2012-03-29

Segítsüti 2012

Immár 6. alkalommal sülnek a sütik jótékony célra. Idén 27 gasztroblogger készít valamilyen finomságot, amelyekre mostantól április 2-án, 16 óráig lehet licitálni.
Minden részlet, tudnivaló, ezen a linken elérhető, illetve a Segítsüti oldalon a mai nap folyamatosan jelennek meg a sütik, és nyomon lehet követni a licitálások alakulását.
Az eddigi évekhez hasonlóan idén is lesznek kiegészítő megvásárolható tárgyak, receptfüzet, hogy aki a licit állását már nem tudta tartani, de szeretne pár száz, 1-2 ezer forinttal hozzájárulni a gyűjtéshez, az is részt vehessen a játékban.
Kövessétek figyelemmel, milyen csodákat sütöttek a bloggerek, sőt idén lesz egy meglepetés sütőnk is!
Idén, mivel a jótékonysági akció a Húsvéttal esik egybe, egy hosszú kelesztésű, olasz, húsvéti kalácsot készítettem (saját kandírozású naranccsal), és készítem el újra a licit nyertesének, úgy, hogy neki már ne kelljen sütnie kalácsot a következő hétvégén. Így azon túl, hogy támogatja a Gézengúz Alapítványt (a befolyt összegből diagnosztikai eszközöket, fejlesztő játékokat, könyveket kap a születéskor károsult gyermekeket fejlesztő alapítvány), "megkíméli" magát egy kis konyhai munkától. : )
Figyeljétek az oldalt és licitáljatok a sütikre, hogy minél több eszközt kaphassanak a gyerekek!

11 megjegyzés:

Eva Toneva írta...

Delicious recipe and amazing photos! :)

Ági írta...

Szia Kriszta!

Lehet, hogy amatőr a kérdés, a cukor,amit a kalács tetejére szórtál nehezen beszerezhető?hol szoktad venni?(Kerestem már ilyet, de nem találtam)
köszi:Ági

Dolce Vita írta...

szerintem a tescóban vettem, Koronás Cukornak a jégcukra

Dolce Vita írta...

Thanks, Eva
I visited your portfolio, your pics are very clear and elegant, I really like them!

Névtelen írta...

Kedves Kriszta,
a kesobbiekben lesz esetleg recept is megadva? :)
koszonom, Anna

Dolce Vita írta...

itt a recept hozzá: Olasz húsvéti kalács

Hozzávalók:
Indítótészta: 15 dkg liszt, 1,5 dl víz, 1 kanálhegynyi instant élesztő (1,5 gr)
2. tészta: 20 dkg liszt, 6 dkg cukor, 6 dkg puha vaj, 3 tojás sárgája, kb. 1 dl víz
3. tészta: 15 dkg liszt, 8 dkg cukor, 6 dkg puha vaj, 3 tojás sárgája, 1 egész tojás, 30 gr kandírozott narancshéj, csipet só, fél dl víz, ha szükséges
Máz: 1 tojás fehérje, 4 dkg porcukor, szeletelt mandula, jégcukor

Első este egy nagyobb tálban pár mozdulattal keverjük össze kanállal az indítótészta hozzávalóit. Nem kell túlzottan simára keverni. Fóliázzuk a tálat hagyjuk kelni a tésztát másnap estig
Második este: keverjük az indítótésztához a 2. tészta hozzávalóit. Dagasztókarral, vagy kanállal dolgozzuk el, fedjük le tegyük félre másnap reggelig kelni
Harmadik nap reggel: keverjük a tésztához a 3. tészta hozzávalóit, kivéve a narancshéjat és a sót, dagasszuk át alaposan a tésztát, letakarva hagyjuk kelni 2 órát, gyúrjuk hozzá a felkockázott kandírozott narancshéjat és egy csipet sót, tegyük a tésztát szilikonozott papír kalácsformába, hagyjuk kelni 4-5 órát. Kb. az 5x-ös méretre kel meg.
Melegítsük elő a sütőt 180 fokon. Konyhai ecsettel keverjük össze a porcukrot a tojásfehérjével, kenjük meg a mázzal a kalács tetejét, szórjuk meg jégcukorral és mandulaforgáccsal, tegyük a sütőbe sülni 45-50 percre. Ha a vége felé nagyon barnulna a teteje, takarjuk le alufóliával.

Kriszta írta...

Kedves Kriszta! Szívből gratulálok az árverésen elért eredményhez.

Dolce Vita írta...

Én az összes licitálónak gratulálok, és köszönjük a gyerekek nevében! majdnem 1 millió forint lett a vége, ez szuper!
a teher meg nagy, igazán szuperül kell sikerülnie a kalácsnak : )

Névtelen írta...

Az egyik kérdésem az, hogy amikor szinte 1-1 napot kelni hagyod a tésztát hol tartod? hütőben vagy melegen esetleg csak szobahőmérsékleten?
A másik, hogy vettem olyan papírformát, ami a képen is látható, de az nem szilikonos belül így azt kérdezném, hogy mielőtt belekerül a kálács nyugodtan vajazhatom belül?

Névtelen írta...

Milyen nagyságú formában sütöd, ha 5-szörösére is megnő vagy több ilyen papírformába teszed a tésztát?

Dolce Vita írta...

szobahőmérsékleten tartottam, a spejzban (kicsit hidegebb, mint a lakás többi része, de nem sokkal, nincs ajtaja)
ha nálunk vetted a formát, akkor ugyanaz, nem kell vajazni.
ez sztem 2 literes forma, simán belefért,mikor beletettem kelni, nem is ért még ki a forma széléig a tészta

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin