2010-05-27

Bodzagranita





Gondolom, nem is kell mondanom, hogy a bodza nagy kedvenc. Mivel viszonylag rövid a virágzási ideje, előfordul, hogy lecsúszok róla. Idén még időben eszméltem, és a hét elején szereztem bodzát, alapvetően két dolog mozgatta meg a fantáziámat a leves és a fagyi. A feldolgozás azonban gyerekfektetés, azaz este 9 utánra maradt, így csak egy gyors granitáig bírtam erővel. Ma a maradék szirupból megfőzöm a fagyit is.
A granita teljesen azonosan készül, mint a bodzaszirup, (talán egy kicsit több citrommal, de ez ízlés dolga), csupán le kell fagyasztani, közben időnként átkeverni mixerrel. Hűsítő finomság, bár a hétvégére megint nem ígértek túl jó időt : (

Hozzávalók: Kb. 15 db tenyérnyi méretű bodzavirág, 2 liter víz, 30 dkg cukor, 2 citrom

1. Hideg folyó víz alatt mossuk gyorsan át a bodzavirágokat
2. Tegyük fel forrni a vizet a cukorral, forrástól számítva gyöngyöztessük 5 percig
3. Facsarjunk bele kb. 1,5 citrom levét, kicsit hűsük a szirupot, majd mehet bele a bodza
4. Egy éjszakán át ázott a virág a szirupban, szűrjük át, öntsük a levet lapos tálba, tegyük a mélyhűtőbe, 4 órán keresztül óránként turmixoljuk át a botmixerrel

Ez a szirup szerintem ivásra túl tömény, de a fagyasztáshoz muszáj édesebbre készíteni. Ha szörpöt szeretnénk, használjunk kevesebb cukrot, vagy ezeket az arányokat megtartva készítsük a szirupot, utólag, fogyasztáskor öntsünk vizet hozzá


illegális lakásfoglalók

12 megjegyzés:

Ildinyó írta...

Mmmm, ez nagyon jóóóó lehet!!!
Az utolsó kép nagyon jópofa! :D

Padparadsa írta...

Istenien hangzik, pláne jó citromosan! Az "illegális lakásfoglalók" kép szerintem is fantasztikus, jót derültem rajta!! :))

Cs. Judit írta...

Hú, végre egy jó kis, a válogatós embereknek is könnyű recept. Meg is csinálom holnap, lopok a szörphöz félretett bodzavirág mennyiségből! :) Nagyon köszi a receptet, és a képeket is!

Bisztrókonyha írta...

A bodzát nem szabad mosni, mert lemosod a virágport, amiben a finom ízanyagok vannak... Inkább tuti biztos helyröl, kicsit pihentetve, hogy a bogarak kimásszanak :)

Névtelen írta...

oooh ha lehet kérni: akkor a júniusi háttérképnaptárfotó bodzás legyen!! az orgonás annyira bejött májusban :)

Dolce Vita írta...

: ( nem az lett, majd holnap kiderül, mi : ))
nekem tecc

Névtelen írta...

Ó, akkor ez a titok! A tejes fagyinál is turmixolni kell fagyás közben? Eddig néhányszor csináltam, az ízével nem volt gond, csak az állaga... Túl keményre fagyott, nem krémes. És nincs sajnos botmixerem.

Ági

sos_glutén írta...

Ez nagyon tetszik, van is saját bodzaszörpöm, így egy kis higítás után sztem meg is csinálom. Igaz botmixerrel én sem rendelkezem, de talán a sima keverőgép is megteszi.
Én is úgy tudom, hogy a bodzavirágokat nem kell lemosni, mert a lényeg épp a virágpor. Évek óta így csinálom, eddig nem lett bajunk. Viszont valóban fontos a szmog mentes lelőhely :-)
Említettél levest is. Na arra én nagyon kiváncsi lennék. Megosztod majd velünk? ;-)

Dolce Vita írta...

A por miatt egy gyors, hidegvizes öblítést szoktam csinálni, egy pillanatra bedugom a csap alá, ennyi. Amúgy sok helyen olvasni olyan, hogy jó sokáig áztassuk, mossuk felhasználás előtt. Akkor tényleg kimos az ember belőle mindent.
Vera a leves elmaradt, igazán ez is csak a fejemben él, de alapvetően egy enyhén tejszínes habarást tudok elképzelni hozzá, a szirupból, mint egy gyümölcslevesnél. Ha a bodzaszezon egybeesne az őszibarackszezonnal, akkor azzal párosítanám, barackkal sűríteném csak a levest, nem liszttel. Persze ha van elrakható szirupod, akkor ki lehet próbálni. A barackhoz sztem jól megy a bodza, nem fogják egymást elnyomni.
Újságot még mindig nem felejtem, ha ezt a hetet és a következőt túlélem (munka)akkor jelentkezem!

sos_glutén írta...

Oksa :-)))) Hát kitartást!!!! Amúgy férjem megy ki júni. 21-én, így tud hozni majd talán még júliusit.
A barack - bodza házasítást elraktároztam, remélem a csöppnyi szalicil és a hűtő eltartják addig a szörpömet :-)

írta...

Csak annyit, hogy véletlenül bukkantam erre az oldalra, de gyönyörűek a fényképek, megjön ezekhez az ételekhez a kedvem! :)
üdv: Balibi

Dolce Vita írta...

: ) köszönöm! Így próbálom átadni az ízt, ami a képernyőn máshogy nem tud átjönni

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin