2012-02-09

Fűszeres répakrém. Kötelező!

Répakrém. Oké, elsőre bizarr, de bízzatok bennem! : ) Én is egy napig kerülgettem a receptet, majd amint megkóstoltam, villámgyorsan szerelembe is estem. Mostantól folyamatosan répakrémet fogok gyártani. Férjem mikor megkóstolta, a 3. kanál után bökte ki, "valami zöldséges dolog", majd némi szín segítséggel, mondta, "talán van benne répa is". Majd nagyot csodálkozott, hogy ez bizony csak répából áll. Egyszóval nincs répa íze. Fűszeres, édes, krémes, pikáns. Baromira finom. Lepénykenyérhez, húsgombóchoz, nyári kerti partikra, hidegben melegítőnek, mindenkor.
Ch-diétához reggelire tk. lisztből készült kenyérre kenve ajánlom. Nagyon jól kiváltja az olykor igencsak unalmas szalámi-sajt párost.
Még szerencse, hogy nem kaptam padlizsánt. A márciusi NLK-ba egy kenyeres anyaghoz készítettem 5-féle krémet, az egyik lett volna a padlizsános. De mivel nem volt, helyette ugrott be ez a répás csoda. Mindenképpen próbáljátok ki.

Hozzávalók: 35 dkg sárgarépa, 3 evőkanál natúr joghurt, 2 gerezd fokhagyma, 1 mokkáskanál őrölt fahéj, 1 mokkáskanál őrölt római kömény, negyed citrom, 1 csapott tk. csilikrém, 1 mk. fehérborecet, frissen őrölt bors, jó minőségű napraforgóolaj vagy nem túl karakteres, lágy ízű olívaolaj

1. A répákat pucoljuk meg, daraboljuk, majd hosszában vágjuk őket ketté. Locsoljuk meg kevés olívaolajjal, tegyük a sütőbe 220 fokon sülni 20 percet, míg megpuhul, enyhén megpirul.
2. Tegyük a répákat a botmixer táljába, adjuk hozzá a joghurtot és 2 evőkanál napraforgóolajat vagy extra szűz olívaolajat, a fokhagymákat.
3. Pürésítsük krémesre. Ízesítsük a fahéjjal, csilivel, római köménnyel és pár csepp citromlével, mokkáskanál fehérborecettel

20 megjegyzés:

Tálaló írta...

Kicsit egyszerűbben,de nálunk az oviban is készítenek répakrémes kenyeret.És a legtöbb gyerek imádja:))
Olcsó,hozzáférhető,egészséges,finom.)

duende írta...

El is hiszem hogy isteni. Olyan kategória, mint a babkrém vagy babpüré. Amíg az ember nem kóstolta, nem is gondolja, hogy milyen fergeteges finom. :)

mozzarelli írta...

Hát erre nagyon kíváncsi vagyok!! A répát párolva, köretként is nagyon szeretem kakukkfűvel... ezt a krémet mindenképp kipròbálom! :)

runandshout írta...

Még egyszerűbb: 2 közepes répa reszelve és levét kifacsarva, 20dkg reszelt Karaván vagy más füstölt SAJT, 2-3-19 gerezd fokhagyma (ízlés szerint), Só-Bors, és 1 nagy löket majonéz. a sajt és a fokhagyma nagyon kell a répa mellé :)

Viki írta...

Szia, én arab országban ettem először, ott olívaolajjal, és fokhagymával pürésítették. Salátaként fogyasztják. Imádnivaló és finom:))

Hajni írta...

Szia! Mindig ámulatba esek a blogodtól, pont ezért kérlek, hogy nézz be hozzám, van számodra valami.
Üdv: Hajni

Hobbiszakács írta...

Jól hangzik, kipróbálom. Két gondolat, ami beugrott. Mikroban, fóliával lefedve 4-5 perc - igaz, hogy nem kapja meg, megmarad az aromája. Lehet, hogy a római kömény mellé őrölt koriandert is rakok.

Névtelen írta...

Elhiszem, hogy nagyon finom, de én olyan nehezen állok neki az olyan recepteknek, ahol a sütőt kell használni. Úgy értem, egy ilyen "apróság miatt" beüzemelni a sütőt. Villanysütőm van, zabálja az áramot, 20 perc, mire eléri a 180 fokot. Serpenyőben párolni (uram bocsá' mikrózni) is lehetne, nem?
Gabi

Névtelen írta...

Szia Kriszta!

Én bíztam Benned! Ez mennyei! :)
Bár kicsit odaégettem a répát, és emiatt elcsúsztak az arányok, de így is nagyon finom!
Komoly akaraterőbe telt, h ne egyek még egy szelet kenyeret reggelire, csak h a répakrémből még vehessek! :)

Üdv,
Veronika

Dolce Vita írta...

Veronika! Répakrém magában : )) én úgy ettem, kanállal az üvegből.

Gabi!

ha valamit sütsz a sütőben beteheted mellé. A vízben, mikróban főzést nem javasolnám, akkor inkább teflonban, olajjal puhára grillezni.

Duende!

babkrém is van az összeállításban : )

A grillezett, sült íz sztem kell hozzá nagyon

King-Protea írta...

Szuper recept, köszönöm! Nagyon finom, főleg friss ciabattán, rukkola levelekkel a tetején!

Kriszta írta...

Ha sült zöldség van benne, az csak finom lehet!

chriesi írta...

Mindig túlvásárolom magam répából, úgyhogy mindenképpen megcsinálom én is. :)

Névtelen írta...

Kedves Kriszta!

Milyen chilikrém van benne? Milyen formában lehet kapni? Köszi: Fruzsina

Dolce Vita írta...

Fruzsina, tescoban vettem, ahol a nemzetek ételei rész van

Judyt írta...

Hmm, nem vagyok nagy répadrukker, de a répatorta is kellemes csalódás volt, lehet erre is rászánom magam ;) Hugom egyébként a tökös pitével volt úgy, hogy megevett két szeletet,aztán nézett nagy kerek szemekkel, amikor közöltem vele, mit is eszik :)

Kinga blogger írta...

Nekem nagyon bejött.

Dolce Vita írta...

Örülök : )

Névtelen írta...

Szia!

Igazán fincsi ez a répakrém. :)
Ezen felbuzdulva kerestem Férjem Anyukájánál a NKL-t, hogy a többi "kenyér-kencét" is kipróbáljam, de sajna nem találtam egyikben sem..
Esetleg így a blogon keresztül nem lehetne elkérni azokat is?
Előre is köszi.
Noémi

Barbarita írta...

Szia Kriszta! Ez a krém egyszerűen fenomenális! Imádom! Kb 2 hetente meg is csinálom és fel is falom! Köszi szépen ezt a tökéletes receptedet is.
Örülk hogy a főzőkurzuson személyesen is találkozhattunk.
Amit kipróbálok: szardella a paradicsomszószba és megfőzöm/sütöm a receptjeidet!
Barbara

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin