2010-08-05

Zsályás focaccia

A hetet friss fűszernövénnyel kezdtem, most pedig azzal is zárom, mégpedig a kettes számú kedvenccel a zsályával. Az első egyértelműen a bazsalikom, nehezen lenne meg a konyhám nélküle. Bazsalikom, zsálya, menta/rozmaring holtverseny ez az én hármas befutóm. Nyár derekára már mindegyikből bőven van a kertben, nem nagyon telik el úgy nap, hogy ne használnám valamelyiket.
Barátaink jöttek át este, görög nyaralós élménybeszámolót tartani, nekik sütöttem ezt a nagyon egyszerű, de nagyon karakteres lepénykenyeret. Az elkészítése minimális hozzávalót igényel, mégis rögtön más megvilágításba helyez egy tányér sonkát vagy sajtot, mintha csak sima kenyeret adtunk volna mellé.
És ha már fűszernövény, akkor a T-Home-os receptversenyen érdeklődve várom, hogy Ti milyen izgalmas recepteket tudtok kitalálni a kedvencetekből. Már az epres fordulónál is nagyon jó ötletek voltak, a zöldbabos (bár itt kevesebb recept érkezett) pedig egészen elképesztett, annyi nem szokványos zöldbab felhasználási mód született. Ezek után tényleg egyre izgatottabban várom a forduló végét.

Hozzávalók: 40 dkg BL 80-as fehérliszt, 10 dkg durumliszt (ha nincs, akkor a teljes mennyiség BL 80-as legyen), 3,5 dl víz, 1 evőkanál méz, 7gr szárított élesztő, 2 evőkanál olívaolaj, só, feltétnek: durva tengeri só, 20 db zsályalevél, olívaolaj

1. A tészta alapanyagaiból gyúrjunk ruganyos tésztát, kelesszük minimum 4 órán át, közben egyszer gyúrjuk át.
2. Melegítsük elő a sütőt 250 fokra, a kinyújtott tésztára szórjuk rá, majd kicsit nyomkodjuk bele a zsályaleveleket, szórjunk rá durva tengeri sót, olívaolajjal locsoljuk meg a focaccia tetejét és kb. 15 perc alatt süssük készre

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia! Megcsináltam, isteni lett! A nyaralásból zsákmányolt Psuttal (horvát sonka), sajttal, pohár fehér borral. Én voltam az este sztárja:-) Köszönöm! Bora

Dolce Vita írta...

én úgy szeretem, mikor ilyen egyszerű dolgokkal fel lehet dobni egy vacsorát : )ezt mindig értékelni szokták

Gábor írta...

Szia!
Mar tobbszor neztem ezeket a zsalyas recepetjeidet es nagyon tetszenek. Azota figyelem a boltok polcait hatha latok valahol zsalyat, de meg nem talaltam sehol. Szaritottat mar sikerult beszereznem, de ehhez peldaul szerintem mindenkeppen friss dukal.
Tudnal adni par tanacsot, te hol szerezted be?
Koszi! Gabor

Dolce Vita írta...

Gábor!

szerencsére a zsálya jól használható szárítottan is. Abban igazad van, hoyg ezen a lepényen a friss mutat jól. Ha Pesten laksz, a Nagycsarnokot ajánlom, ha cserepesben nem kapni hiperekben. Én kertészetben szoktam venni, az meg évekig eláll.

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin