Trieszt és a Barcolana

Sok ismerős kérdezte, mi a csudáért utazunk Trisztbe, az egy nagy kikötőváros. "Nem tudom, szerintem biztos jó és még közel is van" válaszoltam erre. Mikor idén nyáron Muggiából néztem a város képét, ennyire nem voltam magabiztos, tényleg csak szürke ipari létesítményeket láttam. (kiderült, a városmag egy öböllel odébb van). Azért nekivágtunk, ha mégsem olyan jó, maximum kirándulunk a szomszédos Veneto tartományban.
Elég nehezen kaptunk szállást, meglepő módon az összes internetes kereső azt írta, ezen a hétvégén nincs szabad szoba Triesztben. Furcsa, indulás előtti este telefonálgatni kezdtem, a harmadik szállodában azt mondták, nagy szerencsém van, éppen 2 perce mondtak le egy foglalást, van egy szobájuk.
Az út háztól házig 4,5 óra (megállás nélkül), ennyi idő alatt Olaszországban lenni..., így már tényleg megéri csak egy hosszú hétvégéért oda utazni. Útbaigazítónk, Andrea pikk-pakk bevezetett a szállóhoz, kényelmes reggeli indulással délre el is foglaltuk a szobánkat. Az is gyorsan kiderült, miért van tele az összes szálláshely a városban, ezen a hétvégén rendezték Trieszt legnagyobb eseményét, a Barcolana vitorlásversenyt. A portán kaptunk egy nagy Barcolanás szatyrot, tele szponzoros repi ajándékokkal és egy üveg D.O.C. friuli borral. Így, hogy 2 perccel azelőtt még fogalmunk sem volt arról, mi készül a városban, még jobban örültünk a szponzorok nagylelkűségének. A verseny vasárnap reggel indult, 1085 hajó kerülgette egymást meglehetősen kis területen. Az ütközés állítólag teljesen megszokott, a hajósűrűséget nézve ez nem meglepő. A versenyt Trieszt elővárosának, Opicinának a lejtőiről néztük. Ide a város egyetlen, ódon villamosával lehet egyszerűen feljutni.

A versenyt trieszti csapat nyerte

A város minden bizonnyal felbolydultabb volt a szokásosnál, a kikötőben millió fehér sátor, döntően vitorlásfelszerelésekkel, de mivel olasz rendezvény nincs gasztronómia nélkül, volt minden, ami szem s szájnak ingere: borok, sonkák, tartományok pavilonjai a helyi jellegzetességekkel. Kis gasztro körutazást lehetett tenni, különösen a szicíliai cukrász pavilonnak örültem: cannoli, cassata, marcipáncsodák. Az esti desszerteket itt tudtuk le. Szép sajt, olívabogyó és olajválaszték volt. Legjobb vételnek a szárd pecorino, a bivalytejes parmezán, a neve persze nem parmezán, mert annak a készítése földrajzilag behatárolt, de azonos módon készített 40 hónapig érlelt sajt. (15 euro/kg), és a ricotta dura illetve a ricotta salata bizonyult. Nem unatkoztunk. Volt nemzetközi konyha is, ahol szép csülkök formájában mi is képviseltettük magunkat.
Most próbálok mindettől elvonatkoztatni, milyen lehet a város, mikor nincs ekkora rendezvény. A városképet a klasszicista építészet uralja, azonban van egy kis régi városmag, sikátoros utcákkal. Ez egész nem tipikusan olasz, lehetnénk akár tényleg Bécsben vagy Budapesten is (hohó, szeretnénk mi ilyen tiszta és ekkora belvárost), de mégis nagyon olaszos itt minden: bárok, kávézók, éttermek, szombat délutáni passeggiata, rengeteg kicsi bolt. Néha egy kis Firenze hangulatom volt, olykor beugrott egy-egy római kép is. Nekünk nagyon tetszett. Aki még nem járt Olaszországban, annak nem ezt a várost ajánlanám elsőnek, de annak aki mániákusan szereti az országot, sok helyen járt már, az itt sem fog csalódni vagy unatkozni. Túl sok látnivaló nincs, de találunk azért római színházromokat, ugyanis a város már az ókorban is lakott volt, Tergeste néven. Érdemes megnézni a Revoltella palotában a Galleria d'Arte moderna kiállítását, illetve az elképesztően szép Miramare kastélyt. A kastélynak 22 hektáros kertje van, ha alaposabban körül akarunk nézni, akkor fél napot szánjunk rá.
Többször átszeltük a város főterét, a Piazza dell'Unitát, az őt körbevevő öt palotával és mellette a Piazza del Ponteroso-t, ahol a tenger hosszú csatornában nyúlik be a városba.

A belváros déli részén sok régiségbolt, antikvárium található, szombaton pedig zsibipiac. Mindezek közben reggel kávé, délelőtt kávé, ebéd, kávé, uzsonna, kávé, vacsora. Déltől nyugodtan lehet borozni, a helyiek is ezt teszik. Ezt eddig az ország más részén nem tapasztaltam. A bárok este dugig vannak, az emberek nagy része az utcán áll, vándorol egyik helyről a másikra, a pultokra sajt, is mindenféle apró falat kitéve, ez jár az italhoz. Az esti élet kedvenc itala a Spritz, itt prosecco, szóda és Aperol, jéggel és egy karika naranccsal.


Tesztelhetjük a Rigó Jancsit és a Dobos tortát a város leghíresebb és legpatinánsabb cukrászdájában a La Bombonierában (Via XX. Ottobre 3), ehetünk helyben főzött fagylaltot a Gromban (Via San Nicoló 18.), gyors halas ebédet a Salumaréban, amely egy halbolt, összenyitva egy halas szendvicsezővel, ahol halas bruschetták, saláták, (polip, tintahal), baccalá, szardella is kapható, majd mellette csokifagyit, csokis sütit és bonbont a Chocolatban. Illetve bocsánat de én a ruha-táska-cipő üzleteket sem tudom nem észrevenni, ha csak a negyede lenne ennek itthon... Szóval séta, evés, nézelődés, kényeztetés, erre jó ez a város.



4-5 étteremben jártunk a városban, egy volt ezek közül igazán emlékezetes: Trattoria al Collio, közel a régi halpiachoz (ami ma kiállítóhely). Egyszerű, családi trattoria nagyon jó konyhával, a legjobb a napi ajánlatban szereplő polentás szépiapörkölt volt. Itt ettünk jotát, amely egy helyi leves savanyúkáposztával, krumplival és babbal. (megfőzöm itthon és jön a receptje).
A trieszti konyha fő alapanyaga természetesen a hal, mindez polentával, babbal, tönkölybúzával, csicserivel nehezítve. Kellőképpen rusztikus, nagyon egyszerű és nagyon finom.
A városon kívül volt még egy nagyon jó étterem, erről a kirándulásról holnap.