2008-03-19

Málnás panna cotta – első verzió


A lágy, tejszínes panna cotta azonnal felkerült a kedvenceim listájára, igazán elegáns és csábító desszert. Most málnát kevertem a tejszínhez, az eredmény nagyon jó lett, azonban azonnal gondolkodásra késztett, így megszületett a napokban majd közölt második verzió is. Hogy kinek melyik tetszik jobban, döntsétek majd el!
Málnaszezonon kívül fagyasztott málnát használjunk (úgyis leturmixoljuk), az ilyenkor kapható málna méregdrága, és nincs olyan íze, mint az „igazinak”
A leturmixolt, szitán magtalanított málnapürét ne főzzük, forralás után adjuk a tejszínhez, illetve olyan zselatint használjunk, mait hidegen kell kikeverni.


Hozzávalók: 4 dl tejszín, 2 marék málna, cukor, 4 lap zselatin

1. Forraljuk fel a tejszínt a cukorral, majd tegyük bele az előre beáztatott zselatinlapokat, és addig keverjük, amíg felolvadnak
2. Olvasszuk fel a málnát, turmixoljuk le, majd szitán szűrjük át, hogy a magok ne kerüljenek bele a pürébe
3. Keverjük a málnát a tejszínbe
4. Öntsük formákban a krémet, majd minimum 4-5 órára tegyük a hűtőbe. Tálalás előtt mártsuk forró vízbe a formákat, így könnyen kicsúszik belőle a desszert!

21 megjegyzés:

Unknown írta...

... és én most higgyem el, hogy a képen látható málna is fagyasztottból felolvasztott ... ;)

Gyönyörű, mint mindig is! Kíváncsi vagyok a másik megoldásra (tán kétfázisos? csíkos mint a cukorrúd? a málna mártásként kerül rá? ;) )

Dolce Vita írta...

pedig az fagyasztott, csak bevizeztem, hogy ne legyen deres. Sose veszek más málnát, mert kilószámnyira van saját fagyasztott : ))))))

Unknown írta...

huhh, akkor bocsi ;) csak oly csodaszépek, hogy nem akartam elhinni ;)

Dolce Vita írta...

Igen, mert egy ismerős málnaföldjéről van, leszedik és aznap megy is a fagyasztóba,óvatosan kezelve, hogy ne törjön össze, ilyen szépek maradjanak. Persze, ha kienged, akkor összelöttyed. Ha közelről megnézed, látszik, hogy deres

Unknown írta...

hmm, frissen is néha picit matt/fehéres a felülete bizonyos szögből, úgyhogy annak tudtam be. Maga a sértetlen állapota miatt ámultam inkább, de így értehető ;)
Elvileg folyékony nitrogénben lenne a legjobb lefagyasztani, hisz akkor végképp nem tudnak oly nagy kristályok képződni, amik szétnyomnák a sejtfalakat, s amitől mancsos lesz. Még nem próbáltam, csak elméletben ;)

Dolce Vita írta...

az kéne nekem italfotózáshoz

Unknown írta...

Előre megírom, hogy még nincs tapasztalatom vele, de kb. ezek az ötleteim:

Szerintem elsőre elég lenne erre a célra egy adag szárazjég. Spec. erre még találni is lehet forgalmazókat (ld. pl. itt).

Folyékony nitrogén miatt szerintem fel kellene venni valamelyik környéki egyetemmel a kapcsolatot. Amúgy maradnak a Linde és Messer Group nevű cégek, de nem hiszem, hogy kis kiszerelésben árulnának.

Szárazjég esetében egyszerűbb ill. tágabb a kör, hisz talán már egy gimnáziumi kémiatanár is tud itt segíteni, vagy egy színházban dolgozó effektekért felelős személy, esetleg egy borász.

Dolce Vita írta...

Köszi! : )
deres pohár lesz ebből?

Unknown írta...

öh, hát az biztos, de azt hittem, hogy a gőzölgés miatt kell Neked a szárazjég vagy a folyékony nitrogén - deres pohárhoz elég egy fagyasztó is, s némi pára (ld. pl. itt). Illetve gondolom ismered az eleve "deres" hatású poharakat - azokat valami speciális porral vonják be, egyszer egy üvegmanufaktúrában az orrom előtt készítettek a 2000-es szilveszterre ilyen "deres" feliratos poharakat.

Névtelen írta...

pont a hétvégén kaptam a nagymamámtól fagyasztott málnát... :) már bent pihennek a panna cották a hűtőben :) izgi
P.

Dolce Vita írta...

P.!

Ez gyors volt? Remélem, pont jó állagú lesz, a panna cottánál ez akényes kérdés

Lilahangya írta...

Milyen szep es milyen finom is lehet!!! Ez a panna cotta egy fantasztikus desszert es mennyire jol izesitheto, varialhato!

Liska írta...

I wish I could read your blog. It's so beautiful!

Dolce Vita írta...

Lilahangya!

És kb 5 perc alatt elkészül : ) igazi főnyeremény

Liska,
thanks : )
unfortunatly I have no time for english posts

Liska írta...

At least I can look at your pictures :)

Névtelen írta...

milyen az a hidegen keverhető zselatin?
alika

Dolce Vita írta...

Alika!

Pl a lapzselatin is használható a leírása alapján hidegen, csak beáztatva. Meg láttam már por zselatint is ami ilyen.

Viki írta...

Liska!

I think this website will help you:
http://www.webforditas.hu/index.php?show=textTab&lang=english
Choose the "web translation" tab and write the site address in the text box, choose 'Hungarian-English', push the translate button. This software will translate the website for you. It takes time, be patient. :) The translation isn't perfect, because the Hungarian languages is hard, but it's sure that you will understand the recipes.
It worth it, dolcevita has really good recipes.
I hope I could help you.

Liska írta...

Viktoria!
Thank you. I will try :)

Névtelen írta...

Elkészítettem húsvétra és mivel cukorbeteg van a családban édesítőszert tettem bele a cukor helyett. Így is nagyon finom lett. Köszi a receptet!
Évi

Dolce Vita írta...

Évi!

Örülök, hogy ízlett, az édesítőszer biztos nem nagyon változtat rajta

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin