2009-11-29

VKF! XXX.: Barackos-gyömbéres csokiszelet

Bevallom, nem tudatosan erre az eseményre készült a marcipános csokoládé, de ma reggel láttam, hogy most volt a határideje az "ajándék a konyhából" receptek leadásának. A játékot Chef Viki hirdette meg.
A házi készítésű csoki, szaloncukor, bon-bon időről-időre felbukkan az oldalamon, mert nem hagy nyugodni a téma. főleg karácsony közeledtével. Az első házi szaloncukrot 2 éve készítettem, ez is finom volt, de emlékét elhomályosította a tavaly készült marcipános változat. Ez azóta készült bon-bonnak, most pedig táblában. Csupán azért táblában, hogy jobb legyen a marcipán csoki arány, persze a marcipán javára.
(A decemberi Nők Lapja Konyhában készítek diós-rumos és fehér csokis-aszalt gyümölcsös változatot is, élőben pedig hamarosan fahéjas-aszalt szilvás-marcipánosat. Azoknak a kedvéért, akik nem hiszik el, hogy ez szinte a világ legegyszerűbb dolga)
A mandulás alapot tetszés szerint lehet ízesíteni, indulhat kommentekben az ötletelés! A legjobb 3 ötletet egy-egy Dolce Vitás, az olasz cantucci receptjét bemutató könyvjelzővel értékelem!

Hozzávalók: 20 dkg őrölt mandula, 10 dkg porcukor, 10 dkg étcsokoládé, aszalt sárgabarack, gyömbér

1. Keverjük össze a mandulát és a porcukrot, egy-két csepp vízzel gyúrjuk össze masszává.
2. Vágjuk egészen apróra az aszalt sárgabarackot, reszeljünk le kb- 2-3 cm nagyságú gyömbérdarabot. keverjük a mandulamasszához
3. Formázzunk táblákat, szeleteket a masszából
4. Vízfürdő felett olvasszuk fel a csokoládét, vigyázzunk nehogy túlmelegítsük, mert akkor becsomósodik
5. Kenjük meg az olvasztott csokoládéval a szeletek egyik oldalát és a széleket, hagyjuk, hogy megszilárduljon a csokolád, fordtísuk meg és kenjük meg a másik oldalát is. Szilárdulás után csomagoljuk fóliába, majd szép papírba (ezt készíthetjük magunk is, egyedileg feliratozva, nyomtatóval nyomtatva)

40 megjegyzés:

Bisztrókonyha írta...

Kerestem is a cantucci receptet a könyvben,mintha mondtad volna,hogy benne lesz..
Esetleg könyvjelzőt cserélsz-e La Cucina és Sale e Pepe legújabb számára?(Elvileg a jövő héten jön, párosával kértem.) :)

Dolce Vita írta...

kérek előbb ötletet! : )))

Bisztrókonyha írta...

kakukkfű és narancs :), vagy rozmaring és citrom :)

Dolce Vita írta...

a citrom-rozmaring megfogott : ) köszi

Vera írta...

Szia,
Grand Marnier-vel (vagy Countreau) ízesítettem a darált mandulát, kandírozott narancs darabokattettem bele, a fűszer pedig szegfűszeg és egy csipet szegfűbors (elhagyható). Én ezt csináltam most.
Fehércsokoládéval vontam be.
Vera

ui: alig várom, hogy kézbe vegyem a könyved, már megérkezett régen anyuékhoz, de csak karácsonykor meyünk haza innen messziről, addig anyu élvezkedik vele :)

jókaja írta...

Megkockáztatnám frissen reszelt szerecsendióval és rádarált rózsaborssal, utóbbi illatát picit hangsúlyosabbá téve.

Ági, aki főz írta...

Tudtam, hogy tartogatsz valami finomságot! Csorog a nyálam, ez olyan gyönyörű!
Bár könyvjelzőm már van, de ha találnék aszalt, szárított málnát, akkor kókusszal és vaniliával kombinálnám.

Fleur-Marie írta...

Szia Dolce Vita,

a marcipán édességét savanykás aszalt meggyel ellensúlyoznám, jó apróra vágnám és bele keverném, az ízét csak elképzelni tudom, de szerintem kipróbálom. A színe is jó lenne.

üdv: Izi

Vera írta...

Már régóta akarom írni, hogy van egy fantasztikus sütőtökös süti receptem ha érdekel. Karácsony illata van ráadásnak. Ha érdekel, (meg a többieket is), akkor szívesen elküldöm.
Vera

lekvároskukta írta...

Szia DV!

Kókusz és aszalt banán vagy kókusz és aszalt ananász?
Persze igazi kókuszból.

lekvároskukta írta...

Vera, engem érdekel :)
köszi

Dolce Vita írta...

ajaj, már most látom, nehéz lesz választani!

Vera!

persze, hogy érdekel, sztem itt mindenkit! : ) hogy legyen, elküldöd, süssem meg, tegyem fel? akkor a többiek is látják, mi lesz a végeredméyn

Vera írta...

Akkro küldöm délután az emailedre, és úgy az igazi ha te teszed fel képpel együtt :)Akkor látni milyen gyönyörű színe van. Most fél lábbal kinnt vagyok az ajtón, délután visszaérek és már küldöm is.
Vera

Vera írta...

Szia,
Recepetet elküldtem az emaildre (sajnos haza kellet jönnöm előbb, csak délután nyit ahova indultam).

Van még egy ötlet a bon bonhoz, vagy mihez is. Ezt nem csináltam, de elméletben tetszik.
Darált mandulát porcukorral elkeverem, kávéval összekeverem, csipet darált ánizst teszek bele, meg amarettóba áztatott, apróra vágott mazsolát. Én édes csokiba mártanán, ellensúlyozni az ánizst kicsit.
Vera

Vera írta...

Van még egy ötletem. Calvados, karamellizált almadarabok, csipet fahéj, a darált mandulához porcukorral.

Anita írta...

Aszalt fügét tennék bele, illetve megpróbálnám, hogy a cukor helyett összeáll-e repce mézzel (most éppen ilyen van itthon, világos színű kemény krémes állagú).

Névtelen írta...

sziasztok
1. dolce vita, megint csak ámulok.. ha igy tudnék főzni és fotózni mint te... :-)
fiam (4 éves) is itt lapozgatja a a gépen a könyvedet) sajnos anyagilag nem állunk úgy, hogy megengedhessem magunknak a megvásárlását, marad az internet..

már megvettem a mandulát, lesz szaloncukor...

2. a felvetett ötletek közül nekem az ananász -kókusz páros jött be, végülis pina colada-s lenne!! és persze kókusz tejporral késziteném, ha tudnám itt Érden hol tudok venni.. nah meg aszalt ananászt is be kellene valahol szerezni.. ezt hol tudok??? Cora és társai?
3. VERA!! engem is érdekel a sütötökös süti recept, elküldenéd? ildisz1@freemail.hu
köszi!!

Névtelen írta...

Három változattal ér próbálkozni? :)
en az egyikbe birset tennek es piritott szezammagot a marcipanmasza melle,

a masikba pedig csipkebogyót és kevéske fahéjat (esetleg pici aszalt sütőtökkockákat kiegészítésképp)

harmdiknak fagyöngyöt. (Régen volt fagyöngyös szaloncukor, mára teljesen eltűnt.)

agi

Vera írta...

Fagyöngy? az nem mérgező? Lehet hülyeséget kérdezek, de elképzelni sem tudom, hogy milyen az íze!

Ildi, a receptet elküldtem Krisztának. Megsüti és felteszi, így mindenki látja.

Vera

Névtelen írta...

oké...csak nem tudom miko rér rá Dolce vita megsütni +feltenni én meg ha tetszik egy recept, aznap sütöm őket :-)
és ma éppen nincs is semmi édesség itthon, mert a tegnapi rigójancsi torta elfogyott tegnap..
ezért ma vagy holnap megsütöttem volna... :-(

Dolce Vita írta...

Vera engedelmével felteszem,ne venném a lelkemre ha vki süti nélkül maradna : )))))))

én is holnap tervezem megsütni

Poharas recept, 1 pohár = 2.5 dl

A tésztához:
1 pohár sütőtök püré
1 1/2 pohár liszt
1/2 tk. sütőpor
3/4 tk. szódabikarbóna
1/4 tk. só
1/2 tk. szárított gyömbér
1/4 tk. friss szerecsendió
1/4 tk. szegfűbors (ha nincs akkor szegfűszeg, én azzal helyettesítettem először)
1 tk. fahéj
14 tk. olvasztott vaj (először olvaszt, aztán mér)
1/2 pohár méz (eredetileg barna cukor)
1 pohár barna cukor (fehér eredetileg)
2 tk. reszelt narancshéj
3 tojás felverve

Sziruphoz:
3/4 pohár víz
1 tk. narancshéj
2 tk. friss gyömbér
1/2 pohár cukor

A száraz hozzávalókat összekeverjük. A vajat, narancshéjat, cukrot és mézet habosra keverjük, hozzáadjuk a tököt és a tojásokat és alaposan elkeverjük. Majd a száraz hozzávalókat hozzáadjuk a masszához.
1.5 l-es őzgerinc formába töltjük (ha van szilikonosba), és 180 C-os előmelegített sütőben 55-60 perc alatt készre sütjük. Ha szép barna lesz a teteje, akkor jó.

Közben a sziruphoz felforraljuk a vizet a gyömbérrel és a naranccsal. Hagyjuk hülni 5 perecet, majd leszürjük. A maradék léből a cukorral szirupot főzünk.

A kész sütit rácsra tesszük, és a sziruppal szépen körbekenegetjük (én 5x-6x, hogy szépen beszívja).

Névtelen írta...

köszi!! sütötök püré: meg kell sütni a tököt, és igy értendő a püré??

Vera írta...

igen :)Meg kell sütni először a tököt

Névtelen írta...

A feher fagyongyrol:
Vera, reszben igazad van, a bogyoit nem szabad fogyaztani. Viszont agacskai, levelei gyogyhatasuak. Egyik baratom rendszeresen fagyöngyteat fogyaszt magas öröklött vernyomasara, es müködik, teljesen normalizalta a vernyomasat.
Az izet tekintve csak halovany emlekeim vannak, 3-4-5 éves korom ota nem lehet kapni. Fanyar-edeskes-gyümölcsös, semmihez sem hasonlithato ize van. A legfinomabb szaloncukor volt :)
agi

http://www.szepzold.hu/a_gyogyhatasu_fagyongy

Vera írta...

:) ez izgalmasan hangzik, szívesen kipróbálnám, már csak fagyöngyöt kell vadásznom. köszi

Lilla írta...

Szép csokis halrudak ezek Kriszta! :)

Eredeti panettone recepttel hogy állsz? Tudnál segíteni?
Te vagy az utolsó reményem!

Névtelen írta...

Vera, azert nezz utana rendesen, hogyan es pontosan melyik reszet kell hasznositani a fagyongynek, mert nekem fogalmam sincs rola... csaka szaloncukor kapcsan beugrottak a regi emlekek :)
senki mas nem hallott ilyenrol egyebkent? agi

sos_glutén írta...

De jó, de jó! Idén jó előre levadásztam az akciós darált mandulát, így tutti biztos, hogy az első próba meg is lesz az elkövetkező hetekben. És mivel a sikerben nem is kételkedek (a receptjeidben még sose csalódtam), így asszem rá is állok a tömegtermelésre :-) Mennyei ajándék lesz :-)

Vera, a sütőtökös sütit mentettem, nagyon tetszik. Nekem most épp egy hasonló ténykedik a sütőben, csak az ő neve Répás-narancsos teasüti (muffinnak álcázva)

Kriszta, köszi a mailt padlizsán ügyben!!!

Dolce Vita írta...

Mindenki nagyon jó ötleteket írt, köszi, azt hiszem idén már nem is lesz idő az összes kipróbálására.

a 3, nekem legjobban tetsző:
csipkebogyó, fahéj (agi)

Calvados, karamellizált alma (Vera)

Illetve Izi meggy ajánlata (ehhez én amaretto likőrt tennék még)

küldjétek el a címeteket a dolcevita@dvita.hu-ra

de biztos a kókuszos-vaníliást is elkészítem, meg a többit is és nyitok egy csokiboltot, ahol kézi készítésű mandulás csokikat árulok : ) Logóm már van hozzá!
a fagyönygöt nem tudom elképzelni, sosem ettem, valahogy fenyőízre gondolok. De nagyon felkelttte az érdeklődésemet, keresek, kipróbálom és beszámolok róla

Ildi!
aszalt ananászt nem láttam, csak kandírozottat

Névtelen írta...

jja nem aszaltat hanem kandirozottat akartam irni.. (tegnap néztem sparban, volt de vmi nagy csomag , karikák majdnem 1000-ért)

meg akartam az előbb sütni a sütötököset de sajnos életem legrosszabb sütötökjét vettem meg a sparban. megsütöttem, beleettem és olyan irdatlan keserű és leirhatatlan rossz volt, hogy felháboritóóóóó....
remélem holnap lesz időm, hogy kipróbáljam másikkal..

Vera írta...

Ági, ha még itt vagy! Ha szereztem fagyöngyöt, akkor pontosan mi a javaslatod a szaloncukor elkészítéséhez? Ötletem sincs, mivel nem ismerem az ízét.
Köszi
Vera

Névtelen írta...

Vera, igazabol tenyleg nincs meg nekem sem kozelebbi kapcsolatom a fagyonggyel, csak mondom, hirtelen beugrott, hogy kiskoromban az volt a kedvencem (3-4 evesen. Szerintem en valahogy ugy viszonyulnek hozza, mint a gyomberhez. Talan kandiroznam, vagy aszalnam.
De tenyleg nezzetek utana, hogy melyik reszet szabad, melyiket nem, hatha talaltok valahol pontos leirast is, en nem tudok felelosseget vallalni :)
agi

Ystar írta...

Lehet, hogy buta kérdés, de tudnál tippet adni, hogy hol lehet szép szaloncukornak való papírt szerezni a csomagoláshoz? Idén mindenképp házilag készítem, ajándékba is. Köszi

Dolce Vita írta...

karácsonyi csomagolópapírt vágok fel, ebbe csomagolom

ildikó írta...

elkészítettem! isteni finom lett!!! KÖSZI!!!

Névtelen írta...

Szia!

Ötlettipp és ezt én is ki fogom próbálni: tokaji aszuban áztatott szárított barack. De legalább 4puttonyosba....hmmm :)
Vagy b) szintén aszúba áztatott szárított sárgadinnye. Nagyon jó kis összhatása lenne a marcipánnal szerintem!

Dolce Vita írta...

Ildi!

így készül a finom szaloncukor is!

Pocak Panna!
ezek is jól hangzanak, köszi! aszalt dinnyét még nem is láttam

ildikó írta...

igen, mindenképpen ez lesz a szaloncukrunk!!
de lehet, hogy nem lesz csokis, mert nagyon hamar elolvadt a csoki a kezünkben (szinte ahogy megfogtuk)

Dolce Vita írta...

igen, vékony a csokiréteg könnyen olvad, egyből be kell kapni!

Anita írta...

Ma elkészítettem a repcemézes fügés marcipán szaloncukrot. Nagyon büszke vagyok magamra, mert iszonyúan finom lett. Annak örülök a legjobban, hogy nem kellett bele se víz, se cukor, mert a méztől összeállt masszává a mandula. Mivel csak egész mandulát kaptam, így a késes darálóba került a mézzel és a fügével együtt, még gyúrnom se kellett. :)

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin