2012-01-05

Sajttorta

Valójában nem is az igazi sajttorta, mivel nincs alja. Nevezzük inkább citrusos sajtszeletnek, hogy ne keveredjenek a dolgok. A kekszes alapot teljes egészében elhagytam, csak a sajtkrém maradt. Könnyebb lett így a süti, és még a 160 grammos szénhidrátdiétát tartóknak is simán belefér egy szelet tízóraira vagy uzsonnára (persze a cukrot kiváltva). Az elkészítése pár perc, majd jön egy hosszabb sütés. Mikor teljesen kihűlt gyönyörűen szeletelhető, szépen egyben maradnak a levágott darabok. Bátran díszíthetjük, én az előző receptből megmaradt gránátalmaszemeket szórtam rá.

Hozzávalók:
80 dkg natúr krémsajt, 2 dl tejszín, 3 egész tojás, 2 sárgája, 10 dkg cukor, 1 citrom és egy narancs lereszelt héja, 2 ek. durum sima liszt (azaz nem tésztaliszt)

1. A sütőt melegítsük elő 180 fokon
2. Keverjük simára a krémsajtot a cukorral, majd a tejszínnel, egyenként keverjük hozzá a tojásokat, majd a lisztet és a citrushéjakat
3. 18 cm-s kapcsos tortaformát (ebben szép magas lesz) kívülről borítsunk be alufóliával
4. Helyezzük a formát egy tepsibe, öntsük bele a sajtkrémet, majd öntsük fel a tepsit vízzel, tegyük be így vízfürdőben sülni 1 órára a sütőbe. Egy óra múlva zárjuk le a sütőt, hagyjuk a sütőben kihűlni a tortát. kb. 3 óra múlva lehet már szeletelni, de a legjobb, ha egy éjszakát vagy minimum 5 órát áll a hűtőben is.

12 szelet lesz belőle

19 megjegyzés:

chriesi írta...

Húúú ez eszméletlen jó!!!

Névtelen írta...

Kedves Kriszta!
A bagel recepthez szerettem volna kommentet írni, de nem tudok. A nyers tésztát szerinted valamelyik fázisban le lehet fagyasztani? Vagy inkább süssem meg mindet és utána fagyasszam?
Ágnes

Elena írta...

Juuujj....a süteménycsipesz itthoni vétel?? Mert nagyon tetszik!!
Bár a torta sem semmi...de a csipesz...:)

Névtelen írta...

Kedves Kriszta!

Épp most zártam ki a sütőt, a torta szépen pihen odabenn... nagyon szép magas lett. Ez így is marad? Remélem...
A csodaszép tortacsipesz és tortatál beszerzési helye engem is nagyon érdekel.

Üdvözlettel,

Ibolya

Dolce Vita írta...

Az ázsia centerben van egy üzlet old home (vagy vmi hasonló a neve)és a váci utcában is van egy üzletük (azonos árakkal mindkettőben), ezek innen vannak. A törökbálinti max city-ben pedig van egy nosztalgia home nevű üzlet, sztem ugyanazokat árulják ők is. Ehhez találtam linket is: http://www.nosztalgia-home.hu/hu/stilusok/country-stilus

Giona írta...

Kedves Kriszta !

Teljesen fellelkesültem a keksz nélküli sajttortára, mivel a legjobb barátnőm imádja, de nem eheti már, mert lisztérzékeny.
Aztán le is konyultam mikor láttam, hogy liszt mégis van benne. Szerinted nem lehetne kukoricakeményítővel, vagy rizsliszttel helyettesíteni ?
Köszönöm

Dolce Vita írta...

Giona, igen lehet keményítővel és gondolom, rizsliszttel is, bár én az még nem használtam

Dolce Vita írta...

Chriesi!

köszönöm, nagyon finom is!

Ágnes, talán a főzés után fagyasztanám le

Névtelen írta...

A krémsajt egy része lehet mascarpone? Árválkodik egy doboz a hűtőben, beletenném...
Anna

Dolce Vita írta...

sztem simán, de talán akkor érdemes egy kis tejjel vagy tejföllel lazítani

Névtelen írta...

Sziasztok,

most teljesen elbizonytalanodtam! Mit értünk a "natúr krémsajt" kifejezés alatt? Tudna valaki esetleg egy márkanevet is mondani, hogy mit vesztek, mikor bementek natúr krémsajtért a boltba? Sokat segítene, köszönöm.

Üdv
Nikolett

Dolce Vita írta...

Nikolett, pl. philadalphia. Én az aldiban vettem soft cheese" van a dobozára írva"

Névtelen írta...

Mascarponés receptet kerestem eredetileg, amikor megláttam ezt az igen-igen vonzó képet és leírást. Tulajdonképpen eléggé kifordítottam a receptet, mert mascarponéból csináltam, de túró is került bele, hogy több legyen, ill. csak sima liszt került bele. Leginkább viszont amiatt aggódom, hogy elfelejtettem a tortaformát körbevonni alufóliával. Ez miért szükséges? Lehet, hogy bele fog menni a víz? Izgulok, mert nem vagyok egy sütimágus és most készül épp.

Mindazonáltal a recept nagyon tetszik, és gyönyörű a kép is.
Üdv.
D.

Dolce Vita írta...

D.!

Azért kell beborítani, hogy ne menjen be a víz. Milyen lett?

Névtelen írta...

Jaj izgulok! Most tettem be a sütőbe, tiszta mascarponéból, egy löttyintésnyi tejföllel, tejszínnel, keményítővel készítettem. Remélem sikerül...
Dia

Névtelen írta...

Kedves Kriszta!

(a jan. 28-i próbálkozás)
kicsit belement a víz, de megsült, csak picit laposabb és nedvesebb lett.
Ezzel együtt is isteni volt, én magam nem vagyok sütirajongó, de ehhez nem is kell annak lenni, mégis "rájártam", amíg gyermekem az óvodában volt : )
Tetszett, hogy könnyű, mégis kiadós, nem túl édes, egyszerű és nagyszerű.
Egy kis barackbefőttet adtam hozzá, és a kisfiam apukája kedvéért (aki mindenhez csokiöntetet szeretne) egy kevés holland kakaót kevertem össze pici vízzel, csöpp tejjel, vajjal és két kanál házi szilvalekvárral, ezt meelegen öntöttem rá a tálalásnál. Odavoltak. Én magam nem szeretem a túró-kakaó v. csoki párosítást, szerintem anélkül sokkal finomabb. (Erre "bizonyíték" a gyermekem, aki sosem utasítana el csokis dolgokat, de ez alkalommal a második szeletet öntet nélkül kérte : )

Mindenesetre elhatároztam, hogy ezt a receptet használom (csak jobban betartva) a kisfiam születésnapi tortájához.(Úgyis hagyományosan három tortája lesz, a két nagymama is süt, és várhatóan épp elég tésztás és édes finomságokat hoznak.)

Kicsit sokat szövegeltem , de ez a recept nagyon fellelkesített. Köszönöm!
D.

Dolce Vita írta...

Kedves D.!

Nagyon örülök, hogy sikere volt a sütinek. Nyáron friss gyümölcsökkel lehet sztem jól variálni, akár epret belesütni...

Névtelen írta...

Lehet, hogy hülye kérdés, de a tejszín ebben az esetben főzőtejszín vagy habtejszín?

Dolce Vita írta...

habtejszín!

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin