2008-03-10

Vasárnap este volt nagy ünneplés!

Minden családban van olyan hónap, mikor különösen sok az ünnepelni való. Nálunk ilyen a március, a szülinapok hónapja. Most vasárnap tartottuk az ünnepi vacsorát, a képen látható torta pedig a férjemnek készült. Ezt a tortát az anyukám szokta mindig sütni, de én most lenyúltam a receptet és én készítettem el. A többi ünnepi étel már szerepel a blogon, így most a desszerttel kell az olvasóknak beérni.
A tortát egy nappal a fogyasztás előtt készítsük el, így lesz ideje a krémeknek megszilárdulni. Amúgy ez egy nagyon könnyű, vajas krémektől mentes torta, mindenkinek ajánlom, aki enyhe hányingert érez egy cukrászdai tortáknak már a látványától is. A piskóta sütést se spóroljuk el, boltiból nem lesz az igazi!



Hozzávalók: piskótához: 12,5 dkg liszt, sütőpor, 10 dkg cukor, 3 tojás, 4 evőkanál víz, 2 evőkanál kakaó; túrókrém: fél kg túró, 2 dl tejszín, cukor; narancskrém: 3-4 szem narancs, cukor, zselatin; tetejére: 5 dkg minimum 60%-os csoki, 5 dkg vaj

1. Hagyományos módon keverjük össze a piskótatésztát, majd kb 26 cm-s formában közepes hőfokon süssük meg
2. A tejszínt verjük fel kemény habnak, a túrót törjük össze cukorral, majd óvatosan keverjük el a tejszínnel. Narancshéjat reszelhetünk bele
3. A narancsokat pucoljuk meg, botmixerrel turmixoljuk le, egy csapott evőkanál cukorral édesítsük, majd kis zselatinnal/agar-agarral (végre beszereztem) sűrítsük.
4. A tortalapot vágjuk ketté, az alját tegyük vissza a formába, kenjük rá a túrókrémet, majd a narancskrémet, végül tegyük rá a felső lapot.
5. Olvasszuk fel a csokit a vajjal, egyenletesen csurgassuk a torta tetejére. Hűtőbe vele!

23 megjegyzés:

Névtelen írta...

A zselatinnal sűrítsük alatt azt kell érteni, hogy csak belekeverjük a zselatinport, vagy fel is kell vele főzni? Bocs, ha butaságot kérdezek.

Dolce Vita írta...

Szuszu!

Attól függ, milyen fajta zselatin. Olvasd el a felhasználási útmutatóját. Van olyan amit forralni kell, van olyan, amit csak melegíteni szabad és van olyan, amit hidegen kell használni.

adriana írta...

Ez nagyon fincsi lehet!Szeretném kérdezni hogy agar agart hol találtál és azt hogy kell felhasználni?Köszi a választ!

Dolce Vita írta...

A piacunkon levő bio boltostól kértem, hozott a nagykerből ahol vásárolni szokott. Egy kanálnyi kell 2 dl folyadékhoz, és ezt enyhén kell melegíteni, utaána kavargatni. De a zacsiján rajta van a felhasználási mód

Névtelen írta...

És milyen az agar-agar? Nincs fura íze? Nem lesz tőle túl gumis állagú a krém? Persze, ki is próbálhatnám, de jó, hogy van kitől kérdezni. Köszönöm nagyon.

Névtelen írta...

én azt kérdezném, hogy jó az itthoni túró is, vagy kifejezetten ricotta kell hozzá?

Age írta...

Csurog a nyálam, istenien néz ki!!

Névtelen írta...

Csak egy gyors kérdés: a sütőpor nem maradt ki véletlenül a hozzávalókból? (piskóta)

Szombaton tervezem megsütni:)

Üdv
Betti

Dolce Vita írta...

NN!

Ebben a narancskrémben nem venni észre, hogy bármi összefogná. Még akkor sem ha zselatinnal készíted

Chili!

Jó a sima túró, a receptben is úgy adtam meg. Majd jön hamarosan egy cassat recept, ahhoz viszont csak a ricotta a jó
Betti!
Igazad van, kimaradt a sütőpor a leírásból(bár emlékeim szerint régen sose tettünk bele, de most Anyukám is így mndta a receptet)

Névtelen írta...

Szia!

akkor mennyi az annyi sütőporból? Egy zacskó?

Köszi,
P.

Dolce Vita írta...

2-3 teáskanál elég

Ági írta...

Szia!
Köszi ezt a receptet is, nálunk narancs helyett friss eperrel készült és osztatlan sikert aratott:-)
Ági

Dolce Vita írta...

Ági!

Elfelejtettem írni, hogy még málnával is zseniális. Ha ízlett, próbáljátok ki így is!

Névtelen írta...

Fú, épp most készül :))
Csak sajnos most sütöm a második adag piskótát, mert hiába olvastam el gondosan a kommenteket, végül a kinyomtatott recept szerint haladva kifelejtettem belőle a sütőport. Annyira vékony lett, hogy képtelenség volt kettészelni.
Esetleg érdemes lenne belejavítani a receptbe azt a hiányzó sütőport...
Zsuzsa

Dolce Vita írta...

Zsuzsa!

Ajaj, javítom....remélem, a második jó lett : )

Névtelen írta...

Szia!

Lemaradt, hogy a túrókrémbe mennyi cukor kell. Persze nekem is ennyi az eszem, akkor veszem észre, amikor már csinálom, és kétlem, hogy 10 percen belül reagálnál. :) Így érzésre teszek bele.

Dolce Vita írta...

édesíteni mindig csak ízlés szerint! én pl. kevésbé édesen szeretek mindent. Úgyhogy, jól tetted : )

Névtelen írta...

Köszönöm a reagálást, jó lett szerintem így érzésre is. Olyannyira, hogy akár önmagában a narancskrémmel is megállná a helyét a túrókrém véleményem szerint. :) Be kell vallanom, maradt ki mindkét krémből, mindjárt mondom is miért, így egy üvegpohárba egymásra rétegeztem a maradékot. :D
Amivel problémám volt - nyilván én bénáztam el, nincs nagy rutinom a normál piskóta sütésében sem - az a tészta, mire mindent belekevertem, elveszítette a hab jellegét - ugye a felvert tojás - a 26 centis forma közepébe öntve ki sem ment a széléig, kiteríteni sem mertem, amúgy is elég vékonykának tűnt. Valamennyit megemelkedett végül persze, de azért ügyeskednem kellett a szétvágásnál, és persze nem töltötte ki a teret a falig, így a krémeket is óvatosabban kellett adagolnom.
Köszönet a receptért, és további kitartást, tisztán őnző érdekekből is remélem ugyanilyen lelkes maradsz a gyerkőcök mellett továbbra is, ez az egyik kedvenc gasztroblogom chiliésvanília+bűvüsszakács mellett. :D

Reni írta...

Hétfőn lesz a férjem születésnapja. Már amikor először olvastam a blogod, akkor nagyon megtetszett a recept, ugyanis amikor még anyukáméknál laktam, rendszeresen narancsos-túrókrémes tortát készített nekem születésnapomra.

Én most narancs helyett, azt hiszem, hogy piros bogyós gyümikkel fogom kipróbálni - tudom, hogy nem idénygyümölcs, de ez a férj kedvence, és hát kellett neki márciusban születnie.. :)- remélem azzal is nagyon jó lesz (bár fentebb olvastam, hogy málnával és eperrel is nagyon finom, úgyhogy félnivaló nincsen)

A piskóta meg tényleg csak akkor az igazi, ha frissen, magunk készítjük, nem pedig valami préselt, fujtós fűrészpor eszünk...

Reni

Andi írta...

Szia!

Nekem az lenne a kérdésem, hogy mennyi zselatin kell bele? Fél zacskó?

Köszi,
Andi

Andi írta...

Amúgy visszanézve tök érdekes, hogy minden évben márciusban tettek fel kérdést a recepttel kapcsolatban :)))

Dolce Vita írta...

Andi!
bocs, hogy ilyen későn...
igen, fél tasak elég abból a fajtából, amelyik 4 dl folyadékhoz kell, lapzselatinból 3 is megfogja

Orsika Peter írta...

Szia :)

Én is márciushoz közeledve, ugyancsak ferfiú szülinapi tortája témában bukkantam rá a receptedre, és meg szeretném kérdezni, hogy ha agar agar használok, abból mennyi kell?

Előre is köszönöm és szuper a blog, csak így tovább!

Üdv

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin