert ha nekiállok pavlovát sütni, az csak is csokis lehet. Nagyon durván jó, ropogós a széle, ragacsos, habos, csokis a belseje. Csak édességfüggőknek!
Ezzel a desszerttel kívánok boldog új évet mindenkinek, aki szomorú lett az év első munkanapjától
A recepthez Martha Stewart csokis pavlováját használtam alapnak, aztán itt-ott módosítottam rajta, pl. lehagytam egy plusz főzött csokoládékrémet róla. Pusztán lustaságból, de a végeredményt kóstolva, azt mondom, semmi szükség rá. Inkább friss ribilzlit kívántam volna hozzá. Ha szórtam volna rá, legalább egy kis fagyasztottat nem is nézett volna ki ilyen laposan. : ) De mind elfogyott.

Hozzávalók az alaphoz: 4 tojásfehérje (szobahőmérsékletű), 25 dkg porcukor, 2 evőkanál melaszos nádcukor (elhagyható), 3 evőkanál kakaópor, 1 evőkanál étkezési keményítő, 1 evőkanál ecet, csipet só
tetejére: 3 dl tejszín, porcukor, 2 dkg étcsokoládé

1. Melegítsük elő a sütőt 150 fokra. Kezdjük felverni a tojásfehérjéket egy csipet sóval, majd kanalanként adagoljuk hozzá a porcukrot és a barnacukrot. Közben nagy fokozaton verjük a habot míg nagyon-nagyon kemény és fényes nem lesz
2. Ekkor keverjük bele óvatosan az ecetet, a kakaóport és a keményítőt is.
3. Tepsire rakjunk sütőpapírt, kicsit olajozzuk meg, kanállal formázzunk a habból egy kb. 20 cm átmérőjű tortaformát, legalább 6-7 cm magas legyen.
4. Csökkentsük a sütőt hőfokát 120 fokra és süssük 75 perc alatt készre a habkarikát. Ne nyitogassuk a sütőt közben, ha kész, nyissuk ki résnyire az ajtót, konyharuhával támasszuk ki, így hagyjuk kihűlni a formánkat. (én este sütöttem, csak másnap ettük, szobahőmérsékleten 2 napig eláll)
5. Tálaláskor: a tejszínt verjük fel kemény habnak, díszítsük vele a pavlova tetejét, szórjunk rá reszelt csokoládét (nyáron friss gyümölcsöt)

37 megjegyzés:

Izabella írta...

Boldog új évet Neked és a családodnak is.
(meghozta a Jézuska a könyvedet, csodálatosak a képek is benne!!! Köszi az élményt, amit nyújt a könyv)

Izi

Vera írta...

Szia,
talán egy kis keményítő nem segítene a tejszínen?
Boldog új évet neked is :)
Vera

Zizi írta...

Szia Kriszta,
BUÉK! Két évig éltem Angliában, ettem jó pár alkalommal Pavlovát! Imádtam! Mielőtt hazajöttem volna, le is írtam a receptet, de azóta se sütöttem meg! Várok a megfelelő alkalomra! :) Te géppel verted fel a tészta habját? Sajnos nekem nincs gépem... szóval szerinted kézzel is összeállítható a tészta?
Üdv,
Zizi

Eszter II írta...

Annyi küzdés után végre a könyvedből megtanultam normális rizottót készíteni... :))))Nagyon jó lett. A rozmaringos-citromos.

Ági, aki főz írta...

BUÉK!

Nagyon szép ez a süti! Egy kis fagyasztott áfonya esetleg? Az is jól megy a csokihoz?

Tudom, hogy szentségtörés, de a habfixáló por (kis zacskós) gyönyörűen megfogja a habot és szép kemény, kenhető lesz tőle. Jó tudom ezek az összetevők:Cukor, módosított keményítő, emulgeálószer: trikalcium-foszfát.
De csak 10 g - az nem tűnik olyan soknak, vagy igen? Te biztos így is éreznéd az ízén.

juc írta...

Néha sajnos kifog az ember olyan tejszínt, amit egyszerűen nem lehet keményre verni :(
Egyébként én a meggyre esküszöm, mi is rengeteget készítünk Pavlovát, én már próbáltam sokféle gyümölccsel, pl. grapefruittal és ribizlivel is, de szerintem a meggy mindent visz! (a fagyasztott ez esetben jobb, mint a befőtt, mert savanyúbb).

Feketeribizli írta...

Kedves Krisztina,
ez a két türkíz fotó megint csodálatosan szép!
Megkaptam a könyvedet, nagyon szeretem!

Hapci írta...

Ez baromi finom lehet! Eddig egyszer ettem étteremben (Cafe57), az is brutális volt.
Reménykedem, Csilla egyszer csinál nekem/nekünk...

Zsofi foodblogja írta...

hehe, nálunk is csokis pavlova volt a szilveszteri desszert, málnával (éljen a szezonalitás! :)
Tescoban vett Bodensee márkájú poharas tejszínből vert hab szépen megállt rajta cukor nélkül is

Ági írta...

A "hulala" lehet, hogy szemét, de sztem akinek van egy kis laktóz intoleranciája, vagy diétán van, jobban jár a növényi tejszínnel, mint a hagyományossal. Egy laktózra kicsit érzékenyebb ember nem tud pl tejszínhabot enni, de ettől sztem nem lesz baja. Ez személyes példa, nem olvastam sehol. :)))Én a panna cottát is ezzel csináltam , mert nálunk ,akinek ilyen jellegű problémája van, ettől tuti nem lesz beteg. Én nem nevezném azért szemétnek...Egyébként mit javasolsz, ha pl olyanoknak készíteném, akik viszont bírják a rendes tejszínt???
Köszönöm ha válaszolsz.
üdv: Ági

dolcevita írta...

Izi!

Nagyon örülök, hogy tetszik!

Vera!
nem is tudom, sztem a habszifon lenne a legjobb megoldás, le is nyúlom anyutól

Ági!
nem hinném, hogy kiérezném : ), ezt azért nem, sok mást igen, de a habport nem hiszem

Juc!
ezért (is) várom a nyarat, akkor kipróbálom meggyel, málnával, ribizlivel.... mindennel

Feketeribilzli!
a csészés nekem is kedvenc, olyan rég írtam szöveget képre, de ez nagyon kívánta

Hapci!
gyerekjáték, sztem neked is menne : )

Zizi!
biztos fel lehet verni kézzel is, elvégre régen sem voltak gépek, de cukrászok (cukrászinasok : )) igen. Jó kis csuklómunka

EszterII!
nekem a radicchiós a nagy-nagy kedvenc a könyvből, meg a sima sáfrányos. Örülök, hogy tudtam segíteni

Zsófi!

Akkor nem ezt sütjük újra és fotózzuk februárban : ) hozzáképzelem a málnát, nyamm, miért nem postolsz mostanában?

Ági!
Bocsánat tejérzékenyeknek lehet jó megoldás, a növényi "tej"termék. Én azért hívom ezeket szemétnek, mert nem azért születtek (vagy most legalábbis nem azért árulják őket ekkora mennyiségben), hogy segítsenek azokon, akiknek ilyen egészségügyi problémája van, hanem azért, hogy olcsóbban lehessen előállítani. Igaz ez a műsajtokra, műtejekre, műtejszínekre, műtejfölre, műjoghurtra... engem ezek nagyon elszomorítanak.
Tejszínből zacskós, 30%-os habtejszínt veszek a közértben, piacon pedig Cserpeset, szintén 30%-os

Á la carte írta...

Én is a napokban szemeztem pavolva recepttel, de annyi édeset ettünk az utóbbi időben, hogy inkább lemondtam róla. Biztos nagyon finom lehet, desszertekben hasonló az ízlésem... a keksztorta alap eddig mindent visz... karácsonyra is olyat készítettem, fent is van az oldalamon, ha van egy kis időd meg kedved nézd meg. : )

dolcevita írta...

mi is elteltünk, de rámjött a "muszáj elkészítenem" érzés. Nem bántuk meg : )
megnéztem a sütit, jól hangzik!

Krisztina írta...

Kriszta,

megjelent a veranda, láttad?

bent vagytok Ti is meg mi is,

egy kis megjegyzés, a képek most így télen készültek? az otthon magazinban meg nyáron úgye?

dolcevita írta...

Nem, nem láttam, majd holnap megveszem. Igen, ezek decemberben készültek az Otthonos meg júniusban

Krisztina írta...

na ok,

csak mert a nyári képek nekem szebbnek tűnnek, remélem ezért nem haragszol meg, hogy ezt mondom, jobban visszaadják az olasz feelinget,

ja és a kisfiad is benne van, absz. jól mutat olyan édi,

dolcevita írta...

ez nem tél vagy nyár kérdése, hanem fotós kérdés. Az Otthonos fotós 8 órán keresztül fotózta a lakást,majd visszajttek még 3-4 óráara a másik 1,5 óra alatt végzett....

Krisztina írta...

aha, értem, nem tudtam, a fotozásban nem vok jártas,

szép estét

Vera írta...

Habszifon tényleg.. na azért se jut eszembe soha mivel nincs itthon. Karácsony előtt nézegettem, de horror az ára.. 90 CHF-ért láttam a legolcsóbban. Amikor otthon voltam meg nem jutott eszembe. Tényleg, mennyibe kerül a habszifon otthon?
Vera

Ági, aki főz írta...

Bocs, hogy beleszólok itten, de a növényi tejszínnel, amit a bioboltban lehet kapni nincs semmi baj egészség szempontból. Az zabból vagy rizsből készül. De a Hulala az nagyon rossz példa, mert amikor tejmentes diétán voltam és azt akartam venni, rájöttem, hogy nem tiszta növényi, hanem nagyon is van benne tejtermék. Na ezért becsapás!

dolcevita írta...

akkor dupla becsapás. Kétlem, hogy egészségvédő hatása miatt fejlesztették volna ki : )
a zab és rizsitalok más kérdés, Ádám pár hónapos volt, nagyon kicsapta az anyatej, akkor ittam én is egy ideig ilyeneket

dolcevita írta...

Vera!

kb. 10-15 ezer ft. Nekünk van egy régi darab, csak azt kell kideríteni, lehet-e hozzá patront kapni

Vera írta...

aztamindenitneki...azt nem gondoltam volna, hogy ennyire drága otthon is! Mióta lett luxuscikk a habszifon??
Persze csak egyszer kell beruházni. Ha az új szifonok belül ugyanolyanok, mint a régi, akkor tuti kapsz patront is. A kérdés a hol!
Vera

Névtelen írta...

Régóta olvasgatom ezt a blogot,meg jónéhány másikat is,de nem is igazán szoktam kommenteket írni.Most viszont muszáj hozzászóljak a tejszín-dologhoz.
Tejérzékenyeknek a Hulala ugyanúgy nem jó,mint a valódi tejszín,mert -kis mennyiségben ugyan-de tartalmaz tejet.Ezt sajnos tapasztalatból mondhatom,mivel a lányom 2 évig volt tejérzékeny.
Szóval tényleg becsapás.Ennek ellenére azért nem nevezném szemétnek,mert sokan csak ezt engedhetik meg maguknak(vagy ezt sem),és itt lehetne filózni,hogy kevesebbet,de minőséget,stb,stb,de azért ez nem így működik.És ha díszítésre akarjuk használni,tényleg a Hulalának van a legjobb tartása.
(A zabból és rizsből készült tejpótlók viszont tényleg jók.)
Üdv:Gabi
Ui.:Nagyon szép a könyved!

Névtelen írta...

Kedves Kriszta!

Kívánok Neked és minden szeretted-nek nagyon boldog új esztendőt!
Tervezel még dedikálást valamikor?
egy új olvasód: Zsu

dolcevita írta...

Zsu!

nem terveztem konkrét, csak dedikálást, de biztos lesz vmikor alkalom rá, hogy aláírjam

Gabi!

sztem a hulala egyáltalán nem olcsó

Liloocska írta...

két nap alatt harmadszor térek vissza a recepthez.... gyanítom, legkésőbb holnap el is készítem :D

én a múltkor kézi mixerrel vertem fel a tejszínt, szűk, hosszúkás edényben, és profi állaga lett... uez jellemző a majonézre is. egész más, mint amikor habverővel, kézzel....

dolcevita írta...

és persze egyszerűbb is : )

reka írta...

annyira finom, hogy ez lett most a kedvenc édességem. rumos meggyel mmmmmmmmmmmmmmmm... :)))))

Hugi írta...

Szia Kriszta!
Megcsináltam, nagyon jóóóó!!!
Külsőre meg sem közelíti a Tied, de ízre... nyammm...

Köszi

Hugi

Névtelen írta...

Pavlova Rajongók: múlt hónapban szülinapi buliban voltunk, Pavlova volt a szülinapos torta, a tejszínre IKEÁ-ban kapható piros Daim csoki (grillázsos)reszelék és úgy az eper...úristen! Mindenkinek tiszta szívből javaslom, felejthetetlen ízkombináció. Életem első pavlova- alapja bent ül a sütőben...(tegnap ikeában voltunk :))

Liloocska írta...

végre megsütöttem!!! nagy-nagy siker ővezte a kreációt :D

Névtelen írta...

szia!
szeretnem megsutni ezt a pavlovat ma valentin napra.. :-)
egy kerdesem lenn: az etkezesi kemenyitot helyettesithetem mondjuk liszttel? vagy elhagyhato?
(ket beteg gyerekkel ulok itthon, nem hiszem, h eljutok a boltba.:-( )
koszi szepen
udv.
dia

siza00 írta...

Bent van a sütőben... ami azt illeti nekem nem sikerült. Amint beletettem az ecetet folyos lett szétfolyt max.1-2 cm. Mit rontottam el?
Szerintem az íze azért finom lesz.

Dolce Vita írta...

remélem, azért jó lesz valamennyire. Az ecetet és a kemyénítőt már nagyon rég elhagyom a pavlovából, csak fehérje és porcukor. A fehérje viszont szobahőmérsékletű legyen, akkor úgy fel lehet verni, hogy bármit formázhatsz belőle

siza00 írta...

Köszi, hogy válaszoltál! Nos, az íze finom volt csak a látvány...kicsit lapos. A habot sikerült nagyon keményre felverni és mint írtam amint az ecetet belekevertem akkor lett folyós. Vagy nem szabad kevergetni? Azért nem adom fel, Húsvétra ismét megcsinálom.

Dolce Vita írta...

hagyd ki a keményítőt és az ecetet is bátran. A kakaó nem bántotta? ezer éve csak sima fehéret sütök, ezt nagyon régen csináltam, de a képen nézve ez is elég laposka : )

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin