2011-03-29

Szuflé tavaszi szám

A héten, csütörtökön jelenik meg a Szuflé magazin tavaszi száma. Piknik, grillparti, gyümölcsös desszertek, már minden a tavaszról és a nyárról szól. Kedvcsinálónak egy zseniálisan finom, garnélás-zöldspárgás-narancsos tésztát hoztam. Amíg várni kell még a friss spárgára, addig elkészíthetjük a lapban megjelent többi tésztaételt, van belőle bőven, a hét minden napjára jut egy, hétköznapokra egyszerűbb, gyorsabb, hétvégére pedig egy ráérős, a kedvenc padlizsános lasagném. Próbáljátok ki!

Hozzávalók 2 főre: 20 dkg linguine tészta, 20 dkg garnéla, 20 dkg zöldspárga, 1 narancs, pár szál friss petrezselyem, só, bors, 5 evőkanál frissen reszelt parmezán, olívaolaj

1. Pucoljuk meg a garnélákat, a rákhúst tegyük egy tálba facsarjuk rá a narancs felét, illetve reszeljük rá a narancs héját, adjuk hozzá a felaprított petrezselymet és 3 evőkanál olívaolajat, tegyük félre.
2. A rákpáncélt és a rákfejeket kevés olívaolajon pirítsuk meg, majd öntsük fel 1,5 dl vízzel. Sózzuk, borsozzuk, nagy lángon forralva főzzük a levet 20-25 percig. Ezután szűrjük le keverjük el benne a lereszelt parmezánt, adjuk hozzá a narancs maradék levét.
3. Pucoljuk meg a spárgát, vágjuk hosszában félbe majd daraboljuk fel 5-6 cm-s darabokra. Forraljunk fel egy nagy fazéknyi vizet a tésztának. Ha forr tegyük bele a tésztát.
4. Közben egy serpenyőben kevés olajon kezdjük el dinsztelni a spárgát, 3-4 perc után adjuk hozzá a garnélát is, majd 1-2 perc öntsük fel a garnélalével.
5. Mikor már majdnem jó a tészta, szűrjük le, csöpögtessük le és tegyük át a garnélás serpenyőbe, itt fejezzük be a főzését, hogy felszívja a finom garnélás-narancsos szaftot. Azonnal tálaljuk.

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves Kriszta,

Mennyire örülök ennek a hírnek! Hát még a helyi újságosok, hogy végre nem nyaggatom őket majd' minden nap, hogy megjelent-e már??
Kissé kezdtem magam úgy érezni, mint az a "viccesfiú" az Il Ciclone c.filmből, aki minden nap beugrott a helyi zöldségeshez, megkérdezni: "kaparós sorsjegy van?" :)

Köszönöm a jó hírt még egyszer!

Dolce Vita írta...

: ))) már csak egyet kell aludni

Névtelen írta...

Szuflé beszerezve:).
Jó szolgálatot tett egy hosszú busz úton és pár recept bejelölésre került Húsvétra és Nápoly mellé is került egy rajzszög, hogy talán majd egyszer oda is eljutok.
Az újság egyébként remek, köszönöm szépen:):)

Adri

Martina írta...

Szia Kriszta!

A szuflé magazin vmi óriási! Milliomodszorra lapozom át és böngészek végig minden egyes receptet, miközben folyamatosan azon jár az agyam, hogy mit hogy tudok megcsinálni itthon is, és minél kell egy kicsit jobban odafigyelnem kezdő háziasszonyként! :)
Szuper-szuper-szuper!!! Csak azt sajnálom, hogy nyáron kora ősszel nem lesz, és így túúúl sokat kell várni majd a következőre!
Mindenesetre holnap a töltött kenyér megsütésre kerül!

Dolce Vita írta...

: )) örülök, ha tetszik, én is azt hittem, 4 szám lesz az idén, sajnos csak kettő

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin