2010-05-06

Spárgasaláta

Úgy éreztem magam a napokban, mintha fagyizót nyitottam volna. Jött anyósom, kérdezem, milyen fagyit ennél: tiramisu, zöldalma, túrós-ribizlis, málnás-torta, zebra és még soroltam. 2 napon keresztül csak fagylaltokat főztem, tegnapra kicsit elegem lett már a sok édességből, ebédre valami nagyon könnyűt szerettem volna enni. Volt itthon spárga, borsó és feta, a dolog rögtön adta magát. Meleg és hideg salátának is szuper, de lehet belőle köret is. Rém egyszerű, az elkészítése 15 perc. Hideg, friss fehérborral pazar, könnyű vacsora.

Hozzávalók 2 főre:
25 dkg zöld spárga, 20 dkg zsenge zöldborsó (én még fagyasztottból készítettem), 3 gerezd fokhagyma, 10 dkg feta/krémfehérsajt, 4-5 db szardella, fél citrom, bors

1. Pucoljuk meg a spárgákat, vágjuk 4-5 cm-s darabokra
2. Kevés olívaolajon kezdjük el párolni a zöldborsót, adjuk hozzá a spárgát, a felszeletelt fokhagymát, az összevágott szardellát, (aki nem használ hozzá szardellát sózza az ételt, de óvatosan ha a sajt nagyon sós!)
3. Őröljünk rá borsot, ízlés szerinti mennyiségű citromlével ízesítsük
4. Vágjuk a sajtot kockákra, óvatosan, hogy ne törjön, keverjük el a zöldségekkel

12 megjegyzés:

Zizi írta...

Nagyon jó kis étel! Ha holnap veszek spárgát a piacon, meg is csinálom hétvégén! :)

Ági, aki főz írta...

Nem lehetne-e esetleg valahogy megoldani, hogy a felesleges fagyit eljuttasd hozzánk? Mi megennénk szívesen ;-))))

Kriszta írta...

És fagyi recepteket nem osztanád meg velünk? Főleg a tiramisu és a zöldalma érdekelne.

Dolce Vita írta...

Zizi!
sztem ízleni fog nagyon
Ági!
végül is : )) tele van vele mélyhűtő

Kriszta
munka volt, a júniusi nlk-ba készült, a tiramisu zseniális lett, nem vagyok nagy fagyis, de az tökéletes (A többi is, mert ugye mind házi)

Anett írta...

Hmmm...A tiramisu-s fagyira én is nagyon kíváncsi lennék.Összefutott a nyál a számban:)
Akkor ezek szerint a receptekre júniusig várni kell?

Hajni írta...

A házi fagyiban az az egyik legjobb,hogy nem hizlal.Nem tudom miért,de így van.Pedig egyszer egy rossz nap után késő este megettem vagy egy litert,de talán volt az másfél is.És semmi retorzió:)
Pedig néha úgy érzem attól is hízok,ha ránézek a kajára.

Kriszta írta...

Kriszta, nagyon köszi, akkor mindenképpen megveszem a júniusi számot.
Épp a héten másoltam le anyukámnak a tavalyi nlk fagyis receptjeidet.

Bisztrókonyha írta...

Parmezánnal se rossz.... :)

Praliné Zsuzsi írta...

De messze van még június!! Viszont épp most tervezek fagyigépet venni, DeLonghit szeretnék (IC 8500). Jól emlékszem, hogy neked is olyan van? Boltokban nem találtam, így netről rendelném, de nem írják sehol, hogy mekkora a fagyasztóban tárolt rész magassága-szélessége :( Esetleg meg tudnád írni? Akkor már semmi sem állhatna a fagyikészítés útjában júniusban :) Zsuzsi

Evi írta...

Szia kriszta !
jó a blogod nekem is van:)
Nem olyan profin csinálom de azért vannak jó postok.:)A blogom címe:finom ételek világa.
http://finometelekvilaga.blogspot.com
Remélem ellátogatsz oda és ha esetleg megnézed akkor irnál róla egy véleményt amolyan szakértői szemmel a címemre:blogemail@freemail.hu-ra??
Előre is köszönöm:Finom ételek világa_:)

Szemi írta...

Nyami !!! És még a színe is gyönyörű !!! :))
Tényleg egy igazi , tavaszi étel!

Mariann írta...

Szia!
Én bizony fehér spárgával csináltam és nem tudom, hogy azért mert pont kifogtam egy jó "eresztést" (most vettem életemben először, úgyhogy nincs összehasonlítási alapom),de istenien finom volt az íze,nekem jobban ízlett,mint a zöld. A zöldből egy másik receptet készítettem Rongybaba konyhájából, a spárgás krumplisalátát,ami szintén nagyon ízlett.Ajánlom figyelmedbe. Nagyon fincsi lett az is. Köszi mindkettőtöknek, hogy megszerettettétek velem a spárgát ;)

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin