2012-05-20

Epres máktortácskák

Sütemények tésztáját nem merem igazán variálni, ez nem az a műfaj, ahol bátran (azaz következmények nélkül) kihagyhatunk egy hozzávalót vagy kicserélhetjük másra. Most egy kicsit mégis variáltam és óriási siker lett a végeredmény. Kedvenc piskótatésztámban a liszt felét kicseréltem mákra, plusz tejfölt adtam hozzá. Pillekönnyű, nagyon jó állagú epres-mákos süti lett az eredmény. Kis papír tortaformákban sütöttem (5 db 10x3 cm-s), de süthető nagyobb kerek vagy szögletes formában is, mert szépen szeletelhető.

Hozzávalók: 3 egész tojás, 10 dkg cukor, 5 dkg liszt, 5 dkg mák, 1 citrom, 2 púpozott ek. tejföl, 25-30 dkg eper

1. A sütőt melegítsük elő 180 fokon. 3-4 perc alatt a cukrot elektromos habverővel keverjük habosra a tojásokkal. Kifehéredik és sokszorosára nő
2. Szitáljuk hozzá a lisztet, adjuk hozzá a mákot és a citrom lereszelt héját, keverjük el
3. Osszuk szét a formákba, nyomkodjunk a tésztába bőségesen mosott, szárított epreket (én egészben hagytam, mert aprók voltak), süssük 15-17 percet.

23 megjegyzés:

Anett írta...

Szia Kriszta!
Ez istenien néz ki!Mostanában oda vagyok a mákos sütikért! Legközelebb kérünk fotót egy-egy szeletről is :)
Gondolom a papírt sütésnél nem kell kikenni,de ha tortaformában sütöm, kell bele vaj,vagy margarin?
Köszi!
Anett

Dolce Vita írta...

Anett!

ezt nem nagyon szeleteltem, csak próbából, mivel ezek kicsike tortácskák. Ha nem szilikonos formában sütöd, akkor vajazni, lisztezni kell, igen

Dolce Vita írta...

meggyel is jó lehet majd hamarosan

Édeskonyha írta...

Nyami, ezek gyönyörűek. Én szoktam kísérletezgetni a sütik tésztájával és még semmit sem szúrtam el, pedig kezdő vagyok hozzád képest, szóval szerintem nyugodtan :)

Névtelen írta...

Kriszta,
28 centis tortaformába milyen mennyiségek kellenek?
Köszönöm

Kingus írta...

Kedves Kriszta!

Mák,eper... mmm
Azért kettő kérdésem lenne...
Ugye darált mák?
Muffin kapszli?

Fanninak és Andrisnak is tetszene :)

köszi
Kingus

Dolce Vita írta...

28 centishez szerintem: 4 tojás, 12 dkg cukor, 7 dkg mák, őrölt, 7 dkg liszt

Kingus, igen, darált mák. Nekem ebben sült, mert éppen volt itthon sok ilyen formám: http://www.dolcevitakonyha.hu/index.php/konyhafelszereles/sutes-fozes/sutoforma/sutoforma-100x30-pite.html

de sima, szögletes tepsiben is sütheted

Dolce Vita írta...

ja és a két nagyra púpozott evőkanál tejföl az maradhat ugyanúgy

pomázi írta...

De jó! Kér kérdésem lenne: cukrot mivel lehetne helyettesíteni? Vmi diab-barát, lassan felszívódó dologra vágynék. Másik: sütni légkeveréssel+alsó+felső sütéssel? Köszönöm.

Csibe írta...

Hogy én mennyire imádom az ilyen sütiket :) köszi!!! ...és van is ilyen formám...honnanis-honnanis?! :)

Dolce Vita írta...

Pomázi!

Nyírfacukorral próbáld ki

Csibe : )), de most néztem, hogy pont nincs készleten

Dolce Vita írta...

sima alsó-felső sütéssel

pomázi írta...

Köszönöm!

Névtelen írta...

Szia!

Sima muffinos papírformába is süthető?
(azaz muffinpapír aztán vele muffinsütőbe)

Köszi

Dolce Vita írta...

igen, mehet abba is, és sztem hasonló a sütési ideje, mert az a forma noha kisebb, de magasabb

Névtelen írta...

Szia Kriszta!
Egyik kedvencünk a Nők Lapjában megjelent spenótos túrós lepényed. Csak referálnék, hogy medvehagymával is piszok jó!
Üdv, Zsófi

Dolce Vita írta...

Örülök! : ) Medvehagymás-juhtúrós-túrósat készítettem szintén a Nők Lapjának, az réteslapba volt tekerve, hagyományos rétesformába. Nekünk az lett a kedvencünk

Névtelen írta...

Ezt a Nők lapjás receptet hol lehet megtalálni interneten? Mindkét verzió érdekelne. Köszi! Jools

Dolce Vita írta...

Az egyiket megtaláltam: http://www.nlcafe.hu/noklapja/20120307/3_konnyu_tavaszi_recept_3_sztarbloggertol/, keresem, mert sztem láttam már a másikat is a neten

Dolce Vita írta...

és itten van a másik is: http://www.nlcafe.hu/noklapja/20120307/3_konnyu_tavaszi_recept_3_sztarbloggertol/

nekem könnyű volt, mert tudtam, milyen képet kell keresni : )

ja és nem vagyok sztárblogger!!

Dolce Vita írta...

bocs, 2x ment ua. a link, ez a jó
http://www.nlcafe.hu/noklapja/20120413/3_recept_medvehagymas_a_sztarbloggertol/

Névtelen írta...

Köszönöm!

. írta...

Do të doja të falënderoja Dr Dumën për ndihmën e madhe. Vajza ime ishte thellë në varësinë nga droga, provova rehabilitimin dhe gjithçka për ta ndalur, por asgjë nuk funksionoi, qava shumë për të gjithë situatën, sepse u ndjeva si e dështuar si nënë. Por gjithçka ndryshoi pasi gjeta një koment në internet se Dr Duma po ndihmonte njerëzit. Jam e lumtur që vajza ime u çlirua nga varësia nga droga me ndihmën e Dr Duma, faleminderit Dr Duma për magjitë tuaja të fuqishme. Për shikuesit, nuk e di situatën tuaj, por mund t'ju siguroj se mund të merrni ndihmë për të ndaluar varësinë tuaj. , ndaloni obsesionin, ndaloni depresionin, ndaloni abuzimin. Kontaktoni Dr Duma për:
1) Magjitë e dashurisë
2) Magjitë e humbura të dashurisë
3) Magjitë e divorcit
4) Magjitë e martesës
5) Magjitë e dashurisë.
6) Magjitë e ndarjes
7) Dëboni ish-dashnorin
8.) Ju dëshironi të promovoheni.
9) magjitë e fitimit të lotarisë
10) Nëse doni të kënaqni të dashurin tuaj
11) Puna magjike për të fituar një çështje gjyqësore
12) magji për të thyer obsesionin
Kontaktoni këtë njeri të madh nëse keni ndonjë problem për zgjidhje të përhershme. Email: whitemagictemple@gmail.com
WhatsApp: +2348155926512

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin