Donatella’s kitchen, mi ez a tányéromban?

Egy olyan helyről fogok most írni, amelynek rövid nyitva tartása óta sikerült megosztani az étterembe járó közönséget. Ismerőseim vagy nagyon szerették vagy nagyon nem szerették a helyet. Én egyelőre belövöm magam középre, igazán nem ájultam el tőle, de nagyon csalódott sem voltam. De azért sokat kell még tanulniuk. A teszt egy vacsora alapján született, valószínű visszamegyek még pár ételt megkóstolni, hogy a képet árnyalni tudjam.
A környezetről röviden: arany, barna, fekete, tágas, szellős, modern, pont olyan mint mostanában bármelyik másik trendi hely. Nem mondom, hogy én ezért rajongok, de azt írjuk a pozitív listára, hogy itt a belsőépítészet mellett az étel is fontos.
Az étlap bíztató, semmilyen elkorcsosult olasz étel nincs rajta. Az olasz szakácsnőtől, aki állítólag Michelin csillagokat is szerzett kinti, korábbi éttermének (a hazai közvéleményben ez most egy nagy talány, hogy ez az infó valós-e vagy sem) furcsa is lenne. Különösen izgatottam olvastam végig a hosszúra nyúlt pizza részt, de még itt sem akadtam babra és ananászra. Azaz ha jobban belegondolok az édes pizza kategória (nutellával), azért mégis szégyen. (itt én kételkedek a csillagokban).
Előételnek paradicsom-változatokat és leves válogatást kértünk. A levesek közül a brodo testes, de semmi különleges, a paradicsomleves és a minestrone felejthető (hm, azt hiszem ezerszer jobbat főzök), mindkettő kifejezetten sótlan, pedig én alig használok sót. A sótlanságra érkezett is valami értelmezhetetlen pincéri magyarázat (pedig nem kérdeztünk rá, magától mondta), miszerint az olaszok így főzik a levest. Ezt 100x is tudnám cáfolni olasz éttermi tapasztalataimmal.
A paradicsom variáció egy paradicsomzseléből (bátortalanuk zselésített, inkább csak jó hűtőhideg), rakott padlizsános paradicsomból, töltött, sült koktélparadicsomból (ez utóbbi kettő jól sikerült) és minipizzából áll, ez szintén felejthető.
Összegezve az előételeknél inkább negatív az élmény. Semmi nem volt rossz, de semmitől nem is ájultunk el.
Főételnek frutti di mare-s spaghetti alla chitarrát és olívában sült tenger gyümölcseit kértünk
Mindkettő tökéletes, friss, ízletes, csak a legjobbakat tudom róla mondani. Az én frutti di marés paradicsomszószom pont olyan, mint amilyet Olaszországban is enni. Semmi tolakodó íz, tökéletes összhang, friss, édes tengerízzel. A férjem halaira szintén mindez elmondható, ráadásul egész különleges kagylókat is kaptunk.
És akkor most jön az est vicces része: valami fura, oda nem illő dolgot fedeztem fel a tányéromban, ami az étel jellegéből adódóan természetes, de nem kívánatos (nem vasmacska volt). Ezen jót derültem, egyáltalán nem voltam haragos miatta, de azért szóltam a pincérnek, hogy erre figyeljenek oda. És itt ért a meglepő eset, kb. három pincér (egy sima, a főpincér, és a teremfőnök) jött oda hozzám elnézést kérni. Mondtam, hogy ne izgassák magukat, semmi baj, de ragaszkodtak ahhoz, hogy új fogást kapjak, ráadásul desszerteket is kaptunk ajándékba. A végén már én éreztem rosszul magam, hogy szóltam. Ha az étel itt-ott amott még nem kimagasló, probléma esetén a vendégkezelésük mindenképpen az.
A desszert (krém karamell) is nagyon jól sikerült, semmi extra, de pont jó, sallangoktól mentesen, a maga egyszerű finomságában.
Akkor újabb összegzés: biztonsági hely, ahol nagyon jót lehet enni, általa talán többen megismerik, milyen az igazi olasz konyha. Kimagaslóan emlékezetest, ötletest, kreatívat ne keressünk (a csillagok alapján ezt várnánk), egyszerű de jó olasz konyha, mint Itália több ezer éttermében. És ennél a pontnál érezhetően feszül némi ellentét a külcsín és a tartalom között.