2012-04-18

Epres "mojito" torta

Mi lesz abból ha gondolatban keresztezünk egy virgin mojito koktélt egy tiramisuval? Szerintem kb. ez. Sőt még egy kis epret is gondoltam mellé. Majd megsütöttem.
Jó pár hete árulják már a Nagycsarnokban a görög/spanyol epret. Eddig simán ellen tudtam neki állni. Majd nemrég nyitott mellettünk egy alkalmi zöldséges, miután naponta mentem el mellette kocsival és olvastam a hatalmas táblát, hogy finom, édes eper kapható, egyszer csak a fékre léptem, majd vettem egy kilót. Az édességén vitatkoznék, de igaz, ettem már ennél sokkal rosszabbat is (és sokkal jobbat is). Erős közepes.
A torta annyiban mojitós lett, hogy van benne cukorszirup, lime, menta és annyiban tiramisus, hogy az elkészítése hasonlít rá, ugyanis a piskótát belocsoltam. Persze nem kávéval, hanem a mojitóval. A többi jön magától: mascarpone és eper. Piskótának a villámpiskótát sütöttem, 4 tojásból 13 dkg liszttel és cukorral. A 18 cm-s formába talán elég a 3 tojás, 10 dkg liszt, 10 dkg cukor változat is. Az enyémnek kicsit vastag lett a tésztája, de mivel be van locsolva, szaftos lett, nem volt zavaró.
Ma pedig láttam a piacon magyar epret is, 2999 ft -ért. Hmm, még várok rá egy kicsit.

A szuper bádog lapot ovistársunk szüleinél vettem a Vintage Bazaaron.
Hozzávalók: tésztához: 4 tojás, 13 dkg liszt, 13 dkg cukor, krém: 50 dkg mascarpone, 1 lime, kis csokor menta, 2 ek cukor, sziruphoz: 3 dl víz, 5 dkg cukor, 1 lime, kis csokor menta, eper a díszítéshez (kb. 30 dkg)

1. Melegítsük elő a sütőt 200 fokon, 13 dkg cukrot verjük habosra, krémesre a 4 tojással. Elektromos mixerrel 4-5 perc, szitáljuk hozzá a lisztet. Öntsük kivajazott, lisztezett 18 cm-s formába, tegyük be sülni 20-25 percre. Tűpróbával ellenőrizzuk
2. 3 dl vizet forraljuk fel, adjuk hozzá a 5 dkg cukrot, az összevagdosott mentát, forraljuk a szirupot 5-8 percet. Majd reszeljük hozzá a lime héját, facsarjuk bele a levét.
3. A mascarponét keverjük krémesre a 2 ek. cukorral, reszeljük hozzá a másik lime héját, keverjünk el benne nagyon apróra vágott mentát, pár csepp lime levet ízlés szerint
4. A kihűlt piskótát vágjuk ketté. A tetejét helyezzük vissza vágott felével felfelé a tortaformába, locsoljuk be egyenletesen a szirup felével, kenjük rá a mascarpone felét. Helyezzünk rá lapokra vágott epret (vagy felezett)
5. Locsoljuk be a vágott felénél a másik lapot is,  helyezzük az első rétegre (vágott felével lefelé), kenjük rá a maradék krémet, tegyünk rá bőven epret. Tegyük a hűtőbe 4-5 órára.

13 megjegyzés:

Vera írta...

ilyen követ ezer éve keresek én is. Eddig amit találtam mind túl nehéz volt mozgatni. A tiéd milyen kőlap?

Judyt írta...

Tegnap én is beadtam a derekam a zöldségesnél, igaz csak 10 dkg erejéig és a magyar eperből, mert már más gyümölcshöz nem nagyon volt étvágyam :) Jól teszed, ha vársz, bár ahhoz képest, amire számítottam egész jó volt egyébként.

Dolce Vita írta...

Vera, ez bádog, nem kő

Judyt, a cserepes szamócámon már vannak virágok, én ezt várom igazán. annak olyan íze, illata van...

Vera írta...

zsenialis, hol szerezted?

Édeskonyha írta...

Gyönyörű ez a torta! Olyan könnyűnek tűnik :) Bárcsak érne már az eprünk, rögtön elkészíteném!

Névtelen írta...

Kedves Kriszta!

Én nem tudtam ellenállni, reggel beszereztem az epret...ez a torta csodásan szép, valószínűleg nagyon finom is :)
Most kavarom a krémet, utána már rakom is össze.

Köszönet a sok finom receptért!

Ibolya

Névtelen írta...

Kedves Kriszta!

Szeretném megkérdezni, hogy a Nők Lapjában (a folyóiratra gondolok) megjelent receptjeidet a netre is felteszed - e (az nlcaféra vagy a blogra gondolok)?
Zsófi

Lívi írta...

tavaly nyar ota lakunk egy olyan alberletben, ahol fantasztikus menta no a kert hatuljaban. a tavlyi nyarat vegig mojitoztuk, es mar megkezdodott az idei szezon is. Szoval ezt a tortat muszaj kiprobalnom, mar felig kesz is :) en a szirupban 1 dl vizet rumra csereltem :)

Dolce Vita írta...

Vera,
ott a link a kép alatt, Vintage bazaar-ról vettem

Zsófi,
itt a blogon nem, de a szoktak belőle feltenni az nlc-re vagy a startlap konyhára is

Lívi,
jól tetted, hogy kicserélted rumra : )

Névtelen írta...

Szia!
Ikergyermekeim ma lettek 5 évesek. A kisfiu a trüffelkrémes tortádat kapta, a kislány pedig ezt az epreset. Isteni lett mind a kettő!
:-)
Köszi
Ritocska

Névtelen írta...

Kriszta, köszi a választ, közben megtaláltam az nlc-n, pont azt, amit kerestem (spenótos-túrós lepény).

Névtelen írta...

Szia:) az epres mojitotorta nagyon tetszik, csak az a baj, hogy leérett már az eper. Kiwire gondoltam, hogy ezt tennék rá eper helyett, az is jó hozzá?:)

Dolce Vita írta...

Málnával készítsd!

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin