2010-05-24

Horvátország a tenger felől

Fura érzés volt mikor kimentem a partra és imbolygott velem a föld, vagy mikor itthon éjszaka felébredtem és hullámzott velem az ágy. A hajón hamar hozzá lehet szokni, de nagyon vicces ahogy pár napig még tévesen korrigál az agy a szárazföldön. Hajózni jó, sőt nagyon jó. Kicsit tartottam ettől a kiruccanástól, sosem próbáltam a vitorlázást, de szerencsére minden előzetes félelmem alaptalan volt. A hajó kényelmes, kifejezetten tágas (50 láb 10 főre), felborulni nem tud (a kapitány ezt mondta), a víz nem csapott be a fedélzetre, simán lehet rajta aludni, és a tengeribetegség is elkerült. Egy hétig csak néztem a vizet, a szigeteket, erős szél és hullámzás esetén meredten a horizontot. Hosszas élménybeszámolóval nem készültem, tényleg csak annyit tudok mondani, hogy nagyon jó volt. Inkább néhány infó, hogy is megy egy ilyen. Hajót lehet bérelni kapitánnyal, így a vitorlázásban teljesen járatlanok is kipróbálhatják ezt a fajta utazást. A hajó (a mi esetünkben egy 50 láb, azaz 15 méter hosszú Beneteau 50-es) teljesen felszerelt, szobák, sőt minden szobához fürdő, konyha, víz, áram stb. van. Kívülről nézve elképzelhetetlen mi fér el egy hajó gyomrában! Éjszakára célszerű kiépített kikötőben helyet keresni. Ezek a kikötők jól felszereltek, étterem, bolt, fürdő van (a kikötésért 400-600 kunát kell fizetni, itt lehet áramot és vizet szerezni). Ezek a marinák általában a városok, falvak központjában találhatók, mehetünk étterembe, sétálni. Lehet öbölben horgonyozva is éjszakázni (egyszer ezt is kipróbáltuk), tényleg nagyon romantikus, de keressünk hozzá 3 oldalról védett öblöt, figyeljük az időjárásjelentést, azt, hogy kimennek-e a halászhajók éjszakára, illetve kell őrség. Őszintén megmondom, magamtól nem mertem volna rábökni egy helyre, hogy ez jó lesz éjszakázásra, bízzuk tapasztalt hajósra az öböl kiválasztását.


Naplemente az öbölben
Megtanultuk, hogyan lehet haladni, ha a szél onnan fúj, amerre menni szeretnénk, megtanultuk a kötelek nevét (bár az 5. napon is előfordult simán, hogy csak néztünk, melyik is az a kötél ami visszahúzza a genoát), fordultunk, tolattunk, horgonyoztunk, puffereket dobáltunk. A hajóvezetési engedélyt amúgy nagyon egyszerű megszerezni, és erre az okmányra a charter cégek ki is adják a hajót (ők úgy vannak vele, biztosítás van a hajón). Azt gondolom, mindenkinek a saját felelőssége eldönteni, mikor mer egyedül nekivágni a tengernek. Normál esetben ez nem egy, de szerintem még csak nem is 5 út után lehet. Ne felejtsük el, a tengeren nem csak kényelmes 15-20 csomós szél fúj, a kikötőkbe be is kell tudni állni ezekkel a nagy hajókkal, szorosan másik hajók mellé, úgy hogy fék nincs, a víz sodor, a szél is sodor, a vitorlás meg nem úgy kanyarodik, mint egy autó. Ezer váratlan dolog történhet, amire a kártyaokmány nem készített fel. Láttunk honfitársainktól olyan parkolást, hogy fél métert tolták odébb az úszó mólót, nagy szerencséjük volt, hogy az nem volt odabetonozva.

Az első vitorla a genoa, a második a gross

Hajóval utazva pedig feltárul az adriai szigetvilág a maga számtalan lakatlan (egyiken egy csacsit láttunk, szegény mi csinált ott?) és jónéhány lakott szigetével. Olyan helyek ezek ahová autóval sosem jutnánk el. Minden kis településre rácsodálkoztam, van olyan ahol összesen 10-15 ház található a szigeten, van ahol csak egy ház és egy étterem és vannak sokházas falvak, ahová tankerhajókkal hozzák az édesvizet. A helyi éttermekben nagyon jókat ettünk (az éttermi árak sajnos erősek, ha halat eszünk 2 főre egy 2 fogásos vacsorára borral, vízzel legalább 15 ezer ft-nak megfelelő kunával kell számolnunk.) A polipsaláta mindenhol finom volt. Recept lejjebb. Megismertem a peka nevű sütőedényt. Ez egy vas, fedeles edény, amelyre ráteszik a faszenet és így sütik benne a polipot, egyéb halakat, húsokat.


Peka
Zadarban (itt volt a vizsga) megnéztük a piacot, vettünk egész jó olajat, házi eltevésű szardellát, házi érlelésű olívabogyót, friss juhsajtot, articsókát, cseresznyét és mángoldot (csapatunk férfi tagjai ennek nem annyira örültek, a mángoldos vacsora után továbbrángattak minden zöldségesnél ha meg mertem állni a mángoldos rekesz előtt). A halpiacon a halat nagyon jó áron adták, amiért étteremben elkérnek 300-400 kunát/kg, itt 80-100 kuna volt. Jó lehet itt éttermesnek lenni, gondoljunk bele, megveszi, megsózza, faszénre teszi és kész is a hal 4x-es áron. : )

Süt a szakács


A halpiac

Tolvaj galamb




Ez egy másik csacsi
Polipsaláta


Hozzávalók: 1 kg polip, 1 szál sárgarépa, 1 fej vöröshagyma, 2 szál zeller, 2 fej lilahagyma, 2 szem paradicsom, 10 dkg olívabogyó, balzsamecet, olívaolaj, petrezselyem

1. Tegyük fel a polipot főni a répával, vöröshagymával, zellerrel együtt. Annyi vizet öntsünk rá, hogy bőven ellepje a polipot. Fedjük le.
2. Főzzük kb. 1,5-2 órán át, takarékon, míg a polip húsa vaj puha nem lesz
3. Hagyjuk, hogy a polip kihűljön a főzővízben, vágjuk le a fejét, a lábak közül egy kanyarító mozdulattal vágjuk ki a szájszervét, a lábakat daraboljuk fel, a lilára főtt bőrt ott szedjük le, ahol egy mozdulattal lejön
4. Aprítsuk fel a lilahagymát, a petrezselymet, a paradicsomok magját szedjük ki, a húst kockázzuk fel, keverjük el a poliphússal. Keverjük hozzá az olívabogyót, ízlés szerint öntsünk rá ecetet és olajat

25 megjegyzés:

Anett írta...

Szia Kriszta!

Már napok óta várom,mikor lesz élménybeszámoló.
Nagyon szépek a képek! Nem vagyok nagy tenger gyümölcsei rajongó, de a polipsalátás képed láttán azért nyeltem egy nagyot:)
Jó feltöltődés lehetett ez az út.További jó munkát Neked!

Üdv.Anett

Zizi írta...

Nagyon jó a beszámoló Kriszta! A csacsi nagyon édes, imádom őket. Annyira aranyos állat!

Viky írta...

Kedves Kriszta!Szerencsés vagy, hogy a tengeribetegség elkerült.Nekem már a hajóra fellépve hullámzik minden:D

Névtelen írta...

Nagyon jó az élménybeszámoló! erre a nyárra vitorlázást terveztünk szintén, én mivelm még soha nem voltam, tartottam tőle, de a beszámoló megint az igen felé billentette a mérleget. :o)))
nagyon szépek a képek is!
Zsofi

Németh írta...

Megkérdezhetem, hogy melyik irodán keresztül béreltétek a hajót/kapitányt?
köszi, Zsófi

Padparadsa írta...

Élvezettel olvastam, köszi! :)

sos_glutén írta...

Nagyon jó volt olvasni a beszámolót. Egy pillanatra én is a tengernél jártam gondolatban, aztán vége lett, így most újra az irodában csücsülök. Sebaj, hisz a hétvégén (ha nem is a tengernél) Kesztölcön bodzáztunk és holnapra kész a 8 liter friss bodzaszörp :-)

A polipsalátát majd egyszer helyben kipróbálom, magamtól nem merek nekiállni :-)

Köszi az élménybeszámolót!!!!

Bisztrókonyha írta...

Isten hozott újra itthon :) Már nagyon várom, hogy mi is menjünk, 1 hónap múlva már a horvát piaci halat sütöm :)
Off: Van egy Good Foodom, júniusi, felesleges, érdekel?

Romana írta...

üdv otthon, mondjam azt, hogy Végreeeeeeee! már ki vagyok éhezve DV receptekre meg fotókra :)

Morzsa írta...

Már csak három hónap és én is... Az elsőtől én is tartottam, az idén lesz a hetedik túránk. Azóta elképzelhetetlen a nyár vitorlázás nélkül, és képtelenek vagyunk olyan hagyományos tengerparti nyaralást rendezni ;-)
Imádom azt az érzést, amikor imbolyog velem a szárazföld, pl. a marinában a zuhany vagy a wc is hullámzik.

Szemi írta...

Kriszta, gyönyörűek a képek, elhiszem,hogy jól éreztétek magatokat.
Bár én még egy hajóhintán is tengeribeteg leszek, de egyszer azért szivesen kipróbálnék egy ilyen utat...

Névtelen írta...

Irigyellek a luxuséletedért...hogy neked ilyen jól megy...tényleg. Csak tudnám a titkot:-) Na, mindegy, szép a blogod!

PartizánOrsi írta...

De jó olvasni, hogy milyen jót nyaraltál :-) Polippal sose voltam jó barátságban, az elsö találkozáskor tenger gyümölcsei salátában voltak gumiszerü izék, azután évekig rá se bírtam nézni... De múltkor a barátnöm olyan polipot fözött, hogy nem gyöztem belöle enni, puha, ízletes, nagyon jó volt. Ö Jamie olasz könyvének a receptje alapján készítette, vizet nem használ, a polip a saját kifövö levében párolódik egy kis fokhagymával meg csilivel.

Mária írta...

Üdv újra itthon! Jó neked, hogy bírod a hajókázást... én ha csak ránézek egy hajóra, már tengeribeteg leszek.

szüdzsike írta...

Nagyon szépek a képek!!!
Más: Kriszta, tudnál nekem ajánlani Pesten olyan helyet ahol kecskesajtot lehet kapni? Nagycsarnokban múltkor nem láttam:( Előre is KÖSZI!

Névtelen írta...

Csodálatos fotók.

Ciripbogár írta...

Nagyon hangulatos beszámoló, gyönyörű képekkel.
Régebben mi is sokat jártunk vitorlázni, már nagyon hiányzik.
Nincs is hangulatosabb, mint naplementében kikötni egy csodálatos kis város kikötőjében, felnyitni egy üveg bort..
már el is ragadott a képzeletem, várom a többi receptet is!

Gabi írta...

Gyönyörűek ezek a képek!A legelső tetszik a legjobban,a kéknek a különböző árnyalataival...(pedig nem is szeretem a kék színt).
Üdv:Gabi

Benenn írta...

Kriszta,

Miért nem törlöd az előző bejegyzést? Utálom ezeket a trollokat olvasni mindenütt.

Dolce Vita írta...

Benenn!

mert csak most jutottam el a gépig a gyerekek fektetése után. Töröltem rögtön ahogy olvastam. Ez az idióta időnként előkerül, és mond egy két ilyen okosat, tényleg nem érem, miért olvassa a blogot, ha ennyire képes gyűlölni. Egy dolgot irigylek tőle, még olyan dolgokra is van ideje, amiket nem szeret : )

Antónia írta...

gratula, nagyon szép ez a blog

Dolce Vita írta...

Antónia!
köszönöm!
Ciripbogár!
bornyitogatás az volt bőven, minden manővert megünnepeltünk : )

ZIta Sára
Én a helyi piacon szoktam egy sajtosnál venni, 3200 ft és elég jó, bár egyre inkább azt veszem észre magamon, hogy juhsajtos vagyok. Kecskéből azt a fehér, szinte kenhető, kicsit túrószerű franciát szeretem
Partizánorsi!
Igen, a polipnak nagyon jó kis leve van. fura, hogy sokan leöntik (pl. olaszországban) főzéskor az első levet róla. Én szeretem mert attól lesz igazán intenzív

Morzsa!
igen, konkrétan a WC imbolygot, de ezt nem akartam írni : )

Zsófi!
www.adriatiq.com

Anna!
igen, még nem vettem meg!
Vera! : ) és megyek a téliekért is, tényleg! : )

Névtelen írta...

Kriszta, légyszi írd le, hogy milyen típusú géped van, most szeretnék venni én is egy komolyabbat. köszi, Era

Dolce Vita írta...

bocsánat, elfelejtettem: Nikon d300

Borbély Anita írta...

Hu, ezért a halpiacért "irigyellek" :). Én Orebicen voltam tavaly, ahol a halpiac 4 standból állt. Azóta vágyom egy igazi halpiacra. Mindent szeretek és nagyon kedvelem a tenger gyümölcseit is. :)

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin