2007-09-26

A tökéletes ciabatta

A tökéletes kenyér után, amelyet hónapok óta sütök, végre nekiálltam a tökéletes ciabatta (a szó olaszul papucsot jelent) kivitelezésének. A dagasztás nélküli kenyér tésztájának nyers állagáról rögtön eszembe jutott a ciabatta kicsit folyós-nyúlós tésztája, a próba azonban sokat váratott magára. A héten nekiálltam, és teljes a siker: lukacsos, puha papucsok születtek kb 35 perc alatt a sütőben. (mivel ezt nem lefedve sütöttem, gondolom, ettől nem lett ropogós a héja)
És mi az a legjobb dolog, ami egy ciabattával történhet? Hát az, ha megtöltjük pármai sonkával, bufala mozzarellával, paradicsommal, szárított paradicsomal, rucolával, jóféle olivolajjal lelocsoljuk, (mennyei házi olajat hozott a férjem Horvátországból) Kész is a rustichella szendvics, amit minden olasz bárban lehet kapni. Leggyakrabban az olasz autópályák mellett található Autogrillekben szoktuk enni, nem az a minőség mint a hazai bécsis zsemle.

Hozzávalók: 7,5 dl BL 80-as liszt, 3,5 dl víz, bő negyed teáskanál szárított élesztő, 1,5 teáskanál só

1. Alaposan keverjük el a lisztet a sóval és az élesztővel
2. Öntsük hozzá a vizet, keverjük el (kanállal). Elég ha 3-at 4-et keverünk rajta, nem kell túlzásba esni, a tészta majd eldolgozza önmagát kelés közben
3. Kb 12 óráig kelesszük letakarva, utána hajtogassuk át a tálban, pihenjen még minimum fél órát. Minél többet kel, annál finomabba lesz. (de a 12 óra aminimum!)
4. Liszttel beszórt tepsibe formázzunk négy téglalap formát, süssük ki kb 35 perc alatt előmelegített 250 fokos sütőben.

42 megjegyzés:

Zsuzsa írta...

Nem tettél foró vizet párologni a sütőbe, teljesen "szárazon" sült?

siccike írta...

Hát, Dolcevita, mennyei ízeket idéztél a számba az Autogrillek ugyanilyen szendvicseinek emlékével!:-) Én is totál olaszmániás vagyok, és ez a kedvenc szendvicsem!:-) Amúgy neked nem olasz a férjed, hogy ennyi olasz kultúrát viszel a mindennapjaidba?:-)
Isteni a blogod, imádom!:-)
Azért azon elgondolkoztam, munka mellett hogyan tudsz ilyeneket főzőcskézni a 15 hós kuktáddal?:-) Nekem 21 hós, és lóverseny a főzés...:-( (vegagyerek.blogspot)

Fűszeres Eszter írta...

Igen, a gőzős sütő megoldás lehet a ropogósságra.

Dolce Vita írta...

Nem raktam mellé vizet, de nem is kell mert a tésztában rengeteg van! Itt most nem lényeg a ropogósság, a ciabatta nem ropogós! Ugyanez a tészta ha lefedve sül (egyben) 35 pecig utána még 15 percet fedő nélkül, kész is a roppogós kenyér.
Siccike!
pont tegnap olvastalak, mert a fiam vashiányos. A férjem nem olasz, magyar, de ő is ugyanannyira lelkes olaszrajongó mint én.

Névtelen írta...

a "hajtogassuk át a tálban" kitétel pontosan mit jelent? átdagasztottad, vagy csak úgy meghengergetted a tálban?

Névtelen írta...

Yesssss!!! 10.00 pont.

Dolce Vita írta...

Fakanál!

Dagasztani nem lehet az állaga miatt, kézzel átkeverem, hajtogatom. Nem kell túlzásba vinni

Fenriz!
holnap sütök házi aszalású paradicsommal. Remélem, ez lesz a 11 pontos!

Névtelen írta...

Na ezt nem bírom, megyek összeállítani a tésztát...

Névtelen írta...

Szia,

csak egy gyakorlati kérdésem lenne (mivel már otthon pihen tegnap este óra a tészta), hogy ugye ne várjam azt, hogy hatalmasra nő, mint a pizzatészta (már csak az élesztő mennyiségéből ítélve is...)? Csak mert rákukkantottam reggel és ezt tapasztaltam... Remélem sikerülni fog, mert nagyon rákészültem :)

Aliz

Dolce Vita írta...

Lizi!

De nagyra fel fog jönni, kovász szerű lesz az állaga. Bár estéről reggelre ennek már meg kellett volna történnie

vnandor írta...

Sziasztok!

A segítségetek kérném. Kipróbáltam, a receptet, de ha 35 percre hagyom a sütőbe, igazi kihívás megenni, mert olyan kemény lesz a héja. Ha viszont kevesebb időre, akkor ugyan puha marad, de belül gyanúsan "nyersszerű" a tészta. Ettől függetlenül mind a két sütés elfogyott, az utolsó morzsáig, de mit ronthatok el, mert az enyém köszönőviszonyban sincs a képen látható ciabbatához.

Dolce Vita írta...

Vnandor!

Előmelegíted a sütőt? Villany vagy gáz? Hány fok?
Próbáld egy kicsit több vízzel készíteni a tésztát, vagy ha így sem jó, akkor tegyél egy tűzálló lábosba vízet a sütőbe.
Iletve megpróbálhatod lefedve sütni egy darabig, és az utolsó 10 percre levenni a fedőt!
Remélem, így már jó lesz.

vnandor írta...

Köszi a tippet, sikerült! :) Valahol tudatalatt próbáltam a tésztát puszta kézzel kezelhetővé tenni, nem vettem figyelembe az előző hozzászólásodban a "kovászszerű" szócskát. Több víz kellett csak neki :) Most már majdnem olyan lett mint a te képeden. Még egy pár adag, és tökéletes lesz.

Egyébként igen előmelegített, hagyományos gázsütő, 6-7-es fokozat között.

Dolce Vita írta...

: )))))

Névtelen írta...

Ritkán járok városban,nekem a BL 80-as liszt szinte elérhetetlen,de "rajta vagyok a szeren":)!Érdeklödöm,hogy más liszttel,pl.graham vagy tönkölyliszttel sütötted már?Érdemes kipróbálni,vagy esélytelen,hogy ilyen szép legyen?
Nagyon tetszik a blogod,és annyit tanultam belőle,hogy inkább kevesebbet,de minőségit!!!(persze,ha van választási lehetőség)

Névtelen írta...

Nem ettem még igazi ciabbattát,tehát nincs összehasonlítási alapom.Eddig nem mertem nekiállni,mert nem kaptam BL 80-ast,de a többi kenyeres hozzászólásból bátorságot merítettem,és a mai tízóraim ,már barna ciabbata volt:))Tehát:2,5dl vitamilos graham,2,5dl teljesk. búzaliszt,2,5dl BL 55-ös fehérliszt(Lidl),2 evőkanál búzacsíra,kb 4 dl víz,2 csapott tk tengeri só.Nekem nagyon ízlik.Ha betudom szerezni az általad ajánlott lisztet,a család többi tagjának megsütöm abból.
köszi a receptet!
Zsuzsa

Dolce Vita írta...

Zsuzsa!
Örülök, hogy vegyes lisztből is sikerült, pont a héten akarom én is megpróbálni barnából és teljeskiőrlésűből. Bíztat, hogy másnak sikerült! : )

Névtelen írta...

Tudnál segíteni, hogy melyik márkából lehet a legjobb BL-80-ast kapni? Vannak olyan liesztek,amiben csak 49% a BL-80, és 50% a BL-55. Színtisztán BL-80-as még nem láttam...bár biztosan van, vhol, csak nem ott, ahol keresgélem. Hétvégén szertném a Ciabattát megsütni, és addig meg szeretném találni a megfelelő lisztet....

Moni írta...

Szia Dolcevita!

Remek ez a recept, szombaton ki is próbáltam a tökéletes kenyér (ami elsőre nem lett olyan tökéletes) receptjével együtt és nagy sikert aratott :) Vasárnap este már a harmadik adagot sütöttem a ciabattákból. Isteni finom!!
Hétfőn vittem a kollégáknak egy 'másnapos' darabot, azóta azzal nyúznak, hogy süssek nekik reggel munkába menet előtt. :) hehe...
Azthiszem függőséget okoz.

Névtelen írta...

A tescoban lehet kapni BL-80lisztet.Az van ráírva,hogy kenyérliszt,és 2 kilós kiszerelésben árulják.

Névtelen írta...

Szia,

Nekem kelés után nagyon ragadós volt a massza, csak olajos kézzel tudtam formázni. Ez normális?
Hőlégkeveréses sütőben sütöttem. Meglett 20 perc alatt, de a külseje nagyon kemény lett (igaz a belseje olyan, mint egy Ciabattának :-) ). Ez a hőlégkeverőtől van? Jobb normálban?

Kösz

Szines

Dolce Vita írta...

Szines!

Sztem ne süsd légkeveréssel, és simán sütöm, és úgy isteni a külseje. Ha kemény a külseje, pár percre takard le vizes ruhával, attól felpuhul, de inkább süsd légkeverés nélkül.
Igen nagyon ragad, mészik, nem formázható a tészta, ez természetes, így lesz olyan finom a belseje

Gino írta...

Szia Dolce,

Itt kéne nekem egy kis segítség:
"Öntsük hozzá a vizet, keverjük el (kanállal). Elég ha 3-at 4-et keverünk rajta"

Tehát nem kell összedolgozni a lisztet a vízzel, csak párat keverni rajta? Lehetnek teljesen száraz részek is akár?

Dolce Vita írta...

Gino!

Ne, ne mindenhol vizes legyen,ne legyen száraz rész!

sos_glutén írta...

Szia Kriszta!

Most sütöttem ki a cibattáimat, de háááát valami nagyon nem stimmel velük. Előszöris ha 35 percre hagytam volna benn őket a villanysütőben (250 fok, alul felül sütés), akkor szénné égtek volna. A másik, hogy kész kihívás volt a tepsiből kiszedni őket, pedig beliszteztem a tepsit alaposan. Amúgy neked nem ég oda a liszt a tepsiben, ahol nincs tészta? Mert nálam még a tűzjezlő is beindult (mondjuk elég érzékeny jószág...)
Mit csináltam rosszul? Csak mert eddig az összes recepted sikerült... és erre is úúúúúgy rákészültem.
Vera

Névtelen írta...

Véletlenül bukkantam rá a blogodra tegnap, ma meg már megsütöttem az első ciabattámat.:)
Fantasztikus!!!! Kicsit módosítottam a sütésen: elektromos sütő, 20 perc 225 fokon, behelyezett fél liter vízzel, alul-felül sütéssel, utána 10 perc 180 fokon légkeveréssel. Tökéletes ropogós külsőt és átsült belsőt kaptam, emberfejnyi lyukakkal.:)Dolcevita! Fogadd szívből jövő köszönetemet!!!

Dolce Vita írta...

Örülök, hogy sikerült és, hogy ízlett!

Unknown írta...

Szia!

Kérdés: A bl80as lisztet lehet helyettesíteni sima liszt és rétes liszt keverékével mondjuk 4:1 arányban?

Dolce Vita írta...

Tímea!

sztem az nem ugyanaz lesz. De sütheted így, én is sütöttem már csak BL55-ből, van BL 110, abból is jó

Unknown írta...

Köszi. :)

Névtelen írta...

Szia

Nagyon örülök hogy végre találtam egy használható ciabatta receptet. Többször kipróbáltam már, és finomítgatni próbálom a saját szám íze szerint. Egy dolog viszont még mindig nem az igazi... Kicsit sűrű lesz a kenyér és nem lesz az az igazi "buborékos". Mi lehet ennek az oka?

Dolce Vita írta...

Meddig keleszted?

Névtelen írta...

A leírtak szerint... 12 óra + az a fél. És már az élesztő mennyiségét is növeltem.
(épp most is sül egy adag:))

Eszter II írta...

Kipróbáltam, egyszerűen TÖKÉLETES, ízre, állagra egyaránt. Köszi szépen a receptet.

Én nem is formáztam, hanem téglalap alakú részeket vágtam a lisztes deszkára kiöntött tésztából és minden további macera nélkül így sütöttem meg.

Gabka írta...

Jelentem, a tökéletes ciabatta tényleg tökéletes! :) 1/3-mad teljes kiőrlésű tönkölylisztből és 2/3-mad fehér tönkölylisztből készült, 4 deci vizet vett fel.

Egyáltalában nem jellemzi a teljes őrlésű cuccoknál megszokott tömörség...

Tettem bele egy pici olívaolajat, lehet, emiatt, vagy a lisztek variálásának okán nekem nem volt vészesen kézhez ragadós, bár szép lágy volt a tészta, ahogy kell.

Szerintem a férjem újra belémszeretett, miután megkóstolta! :))

Sivatag írta...

BL80 kenyérliszt a Tesco-ban kapható 2 kg-os kiszerelésben, Pannonmill zRt., Komárom Malom terméke.

Névtelen írta...

Ciabatta?
Biga kovász nélkül?
Hmmm... :-(

Dolce Vita írta...

Kedves bacon szalonna : )
A tészta 12 órán át kel, minimális élesztővel, így a tészta maga egy nagy kovász lesz (vagy biga, ha így jobban tetszik). Próbáld ki, érdemes!
üdv
Kriszta

Borbély Anita írta...

Nemrégen jöttünk haza Dél- Olaszországból és éppen tökéletes ciabatta receptet keresek. :) Az Autogrillben mi is ettünk, szerintem is finom volt.

Dolce Vita írta...

remélem, sikerülni fog

Unknown írta...

Olasz estét tartottam a családomnak ezért csináltam szárított paradicsomosat, olívabogyósat, szárított hagymásat, és fokhagymásat... :) kb. 10 perc alatt összeraktam a tésztákat elöző este, aztán másnap estére kisütöttem... Hatalmas siker volt a sok finom antipasti mellé... :) thx

Dolce Vita írta...

Örülök! : )

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin