2010-01-06

Egészséges ketchupot gyorsan

Kb. 2 hónapja tettem egy egyszerű, de nagyszerű felfedezést, hogyan készítsek a gyerekeknek gyorsan, finom és egészséges ketchupot. Mindig elfelejtem, hogy írjak róla. A tegnap esti sajtos melegszendvics újra előhozta a kérdést. Ketchupból vagy bio-t szoktunk venni, vagy Heinzt, vagy főzök, ha valamilyen alkalomra kell.
Igen szoktunk venni, mert csak a pizzán ütök érte : )), én amúgy nem nagyon szeretem. Azaz pontosabban, bajom nincs vele de ritkán eszünk olyat, amihez illene. A gyerekek viszont szeretik szendvicsre és a kedvenc omlettjükre (ezt hamarosan elkészítem a blogra is, eddig nehéz volt, mert csak este esszük, de most már tudok sötétben is fotózni).
Még bőven tavaly történt, hogy estére kellett ketchup, de ahol vásároltam csak valami nagyon ócskát lehetett kapni, olyat amely főként vízből és állományjavítókból állt, legalább 10 adalékanyagot tartalmazott. Ez az a fajta, amelyik inkább rózsaszínes, szinte átlátszó és a sok sűrítőtől irtó kellemetlen állaga van, az íze pedig leginkább az ecetre hasonlít. Na ezt nem akartam megvenni, főleg azért mert literes kiszerelésben volt és 800 Ft-be került. Hogy az esti hisztit elkerüljem "De één pepöpöt AKAROK", gondos és leginkább előrelátó anyukaként vettem egy dobot sűrített paradicsomot. Összetevői: paradicsom. Ez már jobban hangzik. Ehhez keverek otthon mézet, enyhén sózom és kész is a finom ketchup. A gyerek eszi, nem reklamál, hogy anya ez nem ketchup, úgyhogy működik. Kisgyereket nehéz becsapni.
Ha "aranyfácános" konzervből készítjük, azt egy kicsit fel kell engedni vízzel, az üveges sűrítettek jól működnek magukban. Persze lehet bátran fűszerezni, én ezt a gyömbéres-mazsolásat szeretem nagyon. Egyszerre annyit készítek, amennyi elfogy, lezárt üvegben a maradék paradicsomszósz a hűtőben pár napig eláll. Úgy tervezem utána a menüt, hogy vmihez felhasználjam.

39 megjegyzés:

"saját levében" írta...

Annyit megtehetnél szegény gyerekeknek, hogy beleöntöd egy guszta, műanyag, adalékanyag-felsorolásos kecsapos üvegbe...

Dolce Vita írta...

bevallom, volt már ilyen : ))

ildikó írta...

tegnap éppen egy banános ketchup recepttel szemeztem a neten... :)
első nekifutásra inkább ezt próbálom ki.

Podruzsik írta...

Kispálék ill. Lovasi: "A kecsap az istenük..."
Remek ötlet, köszi, én nem a gyerekeimet, hanem a felnőttjeimet fogom e kecsappal becsapni.
Más: tegnap megnéztem a könyvedet, kedves Kriszta, nagyon örültem! A mai szakácskönyv-dömping legnagyobb része angolszászból /rosszul!/ lefordított mű, a Tiéd versenyezhet velük kivitelben és tartalomban, szövegben felülmúlja őket. Éljenek a gasztrobloggerek szakácskönyvei! /A legsikeresebb magyar szakácsköny-írók mind amatőrök, nem vicces?/

nana írta...

én is hasonlóképpen szoktam néha csinálni, mert vannak periódusaim, amikor megkívánom a melegszenvics tetejére. és pont a napokban tervezek egy pikánsabb, nemcsak paradicsomból álló ketchup-szerűséget.. :)

Szkladányi Juca írta...

Kösz az ötletet, Kriszta! Kipróbálom, a Kicsi szereti, így szendvicsre.
Más.
Podruzsik, mégis melyik angolszászból rosszul fordított szakácskönyvre gondolsz?
Kösz, ha válaszolsz.

Ági, aki főz írta...

Ez mekkora ötlet! Köszi! Nekem ilyenek miért nem jutnak az eszembe?

Piszke írta...

A spar-ban lehet mostanában kapni nagyon-nagyon jó sűrített paradicsomot, nem magyar, lengyel termék, 30% a ref-je. (vagyis nagyon sok paradicsomból készül.) Ráadásul igazi cuki kis üvegekben van, ami dzsemeknek-lekvároknak kóstoló(vagy maradék) tárolására nagyon jó. Ennyire igazi paradicsomízű sűrített paradicsom nincs másik.

Csodálkoztam az elején, mert nehezen tudtam elképzelni, hogy tél közepén vett paradicsomból főzöl bármit, főleg gyereknek. De azután végigolvastam...

Ildinyó írta...

Ez nagyon jó ötlet! Jó tudni, hogy mások is odafigyelnek arra, mivel etetik ill. nem E-tetik a csöppségeket. E-zekkel árthatunk hosszútávon legjobban a gyerekeknek. Ezt sokan nem ismerik fel (vagy csak egyszerűbb leemelni a polcról a kész terméket)... Tényleg nagyszerű! Biztosan én is ki fogom próbálni!
Üdv

Zsófi írta...

Micsoda oximoron. :-)

Én a bio-Heinz-et szoktam, ha van... (Zöld a kupakja.) Nagyon finom, bár sztem a cég mindenbe rak ízfokozót... ;-)

Zsófi írta...

Mici, biztos a Könnyed magyar konyhára (Frank Júlia, ez van előttem a polcon most). :-DDDD

Krisztina írta...

Kriszta,

sikerült megvenni a verandát? Te milyennek találod?

szepyke írta...

Én szeretem a ketchupot és vállalom!:)

Még vajaskenyérre is!:) És ez a kép megint gyönyörű!:) És a recept is!:)

Dolce Vita írta...

Szepyke!

sztem baj nincs vele, ahogy írtam is : )

Piszke!
A kép még nyáron készült különben, megnézem majd azt a paradicsomot, járok gyakran intersparban

Krisztina!

még nem vettem meg, ahol kerestem ott nem volt, írok ha hozzájutottam

Ildinyó!
igen, igen, én ezt hajtogatom évek óta

Podruzsik!

Köszönöm, nagyon örülök a véleményednek! Azt hiszem a hazai piacra ráfért a frissítés

Ági!
nem tudom : ) ezek az ötletek csak úgy, hirtelen jönnek

R. Pötty
nem is láttam még biót heinzből, a gyerekek azt azért szeretik,(a simát) mert kinyomós az üvege, a magyar bioé pedig nem

Moha írta...

Ez milyen jó ötlet, az én gyerekeim is ketchup-függők,melegszendvicshez, krumplihoz,fasírthoz,hamburgerhez (ezt mondjuk én készítem, tehát csak a ketchup a mű benne).

Arra ,amit Piszke írt én is rákattantam,gyűjtöm a pici üvegeket,azzal,hogy kell a lányaimnak a babakonyhába:))

Zsófi írta...

A Sparban nincs, vagy a Tesco-ban vagy a Cora-ban vettük. Kb. másfélszeres az ára a simától...

Névtelen írta...

A képpel nem bírok betelni, csodálatos!!!!!!! Amúgy is piros szín függőségem van :) Egyszerűen vonz, mint a mágnes.

Mi kevés ketchupot eszünk, a DM-ben szoktam biót venni.

Üdv,
Nyestkutya

Névtelen írta...

Azért a képen látható üvegekben van más is són és mézen kívül, nem? Friss bazsalikom, oregano talán? Amúgy nagyon guszta!
bungics

florentine írta...

A Pennyben van egy dobozos sűrített paradicsom, amit nagyon szeretek. Állaga a magyar konzerv és a hámozott paradicsom konzerv között van. Két doboz hámozott paradicsom konzerv helyet használható egy 500 g-os doboz, ezt már nem kell sűríteni, csak ízesíteni.
Ortomio márka, olasz gyártmány, tartalma paradicsom és só, ára 155 Ft/500 g.

Dolce Vita írta...

Bungics!

ez még nyáron készült kép, igazi, főzött, zöldfűszeres ketchup. De persze lehet bármivel ezt a gyors összedobós, mézeset is ízesíteni

Florentine
ez jól hangzik

Romana írta...

A kechupért pizzán én is ütök!!!! Ha pizzériában vagyok, akkor nagyon-nagy erőfeszítés árán tudom csak megállni, hogy ne szóljak be, mikor kechuppal áztatják a pizzát. Milyen szokás ez egyébként? :S :S ÉN is otthon főzök kechupot, a család mást meg sem eszik, hála istennek. Mondjuk a bio kechup ok.

Romana írta...

Most látom, hogy az utolsó mondatomban a személyes névmást "ÉN" csupa nagybetüvel írtam, ez nem direkt volt, komolyan, szégyellem magam, nem tanultam magyarul írni, csak ezen a nyelven szólaltam meg először, a szláv csak aztán jött, de azt is tudom, hogy magyarban nem kezdünk én-nel mondatot. Vagy nem jól tudom.:S

Liloocska írta...

ha már képek, napok óta szeretnék tőled néhány tippet kérni, hogyan lehet egyszer digi géppel valamirevaló étel fotót csinálni? v. akár honnan leshetném el?? köszönöm!!

Névtelen írta...

Szia Kriszta!

Korábban kiírtad az oldaladra, h a ketchupért és az ananászért nem rajongsz, ha jól emlékszem. Az utóbbit nem igazán értettem, vagy a konzervre gondoltál? Pedig olyan finiii...

Dolce Vita írta...

Katarína

különben van olyan "pizza" amire muszáj a ketchup. jó vastag tésztás, műsajtos, ananászos. és persze fagyasztott. ez olyan fújtós, hogy csak kecsöppel ehető : )))

Liloocska!
van egy régebbi bejegyzésem a fotózásról.Röviden összefoglalva: természetes fénynél, de a direkt fényt kerülve. Pl oldalfény a másik oldalról vmi fehérrel visszaderítve, kevés, egyszerű terítékkel, vaku nélkül

Dolce Vita írta...

A ketcupért és az ananászért a pizzán ütök. Szó szerint ez nem volt leírva, de sztem kiderült a szövegkörnyezetből. Ütök még a csülökért, chilis babért, csirkehúsért, maraharaguért, kukoricáért (a pizzán) : )

ehran írta...

Nyáron főztem be én is friss paradicsomból mustármaggal, hagymával, fokhagymával, borecettel, sóval, borssal, zöldfűszerekkel szép lassan, jól beforralva. Egy részébe szardella is került, teljesen jól működött, sőt simán bírta felbontva is pár hétig a hűtőben.

Bisztrókonyha írta...

Off: Honnan van San Marzano magod? Nekem is kellene,de nem tudom, hogyan szerezhetném be...Január végén kinti hiperben talán?Vagy valami jó kis beszerző hely? Csak pár tő kellene.

Kata írta...

Ritkán jutok ide, de mindig megfogadom, hogy kipróbálom a recepteket:)) Sok időt töltök a konyhában, de csak mert ott van a varrógépem. Szóval messziről csodálom a művészetedet és Gratulálok a könyvedhez!!
A képek is nagyon szépek, a kechupos pirosa pedig tökéletes. Meg szabad kérdezni, milyen géppel fotóztad? Én nemrég szántam rá egy nagyobb összeget épp a piros miatt, de tépem a hajam, mert vagy a gép túl profi, vagy én vagyok menthetetlen:((((

Kata írta...

Visszaolvastam és megtaláltam a géped. Köszönöm

Dolce Vita írta...

Biga!

Általában a pirosat nem szeretik a digi gépek, mondják. Nekem eddig egyik Nikonom d70 és most a d300 sem problémázik vele.
Ez a kép jpg-nek készült, nem is raw. túl sokat nem kellett utómunkázni

Ehran! ha pár hétig bírja kibontva az szuper, nekem a szilvalekvárjaim kb 2 hetet bírnak a hűtőben bontás után.

Dolce Vita írta...

Anna!

Culinarisban vettük a magot. Szerintem lehet, hogy kapsz már kinnt áruházban. ma írok végre levelet

Zsófi írta...

Félig szatmári felmenőkkel kíváncsi lennék arra a szilvalekvárra...

ehran írta...

DV: Gyakorlatilag ugyanazt csináltam vele, mint a lekvárral szoktam, beforralás, dunsztolás, a celofán tetejére szalicil. Így teljesen korrektül bírta még a szardellás változat is, bár azt egy idő után már óvatosan előszagoltuk és kóstoltuk, és lehet, hogy így sem volt nagy ötlet felbontás után két héttel használni, de túléltük. :)

Dolce Vita írta...

R.Pöttyök: cukor nélkül, kiolajozott lábosban 2-3 napig kevergetem. Ha el kell menni otthonról, lekapcsolom, majd újramelegítem.

Laci!

ezt a szardellásat kipróbálom

ehran írta...

DV: Nyilván tudod, de azért mások kedvéért is: olyankor azért óvatosabban a sózással, mert elviheti nagyon. És túl sok nem is kell bele persze.
Vagy a Bűvszakiról vettem az ötletet, vagy egy könyvben láttam, már nem emlékszem.

Zsófi írta...

Érdekes, mert a hagyományosat is így készítik (persze nincs kiolajozva az edény) és igazából le sem kötik, csak letakarják, mert csak a portól kell megvédeni...

Nekem kb. 4 éve van ugyanaz az üveg a hűtőben és semmi baja - csak eü. célokra (székrekedés) használjuk. (Mert utálom, az aszalt gyümölcsökkel egyetemben, de azért hagyománytisztelő vagyok. ;-D) Igaz, Noszvajon készült (ahol szintén hagyományosan készül a szilvalekvár).

Névtelen írta...

A Bűvős Szakácson találtam, itt:
http://buvosszakacs.blog.hu/2010/01/02/az_inopia_barcelonaban

"Házi ketchup

Ennek alapja (szezonban) a friss paradicsom.

Negyed kg édes-lágy ízű hagymát (nagy fejű „zöldséghagyma”, fehér vagy lila hagymát) igen finomra vágva, olívaolajon párolunk. Hogy ne kapjon színt, időről időre felöntjük egy-egy csurranás ásványvízzel.

Amikor a hagyma már puha és üveges, hat gerezd zúzott fokhagymát, kakukkfüvet, csombort és babérlevelet adunk hozzá, majd belekeverjük 600 g hámozott friss paradicsom húsát felkockázva. Cukrozzuk, sózzuk, borsozzuk. Nagyon kis lángon egy órán át főzzük.

Szezonon kívül használjunk egészben eltett paradicsomot vagy „passatát”. Háromszorosan sürített koncentált paradicsompürét adunk hozzá (a magyar Aranyfácán például ilyen).

Ízesíthetjük még kevés curryporral, kardamommal, esetleg pirított thai vörös curryvel és spanyol füstölt-szárított paprika porával. Ha be tudunk szerezni mexikói egészben szárított paprikát, akkor ezt előbb olajban megsütjük, majd langyos vízbe áztatjuk. Végül az áztatólével és a paprikából készült pürével ízesítjük a mártást.

A házi ketchupöt kísérletképpen bele lehet keverni töltött paprika mártásába. Tejszínnel és alaplével keverve levest kapunk. De keverhetjük főtt tészták paradicsommártásaihoz is."

Dolce Vita írta...

köszi a linket! pont nem olvastam

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin