2010-12-07

Citrusvajas kacsa



Az egyik legjobb, könnyfakasztóan megpukkadósan nevetős (hangosan nem mertünk az eseten röhögni), gyerekes sztori kapcsolódik ehhez a recepthez. Vasárnap megsütöttem a kacsát, a gyerekek megkérdezték, mit fogunk enni. Kacsát, mondtam. Igaz, még az is elhangzott, hogy a hápi már az asztalon van. Megesszük az ebédet, Ádám eltűnik a szobájában, majd egy pillanat múlva jön is vissza, kezén a kacsa bábunkkal, és az igazi kacsa csontjai felett a kacsabábot megszemélyesítve sírni kezd."Az anyukám, hol van az én anyukám". És 10 percig siratja a vasárnapi ebédet. Mindezt azután, hogy persze ő is megette a kacsát. : ))
A Good Food decemberi számának borítóján szerepelt ez a recept, pulykával. Én épp bébikacsát vettem, azzal is tökéletesen működött. Pulyka engem nem fenyeget, valahogy nem tudom magam rávenni, hogy pulykát (v)egyek.

Hozzávalók:
1,5-2 kg-s kacsa, 7-8 dkg vaj, 1 citrom, 4 mandarin, 1 narancs, 2-3 ág rozmaring, só, bors

1. Reszeljük le a citrom a narancs és egy mandarin héját. (vékonyan!)
2. Keverjük el a vajjal és az aprított rozmaringgal, sózzuk, borsozzuk a keveréket
3. Mossuk meg, szárítsuk meg a kacsát, sózzuk, borsozzuk alaposan, majd a nyak részétől indulva fejtsük fel a mellén a bőrt, töltsük ide a vajat
4. Lefedve 180 fokos sütőben süssük 2 órán át, majd vegyük le a fedőt, tegyük mellé a félbevágott mandarinokat és 220 fokon süssük 25-30 percet.

7 megjegyzés:

duende írta...

Anyukám ünnepi narancsos kacsasültje jutott eszembe... Mindig ez volt szenteste a menü.
A kacsa és a narancs szerintem égben köttetett páros! Jó kis recept ez, egyszerű, de mennyei. :)

Szemi írta...

Nagyon tetszik, isteni lehet!

Hajni írta...

Én megértem a kisfiad:)Nálunk is felmerült már a "kiskacsamegevés problematikája".A férjem ekkor megkérdezte tőlem, szerinted hol vannak most anyád kiskacsái?-Ott szaladgálnak az udvaron -feleltem sírós szájjal és nem nyúltam aznap a kacsasülthöz.A férjem azóta is emlegeti.:)
Ezt a receptet biztos kipróbáljuk. Karácsonykor több kacsa is elfogy nálunk.....

Szabóné Papp Emőke írta...

"szerintetek, csak szerintem bizarr??" ?! Mindenesetre örülök, hogy egyre inkább nem trendi állatokat ölni és enni. Ez nem Dolce vita!

parvati írta...

Azt mondom semmi sem véletlen, fiad valószínűleg tanított neked valamit ama "finom" vasárnapi ebéd felett. A gyerekek sokkal jobban ráéreznek a dolgokra mint mi anyagias világban tobzódó felnőttek. Lehet, hogy megette a húst(nem volt más választása), de a szíve mélyén átérezte a lényeget, amely minden igaz szívben ott lakozik...(és ezt profin el is játszotta Nektek:)

Névtelen írta...

A pulykával nincs baj,csak szabadon nevelkedett,nem táppal etetett pulykát kell enni,persze a gesztenyés is jó lehet,de pl a rizses változata isteni ízű, jó fajta rizzsel...hmm...stb,stb

szucseva írta...

Megsütöttem, nagyon finom, omlós, szaftos lett. Légkeveréses sütőben megsült összesen 2 óra alatt.

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin