Mióta én sütöm a kenyeret, elég sok fogy belőle. Ez azért annyira nem egészséges, de mit lehet tenni, mikor olyan finom. Sajnos én a lukacsos fehérkenyeret szeretem, (magában, olivaolajjal, sonkával, salátához) és nem az egészséges, ám rettentő fullasztó teljes kiörlésű tönköly, búza verziókat. Úgy utálom, hogy bioboltokban például minden sütemény ilyen, simán meg lehet tőlük fulladni.
Ennyi fehérkenyeret azonban tényleg nem jó enni, lépni kell. Első körben fele-fele arányban használtam bio fehérlisztet és teljes kiörlésű bio búzalisztet. Az eredmény nagyon ígéretes, finom, könnyű, ízletes kenyér. Nem lett annyira lukacsos, mint a csak fehér lisztből készült, és sokkal több vizet felvesz!
A továbbiakban növelem a teljes kiörlésű liszt arányát, és még az is lehet, hogy tönkölylisztet is veszek. Na de akkor mit fogok olivaolajba mártogatni?????
Szavazás helyzetjelentés: nagyon köszönöm azoknak a szavazatokat, akik szavaztak! Akik többször, azoknak még inkább! A dec.15-ig tartó voksolás elég szoros, folyamatosan 2-3 szavazattal vagyok lemaradva az első helyről. (Tegnap kicsit vezettem is)
Mivel a szavazatok száma 3 nap alatt, kb mostanra érte el a napi látogatottságom 1/10-ét, nem hiszem, hogy ne tudnánk ennél sokkal többet összeszedni! Nehogy már legyőzzön minket egy e-mail cím generátor, mikor mi naponta 500-an gyűlünk itt össze. Legyünk mi a jobbak! Szavazzon mindenki! Szavazni minden nap lehet.
Kampánybeszéd vége. Stop.
Hozzávalók: fél kg liszt (arány lásd fenn), kb 4-4,5 dl víz, 1,5 teáskanál só, 1/3 teáskanál szárított élesztő
1. Keverjük össze a két lisztet, majd alaposan keverjük el benne a sót és az élesztőt
2. Adjuk hozzá a vizet, kanállal keverjük el a tésztát, Sűrű nokedli tészta állaga legyen
3. Takarjuk le a tálat és 12-15 órára tegyük pihenni (minimum 12 legyen!)
4. Keverjük át a tésztát a tálban, és kelesszük még minimum egy óráig (ha tovább, az sem baj), közben a sütőt melegítsük elő 250 fokra
5. Vastagon kilisztezett tepsibe formázzunk 2 kenyérkét és kb 20-25 perc alatt süssük készre
2007-12-04
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
30 megjegyzés:
Szia!
Ezt a kenyeret már nem lefedve sütöd az első 20-30 percben, hanem csak simán, tepsiben? És hány fokon?
szia
Hétvégén megsütöttem BL-80 ból a Ciabattát, és a Foacci-át is.
Sajnos a kenyér nem lett igazán jó. Kissé kemény lett kívül, belül meg mintha nem sült volna át. Tettem be vizet is másik edénybe, és lefedve sütöttem majd levettem róla, és utána fedő nélkül.
Talán a porélesztő nem volt jó? a sütő elő volt melegítve...azzal nem lehetett baj.
nem adom fel meg fogom megint csinálni, most olyan lisztet vettem,amiben 50% a BL80, 50% a BL55.Most 7 végén megpróbálom megint.
Ezt a tésztát egyébként miért nem kell dagasztani?
Zizke!
Egy ideje szétosztom a tésztaadagot és fedés nélkül, tepsin/sütőlemezen sütöm. Annyira nem ropog így a héj, de azért nagoyn finom, ellenben 20-25 perc alatt megsül 250 fokkon.
VAgy a kenyeres vagy a ciabattás hozzászólásoknál volt erről szó nemrégiben
Névtelen!
Próbálj kicsit lágyabb tésztát bekeverni. Múltkor valakinek hasonló problémára ez volt a megoldás, és a2. kenyere már sikerült. Ne megszokott kenyértésztára törekedj, ez annál sokkal lágyabb!
Dagasztani nem is lehet, mert annyira lágy, valahogy a hosszú erjedés alatt magától öszeáll, akkor meg minek dolgozzunk rajta? : )
A bioboltokban lehet kapni búzasikért! Azzal kell a lisztet javítani. A BL55 a sikértartalmat jelöli. A valódi kenyérliszt az minimum BL80-as.
Köszönöm szépen a szakértői válaszokat...így utólag vissza gondolva nagyon lágy volt (lehet akkor volt jó), és én liszteztem még, attól, meg kiszáradt... így a sütés következtében megkérgesedett gyakorlatilag...
A porélesztő csak kényelmi szempontból jó, vagy jó lenne bele sima élesztő is?
Szia,
holnap nem leszek netközelben, úgyh most így innen: Isten éltessen sokáig, és Áldott karácsonyt az egész családnak :)
ciao
Miki
Miki!
Köszönöm, nagyon kedves vagy! Neked pedig boldog névnapot kívánunk! : )))
A sz�r�tott �leszt� k�nyelmi szempont, nem tudom frisssb�l mennyi kell, de abb�l is biztos, nagyon kev�s
Már többször megsütöttem a dagasztás nélkülit és mindig nagyon finom de sohh nem lesz olyan lukacsos mint a képeken. Miért??!
Pedig az nem photoshop : ))))))))))
Mennyi ideig keleszted? Próbáld sokáig, pl 14-5 óra, majd átforgatás+2 óra sütés előtt, így tutira lukas lesz. Lásd az én "több luk, mint kenyér" fotómat. A sütő tényleg nagyon meleg legyen, ne tíz perce melegedjen, akár egy órát is mehet.
László!
A BL 50 a finomított fehér finomlisztet jelöli. A BL 80 ugyanúgy fehér liszt, de több "tartalommal". Ahogy nő a szám, annál inkább a teljes magot őrlik a lisztbe, a teljes kiőrlésű búzalisztemen TKBL 200 szerepel. Sikérrel a rossz minőségű fehérlisztet is lehet javítani, de én a teljes kiörlésű kenyerembe is teszek belőle.
Ami igazán fontos a teljes kiőrlésű lisztből készült kenyérnél, az a kovász, ami DV-nél is létrejön a hosszú kelési időnek köszönhetően. (Ha csak élesztővel készítjük, tömör lesz.)
Orsi
Úgy 12-13 órát kel plusz 1 óra sütés előtt, miközben melegszik a sütő. Akkor próbálom majd tovább keleszteni, hátha több luk megy bele. KÖSZI!!!
Dolce Vita!
Lenne hozzád egy kérdésem. Rómában, a Trevi kúthoz vezető egyik utcában, már majdnem a kútnál ettem egy étteremben olyan kemencében sült kenyérfélét (?), ami sütésnél felfúvódik, mint egy labda, belül üreges, a tetejét rozmaringgal, olívaolajjal és sóval hintik meg. Mi lehet ez?
(Mivel ez nem most történt, az étterem nevét se tudom.)
Köszi: Zsuzsi
Zsuzsi!
Sajnos nem igazán tudom, sem élőben sem könyvebn nem találkoztam még ilyennel. Mekkora volt?
coxi!
elvileg ennek az időnek elégnek kellene lennie, de tényleg próbáld meg tovább, hátha nem elég meleg a hely, ahol kel vagy nem is tudom. Ha így sem lesz lukacsos, akkor a tészta állagában lesz talán vmi bibi. A sütőd milyen gáz vagy villany?
Olyan volt, mint egy nagyobb sárgadinnye. Mondjuk kb. 25 cm-es átmérővel
Zsuzsi!
képzeld, szerintem megtaláltam. Tegnap lapozgatom az egyik olasz újságomat (új) és ott figyelnek a labdácskák.
Dél-olasz recept, sima kenyértészta, ami vékonyra ki van nyújtva, kiszaggatva, majd olajban kisütve. Nagyon jól néz ki, sztem én is nekiállok
Nahát, ez nagyon jó hír, szerintem én is meg fogom csinálni!! Köszi:-)
hello
megcsináltam 4 szer ezt a kenyeret (illetve a csak finom liszt, 3 dl viz variációt)
előszőr finom volt de töménynek, nehéznek találtuk. Aztán a következő még nehezebb volt. Aaz első 3 alkalommal 3 dl+egy kicsi viz kelltt mert nem állt össze galuska tésztává 3 dl-rel..kb 2-3 cl plussz.
most a 4.alkalommal (mivel láttam az első 3 -nál hogy azok kelés közben "megnedvesedtek") csak szigorúan 3 dl-t tettem bele és úgyanúgy túl nehéz! ha jól rémlik azt olvastam itt vkinek a hozzászólásában hogy 60 dkg-os egy kenyér. Hát ez 73 dkg megsütve!!
tettem a 3.-ba kicsit több élesztőt, mert megnéztem az anyunál teáskanálnak nevezett kanalat, meg az enyémet és nem egyforma méretűek... ez a kis plusz élesztő jót tett neki, jobban megkelt, de a tömörségén, nehézségén mit sem változtatott!!
250fokon sütöm 35 percet.
Mit rontok el???? minek az aránya nem jó?
látjátok , nem adtam fel elsőre mert nagyon finom amúgy, 1 kivételével az utolsó morzsáig elfogytak!!!
de nem az igazi, könnyű finom kenyér...
Ildikó
Ildikó!
Nem tudom, mi lehet a baj. az arányok ezek. Próbáld meg lefedve sütni, mint a Tökéletes kenyér című bejegyzésemnél. Én azt tapasztaltam, hogy a több víztől nem lesz vizes a kenyér. Egy dologra gyanakszom, hogy nem elég híg a tésztád, olvasd el a ugyanott a kommenteket, más is járt hasonlóan, mivel gyúrható tésztát akart kapni!
szia
hóó ha tudnád hányszor elolvastam már a hozzászólásokat a kenyérről mindehol!! Azt irod hogy lehethogy nem elég hig.. de hát akkor még tegyek bele vizet? akkor nem még vizesebb lesz a kész eredmény?És ha lefedem, nem még kevésbé távozik belőle a viz?? (félre ne értsd, nem piszkálódi akarok, csak számomra logikátlannak tünik mégjobban bevizezni)
köszi
Remek a recepted! Ma kipróbáltam én is pont azokkal a paraméterekkel amiket írtál, és olyan lett mint a tied (kép alapján). Fentebb vki írta, hogy kemény lett a teteje, én ezt azzal küszöbölöm ki, hogy sütés után azonnal lekenem hideg vízzel letakarom konyharuhával és minimum fél órát pihentetem.
Viki!
Örülök, én úgy vettem észre, ha elég vizes a tészta, akkor nem lesz kemény a héj
Szia,
kiprobaltam a teljesorlesu kenyeret, meghozza 2/3 teljesorlesu liszttel, nagyon jo lett, es imadom a kicsit savanykas, suru, de megis lyukacsos kenyeret :) Nem erte meg a kenyer az estet :)
Most kicsit "feherebb keszul, majd meglatjuk.
Igaz egy kis bakloves volt a lisztezett tepsivel, mert odaegett a liszt, ahol nem volt kenyer. Alaposan. Gazsutom van, nem tudom, 250°C-on sutottem-e de kicsivel 20 perc elott kesz lett (fel adag). Lehet melegebb volt a kelletenel, azert egett oda? Jordanka
Jordanka!
Van egy nagyon jó szilikonos sütőpapír, én már ezt használom, így nem kell lisztezni, mosodatni folyton a tepsit. A liszt korábban nekem is feketére égett ott, ahol nem volt kenyér
Szia Dulmina!
Kérlek, segíts! Megcsináltam ezt a félig tönköly-félig sima liszt kenyeret, de ragacsos a belseje. Már a tökéletes kenyerednél is ez a problémám adódott, pedig mindent a leírtak alapján csináltam. Amúgy nagyon finom, de ragad a késre:( Azt tapasztaltam még, hogy több vizet vesz fel a tönkölyös kenyér, mint amit megadtál a receptben (nekem a ciabattához is több vizet kellett adnom). Lehet, hogy emiatt? Pedig rendesen megsült, a tetejét meg is kapta picit annak ellenére, hogy az utolsó 10 percet már sütőpapírral letakarva töltötte a tepsiben, az alja kongott. Nem tudom. Most egy adag ciabattát vettem ki, nem tudom, az hogy sikerült. Nekem a tepsibe formázás is bonyolult, mert nagyon ragad a tészta és igazából nem tudom formázni az anyagot. Van ötleted, hogy min tudok még változtatni, hogy az egyébként finom, jó szerkezetű kenyérkém ne maradjon ragacsos? Köszönöm szépen. Anikó
Kedves DV!
A szaritott/nem szaritott eleszto atvaltasara milyen aranyt javasolsz? Vagy mindenkeppen csak szaritott elesztovel probalkozzak?
a valaszt koszonom elore is
Brigi
Kedves Dolce Vita!
Nemrég kipróbáltam a focaccia receptedet és nagyon finom lett:) Így most nagyon lelkesen megsütném ezt a kenyeret, de szeretnék bele egy kevés szárított paradicsomot is tenni. A kérdésem az lenne, h mikor? Én arra gondoltam, h a sütés előtti keverésnél teszem bele, ami után még kell kelnie egy órát. Vagy inkább már az elején kellene?
Köszönöm előre is a választ!
Szia!
Képzeld, most tudtam meg, hogy a teljes kiőrlésű liszt nem is egészséges. Egy malomban voltunk, ahol elmondták, hogy a korpa (amivel a teljes kiőrlésű liszt több, mint a fehér) 90%-a cellulóz, amit nem tudunk megemészteni, tehát diétának jó. Sajnos manapság a diétákat a média az egészséges életmód részeként kezeli, így az egyébként legolcsóbb lisztet drágán tudja eladni. Ezenkívül a parazita gombák a korpát támadják, és a cellulózzal ellentétben a gombák toxinjait megemésztjük. :| Szóval ne aggódj, nem teszel rosszat, ha sima lisztből készíted az ételeket.
Kedves Dolce Vita!
Köszönöm ezt a receptet! Mindig azt gondoltam, hogy kenyeret sütni nehéz és bonyolult. Én pedig nem vagyok otthon a kelt tésztákban, sem a süteményekkel. Korábban csak húsokhoz használtam a sütőmet, sose hittem, hogy tésztát is tudok sütni.
Mikor a párommal diétázni kezdtünk teljes kiőrlésű kenyeret akartunk, de nehéz volt beszerezni és a mérete sem felelt meg általában (ránk száradt a vége).
Félve próbáltam ki a receptet, de azóta csak ezt esszük, már két hónapja! Sokkal finomabb, mint a bolti és akkorát csinálok, amekkorát akarok :)
köszönöm!
Gabi
Megjegyzés küldése