2011-03-15

Nem hétköznapi reteksaláta

Az elmúlt napok kora nyári ideje kizavart minket a kertbe, pucoltuk a grillrácsot, izzítottuk a faszenet, pazar ebédet csaptunk. Megsütöttük a világ legjobb tarjáját, kb. 6 hete vágott mangalicából. A zsír és hús aránya közelítette a fele-felét, ráadásként a húsos rész még gyönyörű márványos is volt. Szaftosra és eszelősen jóízűre sült a grillen. Ilyet szeretnék enni minden héten 1x. Köretnek lepényt sütöttem hozzá. Kicsit módosítottam az eddig használt lepényreceptet. Azt gondolom, mindent lehet fokozni, ez még jobb lett. Ez az új változat is jön a napokban, ígérem.
A saláta pedig úgy született, hogy arra emlékeztem, van egy uborka a hűtőben, Tévedtem, egy mini darabka volt csak. Nem estem kétségbe, volt helyette egy csokor fehérretek. Tzatzikinek indultam neki, ezért maradtam is valami hasonló megoldásnál, majd fűszerezésben kicsit továbbmentem és került hozzá római kömény és friss koriander is. Grillezett húsokhoz (főleg a karakteresebbekhez) ideális választás, és persze pofonegyszerű.

Hozzávalók: 1 csokor (4-5 szem) fehérretek, 2 dl görög joghurt, fél dl olívaolaj, 2 kis gerezd fokhagyma, só, bors, kis csokor friss koriander, 1 tk, római kömény

1. Pucoljuk meg, majd reszeljük le káposztareszelőn a retket ( a kis darab uborkát is hozzáreszeltem)
2. Enyhén sózzuk, keverjük el az olajjal. A fokhagymát és a koriandert aprítsuk, keverjük el a joghurttal. A római köményt mozsárban törjük meg, keverjük ezt is hozzá
3. Keverjük el a joghurtot a retekkel, ha kell még sózzuk, locsoljunk rá kevés olajat, szórjunk rá római köményt

9 megjegyzés:

Kriszta írta...

Lehet kicsit off leszek, de tudsz róla, hogy a webáruház honlapja nem érhető el? Tegnap próbáltam rendelni.

Dolce Vita írta...

tudom : (, most hívjuk a tárhelyüzemeltetőt. Remélem, hamar megoldódik a probléma

Dolce Vita írta...

már megy

Gasztro Kalandor írta...

Hú ez elég jól hangzik és a kép is nagyon szép! gratula

Martina írta...

Szia!
Nagyon szeretema blogodat, és amikor a tv paprikán hallottam, hogy a ez is belekerült a gasztrobloggerekről szóló műsorba, nagyon megörültem. Rajtam kívül álló okok miatt viszont lemaradt róla. Tudnál esetleg ajánlani vmit, hogy hol nézhetném meg mégis? Nagyon kíváncsi vagyok ugyanis... Előre is köszönöm a segítséged!
Martina

Dolce Vita írta...

még én sem láttam sajnos!

Anna írta...

Off: Könyvet hoz-e a nyúl?

Dolce Vita írta...

mikulás vagy jézuska

Martina írta...

Csak jelezném, hogy ha esetleg még nem szóltak volna, hogy pénteken 14:50-kor ismétlik a Tv paprikán a Rólad szóló gasztrobloggerek adást. Remélem most nem maradok le róla! ;)

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin