2010-06-14

Mentás fasírt és a monszun

Nagyon egyszerű, gyors ebédünk volt tegnap. A Good Food júniusi számában láttam hasonló marokkói koftét. Az ottani recepthez képest annyit módosítottam, hogy fenyőmagot is kevertem a húshoz. Még mindig van abból a fiatal birkából, amelyről már többször is írtam. Bárányhúst ajánlok hozzá, ez talán valamivel könnyebben beszerezhető.
Az idő... megőrült, mást nem is lehet rá mondani. A két kép között fél nap telt el. Lassan rizspalántákat ültethetek a kertbe a paradicsomok helyett, amelyeket kicsit megritkított a tegnapi jég. Pedig végre már kezdtek virágozni.


Hozzávalók: 25 dkg nagyon apróra kockázott birka/bárányhús, egy kis fej hagyma, 8-10 mentalevél, 8-10 korianderlevél, 2 dkg fenyőmag, só, bors

1. Reszeljük le a hagymát, aprítsuk fel a fűszernövényeket.
2. Keverjük össze a hússal, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk
3. Formázzunk hengereket, kicsit pihentessük a hűtőben
4. Forrósítsunk fel egy teflonserpenyőt, öntsünk rá kevés olajat, süssük körbe kb. 6-8 perc alatt

Tipp: Mártogatósnak ajánlom hozzá ezt a mazsolásat, illetve a hús kerti grillen is süthető.

5 megjegyzés:

petra írta...

Tyűűű, de klassz hangulatos esős kép!! :) Persze a recept is jól hangzik.
üdv

Tünde írta...

Nekem is az esős kép tetszik nagyon. Szeretem a képeket a házatokról és az udvarról, teraszról, nagyon ízléses, hangulatos az egész.

Nyuci írta...

Nagyon szép kerted van! És az az önfeledt ugrálós kép :) Utána eláztál a becsapódástól?

Poszata írta...

Jól hangzik a recept. En vega vagyok es toltott tojaskent probaltam ujra. Marmint tojast megfoztem, sargajaba vajat kevertem, majd a hagyma, menta, koriander, fenyomag, so. Nagyon finom lett, koszonom!

superhappyjohi írta...

Hmmmm... finom lehet, foleg a fenyomaggal! egy etteremben egyszer hasonlot ettem fahejpalcikakon kisutve - hihetetlen finom volt! aposom is mindig fahejjal keveri be a daralt hust gombocoknak...

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin