Kiskukták figyelem!

Mikor még nem születtek meg a gyerekeim, egy-egy karácsonyi sütés-főzés alkalmával arról ábrándoztam, milyen jó lesz majd mindezt gyerekekkel tenni. Tésztát nyújtani, tölteléket keverni, színes cukrot szórni a mézeskalácsra... Ma ez már valóság, még akkor is ha néha nem tűnik annyira idillinek, mint amilyen valaha a képzeletemben volt. Bizony, gyereksegítséggel legalább kétszer annyi ideig tart egy sütemény elkészítése, a konyha mindenhol úszik, pár ruhacsere, egy kis hiszti, hogy ezt "én akajom", de ettől szép az egész. Ők pedig élvezik és ez a legfontosabb. Nem terelem őket erővel a konyhába, mégis gyakran megjelennek, hogy segítsenek: kenik a paradicsomszószt a pizzára, kiválasztják, milyen tésztát szeretnének vacsorázni, felverik a tojást (én meg néha a padlóról mosom fel), kekszet szaggatnak, drukkolnak a palacsintáknak.
A játszótéren a homokozóban (ha éppen nem autópályát építenek), akkor pizzát és tortát sütnek homokból. Most pedig igaziból vágtak neki a nagy kalandnak, a Kuktanoda és a Dining Guide által szervezett gyerek főzőverseny népszerűsítéseként (ők még nem indulhatnak, az alsó korhatár 10 év) önállóan álltak neki sütit készíteni. Ehhez persze kaptak némi segítséget a melegítős műveletekhez (ez voltam én) és egy ovistárs, Marci is asszisztált a sütinél.





Kekszes alapú sütit készítettünk (közkívánatra, mivel egy ehhez hasonlót a héten már készítettem, már karácsonyi sütinek), a mozsárban törést, vajjal gyurmázást, tepsibe lapogatást csinálták ők, nekem mindeközben csak a vajat kellett olvasztanom. A cukormáznál is csak a melegítést végeztem én, a keverést ráöntést ők. Az eredmény ez lett. És megtanultak egy új szót: sütőpapír! (bár este, mikor apunak mesélték, mit csináltak délután, már evőpapír volt)