2007-11-04

Sütőtökös cannelloni

A torta és a leves után nem zárult még le a sütőtökös ételek sora, van még néhány a tarsolyomban. Jelen esetben egy ricottás tökpüré, tésztába töltve, sült szalonnával nehezítve.
Mivel nem öntöttem szószt a cannellonira, elő kellett főzni a csöveket. Ez viszonylag egyszerű, csak arra kell vigyázni, hogy ne ragadjon le az edény aljára 5-6 tészta darab. Előzőzés nélkül persze jóval egyszerűbb a cannelloni készítés. Gyorsabb, mert nem kell külön főzőcskézni, és a krém betöltése is egyszerűbb. Húsos, zöldséges raguhoz paradicsomszószt teszek bőségesen a tésztára, mivel a besamel-mártás nem nagy barátom.




Hozzávalók: 25 dkg cannelloni, 1 kg sütőtök, 25 dkg ricotta, fél dl tejszín, 20 dkg húsos szalonna, 10 dkg parmezán vagy pecorino sajt, só, bors, szerecsendió, sok-sok zsályalevél

1. Kockázzuk fel a tököt és alufóliával lefedve süssük meg sütőben
2. Keverjük el a megsült, pürésített tököt a ricottával. Ha szükséges tejszínnel öntsük fel a krémet, majd fűszerezzük sóval, borssal, szerecsendióval és a vékony csíkokra vágott zsályával és a reszelt sajttal
3. Főzzük ki a tésztát, szűrjük le, majd egyesével tegyük pl. egy deszkára, hogy hűljenek, de ne ragadjanak össze.
4. Ha már nem forró a tészta habzsákkal töltsük bele a tökpürét
5. Kockázzuk fel a szalonnát, süssük ki
6. Tűzálló tálban, alufóliával lefedve süssük 20-30 percig a cannellonikat, tálaláskor locsoljuk meg a szalonnazsírral és kockákkal.

9 megjegyzés:

Rossamela írta...

Isten bizony ezt főztem tegnap, elalvás előtt fejben! Persze nem pontosan így, a szokásos sütőtökös-túrós rakott tésztámat vizualizáltam cannelloniban (is). Pont azon gondolkoztam, mivel locsoljam, hogy ne kelljen előre kifőzi a csöveket, aztán elaludtam...

Zsuzsa írta...

... és mire felébredtél, DV megfőzte helyetted. Milyen praktikus! :))

Rossamela írta...

:)
Praktikus lenne, ha meg is kóstolhatnám!

Névtelen írta...

Kedves DV,
Elárulod, hogy hol szerzed be a város legjobb ricottáját? ;-)És még egy kérdés: hogyan tároljam a parmezánt, hogy ne penészedjen meg, de ne is váljon kőkeménnyé?
köszi, Kata

Névtelen írta...

Ha lesz időd a paradicsomos alapsugo-t is megosztod velünk??

Köszi
TG

Dolce Vita írta...

Rossamela!

Mivel nagyon hasonló ízvilágot szeretünk, és ráadásul tökszezon van, ezen nem is csodálkozom. : ))) Ha a megtaláltad a tetejére a megoldást, írd meg! Sztem a besamel nem jó rá.

Kata!
Zsírpapírban vagy konyharuhában szoktam tartani a sajtot fél évet is kibír így simán, ha nem fogy addig el. Ha a vége mégis megkeményedik főzd bele egy minestronba!
Ricottát általában olasz dobozosat szoktam venni. (ez sajnos kb 2x annyiba kerül, mit a magyar, de jóval krémesebb az íze). Külön nem szoktam elmenni, hogy extrát szerezzek be belőle. (gondolom, T.Nagy Tamásnál vagy a Culinárisban lehet jófélét kapni)Amúgy a dobozos kiszerelések a nyomába sem érnek a frissen kaphatónak, ilyen meg nálunk nincs sajnos. : ((
Gergő!
Megígérem, lesz, hamarosan. : ) A héten vagy a jövőhét elején

Névtelen írta...

A konyhaszkrény tetején egy tök egy hete várja, hogy valami magasztosabb formává alakuljon, és most megtaláltam a végzetét :)

Dolce Vita írta...

Jó étvágyat hozzá!
Én most sütőtökös krokettet készülök sütni, felteszem ha elkészült!

Névtelen írta...

Épp cannelloni receptek után keresgélek, és megtaláltam ezt viszont mivel még nincs sütőtök szezon megtennéd, hogy megosztod az említett húsos-zöldséges-paradicsomszószos receptet is röviden? A cannellonik másik feléből pedig szerintem kipróbálom azt a spenótos verziót.:) Köszönöm előre is!
Z

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin