2009-06-24

Ribizlimorzsa

Azt hiszem, megtaláltam az idei nyár desszert kedvencét. Már ami engem illet. Két évvel ezelőtt clafoutis lázban égtem, sokféle gyümölccsel készült, majd áttértem a sós változatokra is. Egy ideje beleszerelmesedtem a kekszes tortákba, most pedig itt a klasszikus angol crumble, azaz morzsapite, talán ez lenne a megfelelő magyar szó rá. Legjobb lédús nyári gyümölcsökből készíteni, nekem a piros verzió tetszik a legjobban. A mai anyósom telkén termett ribizliből készült.
Az elkészítése ennek a desszertnek sem bonyolult, tíz perc alatt összerakható. Kicsit tocsogós a végeredmény (pont az ilyen sütiket szeretem), vágni nem lehet. Ha vendégeknek készítjük, süthetjük önálló kis tálakban.

Hozzávalók: 50 dkg ribizli, 4 evőkanál cukor, 20 dkg liszt, 10 dkg vaj, 2 marék szeletelt mandula, csipet só

1. Pucoljuk és mossuk meg a ribizlit. Tegyük egy tűzálló tál aljára, keverjük el 3 púpozott evőkanál cukorral
2. Keverjük össze a lisztet a cukorral a sóval és a mandulával, adjuk hozzá a felkockázott szobahőmérsékletű vajat. Kézzel morzsoljuk össze a tésztát
3. Szórjuk rá a morzsát a ribizlire, 180-200 fokra előmelegített sütőben 30-35 percig süssük, míg aranybarna lesz a teteje

44 megjegyzés:

florentine írta...

Ez nagyon finom, én a zabpelyhes változatát rendszeresen sütöm.

Dolce Vita írta...

Nekem most nem volt itthon semmilyen gabonám, ezért tettem bele a mandulát. Imádom a zabpelyhet, legközelebb úgy sütöm

Névtelen írta...

Még sosem jutott eszembe nyáron készíteni. Mindig a borús őszi/téli esték megédesítője volt mézzel karamellizált almával, körtével, rumban áztatott mazsolával.

Most majd kipróbálom így is!

A kép csodaszép, a fodros szélű edényt imádom, nekem is pont ilyen van.

Boglya

Dolce Vita írta...

meggy, rebarbara, ribizli, szeder ezekből mind finom. Télen kipróbálom az almás-körtéset én is

Névtelen írta...

Elnézést, off-olnék... Szeretnélek megkérni, hogy ajánlj nekem olyan olasz szakácskönyvet, ami szép, mutatós (ajándékba lesz) és egyszerű olasz ételeket tartalmaz (már ha ismersz ilyet). Lehet magyar, angol, olasz nyelven, a lényeg hogy itthon hozzá tudjak jutni. Köszi, S.Kriszta

Dolce Vita írta...

Októberig nem ér rá : )
Jamie Olasz kajákat vagy az Olasz Kulináriát ajánlanám

Bisztrókonyha írta...

Elkészült a rebarbarás verzió zabpehely közreműködésével,szerintem csodás, fogok még csinálni,tuti!

Dolce Vita írta...

ez gyors volt! Én is készíthetem a következő adagot. : )

szepyke írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Dolce Vita írta...

Hű, ezt most nem igazán értem

szepyke írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
szepyke írta...

http://goldenblog.hu/2009/ok_lettek_a_gasztroblog_kategoria_gyoztesei

L.Krisztina írta...

Szia Kriszta!
Szepyke ezzel nem vagy egyedül. Nem hittem a szememnek.Üdv Krisztina

Méhn Niki írta...

Hát ez nagyszerű!
Mennyire guszta! És mennyire nyári, tényleg! Most sütöttem el a ribizlimet, de ki kell próbálnom, így legközelebb ez lesz a "menü"! :)

Dolce Vita írta...

Csak a nyár kellene már hozzá!

Szepyke, Krisztina!

Köszi, megnéztem, már értem : ) A verseny követéséről idén is lemaradtam. Aranyosak vagytok, de nem hiszem, hogy ezt ilyen véresen komolyan kell venni.
A győzteseknek gratulálok!

Reni írta...

Amúgy Kriszta lehet azért maradt ki a 10-ből, mert olvastam talán olyat (de az is lehet, hogy csak álmmodtam :D ), hogy akik valamilyen szinten a főzésből élnek, azokat nem kéne beválogatni az első 10-be, hanem inkább azokat, akik profi módon, hobbi szinten művelik.

szepyke írta...

Én voltam olyan hülye, hogy kicsit komolyabban vettem, mint ahogy kellett volna! :D Mert, én is szavazhattam, mint közönségzsűri...

Névtelen írta...

Köszi a könyvajánlót, októberben majd ajándékozok egyet magamnak is :-) Úgy sejtem a saját könyvedre gondoltál... Hajrá! Üdv, S.Kriszta

Edina írta...

De jó, hogy bekukkantottam hozzád :)
Itt pihen egy csomó ribizlim.. A gyerekek nem szeretik, de ezt holnap elkészítem nekik, hátha :)

(én megvárom az októbert :D )

Ági, aki főz írta...

Na, én már tavaly megállapítottam, hogy a crumble az én édességem. A tejespite valahogy nem tudta belopni magát a szívembe.

Télen almával és sok tejszínnel (http://agifoz.blogspot.com/2009/03/jo-nekunk.html), nyáron meg meggyel (http://agifoz.blogspot.com/2009/03/ha-engem-kerdeztek-inkabb-crumble.html) szerintem is mandulás tésztával a csúcs!

Ja és ami engem illet, most kezdek rákapni a kekszes alapú, sütés nélküli tortákra. Kinek mi a fejlődés iránya.

florentine írta...

A körte a rebarbarához is nagyon jó, és egy kis őrölt gyömbér remekül illik hozzá.

G írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
G írta...

Szia!

Most kezdtem el blogolni, és az lenne a kérdésem, hogy a LinkWithinben hogy lehet beállítani, hogy a képeket mutassa? Igaz 2 bejegyzésen vagyok túl, de nem tudom, hogy csak kevés a bejegyzés vagy valami nincs jól?

Dolce Vita írta...

GastroLife!

Nem igazán vagyok profi ezekben a dolgokban, úgy emlékszem, nagyon egyszer volt beállítani, talán csak az oldal linkjét kellett megadni, különleges beállításokra nem emlékszem. Lehet, hogy kevés a poszt hozzá.
Jó blogolást!

Kata írta...

Hű, ez nagyon finom volt! Vegyesen került bele málna is, cseresznye is, ribizli is! Legközelebb kevesebb cukorral készítem és a vanília fagyit akkor sem felejtem el mellőle :o) Köszi!

Vike írta...

Szeretném megkérdezni, hogy a zabpelyhet a mandula helyett használtad? Mi sülne ki, ha kevesebb liszt + zabpehely + mandula is lenne benne, mi a véleményed?
Nekem van a kertemben rebarbara, de még sosem főztem belőle semmit. Melyik részét kell használni?

Felhőlány írta...

Szia Dolce Vita!
Bár a megígért mandulás-borsó nem készült el mert változott a menü, ezt a ribizlis sütidet sárgabarackkal kiegészített változatban egy meggyes mandulás társaságában megsütöttem ma:
http://felholanyka.blogspot.com/2009/06/sargabarackos-ribizlis-morzsas-suti.html
és
http://felholanyka.blogspot.com/2009/06/meggyes-mandulas-morzsas-suti.html
Köszönet az ötletért és a nagyon guszta ribizlis képért!

Dolce Vita írta...

S. Vike!

A rebarbara szárát használd fel, karikázd fel fél centisre. úgy rakd a tál aljára.
Szerintem simán lehet vegyíteni a 3 dolgot

Felhőlány!
ideális vendégségbe vinni, finom, és bazi gyors

Dolce Vita írta...

KatAnyaka!

Örülök, hogy ízlett, az a jó, hogy szinte bármilyen gyümölcsből finom

sos_glutén írta...

Húúúú ez nagyon jól néz ki, sztem még a héten kerül majd ilyen az asztalra :-)))) Bármilyen gyümiből készíthető? Vagy inkább a savanykásabbakból plussz alma körte?
A fotó ismét gyönyörű.

Dolce Vita írta...

Szerintem bármiből, rebarbara, meggy, málna (bár ezt írtad, hogy drágán kapni nálatok), barack

Konyhatündér írta...

Szia,

most láttam hogy majdnem ugyanezt (én a ribizlire is tettem egy kis vajat, így még krémesebb lett) készítettem én is el, pár nappal később:

http://gasztromami.blogspot.com/2009/07/tegnap-boltban-felfedeztem-hogy-ribizli.html

Én a tesómtól kaptam a receptet.
Valami mennyei lett.

:-)

Liloocska írta...

én is mindjárt megcsinálom :) a végeredényről beszomolok. annyira megtetszettek a bogyók, elhatároztam lekvárt is főzök belőle, ribizli és blueberry (ez nagyon ciki de nem jut eszembe magyarul, bocsánt) a terv :)

Konyhatündér írta...

blueberry = áfonya
:-)

Liloocska írta...

elkészült, fincsi lett, de tömény is, egy kis tálkával alig bírtam megenni :))) igaz a tetejére vanilia fagyi is került, az szuperül kiegyensúlyozta!!

nemesnagyanna írta...

Szia!

Tegnap megsütöttem, nagyon jól sikerült, ribizlivel mondjuk legközelebb több cukrot teszek a gyümire; a morzsába tettem egy kis fahéjat. Tényleg roppant jó desszert, a párom is meglepődött rajta! :D

j.e.d. írta...

Sziasztok, segítenétek két kérdésben egy totál kezdőnek?

1) A hőfok és a sütési idő légkeveréses sütőre van számolva?
2) Jól értem, hogy a morzsába 1 ek cukor kell?

Köszi, és bocs, még fontosak az értékek...

Zizi írta...

Szia Kriszta!
Múlt szombaton ribizlis változatban készítettük el a barátnőmmel. Kevesebb cukrot raktunk bele, kicsit savanykás lett, de fincsi. Egy héttel később (tegnap :)) fekete szedres-almás változat készült, a gyümire kis citromlevet is facsartam, a lisztet fele-fele arányban teljes kiörlésű tönkölylisztre és tönköly fehérlisztre módosítottam és amikor kisült a tetejére szórtam egy kis fahéjat. Isteni lett! Kedvenc süti!!! Még akkor is, ha nagyon meleg van a konyhában... :)
Üdvözlettel,
Zizi

Dolce Vita írta...

j.e.d.!

Sima, alul-felül sütést használtam. A sütési hőfok/idő mindig irányadó, minden háztartási sütő máshogy süt, első alkalommal rá kell nézni mindenre, hogy nem sül-e túl gyorsan, lassan.
Igen, a morzsához is raktam egy evőkanál cukrot

Zizi!

Szederrel én is szeretném, remélem nem csúszok le róla, nem vagyunk mostanában itthon

j.e.d. írta...

Köszönöm szépen!

Réka írta...

Szia Kriszta!

Régebben olvastam egy receptet, amiben a gyümölcsökhöz még egy ek. étkezési keményítőt is keverni kell (bogyós gyümikhez). Kipróbáltam, és úgy "pudingosabb" lett a gyümölcs része. :)

Réka

Dolce Vita írta...

Réka!

Jó ötlet, bár nekem tetszett így is. Valamennyi liszt átkerült így is a morzsából, nekem is kicsit pudingos lett a ribizli

peroni írta...

OK, béna voltam és mind a 4 evőkanál cukrot a tésztába tettem, de még így is nagyon finom volt!!!Kísérleteztem mandula helyett dióval és mogyoróval, de tényleg mandulával a legfinomabb!Ma a szokásos szedres-öszibarack verzió lesz.Köszönöm szépen a receptet Kriszta, nagyon hálás az egész család!!

Dolce Vita írta...

Az tényleg sok: )

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin