2008-05-29

Donatella’s kitchen, mi ez a tányéromban?

Egy olyan helyről fogok most írni, amelynek rövid nyitva tartása óta sikerült megosztani az étterembe járó közönséget. Ismerőseim vagy nagyon szerették vagy nagyon nem szerették a helyet. Én egyelőre belövöm magam középre, igazán nem ájultam el tőle, de nagyon csalódott sem voltam. De azért sokat kell még tanulniuk. A teszt egy vacsora alapján született, valószínű visszamegyek még pár ételt megkóstolni, hogy a képet árnyalni tudjam.
A környezetről röviden: arany, barna, fekete, tágas, szellős, modern, pont olyan mint mostanában bármelyik másik trendi hely. Nem mondom, hogy én ezért rajongok, de azt írjuk a pozitív listára, hogy itt a belsőépítészet mellett az étel is fontos.
Az étlap bíztató, semmilyen elkorcsosult olasz étel nincs rajta. Az olasz szakácsnőtől, aki állítólag Michelin csillagokat is szerzett kinti, korábbi éttermének (a hazai közvéleményben ez most egy nagy talány, hogy ez az infó valós-e vagy sem) furcsa is lenne. Különösen izgatottam olvastam végig a hosszúra nyúlt pizza részt, de még itt sem akadtam babra és ananászra. Azaz ha jobban belegondolok az édes pizza kategória (nutellával), azért mégis szégyen. (itt én kételkedek a csillagokban).
Előételnek paradicsom-változatokat és leves válogatást kértünk. A levesek közül a brodo testes, de semmi különleges, a paradicsomleves és a minestrone felejthető (hm, azt hiszem ezerszer jobbat főzök), mindkettő kifejezetten sótlan, pedig én alig használok sót. A sótlanságra érkezett is valami értelmezhetetlen pincéri magyarázat (pedig nem kérdeztünk rá, magától mondta), miszerint az olaszok így főzik a levest. Ezt 100x is tudnám cáfolni olasz éttermi tapasztalataimmal.
A paradicsom variáció egy paradicsomzseléből (bátortalanuk zselésített, inkább csak jó hűtőhideg), rakott padlizsános paradicsomból, töltött, sült koktélparadicsomból (ez utóbbi kettő jól sikerült) és minipizzából áll, ez szintén felejthető.
Összegezve az előételeknél inkább negatív az élmény. Semmi nem volt rossz, de semmitől nem is ájultunk el.
Főételnek frutti di mare-s spaghetti alla chitarrát és olívában sült tenger gyümölcseit kértünk
Mindkettő tökéletes, friss, ízletes, csak a legjobbakat tudom róla mondani. Az én frutti di marés paradicsomszószom pont olyan, mint amilyet Olaszországban is enni. Semmi tolakodó íz, tökéletes összhang, friss, édes tengerízzel. A férjem halaira szintén mindez elmondható, ráadásul egész különleges kagylókat is kaptunk.
És akkor most jön az est vicces része: valami fura, oda nem illő dolgot fedeztem fel a tányéromban, ami az étel jellegéből adódóan természetes, de nem kívánatos (nem vasmacska volt). Ezen jót derültem, egyáltalán nem voltam haragos miatta, de azért szóltam a pincérnek, hogy erre figyeljenek oda. És itt ért a meglepő eset, kb. három pincér (egy sima, a főpincér, és a teremfőnök) jött oda hozzám elnézést kérni. Mondtam, hogy ne izgassák magukat, semmi baj, de ragaszkodtak ahhoz, hogy új fogást kapjak, ráadásul desszerteket is kaptunk ajándékba. A végén már én éreztem rosszul magam, hogy szóltam. Ha az étel itt-ott amott még nem kimagasló, probléma esetén a vendégkezelésük mindenképpen az.
A desszert (krém karamell) is nagyon jól sikerült, semmi extra, de pont jó, sallangoktól mentesen, a maga egyszerű finomságában.
Akkor újabb összegzés: biztonsági hely, ahol nagyon jót lehet enni, általa talán többen megismerik, milyen az igazi olasz konyha. Kimagaslóan emlékezetest, ötletest, kreatívat ne keressünk (a csillagok alapján ezt várnánk), egyszerű de jó olasz konyha, mint Itália több ezer éttermében. És ennél a pontnál érezhetően feszül némi ellentét a külcsín és a tartalom között.

15 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hát, nem lesz holnap tumultus a bejáratnál...

Dolce Vita írta...

Balzsam!
Igazán nem rossz, csak valami rettentő fura dolog van a helyben. Az ételek jók és egyszerűek, trattoria konyha, csak valahogy mindez nagyon nem passzol a designhoz. És emiatt folyamatosan azt érzed, vmi nem stimmel

Névtelen írta...

Mi nem tudtuk hova tenni a helyet. Nagyon ambivalens érzésekkel jöttünk el az étteremből.Zseniális zöldborsós rizottó ettünk, a többi felejthető, de a "nem volt rossz kategória" - ahhoz viszont drága. A trendi dizájn részleteiben oké volt, de az egész, valahogy nem állt össze. És amit nagyon nem szeretek, hogy nem tudunk beszélgetni, mert annyira hangosan szól a zene. Off: a Menza is ezzel lőtte ki magát (másodikban a langyos fehér és rosé borokkal - vagy fordítva).
LepkePillangó

Hapci írta...

Még áprilisban, délután néztem meg a helyet. Nagyon sötét volt bent, pedig ablak mellé ültettek. A megrázó műanyag agancscsillárokkal ellátott részbe...
Igazatok van, tényleg fura egy hely. A hírek (Szindbádék) alapján különleges ételeket és 'bevezető' olcsóságot vártam, egyik se jött be. Egyedül egy könnyű ebédre nem szívesen költök sokat, így végül csak pizzát ettem, majd egy tiramisut. A pizza rendben volt, de feltétein megtalálható volt az összes só, ami Dolcevita leveseiből később kimaradt. A poharas tiramisu finom volt, de nem emlékezetes, viszont elég kevéske. Az árak a Toscana és Il Terzo Cerchio környékén találhatók. A kezdeti vendégkör nagyobbrészt a nagyterepjárós/merdzsós rétegből és adekvát kísérőikből állt.
Fene tudja, én nem vágyom vissza, pedig örülnék, ha mindenhol közel ilyen lenne a pizza és a tiramisu.

Dolce Vita írta...

Hapci!

A férjem erre azt mondta, a Vapianóban pont ilyen a pizza és a tiramisu : )))
agancsok valóban szörnyűek

LepkePilangó
a zene meg tényleg zavaró, nekem ez csak akkor tűnt fel miután 3. szólt ua a Ramazotti+Cher duó

Unknown írta...

étteremkritikákban valami ilyesmit szokás ilyesmire olvasni, hogy a mesterszakács még nem adta át teljes mértékben a tudását a szakácsstábjának ;)
egyébként a kommentárokból azt veszem ki pozitívumként, hogy fejlődőképes, szóval kíváncsi vagyok a visszalátgoatásaidra dolcevita.

Soo írta...

Sziasztok!

Leírom én is a tapasztalatom:
1. 3 féle leves: aki fogyasztotta annak tetszett nagyon.
2. Bélszín carpaccio: a legjobban a ruccola saláta ízlett, a bélszín nekem túl vizes volt, állaga nagyon jó volt, de íztelen.
Hoztak balzsamecetet, nem tudom éttermekben nem kerül az asztalra soha jó minőségű balzsamecet?
3.1. főétel: egy pestos gnochi volt, fogyasztója tökéletesen meg volt vele elégedve.
3.2. főétel: szűzérmék yorkshire pudinggal fenyőmaggal. Tökéletes volt, isteni volt a puding a szűzérmék is, mennyei volt az egész fogás.
3.3. kacsamell burgonyapürével. Kihangsúlyoztam, hogy közepesen átsütve kérem, erre fel teljesen át volt sütve, talán az egyik végén volt egy kicsit rózsaszín, nekem egy kicsit száraz is volt a hús.
3.4. Nem emlékszem sajna hogy mi volt, de ízlet.
4.1. Karamelles krém tökéeletes volt, könny ízletes, nem tolakodó
4.2. Körtés desszert, megint csak hibátlan, friss üde, felfrissített és nem rátelepedett az emberre.
4.3. Bevállaltunk egy pizzadeszertet is. Nekem először bizarnak tünt, de mindenkinek ízlet, egy kellemes vékony vaniliás puding volt rajta (emlékzetem szerint) friss isteni eperrel, ananásszal, tejszínhabbal.
Fogadtatással semmi problémánk nem volt, a teremfőnök többször odajött, megkérdezni, hogy meg voltunk e elégedve. Az nem tetszett, hogy a teremfőnök is és a pincér is odajött többször és a pohárban lévő borra ráöntött. A design ellenmondásos van benne egy feszültség, a legjobban a mosdók tetszettek azok csodálatosak, de nekem az egész helsy bejött, jó a hangulata, a zene nállunk nem volt hivalkodó, kellemes volt. A hely megvilágítása előszőr sötétnek tünik, de az asztalnál nincs sötétség, éppen ez a jó benne, hogy mindenkinek meg van a maga kis magánszférája. Mivel "messzire" nehezebben látsz el, a az ember (tudatalat) azt gondolja, hogy akkor engem sem látnak, így sokkal könnyebben eltudja engedni az ember magát. Lehet, hogy valakit ez a fényviszony zavar, de ha valaki jól érezni jött el akkor könnyebben elengedi magát. Ez az oka az ilyen megvilágításnak.
Árról szólva. 4-en borral, borravalóval a felsorolt ételekért 28.000 Ft-ot fizettünk. Ez azt jelenti, hogy 7.000 Ft/fő. Amit én nem sokallok. Múltkor a Trattoria Toscana-ban 8.000 Ft/fő-re jött ki az étel, úgy hogy volt 1 előétel, 2 főétel és 1 desszert, és 2 ásványvíz. Tehát szerintem az drágább.

Én mindenkinek ajánlom a helyet kipróbálásra, utána majd mindenki eldönti, hogy neki bejön vagy sem.
Nekem bejött, nagyon is tetszik

Névtelen írta...

Tudod mit? Ez tud a legidegesítőbb lenni... a nemstimmelés. Mint sushibárban steaket enni... vagy mifene...

Névtelen írta...

Áprilisban mi is voltunk ott Kalinkával. Neki nagyon nem tetszett a design, én elvoltam vele. Az ételek jók voltak, egy-két negatívummal. Pl. ha cukkinivirágos rizottó garnélával szerepel az étlapon, akkor miért pont a cukkinivirág hiányzik a kihozott ételböl? Plusz hideg volt a tányér alatta. A kiszolgálás jó volt, hozzánk még Donatella is odajött futtában, mondjuk a válaszunkat már nem várta meg a kötelezö "Minden rendben van? Jó étvágyat!"-szösszenetre.

Névtelen írta...

Kedves Dolce Vita!
Itt, ahol èn èlek (Firenze) nagyon elterjedt az èdes, nutellàs focaccia. Eloszor èn is ledobbentem, de aztàn megkòstoltam ès nem volt rossz, ès csak azèrt nem rendeltem tobbszor, mert a Nutella nem tartozik a kedvenceim kozè. Nekem a focaccia inkàbb bejon hagyomànyos mòdon, egy kis olajjal meglocsolva, sòsan.
Bàr azt meg kell jegyeznem, hogy mi csak sima, egyszeru, proli helyekre jàrunk, pizzeriàkba meg festa dell'Unità-ra, de ott nagyon megy ez a fajta èdessèg. Nem tudom, vajon az elegànsabb èttermekben szerepel-e az ètlapon.
Katica

Dolce Vita írta...

Katica!

Én szerencsére még sosem találkoztam nutellás pizzával Olaszországban, valljuk azért be, biztos nem vmi autentikus verzió. : )))
A ferrerót meg nem akarom bántani, de 1x illene elolvasni egy szakácsnak, mi van a dobozon, utána árulni a nutellát csúcsétteremnem szánt helyen : (((

Névtelen írta...

A mi tapasztalataink a helyről (2009 márc közepén voltunk):
-a kiszolgálás botrányosan rossz
-a lefoglalt asztalunkat odaadták másnak, így még nekünk kellett várni egy másikra, amit meg összecsaptak
-a kaja közepes, de a helyhez és az állítólagos minőséghez képest gyenge volt, viszont ezekhez képest meg drága
-az összes étel közül (húsleves gazdagon, sütőtök krémleves, bélszín steak grillezett zöldségekkel, omlós csülök burgonyaágyon grillezett zöldségekkel) egyedül a sütőtökkrémlevesnek nem volt baja, a többivel mind gond volt...
-csak azoknak ajánlom az éttermet, akik azért mennek oda, hogy utána elmondhassák ott voltak, és nem sajnálják a közepes ételre a sok pénzt.

Dolce Vita írta...

pont a héten voltam ott, a kiszolgálás elképesztő, erről most már tervezek írni egy posztot. Én tésztákat szoktam enni és halat, azok mind-mind tökéletesek szoktak lenni. Az ára meg nagyon elszállt, meglepődtem mennyit fizettem

Vica1982 írta...

Megtudhatjuk, pontosan mi volt a tányéron a legelső esetben?:)

Dolce Vita írta...

Éva!

egy elég nagy darab kő. Szerencsére könnyen kiszúrható fajta, nem hinném, hogy bárki ráharapott volna, akkora volt, mint egy kisebb csigaház. Kagyglók között előfordul, de mit csinált a szakács, mikor főzte? lehet, hogy csukott szemmel is ment neki a főzés. A hely azóta bezárt.

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin