2011-09-12

Fügetorta

Ha így folytatja az idő, még nálunk is be fog érni a füge, pedig télen majdnem teljesen elfagyott a fánk. Tavasszal rettentő későn kezdett el hajtani, azt hittük, annyi neki, majd valamikor már bőven a nyár közepe után kezdett el egyáltalán termést hozni. Ha minden jól, megy fogunk szüretelni. Addig is fügebeszállító nénim lát el az egyik kedvenc gyümölcsömmel, az ő fája védett helyen van, egyszerre 2-3 kilókat szed le róla, én meg nem győzöm elfőzni, sütni, mert ennyit nyersen képtelenség megenni. Szedés után pedig még kb. 1 napig bírja, gyorsan kell fogyasztani.
Omlós tésztás tortát sütöttem belőle. Mit mondjak? Gyorsan elfogyott.

Hozzávalók: tésztához: 17 dkg finomliszt, 10 dkg vaj, 1 evőkanál porcukor, 1 tojás sárgája, csipet só; 25 dkg ricotta, 3-4 evőkanál méz, 15 szem füge

1. A hideg vajat kockázzuk fel, majd keverjük el a tészta többi hozzávalóijával, gyors mozdulatokkal, hogy ne melegítsük fel túlságosan a tésztát. Tegyük minimum 30 percre a hűtőbe
2. Melegítsük elő a sütőt 180 fokon. Nyújtsuk ki a tésztát a formánk aljára (22 cm-s), villával szurkáljuk meg
3. A ricottát keverjük el a mézzel, szedjük a ricottakrémet a tésztára, helyezzük rá a felezett fügéket, süssük 25-30 percet.

ui.: Melegen a ricotta még enyhén folyós, mikor kihűl a torta, szépen lehet szeletelni. Nem nehezíteném tojással

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nagyon klassz, és ráadásul az omlós tészta-félék csúsznak nálunk a legjobban. A mi fügénk állítólag jövőre fog csak teremni, de kapok sokat a szomszédból - aszalni szoktam, ha nem fogy el.
Zsófi

Névtelen írta...

nagyon irigyellek benneteket, én a fügét mindennél jobban szeretem, de a szomszéd néni mindkét bokra elfagyott idén, így a piacon vettem meg az összes 3 szemet, amit találtam :-( pedig mit nem adnék egy kiló érett magyar (és nem ízetlen külföldi) fügéért...

Dolce Vita írta...

Az enyém jól "termel" most főztem éppen lekvárt, mert megint kaptam 3 kilót

Unknown írta...

köszönöm ismét a receptet - isteni lett, bár a tésztájába raknom kellett egy kis tejet, mert nem állt össze... holnap meg is ismétlem... beviszem a munkahelyre...

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin