2007-04-05

Pizza margherita

Ha jó a tészta, finom az olaj, a paradicsomszósz és a sajt, semmi más nem kell egy pizzára. Főleg nem kecsöp, ananász, kukorica, pulykasonka chilis bab, csülök és a tsai. És hogy a jóra mindenki fogékony, mi sem mutatja jobban, minthogy barátnőm 4 éves kisfiának – aki mindent kecsöppel eszik, főleg a pizzát persze – eszébe nem jutott, hogy kérjen kecsöpöt a margherita pizzámra. Néha persze az én szívem is megenyhül ha vendégek jönnek, és akár fekete olivabogyót és pármai sonkát is kaphatnak feltétnek.

Hozzávalók: ugyanazt a tésztát használom, mint a focacciához: 50 dkg liszt, 7 gr szárított élsztő (1 zacskó), olivaolaj, csipet só, kb 3 dl meleg víz, kisaknál cukor.
Szósz: 2 db jó minőségű konzerv paradicsomszósz (pizzához Mutti “polpát” használok, mert jó sűrű, nem kell sokáig főzőcskézni), 5-6 erezd fokhagyma, só, olivaolaj, 3-4 zacskó mozzarella. Ebből az adagból 2 nagy “sütőtepsi” méretű pizza lesz, és ezt 4 pizzaszerető simán megeszi.

A tészta kellékeit összegyúrom, kb 10-15 percig, és jó sokáig kelesztem. Ez akár lehet 5-6 óra is. Sokszor van, hogy délelőtt gyúrom meg a tésztát és csak vacsorára sütöm ki. De minimum 2 órát kell kelnie. Közben a pardicsomkonzervből főzök egy szószt, fokhagymával, sok olajjal és sóval ízesítve. A sütőt előmelegítem a legnagyobb fokozaton (250 fok). A tésztát közvetlenül sütés előtt nyújtom ki, 2-3 mm-re, így lesz kb 5 mm-es a kisült tészta. Vékonyan megkenem a paradicsomszósszal, rakok rá mozzarella szeleteket és pár levél bazsalikomot, meglocsolom bőven olajjal, és mehet a sütőbe kb 15 percre. A tészta széle épp ne piruljon meg, így érhetjük el, hogy az 5 mm-es tészta alja ropogós, teteje viszont puha marad. Bár ez az állapot sok-sok tapasztalatot igényel, én évek óta sütöm és mostanra mondhatom, hogy tényleg majdnem mindig sikerül.

44 megjegyzés:

Névtelen írta...

Jó reggelt! Továbbítanék neked egy kördést!Mit esztek húsvétkor?

Névtelen írta...

Szia!

Remélem olvasol még régebbi bejegyzésekhez füzött kommentárokat is. :)

Elöször is gratulálok a blogodhoz, nagyon igényes, élvezetes olvasni, és nagyon jó képeket készítesz a cikkekhez.

Biztos nagyon evidens dolgokra fogok rákérdezni ezzzel a pizzával kapcsolatban, kérlek nézd el nekem, csak amatörködöm a konyhában. :)
Tehát a kérdések:
- Milyen olivaolajat használsz, extraszüz vagy egyéb?
- Mindegy milyen mozarrellát használsz a pizzához? (Olaszországban milyen sajt(/ok)tal készítik a pizzákat? Én Riminiben voltam egyszer, és ott ettem valami pici kis kifözde jellegü helyen életem legjobb pizzáját, persze margherita volt. :) )
- A sütö - elektromos - légkeverésre vagy alul-felül sütésre legyen állítva?

Elöre is köszönöm a válaszokat!

Üdvözlettel,
ehran

Dolce Vita írta...

Ehran!

Igen, jön értesítés a régebbi bejegyzések kommentjeiről, úgyhogy:

1. Olivaolajból csak extraszűzet szabad venni. A sansa olajaknak csak néhány százaléka oliva, ráadásul az is vegyi úton van kinyerve a már kipréselt bogyókból. max cipőfényezésre!
Ha külföldön jársz (Olasz-, Horvát-, Görög-, Spanyolország) érdemes házi olajakat felkutatni. Egészen különleges ízűeket találni. Az átlag boltiak közül, én egy görög olajat szeretek nagyon: Iliade a neve, kalamata olivából. (interspar)
2. Az ideális pizza bufala mozzarellával készül (igazi nápolyi pizzánka, csak az hívhatja magát, ami ebből van). Ez igen drága 500-600 ft körül van egy zacskó. Tehéntejes mozzarellát bátran használhatsz helyette. A pizza mozzarella néven ismert rúd sajtot énnem használnám.
Én alul-felül sütéssel szoktam, de lehet légkeveréssel is persze. A lényeg, hogy már jóideje menjen a sütő maximumom.

Névtelen írta...

Kedves Dolcevita!

Köszönöm szépen a válaszokat, azt hiszem a közeljövöben ki fogom próbálni a receptet.

További jó blogszerkesztést!

Üdvözlettel,
ehran

Zsófi írta...

Csak egy kis áradozás: Annyira örülök, hogy ezt felraktad. Már évek óta keresem A pizzareceptet, tovább nem kell keresgélnem. Ma csináltam meg két hónapon belül negyedszer (00ás liszttel), a mai lett a legjobb, ropogós aljú, kicsit mintha olajon sült volna, hólyagos, ISTENI.
Szóval mégegyszer grazie :)

Dolce Vita írta...

Zsófi!

Örülök, hogy elégedett vagy vele. Mostanában van egy újabb kísérletem: 50 dkg 00-hoz rakok kb 10 dkg durumlisztet. Ettől olyan igazán jó "harapható" lesz a tészta. Próbáld ki! Illetve a kelsztés olyan 5-6 óra

picilivi írta...

Szia!
Az lenne a kérdésem, hogy miért porélesztővel csinálod a tésztát, illetve, hogy emiatt olyan hosszú-e a kelesztési idő?
Mi ugyanis friss élesztőt szoktunk használni, és kevesebb ideig kelesztjük. Akkor lett ilyen hosszú az idő nálunk, ha nem volt itthon friss élesztő, és kénytelenek voltunk port használni.

Dolce Vita írta...

Picilivi!

Azért használok por élesztőt, mert sokkal kényelmesebb. A kelesztési idő nem élesztő függő, a porélesztővel is másfél óra alatt a duplájára kel a tészta, de tapasztalatom szerint sokkal jobb lesz az íze (ahhoz, hogy bizonyos kémiai folyamatok bekövetkezzenek, szénhidrát cukrai lebomoljanak, ízanyagok kialakuljanak, tartósság garantált legyen) 5-6 órára van szükség. EGyes nápolyi pizzamesterek esküsznek a 24, sőt a 48 órás kelesztésre. Ha egy éjszakán át kelesztem a tésztát, alig használok hozzá élesztőt, negyed teáskanálnyit mindössze, ebből reggelre kovász-szerű tészta jön létre, ezt sütöm ki

picilivi írta...

Értem már! :)
Mindenképp ki fogjuk próbálni a hosszú kelesztést, mert nagyon igéretesen hangzik!

Névtelen írta...

Az olívaolajról kérdeznék: főzéshez is extra szüzet használsz?

Dolce Vita írta...

Igen, főzéshez is. Ha bő olajban kell sütni vmit (ez nem jellemző rám, mert rántott dolgokat nem készítek, ha sültkrumplit kisír a férjem, akkor azt is sütőben sütöm), de ha mégis ahhoz napraforgóolajat. De mondom ez évente max. egy alkalom. Nem is tartok itthon mást csak extra szűz olívát. Sansát nem érdemes vásárolni, kémiailag előállított termék

Névtelen írta...

Szia Dolce Vita, nagyon szeretem a receptjeidet, minden héten főzök belőlük valamit! Főleg innen a netről, de az újságokat is összeszedtem, ahol megtaláltalak eddig. Nagyon örültem, amikor rátaláltam, mivel pici gyerek mellett kevés időm marad a főzésre, és nálad mindig találok gyorsan, pár perc alatt és könnyen elkészíthető finomságokat, gratulálok a receptekhez, ügyes vagy!

(A "kecsöp"-öt a kedvemért átírhatnád kecsapra, vagy ketchup-ra :) A Seven Up-ot sem szoktuk szevenöp-nek ejteni, legfeljebb szeven áp-nak itthon, kicsit németesen, mint a "mÁrketinget"... :) Üdv, Anna

Dolce Vita írta...

Anna!

Ebben a kecsöpben azért van némi irónia : )

Névtelen írta...

Szia, lehet, h van benne irónia, ha az zavar téged, kiveszem belőle. :) Annyiról van csak szó, h az én (angol tolmács) füleim berezonálnak pl a hepi börszdéj hallatán, pedig kivételesen ez a számunkra nehezen kivitelezhető 'th' hangzó kivételesen ugyanúgy hangzik a birTHday szóban, mint pl a THank you elején, mégis az esziket börSZdéj-nek mondjuk, a másikat meg Tenkjúnak. Elnézést az angol óráért, de olasz fanatikusként talán megértesz. Én sem tudom, hogy kell kiejteni normálisan a gnocchi-t, (olaszul nem tudok) így inkább gnocchi-nak írom, nem gnokkinak, nyokkinak, mittoménminek, értesz? :)
Anna

Névtelen írta...

editáld már ki kérlek az "esziket"-emet "egyiket"-re........... :)

SZenkjú :)
IróniAnna

Dolce Vita írta...

Anna!

sztem a ketchup a pizza kontextusában igenis kecsöp : ))))) Aki ezzel eszi a pizzát, annak tényleg kecsöp. Ironikus szövegkörnyezetben én is nyokkinak, sőt nyoccsinak írnám a gnocchit, bár ez ugyanannyira bántja az én olaszos fülemet, mint a kecsöp a Te angolosodat ; ))

Névtelen írta...

Ja persze, ezzel egyetértek. Mármint hogy hogy kerül a kecsup a pizzára és miért??? :)
Figyu, ha már itt tartunk, a pizzát hogy ejtik az olaszok, pidzának, mint nálunk? És a gnocchi-t?

Annya

Névtelen írta...

Kedves Dolce Vita!
Kérem engedjen meg egy észrevételt. A helyesírása igencsak javításra szorul. Úgy gondolom, aki blogot vezet, könyvet ír, annak legalább a legalapabb szabályokkal illene tisztában lennie. Például "és"sel nem kezdünk mondatot, folyamatos vesszőhibák, állandósult hiba a betűk kihagyása, felcserélése. Miért nem olvassa át az irományát mielőtt közzé teszi? Ha ennyi luxus minőségű hozzávalóra futja, érdemes lenne beszerezni egy helyesírás-ellenőrző programot is.

Tisztelettel:
Kristóf András
(64 éves magyar irodalom, történelem tanár)

Dolce Vita írta...

Kedves András!

Teljesen jogos az észrevétele. A bejegyzések sajnos kutyafuttában készülnek (főzés és munka közben, két gyerek mellett), közvetlenül a blogszerkesztőbe gépelve. Előfordul, hogy elgépelek vmit. Hiába olvasom azonnal vissza, tudja Ön is, ilyenkor nehéz a hibákat észrevenni. Ahogy ön sem vette észre a hozzászólásában ; )
Igyekszem figyelni erre, tudom, mennyire zavaró olvasás közben.
A bejegyzés építő kritikájának az utolsó mondata miatt nem nagyon tudtam örülni. Engedjen meg egy kérdést: ezt a mondatot élőszóban is elmondta volna? Azt gondolnám, bizonyos szint felett nem hat annyira felszabadítólag az internet adta arctalanság, névteleség lehetősége. Azt hiszem, sosem értem meg a kommunikációnak ezt a formáját.
(nyelvtanár, igaz, korban éppen a fele de ez nem sokat jelent)

Dolce Vita írta...

Anna!

inkább tc, a gnocchi, nyokki

Edit írta...

nekem mindegy hogy vannak irva a cikkek, bejegyzesek, a lenyeg igy is "atjon" :)
csak azt szeretnem kerdezni, hogy a pizzat (mert en eddig ugy tudtam igy kell) nem friss elesztovel, illetve TEJjel kell kesziteni??? de most komolyan ... es ha nem, miert nem?! koszi

Dolce Vita írta...

Edit!

Az itthon kapható friss élesztő/szárított között én semmi minőségbeli különbséget nem találtam a végeredmény szempontjából, azért használom a port, mert kényelmesebb (nekem).
A pizzatészta kenyértészta nem tejjel készül, hogy miért? gondolom, ennek több évszázados hagyománya van, ha megnézed, minden ősi kenyérféle, lepény vízzel készül. Pontos okát nem tudom, de gondolom ez volt az egyszerűbb, a lefejt tejből sajt készült, nem tárolták uht a hűtőben : ))))

Csicsi írta...

Kedves Dolce vita,

nemrég találtam csak rá a blogodra, Sütis nénétől a szaloncukoron át - szégyen egy veled egykorú, szintén Itália-imádótól, hogy csak most... -, és rajongód lettem (az umbriai agriturismóra pl. nagyon fáj a fogam)! A pizzádat épp ma este fogjuk megkóstolni, de a szószt korábban már próbáltam, és mesés volt, így a ma esti gasztronómiai élvezkedés felől sincsenek kétségeim.
A helyesírást kritizálónak elegáns választ adtál. ÉS HÁT így üzenem neki, hogy azzal kezdünk mondatot, amivel akarunk (amúgy ez nem helyesírási, hanem nyelvművelési-nyelvhelyességi kérdés, ami köztudottan eléggé szubjektív ága a magyar nyelvtudománynak).
A könyvednek sok sikert kívánok!
Üdvözlettel:
Csilla

Dolce Vita írta...

Csilla!

remélem, kel reggel óta a tészta! úgy a legjobb. A könyv ebben a pillanatban ment el a nyomdába : )))). Még nem izgulok, majd, ha meglátom az első kinyomott íveket...
én a hétvégén sütök, megint vargányás-szarvasgombásat, annyira finom!! Azt az agriturismót pedig nagyon tudom ajánlani, minden szempontból tökéletes, az ára pedig teljesen baráti (főleg a többi olasz árhoz képest)

Unknown írta...

Kedves Krisztina!

Először is gratulálni szeretnék és köszönetet mondani. Bár próbálok nem sablonos lenni, nem könnyű, mert egyrészt nagyon sokat elmondják ezt ( a lehető legtöbb féleképpen- nincs több szó), másrészt azokat a szavakat sehogy sem tudom kikerülni, mint; igényes, bájos, színvonalas, profi, egy szóban: lélek van benne ( 3 lett ;)). Ezt érezni. Köszönet, hogy adsz. Recepteket, tippeket, lelkesítést, kedvet a főzéshez és magadból.
A pizzával kapcsolatban: tegnap este megcsináltam és olyan kis gagyi lett. Sótlan volt a tészta, a szósz snassz ( tényleg semmi oregánó, meg ilyemi?) és bár állagra jóképű volt, nem az igazi... (Lidli-s mozarellát használtam) Ha valami le van írva feketén-fehéren, nekem akkor sem lesz olyan, mintha azt elém raknák. Biztos nem hagytál ki a receptből véletlenül egy tömb sót vagy borsot vagy nem tudom....Vajon mi lehet a bibi? Nem hiszem,h ízlés dolga lenne, mert imádom a szimpla margaritát, sem a kukorica, bab és társai nem hiányoznak ;)
Szóval ez ügyben kérnék némi jótanácsot, nagyon szépen köszönöm!

üdv.:

Roberta

Dolce Vita írta...

Roberta!
először is köszi : )
De van, ami hiányzik, elég rég írtam ezt a receptet, nem gondoltam,hogy ennyien olvassák majd : ) a kevés rutin, ugye. A bazsalikom hiányzik a szószból, ez a végén teszem bele, illetve a bors. Mást nem teszek a paradicsomszószba. Sok foki, sok olaj, só, bors bazsalikom és a paradicsom. A tésztát kicsit sózom csak, viszont sütés után, miután kiveszem a sütőből meglocsolom olajjal és megsózom bőven, így tálalom.

Kata írta...

Szia! Én azt szeretném kérdezni (bocsi, ha már rákérdeztek, csak elvesztem a nyelvészkedésben :D ), hogy a kelesztéskor hova teszed a tésztát? Hűtőbe? vagy simán hagyod a konyhában?
Holnap jön anyum, imádja a pizzámat, de szeretek újat mutatni Neki, és még keresem az IGAZI receptet :)
Köszi szépen! Kata

Dolce Vita írta...

Kata!

nem hűtőben, hanem szobahőmérsékleten a konyhában

Kata írta...

Szia!
A tészta megvan, és most kezdek pánikolni :D Lassan ki fog kelni az edényből, amiben kelesztem.. Ezért kérdeztem, hogy hideg, vagy meleg helyen kell-e hagyni ennyi ideig :)
Tök nagy edénybe tettem bele. A pánikoláson kívül semmi értelmesebb nem jut eszembe :) Tudsz ötletelni?
Bocsi, ha nagyon hülyeségekkel zaklatlak.. :S
Köszi! K

Dolce Vita írta...

szobahőmérséklet : )) ne pánikolj! a tésztának ez a dolga, hogy kikeljen az edényből : ) hagyd nyugiban, vagy ha nagyon ki akar ugrani, gyúrd át, attól összeseik és sütésig szépen újra megnő. Este sütöd?

Kata írta...

Igen, este. :)Anyukámnak a legjobb jár, tudod :):) Ezért is van egy kis izgalom a lelkemben :D:D:D

Kata írta...

Most elképzeltem a konyhád, ahogy kergeted a kikelt tésztákat :)
Szerintem most megyek, és átgyúrom.. nem bírom békén hagyni szegényt :)

Kata írta...

Anyukám szeret :):):):) Élete legfinomabb pizzáját sikerült produkálni. KÖSZI!!

Dolce Vita írta...

Örülök, hogy sikerült. Bár túl sok mindent nem lehet elrontani rajta, a lényeg, hogy sokáig dagadjon : )

Romana írta...

Kedves Kriszta, megkérdezhetem, hogy a pizzát a sütő melyik harmadában sütöd? Én a középső harmadban, de azon gondolkodám, hogy lehet legfelül jobb lenne, vagy esetleg alul? Hm... Most lehet banális dolgot kérdezek, de szerintem egy ilyen apró részletnek is van biztos jelentősége.

Köszönöm

Unknown írta...

Szia.
Én azt szeretném kérdezni, hogy olyan pizzatésztát hogy csinálsz ami nem ropogós hanem olyan mint az éttermekben (vagy don pepeben) vékony ugyan de a tetején amit felhajtanak az foszlós és omlós nem tömör.

Névtelen írta...

Hello!

En azt szeretnem megtudni, hogy mi angolul, vagy olaszul a BL 80 liszt?:) Illetve mit takar ez?:) Mert itt ilyen nincs a boltban, semmi szam(foleg nem a BuzaLiszt felirat...), 60 fele kenyerliszt van, es ennek egy jo kis cibattat, de ha 'normalis' lisztbol, 'all purpose'-bol csinalom, szerintem az a BL55nek felel meg...segitseg, kerem szepen!:)
Van itthon meg 'whole meal'em... ami a korpasliszt, ami allitolag a graham liszt...de speciel en nem tudom mi a kulonbseg a durum es korpasliszt kozott sem. Esetleg ebben egy kis eligazitas?:) Ha a neten rakeresek orult komoly komplikalt dolgokat hallok...engem csak egy kis egeszseges biomentes kenyerke erdekelne:D

Koszonom!
Anita

Zsuzsi írta...

szia Kriszta!
már biztosan réééém unalmas vagyok, de muszáj megírnom,hogy a pizzád is tökéletes!;-)
tegnap sütöttem vacsorára, és az utolsó morzsáig elfogyott!én annyi "extrát" engedélyeztem magunknak, hogy a friss bazsalikom mellé friss kakukkfű és friss oregánó is került rá.
persze még egy kis rutin nem árt majd, de azt nem lesz nehéz megszerezni, mert biztosan gyakran fogom sütni!
nagyon köszi újra! ;-)
( most épp egy kis zsemle sül ;-) )

Dolce Vita írta...

: ))) Örülök, legyen a következő lépésnek ajánlom a vajas-joghurtos lepényt, fennt a gázon serpenyőben és sütőben sütve is finom. na meg a mostani kalácsaim... a 3.-at sütöm húsvét óta

Névtelen írta...

Még mindig a kelesztés mizéria:jelenleg kinn dagad a tésztám a napon.Ki szeretném próbálni a 24 órás kelesztést, csak holnap megsütni a pizzát.Mikor kell berakni a hűtőbe?Vagy egyáltalán nem kell?Az élesztőt tejben futtattam fel,ezért félek, hogy esetleg valami megromolhat, ha kinn hagyom.
Köszi előre is!

Dolce Vita írta...

Ha hosszan kelesztek, este szoktam bekevreni az indítótésztát, csak vízzel, ez kel egész éjszaka, majd reggel keverem hozzá a többi lisztet, de csak vízzel, nem tejjel, Szobahőmérsékleten szoktam tartani, nem teszem hűtőbe.

Névtelen írta...

Szia Kedves Kriszta!

Legalább egy tucatszor elolvastam már ezt a pizzás cikket, illetve a kemencéset, és ma végre vásároltam polpa paradicsomot a szósz készítéshez. A tésztát már kipróbáltam korábban: remek volt! A kérdésem, hogy a fokhagymát megpirítod-e egy kicsit az olajon, vagy olajra rögtön megy a paradicsom és úgy a fokhagyma?

Köszi Attila

Dolce Vita írta...

Attila!

nem, nem pirítom, melegíteni kezdem a paradicsomot és akkor adom hozzá a fokhagymát, olajat...

Névtelen írta...

Kedves Dolce Vita!

Kíváncsi lennék a véleményedre. A gombás pizzahoz Te elősütöd/sütnéd a gombát? A gomba a mozarella tetejére vagy alá kerül?
Többször készítettem már, nekem ez a kedvenc változatom, de nem tudom, mi az eredeti...
Válaszod előre is köszönöm!

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin