2010-02-11

Pasiknak Valentin napra


Ez a recept az én ajándékom az összes férfi olvasómnak. Hús! Hús, itt? kérdezitek néha, mikor szökőévben egyszer (az idei pont az, itt volt az ideje a receptnek) felkerül egy húsos recept. Gondoltam, valami rózsaszín, szívecske alakú, habos, cuki süti helyett jöjjön egy olyan ajándék recept, amit értékeltek.: )
Ismerősünk szólt, hogy vágnak birkát. Kell-e hús. Bevallom, húztam az orrom. A birkáról, néhány rossz emlék alapján rögtön beugrott az az érzés, mikor a faggyú kicsapódik a szájpadlásomra. Én nagyon nem szerettem volna, de a férjem erősködött. Na jó, legyen, de a te feladatod. Látványosan ki is vonultam a konyhából, "a szagát sem akarom érezni". Férjem, amolyan férfiasan nekikészül a feladatnak, enyhe kis disznóvágás feelinget adva az egésznek, kibont egy üveg bort, munkához lát. Majd nem bír magával és hozza a darabokat, hogy szagoljam, nincs semmi faggyú szaga, viszont milyen gyönyörű darab. És tényleg, gyönyörű, friss, vörös húsok (aznap vágott), minimális zsír, nulla faggyú. Később mondták, az állat kora szerint még épphogy csak birka volt, nemrég még bari volt a neve. Én meg nagy ökör lettem volna, ha kihagyom. (a neten utánanéztem 12 hónapos korban vált át az elnevezés)
Ez a rozmaringos nyárs a tegnapi ebédem volt, a húst félig fagyottan mikronnyi kockákra vágtam (darálás helyett), fűszereztem, sütöttem, friss kenyérlepénnyel, fokhagymás joghurttal és a képen látható török, méreg erős paprikakrémmel ettem. Ma padlizsános ragu készül a comb többi részéből.

Rozmaringos birkanyárs

Hozzávalók: 25 dkg aprított birkahús, 2 gerezd fokhagyma, só, frissen őrölt bors, olívaolaj, 2 ág rozmaring, citrom

1. Felaprítottam a fokhagymát és a rozmaringleveleket. A húshoz kevertem, sóztam, borsoztam, locsoltam a masszához olívaolajat (2-3 evőkanálnyi) és pár csepp citromot
2. Állni hagytam 30 percet a húst. Közben összekevertem 15 dkg lisztet, csipet sóval egy teáskanál szárított élesztővel, kevés olajjal, annyi meleg vízzel, hogy gyúrható kenyértésztát kapjak. Homogénre gyúrtam, pihentettem a hússal együtt.
3. Fa pálcikákra tapasztottam a húst (lsd. képen), felforrósított vastag aljú teflonban minden oldalról körbesütöttem, összesen kb. 6-8 perc alatt. Közben a kenyértésztából 3 gömböt gyúrtam, ezeket kilapítottam és egy másik előmelegített teflonban kisütöttem, mint egy palacsintát (zsiradék nélkül)

18 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nekem kellett volna, ha te nem kéred :-D

Dolce Vita írta...

nem adom! : ) eszelős finom a hús. Frissen sütöttük a bélszín részét a birkának, teljesen natúr, kis olajon. A sütés után himalája só, őrölt bors került rá, zseniális volt. mea culpa, kedves birka, hogy rosszat gondoltam rólad : )))

petra írta...

szia! Nagyon jól néz ki :) Megkérdezhetem, hogy hol veszed a birkahúst? köszi

Névtelen írta...

"exvegetáriánuskként" érdekes, hogy nem a csirke hús lett a gyengém hanem a marha-és bárányhús. amúgy meg van az íz amiről beszéltél kicsapódva a szájpadláson :) brrrrrrrr.
de ezt az ételt látván nem is jutott volna eszembe:)
zseva

xman írta...

jól van kriszta nem csalódtam benned, köszönöm a magam nevében ezt az ínycsiklandó húsost ételt! :)
örülök, hogy még sem lett teljesen vega ez a blog!

Dolce Vita írta...

Petra!

házi vágásból vettük, hentesnél itthon ilyet nem kapni. Ha hasonlót szeretnél bárányhúst keress hozzá. Ez sem egyszerű. Pesten 3 helyet tudok ajánlani: török a kecskeméti utcában, szír a Lajos utcánál, és a nagycsarnokos A Hentes.

Zseva!
Igen, mert azoknak legalább van íze. Nálam a bárány, kecske a két nyerő hús. Csirkét a gyerekek miatt szoktam, de inkább letudom a fehérhúst tyúkhúslevessel. Ehhez szintén házi tyúkot veszek. Marha elvétve, mert nem lehet itthon jót kapni, marad a malac és a disznóoldalas, ezeknek legalább van ízük. Pulykát soha. egyszer kóstoltam, elég volt. Ja és persze kacsa is jöhet. De burgundiában könnyebben jutsz jó húshoz, mi itt elvétve

Xman!
: ))) pont neked szól, miattad van a recept, úgy gondolom pasi vagy nem is a nick alapján, hanem amit írsz

Piszke írta...

Két napja időzítettem egy posztot mára, szinte szó szerint ilyen bevezetővel :DD

xman írta...

igen azt hiszem férfi vagyok. :) benczés gábor, biológus és hegymászó, emellett pedig nagy húsevő! :) ráadásul a bárány az egyik nagy kedvencem. szóval köszi kriszta, a receptet jegyeztem.

Dolce Vita írta...

Piszke!

ez abban erősít meg,hogy igazunk lehet : ))) bár az enyém már átszoktatott pasi, de este nagyon örült ennek a húsnak!

Gábor!
: ) nyúltam már mellé blogolóval, vkiről azt hittem, nő, kiderült, pasi.
Úgy kezdtem volna, "hogy a recept kifejezetten xmannek szól, mert a pasik jobban örülnek egy ...." és írsz, hogy te valóban nő vagy? : )))
akkor fend a késed a hétfői receptre, a padlizsános ragu, most ettük meg a gyerekkel. lehet, hogy aktív húsevő leszek

ehran írta...

Kriszta: Remek, jó ötlet volt végre megint kicsit húst szerepetetni. :) Valami hasonlót csináltam én is tavaly, igaz, az nem tisztán birka (bárány) húsából készült. Viszont a szökőév az tuti? Nem két év múlva lesz?

petra írta...

Köszönöm!
A lajos utcai szír-nél arra gondolsz, aki a piac melletti árkádsorban található? Szoktam hozzá járni, de nem tudtam, hogy húst is árul.. Köszi!

Dolce Vita írta...

Petra!

Bocsánat, egész másban voltam és nagyon eltájoltam magam a város másik végére: Karinthy Frigyes út Xi. kerület

Névtelen írta...

Először is gratula a bloghoz, régóta olvasom, több receptet kipróbáltam már.
jónak tűnő darált bárnyhoz relatvi könnyen hozzájutok, abból állnék neki a receptnek. Miért jobb apróra kockázni a húst? az íze lesz más?
köszi, bonca

Dolce Vita írta...

Igen, elvileg jobb a hús a késsel aprítástól, a darálás marcangolja, roncsolja. De pl én nem hinném, hogy képes lennék ízbeli különbséget észrevenni a kettő között. Amúgy meg nincs darálóm, muszáj volt késsel aprítani : ) Bátran szerezd be a darált bárányt

xman írta...

izgatottan várom a receptet! nem vagyok nagy gurmand, a hús az egyedüli amiben viszont nem ismerek tréfát. :) nem igénylem mellé a nehéz köretet, inkább izgalmas, változatos, különleges fűszeres zöldségekkel szeretem!
nem eszem meg akármilyen állatot, és az elkészítésére is nagy gondot fordítok. panírozott rántott disznóhúst azt hiszem 20 évesen ettem utoljára, pontosan 16 éve karácsonykor! az elköv. 70 évben nem is szándékozom látni a tányéromon.
a férfi embert pedig nem szabad téríteni, átszoktatni!

Piroska írta...

Ma este elkészitettem és mondhatom hogy nagyon finom lett!!!! Elegáns. egyszerű a fűszerezése és tényleg jót tett neki hogy apritottam a húst.
Köszi a receptet!

Névtelen írta...

köszönöm, akkor kipróbálom!
off: a kenyér receptnek köszönhetően november óta nem veszünk boltit. barna-fehér liszt arányokat variálom mindig, így nem is unjuk meg. A többi receptet is köszönjük!
üdv, bonca

Saci írta...

Az egyik legegészségesebb hús a nyúlé: vannak jó receptjeid? Úgy tudom, Olaszhonban is kedvelt jószág.

A másik: nagyon finom szürkemarha és -borjú (+ mangalica)húst lehet kapni a Tőzsér Bt. boltjában, a Fény utcai piac emeletén. Csak mert panaszkodtál, hogy nincs...

Saci

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin