2010-06-21

Calabriai mentás cukkini

Egy gyorsan elkészíthető illatos, zamatos cukkini saláta Olaszország déli részéből. Keveredik benne az édes-krémes íz, a mentával, kevés savanyúval és az egésznek testet ad a morzsa. A recept eredetije Sigrid Verbert szakácskönyvéből az Il libro del cavolo-ból való, ahogy a mennyei polentatorta is. Ezt már lehet akár málnával is sütni! De térjünk vissza a cukkinire. A receptre minden calabriai háziasszonynak megvan a saját verziója, ki vastagabbra szeli a cukkinit, ki hasábokra, valaki kevesebb mentát vagy kenyeret, több fokhagymát tesz hozzá. Szerintem mindenhogy finom lehet. Én egy egész keveset változtattam rajta, volt itthon fenyőmag, tettem belőle a rétegek közé, illetve a kenyérszeleteket cseréltem le házi morzsára. Forró, mondom, forró (!!) napokra jó könnyű vacsorának, vagy előételnek. Ha pedig kirándulni megyünk, csatos üvegben vihetünk belőle magunkkal, szerintem mindenki sokáig fogja emlegetni.
Ha tetszik az ízkombináció ajánlom még a mentás padlizsánsalátát is.

Hozzávalók: 1 kg cukkini, 4 evőkanál zsemlemorzsa, 1 csokor menta, 2-3 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál fehérborecet, olaj a sütéshez

1. Szeleteljük fel egészen vékonyan a cukkinit, kb. 1 mm vastagságúra, teflonserpenyőben kevés olajon, több részletben süssük meg a cukkiniket
2. Szedjük ki, csepegtessük le, sózzuk, a maradék olajban pirítsuk meg a morzsát
3. A fokhagymákat és a mentát aprítsuk fel
4. Üvegbe/kis tálba kezdjük el rétegezni a cukkinit, morzsát, mentás keveréket. Csepegtessünk rá kevés ecetet, majd újra cukkini, morzsa...
5. Tegyük egy éjszakára hűtőbe, hogy az ízek összeérjenek

5 megjegyzés:

Reni írta...

Ugyanezt csináltam tegnap, csak zucchine a scapece néven és annyi különbséggel, hogy az enyémben peperoncino van, nem fokhagyma és nincs benne zsemlemorzsa. Pont ma akartam felrakni a blogba. Nyaralás alatt ettem (Campaniában és ott tipikus nápolyi fogásnak mondták).

Dolce Vita írta...

igen, zucchine alle scapece a neve. elég gyakori, hogy egy-egy ételt több helyen is készítik és mindenhol azt mondják,az övéké az igazi : ) az olaszok már csak ilyenek

Reni írta...

igen-igen, ezt tapasztaltam, de csak jókat mosolygok rajta :)

korcsolya írta...

Hát ez nagyon jó, végre tudom hova tenni azt a rengeteg mentát, ami gombamódra nő az erkélyemen a virágládában! :) Csinálok pár adagot ebből a finomságból. Köszi!

Névtelen írta...

Ma ez volt az ebédem,
és isteni finom lett :)

Köszi,

Lili

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin