2012-03-05

Narancsos-diós kalács

Narancsillat lengte be a lakást egész hétvégén. Végre, végre maradt nekem is egy rekesz a szicíliai narancsból, így lekvárt főztem, kandíroztam, facsartam, turmixoltam egész nap. És sütöttem egy zseniális kalácsot. A recept a Sale e Pepe, olasz gasztromagazin jubileumi számából való, szinte módosítás nélkül sütöttem meg, óó, ha lehetne ízeket közvetíteni. De talán látszik is rajta. Gazdag, ízes, tökéletes állagú kalács, ne spóroljátok le a hosszú kelesztést, ettől lesz ilyen finom.
A kalács mellett eszelős mennyiségű narancshéjat kandíroztam, és kétféle lekvárt készítettem, narancsos radleret ittam (1 narancs leve, 1 dl sör, 0,5 dl szóda), szicíliai narancssalátát ettem, nagyjából így telt a hétvégém. (persze sokat koriztam, ééés már tudok egy ugrást is, igaz még csak fél fordulat, de ugrás, 0 lábam van a jégen)

Hozzávalók: 55 dkg liszt, 4 tojás sárgája, 12 dkg vaj, 8 dkg cukor,1 dl víz, 1,2 dl tej, 10 dkg dió, 15 dkg kandírozott narancshéj, 3 dl narancslekvár, 7 gr szárított élesztő, 1 narancs héja

1. 12 dkg lisztet keverjünk el 1 dl vízzel és az élesztővel, hagyjuk kelni szobahőmérsékleten 45 percet
2. Szitáljuk hozzá a többi lisztet, adjuk hozzá a cukrot, a lágy vajat, 3 tojás sárgáját, a tejet, a narancs lereszelt héját.Gyúrjuk alaposan át a tésztát, dagasszuk, míg lágy kalácstésztát kapunk. Kelesszük 2-2,5 órán át. (viszonylag későn fog megindulni a kelés)
3. Szedjük ketté a tésztát, lisztezett felületen nyújtsuk ki mindkét darabot egészen vékonyra (kb. 40x30 cm téglalapnak), kenjük meg lekvárral, szórjuk meg durvára tört dióval és aprított, kandírozott narancshéjjal.
4. Tekerjük fel, majd vágjuk 8 felé a rudakat, tegyük őket kivajazott, lisztezett sütőformába (28 cm-s, kivehető aljú, kerek tortaformát használtam) kelesszük újabb 40 percet, kenjük meg 1 ek. vízzel elkevert tojássárgájával és süssük 200 fokra előmelegített sütőben 25-30 percet. (ha nagyon pirulna a teteje, alufóliával takarjuk le)

 Kandírozott narancshéj: a kezeletlen héjú narancs héját vágjuk vékony csíkokra, azonos mennyiségű cukorral, és annyi vízzel, amennyi bőven ellepi kezdjük el lassan forralva főzni. Főzzük 1-1,5 órán át, a szirup eddig szépen besűrűsödik, forrón üvegezzük, dunsztoljuk. Süteményekhez használjuk.


Narancslekvárból kétfélét főztem, egyet kevés cukorral, turmixolva. Ez hasonlít jobban a mi lekvár fogalmunkhoz, lehet bőven enni, sütire, palacsintára, kenyérre, kalácsra kenni. Ehhez 5 kg narancs kicsivel több, mint a felét hámoztam, a húst daraboltam. A többi narancsot a héjával együtt daraboltam. 1 kg cukrot adtam hozzá. Főztem 30 percet, botmixerrel átturmixoltam, főztem tovább 1 órát. Melegen üvegeztem, dunsztoltam.
A másik recept a klasszikus angol marmalade könnyített változata. Képtelen voltam a narancs súlyához képest 2x-es mennyiségű cukrot adni. Nagyjából azonos mennyiség volt a gyümölcs és a cukor (picivel több a gyümölcs, de így is nagyon édes, szirupos lett. De finom!) 70 dkg narancsot (ez 3 nagy szem héjával) negyedeltem, majd vékony csíkokra vágtam. hozzáadtam 4 dl vizet és 60 dkg cukrot. Forraltam 1,5 órán át, olykor megkevertem, a végé hozzáfacsartam 1 citrom levét. Melegen üvegeztem, dunsztoltam. Sűrű, szirupos, darabos lekvár, pl.: fagyikhoz

13 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nagyon finom volt a narancs, amit behoztatok. Köszönöm!

chriesi írta...

Isteni lehet! Hát igen, szicíliai narancsnál nincs is finomabb!

Névtelen írta...

Szia!
És hogy nem lesz vagy lesz a narancs lekvár keserű? Én egy olyan receptet csináltam meg, amiben vékonyan le kellett hámozni a héját, és külön forralni 15 percig. a husát ki kellett volna filézni, turmixolni, aztán a héjával együtt főzni. cukorral. A filézést meguntam, nem birtam csinálni, igy 2/3a filézetlenül ment. a héját viszont megkóstoltam, és keserű volt (tupperes hámozóval hámoztam, igy vékonyabban már nem is lehet). igy nem tettem bele a lekvrba, s igy jó lett. azt gondoltam, h akkor nem a hártyáktól keserű, hanem a héjától. Erre van bármilyen tudományos magyarázat? És látom, Te is beleteszed a héját a lekvárba, és a kandirozott narancshéjat sem áztatod 4 napig váltott vizben- azt találtam ki, hogy biztos az veszi el a keserűségét- az áztatás. Szóval nagyon félek, h keserű lez, és tönkremegy a munkám.
Válaszodat köszönöm.
Ritocska

Névtelen írta...

Szerintem megérne egy VKF fordulót, ki mit csinált a rengeteg narancsból. Az én lekvárom - egyszerűen isteni lett - 6 kolléganő értékelése szerint. A héjat hajszálvékonyan vágtam le, - kb 1 kg héja került a 3 kg-os adagba - és nem vágtam egyenhosszúakra, hanem ahogy volt úgy.

Ezt a kalácsot viszont a hétvégén megsütöm! Gyönyörű! pirikenagyi

Elena írta...

Csodaszép kalács!!!! Eddig nem tudtam h kell narancshéjat kandírozni....citrommal is ugyanìgy el tudom készíteni?

Kriszta írta...

Nagy nagy köszönet ezért az isteni narancsért. Nagyon finom volt! Hamar elfogyott, sajnos, tudnám enni hetekig, jövőre többet rendelek.

Névtelen írta...

Délben miközben ebédeltem ez tünt fel: eszem a paradicsomos sült oldalast, a sütőben sül a habos turós pite, a kamrában narancslekvár, a hutőben csöpög a joghurtgolyó, és a maradék narancs felhasználásán töröm a fejem. Azt hiszem függő lettem... ;-)
Ritocska

Névtelen írta...

Aztaaaa, de jó! Ezt meg kell sütnöm, bár babrásnak tűnik.
Házi narancslekvár készítésbe azért nem mertem belemenni eddig, mert mindenhol filézni kell, és azt, már egy citromlekvár esetéből okulva beláttam, nem nekem találták ki. Egyszerűen nincs hozzá cérnám. Viszont a bolti narancslekvár rohadt drága, amellett, hogy nem tudom, mit raknak bele azon a minimál narancson kívül. Nem akarod a lekvárjaidat is árulni a webshopon :)? Én tuti vennék :))!
Üdv, Zsófi

Eszter II írta...

Az üvegbe eltett kandírozott narancshéjat mihez lehet használni - írod, hogy süteményekhez, de pontosan hogyan? Amúgy isteni a narancs, várjuk a tarocco-t, mi az összeset nyersen esszük.

Névtelen írta...

Kedves Kriszta!
Köszi a lehetőséget a narancshoz. Isteni finom; megkockáztatom: életem legjobb narancsa! :) Remélem, jövőre is lesz lehetőség rendelni, ismerősök kaptak kóstolót és vérszemet kaptak.:)
Még egyszer köszi
Zita

Dolce Vita írta...

nem lett keserű, Főleg a héj nem, ennyi cukorral... : ) de az a lekvár sem, amelyikben 1/5 rész csak a cukor. Sokáig áztatni nem a vegyszerek miatt kell inkább? Ez kezeletlen héjú volt, ment rögtön főzésre- Így pikk-pakk elkészült a lekvár, egyben szeleteltem a héjjal együtt, nem kellett hámozgatni.

EszterII
ahogy pl ebbe a kalácsba is bele van rakva, felkockázva.

Ritocska!: ))) ezeknek úgy tudok örülni, mikor más is örül!

Mozzarelli!

sztem lehet citromos is simán


Hogy a narancs meg így ízlett mindenkinek, nagyon örülök, mi is esszük szépen, napi 6-7 szem megy el

Névtelen írta...

Nagyon finom volt a narancs,köszönöm szépen,jutott enni,sütni,készült kandirozott narabcshéj,kandirozott narancs Piszkétöl,narancslekvár Gabahtól...mindenkinek köszönet érte,Hédi

Névtelen írta...

hogy lehet ilyen finom narancshoz hozzájutni?
alika

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin