Imola étterem

Kép téren most a képzeletetekre bízlak Titeket, pihenni mentünk hétvégén Egerbe, így itthon maradt a fényképezőgép és a laptop, a telefon pedig szerencsére már a kocsiban odafelé menet lemerült. Ja, és a gyerekek is maradtak a mamával.
Nincsenek nagy illúzióim éttermek terén. Ha igazán jót akarunk enni, csak sokszor próbált és bizonyított helyre megyünk. Sokat kísérleteztünk, kevés eredménnyel. Ha elhagyjuk az ismert terepet, a számunkra idegen, hazai városokban (a vidéki jelzőt tudatosan kerülném) az eredmény még rosszabb. Nem emlékszem arra, hogy valaha valahol is igazán jót ettünk volna a fővároson kívül. Kirándulásainkkor szigorúan az éhségcsillapítás az éttermezés egyetlen célja, nem a szórakozás. Az elmúlt években megtört a jég, van már nagyon jó konyha Pécsett, Veszprémben, Fehérváron, Szemesen és egészen kimagasló Berencsepusztán. Most végre Eger is felzárkózott az élvonalhoz. Az az Eger, amelyet az inkább hírhedt semmint híres Szépasszony völgye, a félédes vörössel úgy vélem, egy időre kiiktatott a hazai gasztro- és borrajongók tudatából. Jó pár borászat pedig évek óta bizonyít és küzd a "tömegédesborturizmus" ellen. mint hajdanán a várvédők a törökök ellen. A St. Andrea ebben pedig a lehető legjobb. 4-5 éve ismertem meg a pincészetet, borait. A figyelmemet először egy érlelt roséval hívta fel magára, elsőre nem ízlett, nem olyan volt, mint az akkor megszokott szénsavas, üde, friss rosék, majd megszerettem tartalmas borait, illetve Ipacs Géza címkéi mellett sem lehet elmenni szó nélkül. A St. Andrea a legprofibban "marketingelt" hazai bor, és itt most mindent csakis pozitívan gondolok.
De kanyarodjunk vissza az étteremre. Hallottam róla, hogy jó, de ezen túl semmit nem tudtam róla. Mikor beléptünk, kiderült, az étterem a St. Andreához tartozik. Ez a felfedezés, ha kicsit is izgatott lettem volna (nem voltam az) megnyugtatott, jó helyre kerültünk. És valóban, az étterem tökéletesen illeszkedik ahhoz a profi képhez, amit a pince sugall magáról.
A választék ideális, pont kényelmesen lehet variálni a fogásokat. (szerencsére némely főételből lehet kis adagot is kérni). A kóstolt ételek, mind nagyon jók voltak. Az én választásom nagyon erősen indított, busafilé, sült haltejjel, csicsókapürével és egy kevés, intenzív hallével. Elképesztően jól ment egymáshoz a csicsóka a paprikás levessel. Férjem indításként malacfejhúst evett, ez talán egy kicsit lehetett volna fűszeresebb, hozzá az édes lilahagymasaláta nagyon különleges állagú volt. Puha, lágy de mégis harapható, nem szétfőtt. Második fogásként karamellizált császárt ettünk gesztenyés káposztával. A császár (kedvenc húsom) tökéletes volt, valószínűleg szuvidolt, majd karamellben megsütött. Ezzel párhuzamosan savanyú pacalleves érkezett. Itt mind a téma, mind a kivitelezés pontot ért! Pedig nem is nagyon szeretem a pacalt. Én faszenes sajtmousse-szal és kamillás málnazselével zártam az ebédet. A sajtmousse juhsajtból készült, nagyon erősen érezhető "istálló" ízzel. Ezzel eddig egyedül Takács Lajos vett le a lábamról az Olimpiában. Ő panna cottát készített ennyire karakteresre (juh vagy kecsketejjel valószínűleg). Férjem nyúlpörököltet evett kapros gombóccal. Itt inkább csak a tálalás akart újszerűnek tűnni (ez azért ezen a szinten kevés), de néha elégedjünk meg csak annyival, hogy valami szimplán jó.
A tökéletes ebédhez nagyon jó kiszolgálás járt, és végig a választott ételekhez nagyon illő borajánlás.
Gyönyörűen havazott odakint, azonnal igazi, békés karácsonyváró hangulatom lett, ebbe még egy fél gondolat erejéig sem rontott bele az étterem, minden tökéletesen működött, úgyhogy 10 pontot adok az nekik. Érdemes akár csak ezért leutazni Egerbe.