2009-07-12

Bazsalikomos keksztorta, VKF! Nyári előétel

Keksztorta szenvedélyemnek eddigi eredménye egy gyors narancsos-ricottás, egy pikáns citromos, egy karamelles és egy ütős málnás-tejcsokis eredménye volt. Most sósban utaztam és bazsalikomos-ricottás tortát készítettem a vasárnapi ebédhez. Az eddigiektől eltérően ezt a tortát sütöttem, hogy az ízek jobban összeérjenek. Ahogy a mellékelt kép mutatja, a kelleténél kicsit többet is, de szerencsére csak a látvány lett enyhén túlsült, az íze nagyon nagyon jó volt. Végre kaptam kis kapcsos formákat, ebben készítettem a két próba adagot, a megadott recept kb. hat személyre elegendő.
A VKF! havi fordulójára pedig pont passzol, ahogy az ételhez egy 2008-as olaszrizling. Mi a dörgicsei Pántlika pincészetét ittuk hozzá.

Hozzávalók: 15 dkg keksz (cukrozatlan teljes kiőrlésű gabonából, én Győri Kolevitet használtam), 8 dkg vaj, 50 dkg ricotta, nagy csokor bazsalikom, 4 evőkanál zsemlemorzsa, 4 evőkanál frissen reszelt parmezán, 3 gerezd fokhagyma, olívaolaj, só

1. Mozsárban törjük össze egész apróra a kekszet
2. A vajat olvasszuk meg, keverjük el a kekszmorzsával, majd lapogassuk bele 18 cm-s kapcsos tortaformába
3. A bazsalikomot aprítsuk fel, keverjük el a ricottával, sózzuk a krémet, kenjük a formba a kekszre
4. A fokhagymát aprítsuk fel, keverjük el a morzsával, a parmezánnal és 2 evőkanál olívaolajjaj. Szórjuk a torta tetejére
5. 180 fokos sütőben süssük a tortát 35 percig

14 megjegyzés:

Ági, aki főz írta...

Gyönyörű, zseniális és a Pántlikát is nagyon szeretjük, főleg, ha az ember a helyszínen szerzi be a konty alá valót tőlük.

Bombadil Toma írta...

ez nagyon jó néz ki, biztos kipróbálom. igaz nekem kicsit nagyobb formám van.
nem szárad ki a ricotta ennyi sütési időtől?

Bombadil Toma írta...

ja! nekem is akkora formán van... (így jár aki felületesen olvas:))
a kérdés még áll!:)

Reni írta...

Ez tényleg nem semmi ötlet. Le sem tagadhatnád a keksztorta-mániát :)

Felhőlány írta...

Grat! Ez megint zseniális! Mint minden Nálad és Tőled! Pláne, hogy készítettem már kekszes tortát a nyomodban...

Névtelen írta...

Azt elárulod, hogy hol szerezted be a kapcsos formákat és ezt a csodálatos vágódeszkát? Köszi! Barbi

Névtelen írta...

Lefest egy sima vágódeszkát akrillal?

Dolce Vita írta...

Toma!

Nem, nem szárad ki, szárazabb lesz, persze, de krémes még mindig. Sok bazsalikom kell hozzá, úgy finom!

Barbi!
A formát kaptam, majd megkérdezem, igen, a deszkát a férjem festette: egyszerű fa deszka, bézs akril alap, kis csiszolás, majd akvarellel színezte, foltozta. Igazán csak fotózásra jó

Névtelen írta...

Hello!
Az lenne a kérdésem, hogy kezdő szakácsként most vettem először rendes olasz parmezánt. Hogyan kell tárolni hűtőben hogy ne száradjon ki?
Ez a tortácska biztos nagyon finom, ki is próbálom ha már cukkini mániában szenvedek jelenleg:)
Köszi a választ!

Névtelen írta...

párolt cukkinihez eszem majd:) (ez lemaradt)

Dolce Vita írta...

Ha 20 dkg-s körüli vákumfóliás darab, maradhat a zacskóban kibontás után. A nagyobb darabokat, amelyek lassabban fogynak, zsírpapírban szoktam tartani. Ha esetleg penész keletkezik rajta, semmi vész, kapargasd le késsel. A sajt ettől ehető marad

Névtelen írta...

Köszönöm a választ!
Nagyon jók a képeid is és az receptek is nagyon ötletesek és a belőlük készült ételek finomak:D!
Szinte minden héten nézem az oldalad akár többször is, mert nagyon jó ötletekkel gazdagodok.

G írta...

Egy kérdésem lenne, amiért szerintem sokan elég járatlannak fognak nézni a gastroblogolásban: mi ez a VKF? Azt értem, hogy mindenki küld egy receptet a kiírásnak megfelelően a kiírónak, de ez verseny?

Névtelen írta...

Már régóta meg akartam sütni ezt a kekszes sós ricotta tortát. A 15 perces narancsos az egyik kedvencem, legszívesebben naponta összedobnék egyet. Azt Hobbits zabkeksz alappal csinálom, ami bár édes, de nem vészes, a kislányom kedvence, így mindig van belőle itthon raktáron. Imádja az egész család (a tortát).
Ez a sós most változat valahogy nem jött össze, pedig annyira izgatott. Kivételesen mindent a recept szerint csináltam, még a keksz is győri kolevit volt, talán ez lehetett a baj, mert az rettenetes ízűre sikeredett és szétmorzsálódott, ami nem lett volna gond, ha az íze nem fűrészporra emlékeztetne. :) Kicsit sok is volt alul-felül a száraz hozzávalókból, valami nagyon szaftos trutyi hiányzott mellé.
A legtöbb receptet egyébként imádom, ez most nem kerül be a kedvencek közé, de lehet, én rontottam el vmit. :) üdv, Erika

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin