2011-04-27

Spárga diós gremolátával

Kezdjük az elején, mi a túró az a gremolata? Egy egyszerű, de nagyszerű dolog: aprított petrezselyem, fokhagyma, reszelt citromhéj elkeverve, mindez a híres milánói borjúlábszárral, az ossobucóval tálalva. Remek, ahogy ez az egyszerű kis keverék, friss ízével, hogyan könnyíti ezt az igen testes fogást. A spárgának azonban nem könnyítésre van szüksége, hanem épp ellenkezőleg, egy kis nehezítésre, ezért a klasszikus gremolátát dióval és szardellával egészítettem ki. (egy ehhez nagyon hasonló, szardellás, pirított spárga tavaly már nagy siker volt a konyhámban). A mostani vízben főtt, így a fogás alapja (maga a spárga) nagyon lágy és kifinomult lett, nagyon jól ellensúlyozta a diós-szardellás-citromos feltét. Előételnek ajánlom.

Hozzávalók: 50 dkg zöldspárga, 4 gerezd fokhagyma, 1 nagy csokor petrezselyem, 1 citrom, 5-6 db szardella, 7-8 dkg dió, olívaolaj

1. A spárgát pucoljuk meg, dobjuk sós, forrásban lévő vízbe, majd főzzük 3-4 percet
2. A diót vágjuk durvára, a fokhagymát, petrezselymet aprítsuk fel, a citrom héját reszeljük le (csak sárga rész kerüljön bele). A szardellát aprítsuk fel, keverjük el az egészet, adjunk hozzá, 3-4 evőkanál olívaolajat.
3. A spárgát csöpögtessük le, melegen a gremolatával tálaljuk

2011-04-25

Húsvéti kalácsunk

Többször írtam már, hogy a gyerekek nagyon szeretik a kalácsot, én meg a bolti kalácsoktól idegbajt kapok. Végre találtam egy nagyon jó receptet, nem túl édes, csak egy kevés méz van benne, semmi cukor, az állaga pedig közepesen sűrű. A megsütött adag mennyiségileg 2 napig bírta, és a minősége a 2. napon is ugyanolyan volt mint sütés után. Hetente fogok egyet sütni belőle. 1,5+fél órát kelt összesen (sietnem kellett vele), de így is gigantikus méretű fonat lett belőle. Legközelebb annyit fogok módosítani, hogy az első kelesztést hosszabbra veszem, minimális élesztőízt éreztem a kalácsban. A recept a Kenyérsütés enciklopédiájából való, immáron a sokadik nagyon jól működő recept a könyvből.

Hozzávalók: 65 dkg BL 80-as liszt, 1 kk só, 2,5 dkg friss élesztő, 2 bő kk méz, 2 tojás (az egyik nagyon nagy legyen), 1, 2 dl langyos tej, 150 g natúr joghurt, 5 dkg vaj, mák a szóráshoz

1. Keverjük a tejet krémesre az élesztővel és a mézzel
2. A lisztet keverjük el a sóval, majd keverjük hozzá a tojást, tejet, olvasztott vajat és a joghurtot (a szükséges folyadék mennyisége függ a liszt minőségétől, tojás nagyságától, ha túl kemény a tészta, óvatosan adagoljunk hozzá még tejet, mindaddig amíg gyúrható, de nem lágy tésztát kapunk!)
3. Dagasszuk a tésztát 8-10 percig, míg teljesen homogén nem lesz, konyharuhával takarva kelesszük szobahőmérsékleten minimum 1.5-2 órán keresztül
4. Formázzuk, majd kelesszük újabb 30-45 percig. Közben a sütőt melegítsük elő 250 fokon. Kenjük meg a kalácsot a felvert tojással, szórjuk meg mákkal, csökkentsük a hőfokot 200 fokra és tegyük be sülni a kalácsot kb. 30 percre

Nagyobb méretért kattints a képre

2011-04-21

Húsvéti csokitojás

Egy nagyon könnyű tavaszi saláta és egy kicsit macerásabb édesség, saját készítésű húsvéti csokitojás receptjét hoztam mára. A tojás ötlete onnan jött, hogy Ádámék az oviban lufira ragasztottak papírokat, majd mikor megszáradt a ragasztó és a festék, óvatosan leszedték a lufiról a tojást. Ez alapján készítettük tegnap ezeket a csokitojásokat. Nem bonyolult az elkészítése, de azért türelem kell hozzá. Tálalhatunk benne eperhabot vagy csokihabot. Látványos ünnepi desszert lehet belőle.

Hozzávalók 4 db 10-12 cm magas fél tojáshoz: 10 dkg étcsokoládé, 10 dkg fehér csokoládé, 4 db lufi, 4 db kupak, amelyre a tojásokat fel tudjuk ültetni

1. A lufikat fújjuk fel akkorára, amekkora tojásokat szeretnénk, kössük el a végüket, mossuk meg, szárítsuk meg őket
2. Vízfürdő felett olvasszuk meg a fehércsokit, mártsuk félig bele a lufikat. Kézzel nyugodtan igazíthatjuk rajta a csokimasszát, a szélét ujjal töröljük egyenesre
3. Tegyük a kupakra (még a csokizás előtt próbáljuk ki, megül-e rajta a tojás), tegyük a hűtőbe szilárdulásig
4. Olvasszuk meg vízfürdő felett az étcskoládét is, mártsuk ebbe is a tojásokat, vagy csak csurgassunk rá mintát. Lehet persze előbb az étcsokiba, fehérrel mintázni, virágmintát, csipkemintát csepegtetni rá stb. stb.



Főtt reteksaláta

Ez a recept tavaly már szerepelt a blogon. Annyira finom a főtt retek, hogy most egy egész kicsit módosítva újra feltettem. Próbáljátok ki, nagyon finom saláta lesz belőle a főtt sonkához, tojáshoz. A főtt retek receptje itt található. Ennél a salátánál mindössze annyit kell tenni, hogy a kihűlt retket el kell keverni vegyes zöldsalátával, a rózsaszín reteklevet meg ráönteni. A főtt retekből bátran lehet sokat készíteni, a hűtőben eláll legalább egy hétig.

2011-04-19

Fetás spenót rucolacsírával

Különlegesen hangzik, pedig maradékokból dobtam össze. A rucolacsíra pedig azon nagyon egyszerű oknál fogva került rá, hogy egyelni kellett a rucolámat. Egy zacskó rucolamagot ültettünk el majdnem két hete, szerintem kb. 1000 aprócska szem lehetett benne, na mind kinőtt. Most pedig ritkítom őket. Közvetlenül kiültettem, nem nevelgettem palántának a lakásban, izgatottam várom mi lesz belőle. Sokszor jártam már úgy virágmagokkal, hogy ha gyönyörűen kihajt az összes, egyszer csak valamiért tönkremennek. Bízom benne, ennek legalább az egy tizede megmarad és egész nyáron ehetjük a friss rucolát. Ami jóval intenzívebb ízű, mint a nap nélkül, tápoldatban nevelkedett fajták. Ezt a fetás-spenótos szószt egészen feldobta. Szeretem a csírákban, hogy annyira intenzíven hozzák az adott növény ízét, pedig olyan aprócskák.
Az ebédemet igazán egy kis pirított fenyőmag dobta volna még fel. Aki nekiáll elkészíteni a spenótot, és esetleg van otthon fenyőmagja, ne hagyja ki belőle!

Hozzávalók: 50 dkg friss spenót, 3 gerezd fokhagyma, 15 dkg feta, olívaolaj, só, bors, citrom, rucolacsíra, tészta

1. A megmosott lecsöpögtetett spenótot olívaolajon fonnyasszuk meg, éppen csak pár pillanat alatt, sózzuk, borsozzuk
2. Adjuk hozzá az aprított fokhagymát, csepegtessünk rá kevés citromot
3. Morzsoljuk rá a fetát (akár így is hagyhatjuk), turmixoljuk le
4. Forró tésztával tálaljuk, tálaláskor locsoljunk rá olajat, szórjuk rá a csírát

2011-04-18

Paradicsomos oldalas

A blog indulásakor szerepelt már a receptek között egy, a mostanihoz nagyon hasonló oldalas. Akkor boros volt, most csak sima paradicsomos. Mindig nagy sikert aratok vele, ez most sem maradt el. Az én szempontjaim alapján ilyen egy tökéletes hétvégi ebéd. 10 perc alatt összekészítem, majd magától megsül. Az eredmény mégis olyan, mintha rengeteget foglalkoztam volna vele. A hús sül, közben a szaft saját magát besűríti, ízesíti. Gyűlölöm a vasárnap délelőttöket a konyhában tölteni, miközben a többiek a kertben vannak. Most házi eltevésű paradicsomszószból készítettem, ettől biztos még még finomabb lett, ha ilyen nincs, akkor, konzervben kapható hámozott daraboltat használjunk.


Hozzávalók: 1-1,5 kg oldalas, 0,7-1 liter paradicsomlé (vagy 2-3 400 gr-os konzerv), só, bors, 1 nagy fej fokhagyma, 1 csokor petrezselyem

1. A csontok között daraboljuk fel az oldalast.
2. tegyül tepsibe, sózzuk, borsozzuk alaposan
3. A felaprított fokhagymát keverjük el a paradicsommal, majd öntsük a húsra
4. 200 fokon süssük 1,5-2 órán keresztül, tálaláskor szórjuk meg frissen aprított petrezselyemmel

Miközben sült melléraktam egy kis tepsiben a rozmaringos, fokhagymás krumplit is sülni. Ezt előbb megsózom, kevés olívaolajat locsolok rá, melléteszem a fokhagymát és rozmaringot keverek közé. Fedve sütöm 25-30 percet, majd fedés nélkül 15 percet pirítom



2011-04-14

Csigazsemle

Úgy nézzétek ezeket a csodás zsemléket, hogy Ádám fiam formázta őket. Úgy bizony! Olyan lelkesen segít nekem minden konyhai dologban (lásd a múltkori tésztát is). Szóval szépek lettek, az anyai büszkeséget meg nézzétek nekem el.
Évek óta készítem a hosszú kelesztésű kenyeret, nemrég rátaláltam a kedvenc vajas-joghurtos tésztámra is, azonban jó ideje foglalkoztat, hogyan tudnék hosszú kelesztéssel vajas-joghurtos tésztát készíteni, vagy ehhez valami hasonlót, hogy megfelelő állagú, zsemleszerű péksüteményt süthessek. Tejes-vajas-joghurtos tésztát nem mertem 12+ órán át keleszteni, (bár ne tudom, mitől félek, ha nem jó, maximum kidobom), így a panettone mintájára, különböző fázisokban, csúsztatott kelesztéssel raktam össze a tésztát. Az eredmény nagyon-nagyon jó lett, könnyű, de mégis tartalmas, és ami a lényeg nem csak frissen, hanem később is szinte 100%-os élményt nyújt a tészta.

Hozzávalók: 60 dkg liszt, 2 tk. szárított élesztő, kb. 1,5 dl tej, 3 dkg vaj, 1 dl natúr joghurt, só, 1 tojás

1. Keverjük el a liszt felét egy csapott tk. szárított élesztővel, 1 tk. sóval és kb. 1,5 dl vízzel. keverjük kanállal össze (mint a dagasztás nélküli kenyeret), és kelesszük minimum 12 órán át
2. 12 óra elteltével keverjük hozzá a maradék 30 dkg lisztet, sót, egy tk élesztőt, kb.1,5 dl tejet, a vajat és a joghurtot
3. Dagasszuk alaposan össze a tésztát, míg teljesen homogén, ruganyos és matt nem lesz
4. Kelesszük 2 órán át, majd osszuk a tésztát 8 részre. Sodorjunk kukacokat a tésztából, csiga alakban tekerjük fel. Helyezzük őket lisztezett sütőlemezre, közben a sütőt melegítsük elő a legnagyobb fokozaton. Kelesszük további 30 percig a csigákat, kenjük meg őket a felvert tojással, majd kb. 15-20 perc alatt süssük készre

2011-04-12

Karamellszelet átadás

Újra elkészült és átadtam a nyertes licitálónak, Bilidinek a Segítsüti nyereményét, ezt a brutálisan tömény, de nagyon finom karamelltortát. A 27 süteményre érkezett licitek és az egyéb támogatói tárgyakból eddig befolyt összeg 1.700.000 Ft felett jár.
Aki lemaradt a licitről támogatásként Segítsüti receptfüzet, Segítsüti fülbevaló, Segítsüti szappan, Segítsüti edényfogó, Segítsüti csokoládé és sütipecsét megvásárlásával csatlakozhat az ügyhöz!
Most pedig jöjjön a recept:
Hozzávalók: tésztához: 15 dkg liszt, 10 dkg hideg, felkockázott vaj, 1 tojás, 4 dkg cukor, csipet só; karamellkrémhez: 12,5 dkg cukor, 10 dkg vaj, 170 gr cukrozott sűrített tej, csokoládémázhoz: 10 dkg étcsokoládé, 5 dkg vaj, 0,5 dl sherry

1. Kézi mixerrel keverjük össze a tészta hozzávalóit. Ettől még nem áll össze a tészta, morzsás lesz. Kézzel 2-3 mozdulattal gyúrjuk egybe. (ne melegítsük sokáig!) Tegyük 2 órára a hűtőbe.
2. Nyújtsuk ki a tésztát egy nagy vagy több kicsi formába úgy, hogy legyen pereme, a felesleget vágjuk le. Villával szurkáljuk meg alaposan a torta alját, tegyük vissza hűtőbe 30 percre. Tegyünk rá sütőpapírt, nehezéknek szárazbabot és süssük 30 percen keresztül 180 fokra előmelegített sütőben.
3. A cukrot karamellizáljuk, adjuk hozzá a vajat, melegítsük, amíg a karamell újra felolvad, adjuk hozzá a sűrített tejet. Hűtsük a krémet, szedjük a tortára, tegyük hűtőbe szilárdulni.
4. A csokoládét a vajjal együtt olvasszuk fel vízgőz felett, keverjük el benne a sherryt. Vonjuk be a torta tetejét a csokoládékrémmel. A süti kockázásakor a kést mártsuk forró vízbe, majd töröljük szárazra. Ezt tegyük meg minden vágás előtt!

2011-04-11

Donna interjú

Az olasz egyesítés 150. évfordulójának alkalmából a címben említett női portál olasz tematikájú hetet tart. Gasztro vonalon rám gondoltak a szerkesztők, a cikket két kedvenc fotóm miatt belinkelem ide is. Az egyik nemrég már megjelent a blogon, a másik a piha-puha babanyak, ha jól emlékszem még nem.

2011-04-07

Mozzarella panírban

Fotón láttam rántott mozzarellát, és őszintén megmondom, olyan jól nézett ki, hogy kedvet kaptam a sütéséhez. Mivel a lakás összes ablaka nyitva volt napközben, az olajban sütést be mertem vállalni. (amúgy egyre betegesebben irtózom a sültolaj szagtól). Azt kell, hogy mondjam, frissen nagyon is jó falatoznivaló a rántott mozzarella. De tényleg csak frissen és melegen, így a bunda ropog, a belseje meg olvad. Ha kihűl, mindene odalesz, a panír felpuhul, a sajt gumissá keményedik. Szóval gyorsan együk.
Paradicsompestót ettem hozzá.

Hozzávalók: fejenként egy mozzarella, liszt, tojás, morzsa a panírhoz, olaj a sütéshez

1. Karikázzuk fel a mozzarellákat
2. Forgassuk meg lisztben, felvert, sózott tojásban, morzsában (nem szükséges többször panírozni)
3. Süssük ropogósra forró olajban, azonnal tálaljuk

2011-04-06

Pasta alla Norma

A pasta alla Norma egy nagyon egyszerű, de ízletes tészta Szicíliából. Mondhatni, Szicília, pontosabban Catania város gasztronómiai jelképe. Eszméletlen, hogyan lehet egy olyan étel, amelyben nincs semmi különleges hozzávaló, ennyire finom!
A tészta különlegessége, hogy ricotta salata, azaz sózott, érlelt ricotta kerül rá sajt helyett. Ez egy nagyon sós, szicíliai sajt(?) különlegesség. Nem is tudom, lehet-e sajtnak hívni, ahogy a ricotta sem túró. Miért nem az? Mivel nem úgy készül, ahogy a túró, hogy kicsapatjuk a savót a tejből, hanem a ricotta pont ebből a kicsapatott savóból készül. Ezt oltják be, főzik újra, innen a név ri-cotta, ami szó szerint azt jelenti újrafőzött. Ricotta salátát sajnos ezidáig itthon még nem láttam. : ( Ez a darab nekem Nápolyból van, de találtam már Triesztben is.
A tésztát a vacsorához mi gyúrtuk, 50 dkg durumdarából. A tészta csak vízzel készült (10 perc alatt) a formázást meg Ádám fiammal (ő tekerte) 20 perc alatt megcsináltuk a Regina géppel. Emlékeim szerint ez eddig tovább tartott, de rájöttem miért, mert eddig Kristóf is "segített". Most ő nem szállt be a játékba, így hamar elkészültünk. : )

Hozzávalók: 50 dkg tészta (ha száraztésztából készítjük), 2 padlizsán, 400 gr konzerv, hámozott paradicsom, 2 gerezd fokhagyma, kis csokor friss bazsalikom, só, olívaolaj, 5 dkg ricotta salata (pecorinóval helyettesíthetjük)

1. A padlizsánt csíkozzuk fel, olajban süssük ropogósra, papírtörlőn csepegtessük le.
2. A paradicsomot tegyük lábosba, adjuk hozzá a felaprított fokhagymát, a bazsalikomot, sózzuk, főzzük a szószt nagy lángon 15-20 perc alatt készre
3. Főzzük ki a tésztát, szedjük rá a szószt, a padlizsánt reszeljünk rá ricottát/sajtot

2011-04-04

Bárány húsvétra

Teljesen nyári hangulatban telt a hétvégénk. A kert szépen kizöldült, grilleztünk, a teraszon ebédeltünk, elkészült a fűszerkertem és a leanderek kiköltöztek a szabadba. Miért nem maradhat ez így örökre?
A mélyhűtőben lapult még egy báránygerinc, ehhez készítettem gyors, mentás-korianderes salátát. Mindkettő nagyon jó lett, egymáshoz meg különösen passzoltak. Húsvét közeledtével átmenetileg ismét bekerül a hentesek kínálatába a bárányhús, tessék kipróbálni! A salátát persze nélküle, magában is lehet enni, de grillezett húsokhoz tényleg nagyon jól megy. Fűszerezése miatt hűsítő, frissítő.

Mentás-korianderes cukkini

Hozzávalók: 2db cukkini, 25-30 dkg görög joghurt, 1 kis csokor friss koriander, 1 kis csokor friss menta, 1 lime, 1 gerezd fokhagyma, só, olívaolaj

1. Karikázzuk fel a cukkinit, kontaktgrillen olaj nélkül vagy teflonban kevés olajjal grillezzük meg a szeleteket
2. A mentát és a koriandert aprítsuk fel, keverjük el a joghurttal, sózzuk, facsarjunk hozzá lime-ot, keverjük el benne a felaprított fokhagymát.
3. A cukkinit tegyük egy tálba, öntsük rá a joghurtot

Báránygerinc

Hozzávalók: 1,5 kg körüli csontos báránygerinc, egyben, só, rozmaring, bors, 2 fej vöröshagyma, 1 fej fokhagyma, olívaolaj

1. Melegítsük elő a sütőt 220 fokra
2. Tegyük a megtisztított húst egy tepsibe, sózzuk, borsozzuk, tegyük mellé a pucolt, negyedelt vöröshagymákat és a félbevágott fokhagymafejeket.
3. Süssük a húst 45 percen keresztül 8közben készítsük elő a grillt)
4. Sütés után pihentessük a húst 30 percen keresztül (ezt ne spóroljuk le, közben is sül a hús), majd a forró faszénen süssük körbe (oldalanként kb. 5 percig)

Lelkesen őrizték a tüzet
Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin