2008-04-07

Zöldspárgás frittata

Több mint egy éve írom ezt a blogot, de nem tettem még fel frittata receptet. Jócskán ideje volt már behozni ezt a lemaradást. Frittatával életemben először Rómában találkoztam, egy nagyon finom házi készítésű tésztás frittata személyében. Római ösztöndíjasként szobatársnőmmel elhatároztuk, megkeressük a római Trastevere negyed legautentikusabb éttermét. A városrész legfelkapottabb éjszakai találkahelyéről, a Piazza di Santa Maria in Trasteveréről indultunk, és minden helyinek tűnő lakost megkérdeztünk, hova járnak étterembe. Miután a tizedik római polgár is a Da Augustarellót említette, elindultunk, hogy megkeressük. A megjelölt terecskén (Piazza de’Renzi) nyitott éttermet nem, egy hosszú megterített asztalt azonban találtunk. Láttuk, valami nagy mulatság zajlik nem akartunk zavarni, ezért csak halkan érdeklődtünk, biztos, jó helyen járunk-e. Mondták, igen, azonban az étterem ma zárva van, mivel ők, a tér lakói évente egyszer összegyűlnek egy kis ünnepségre, és ilyenkor az étterem asztalait veszik bérbe. Mindenki hoz magával valami finomságot, és késő estig együtt falatoznak, megbeszélik, kivel mi történt egy év alatt, hiszen a hétköznapokban egy-egy gyors köszönésnél, egy hogy vagy?-nál többre nincs idő. Milyen szép is ez. Gondoljunk bele, ez olyan, mintha egy-egy pesti bérház, egy külvárosi panelház lakói évente összegyűlnének egy közös mulatozásra.
Szóval itt ettem először frittatát. Mert gondolom, mondanom sem kell, marasztaltak minket is a vacsorára, és egy igazi olasz hangulatú mulatós vacsora részesei lehettünk. Volt ott mindenféle ember, mérnök, hivatalnok, eladó, nyugdíjas és még egy TV-bemondó is, ki mikor megtudta, hogy az egyetemen az olasz mellett a kommunikáció a másik szakom, rögtön meghívott minket a Rai székházába, a RaiNews 24 stúdiójába. A csatornán negyed óránként mondanak híreket, a köztes időben aktuális politikai kérdések kerülnek szóba. Másnap robogtunk is vele a stúdió felé, őrült módon, mert fél óra alatt kellett odaérni a belvárosból, Róma külvárosába, úgy, hogy a lánynak pontban 11-kor mosolyogva kellett köszönteni a nézőket. A száguldozás közben sminkelte magát, a frissen mosott haja, pont megszáradt mire odaértünk az utolsó másodpercben. A lány beleugrott a székébe, és kezdte is olvasni a híreket. Ekkor esett le, hogy tényleg nem viccelt, ő mondja a 11 órás híreket.
Soha nem voltam még Tv stúdióban, hihetetlen, mennyi kütyü van ott. Három órán keresztül néztük, hogyan szerkesztenek, vágnak, híreket olvasnak. Annyira gyors ütemű a műsor, hogy leginkább egy hangyabolyhoz hasonlítottak. Majd iszonyúan beebédeltünk a Rai stúdió menzáján, ahol egy-egy ismert Tv-s arcot is láttunk.
Azt hiszem, ritkán érik ilyen meseszerű élmények az embert.

Hozzávalók: 25 dkg zsenge zöldspárga, 8 tojás, 1 fej vöröshagyma, 2-3 gerezd fokhagyma, olívaolaj, só, bors

1. Nagyméretű teflonserpenyőben olívaolajon pirítsuk meg felaprított hagymát és fohagymát
2. Adjuk hozzá a megmosott, félbevágott spárgát (a zöldspárgát nem szükséges pucolni, csak a végeit vágjuk le), és 5 perc alatt pároljuk puhává
3. Öntsük a zöldségekre az enyhén felvert, sóval, borssal ízesített tojást, majd lefedve kis lángon addig süssük, amíg a teteje is kezd szilárdulni. (10 perc)
4. Óvatosan fordítsuk meg a frittátát, majd a másik felét is süssük készre 2-3 perc alatt. Hidegen és melegen is tálalhatjuk, felkockázva vagy tortaszeletekre vágva
Főttsonkával gazdagítva, salátával körítve könnyű, ám laktató, teljesértékű fogás.

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

nagyon sajnáltam, hogy ezt az éttermet nem tudtuk kipróbálni, pedig annyit, de annyit küzdöttem, mire azt a kis terecskét megtaláltuk, mert az bizony igencsak el van dugva! legalábbis a térképeken! és már farkas éhes is voltam! és mire a sort kivártuk volna, tuti éhen is halok! na majd legközelebb!

Dolce Vita írta...

Chili!

Azért máshol is lehet jót enni, de ez tényleg nagyon jó étterem. Nem véletlen volt a hosszú sor : ) Legközelebb lesz mit bepótolni! : )

Névtelen írta...

Sziasztok!
Találtam egy térképet, amin a felső harmad alján, kb. középen van egy kis zöld R, ottan van! Ciao! M.
http://wikimapia.org/#lat=41.889531&lon=12.47074&z=17&l=0&m=h&v=2

Névtelen írta...

Szia kedves dolcevita !
Egy hete találtam meg a blogodat, azóta teljesen belemerítkeztem Itália hangulatába, már amennyire így a távolból lehet.. Végigolvastam a recepteket, történeteket,gondolatban megkóstoltam a Culinaris legfinomabb csokijait és a jobb éttermek különlegességeit. Azt eddig is tudtam, hogy nem a szakácsművészetemről vagyok híres (egyenlőre..),de általad rájöttem, hogy se főzésnek, se táplálkozásnak nem nevezhető az amit én ezidáig folytattam. Tehát köszönet a felvilágosításért és hogy ennyi csodával árasztod el minden olvasódat. Remélem egyszer majd eszek az éttermedben! Ciao An.

Dolce Vita írta...

An.!

Sosem késő váltani, és finomat, jó alapanyagokból főzni pont ugyanannyi idő, mint ha mindezt rossz alapanyagokból tennénk : )
Örülök, hogy tetszik az oldal, remélem sok örömedet leled még benne, és azok is, akiknek főzöl a receptekből.
Ha megnyit az étterem, arról mindenkit értesítek: ))))) Talán el kéne kezdenem lottózni, vagy vmi ilyesmi : )

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin