Advent első vasárnapján itthon is elkezdődött a karácsonyi készülődés, ma szaloncukrot készítettem. Egy ideje nem vettem már szaloncukrot, úgyis annyi édesség van itthon Karácsonykor, nem kell azt az édesipari szemetet enni. Szaloncukorból amúgy a marcipános a kedvencem, megnéztem idén 1600 Ft körül van belőle a 38 dkg-os kiszerelés Szamoséknál és Milkáéknál. Nézzük, ezek mit rejtenek. A Szamos még viszonylag rendben van, bár tartalmaz aromát (gondolom, marcipán aromát), illetve az összetevőknél a mandula a cukor után szerepel, ami annyit tesz, a termékben több cukor van, mint mandula. A Milka marcipános szaloncukrának összetevői nem sok jót ígérnek: percipán-marcipán massza, cukor, növényi zsír, kakaóvaj, zsírszegény kakaópor, kakaómassza, sovány tejpor, tejsavópor, tejzsír, mandula, emulgálószerek, mogyorómassza, aromák. Háááát. Először is, mi a csuda az a percipán? Utánanéztem, barackmagból készített ál-marcipán. Önmagában a barackmag még nem is lenne gond, csakhogy ezt valamilyen úton-módon kesertelenítik (feltételezem, vegyi úton), e mellett a massza a hivatalos leírás szerint tartalmazhat adalékanyagokat is. Fincsi. A legszomorúbb a Milka termékénél, hogy a mandula csupán a 8. összetevő! A doboz grafikáján több marcipánt lehet, mint magában a termékben. Mindezek után úgy döntöttem, idén marcipános szaloncukrot készítek. Valami nagyon bonyolult dologra számítottam, és nagyot lepődtem. A marcipánkészítés bonyolultsága a só-liszt gyurma készítés nehézségi fokán van. (Tudjátok, amit az oviban készítettünk) A marcipán massza 2 perc alatt készült el, ezután ízesítettem, majd formáztam és olvasztott csokoládéba forgattam. Mindenestül 3/4 óra alatt elkészülhet a fára való, ráadásul olyan ízesítéssel, amilyet csak akarunk. (de maradhat natúr is) Én most fahéjjal és naranccsal ízesítettem. El is fogyott azonnal : ) Készülhet a következő adag. Én 20 dkg-os kiszerelésben kaptam őrölt mandulát, ha ilyet nem tudunk beszerezni, a hámozott mandulát botmixerrel pillanat alatt le lehet őrölni.
Hozzávalók: 30-35 szaloncukorhoz: 20 dkg mandula, 15 dkg porcukor, víz, kandírozott narancshéj, fahéj, 15 dkg étcsokoládé (minimum 60%-os)
1. Keverjük össze a mandulát a porcukorral és annyi vizet adjunk hozzá, hogy gyúrható masszát kapjunk. A vizet folyamatosan, kis részletekben adagoljuk!
2. Ízesítsük fahéjjal és az apróra vágott narancshéjjal
3. Formázzunk szaloncukrokat
4. Vízfürdő felett olvasszuk fel a csokoládét, villa segítségével egyenként vonjuk be csokival a cukrokat. Tegyük hideg helyre, hogy a csokoládé visszaszilárduljon, majd csomagoljuk
2008-11-30
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
65 megjegyzés:
Köszi. Viszem. ;)
(Milka: miért nem vagyok meglepve? )
Szia! Köszi a receptért, már ngayon elegem van a bolti szemétből.. Ideje kipróbálni valami házit. Egy kérdés, hol kaptál őrölt mandulát? Én soha nem találok:(
Köszönöm, Julcsi
Sziasztok!
Nagyon klassz a recept, a marcipánosat nagyon szeretjük! :o) Én azt kérdezném, milyen széppapírba csomagoljam?
Julcsi: én a Lidl - ben szoktam venni!
Köszi!
Szintén Lidl
Katanyaka, vékonyba, hogy ne törjön meg a tekerésnél!
Szia! Lehet valahol venni méretre vágott széppapírt, vagy Te vagdosod szét?
Bello
Annyira megtetszett a recept, hogy én is megpróbálom! Az idén eddig vett szaloncukrok szőrnyűek, nem tudom, hogy nekünk sikerült csak beválasztani, de mind olyan borzasztóan édes volt, hogy számomra ehetetlen..
Eddig a Lidlben nem jártam sikerrel ilyen dolgokban, de újra nekifutok, hátha! :) Mindig olyan furin néznek rám, mikor kérdezek. :))))
Huh ez nagyon bíztatóan hangzik:)) Anyukám nagy szamos rajongó, és hát mi is minden évben megeszünk pár kilóval...:) Ezt mindenképpen érdemes lesz kipróbálni...
Én a nagycsarnokban az ázsiában vettem nemrégiben örölt mandulát, ott van kilós kiszerelésben, meg is van még több mint a fele, legalább tudom, mi lesz belőle..
Kriszta, csak egy kérdés.. valahol egyszer ezer éve olvastam, hogy a marcipánba rózsavíz is kerül.. multkor láttam is valahol, de annyira nem vagyok oda a rózsa aromájáért, de nem tudom eldönteni, hogy a marcipán nélküle is marcipános lenne-e. Neked nem hiányzott? Mert akkor énis megleszek nélküle..
Köszi, Zozó
CookingStar,
a rózsavízen kívül így ránézésre még némi keserű mandula és a massza hevítése (pörkölése) is hiányzik ahhoz, hogy igazi marcipán legyen.
Bello!
Én vágdostam szét!
Zozó!
2 csepp Fior d'arancio kellene bele...
Sz.!
Én szicíliai receptek alapján indultam ki, aszt hiszem elég jól értenek a marcipánhoz, azok nagy része így szólt.
2 szem keserűmandula biztos kellene bele, de ezt nem egyszerű szerezni, aromával nem pótolnám, mert akkor minek az egész
ez most felcsigázott, ki fogom próbálni! köszi :)
Hálás köszönetem a receptért! Mi már 2 doboz szaloncukron túl vagyunk, ráadásul nem is gondoltam, hogy ilyen sok vacak van benne...
Szia!
A percipan elvileg haromszoros marcipant jelent, tehat 1 resz mandulahoz 3 resz cukor kerul. Valamikor regen valoban csinaltak ilyet barackmagbol is (jujj!).
Egyebkent marcipan keszulhet diobol is, a modszer ugyanaz. A dio kicsit kenyesebb, hamarabb is romlik (tobbek kozott ezert hasznaljak ritkabban az uzemek), de nagyon finom es hazi keszitesnel nem kell kalkulalni a hosszu eltarthatosaggal.
Kata
Szia! En azt szeretnem megkerdezni, hogy mennyi ideig all el? Anya imadja a marcipant, nagyon szep Karacsonyi gasztroajandek lesz belole! Koszonom! Evi
Nekem is nagyon tetszik a recepted, idén kipróbálom. Egyébként nem tudom, észrevettétek-e, hogy a szaloncukroknak nemcsak a belseje silány, de a csomagolása is egyre rondább, ha összehasonlítjuk azzal, amilyen egykor volt (pl. selyempapír felett ezüst v. aranyfólia, felette celofán). Ma a legtöbb csak rondán bevagdosott színes fóliába kerül, ami ráadásul nem is igazán veszi fel a cukor alakját, nem rá való. Engem már pusztán ez is visszatart a bolti tömegtermékektől, általában valami házi termék kerül a fára, ha nem is mindig szaloncukor. Pl. a család házi csokoládéreceptjét szoktam készíteni különböző ízekben, majd felkockázom és úgy csomagoljuk.
Magnifico! Grazie!
A csomagoláshoz egy kulisszatitok: erős, kb fél méteres (horgász)damilt erősítek az asztal lábára. A másik végére kis fadarabot csomózok. A becsomagolt szaloncukor két végét ezzel húzom össze.
Ági
Jól látom, hogy magácskával van tele az Ünnepi Fakanál? Gratulálok, szerintem megnyerték veled a főnyereményt!!!!
Dolce, a perzipán nem egy buta dolog és semmiképp sem mű. Mandula helyett megfelelő fajtájú barackmagból készül (nem mindegyik jó hozzá) és olyanoknál van jelentősége, akik a mandula miatt a marcipánt nem ehetik. Nekem két ismerősöm is van, akik csonthéjas-allergiában szenvednek (a fogyasztásuk igen komoly ártalmakat okozna), nekik egy elfogadható alternatíva a perzipán. Nemrég bioboltban vettem barackmagot, abból gyúrtam a „marcipánt“, hogy ne legyen kirekesztve a jóból.
Amúgy az eredeti marcipánba keserűmandulát is tesznek, főként olaj formájában és rózsavizet is. A keserűmandulát pedig barackmaggal is lehet helyettesíteni, az amarettibe is jó lenne mindig tenni, attól lesz az igazi. Az meg természetes, hogy több cukor van benne, mint mandula, csak a legjobb minőségbe tesznek ugyanannyi cukrot, de a szaloncukrokat biztosan nem ilyennel töltik!!:-)))
Az már más kérdés, hogy több gyártó ezeket művi úton éri el. A magyar szaloncukorgyártók több mesterséges anyagot alkalmaznak, de itt most nem erről van szó, az alapanyag, mint olyan, egyáltalán nem megvetendő, teljesen rendben van. Persze a csomagoláson marcipánosként feltüntetett szaloncukorba sem szabadna perzipánt tenniük, de ki venne meg egy perzipános bonbont??? :-))
Szia!
Egyrészt érdeklődnék szakácskönyvügyben, ha nincs ellenedre:
http://akkormit.blogspot.com/2008/12/szakcsknyvek.html
Másrészt pedig gyönyörűek a szaloncukraid, én is kipróbálom! :) Nincs esetleg valami tipped mandula hatékony pucolására? Szegények várják a sorukat a dobozban, mert még nem tudom, hogyan is kellene nekiállni. Csonthéjuk már szerencsére nincs, csak az a kis vékony, barna, gonosz. :))
Ja, és akkor még arról nem is beszéltünk, hogy a milkában "növényi zsír" van. Nem vagyok biztos benne, hogy az azonos a hidrogénezett növényi zsírral, de nekem elég gyanús, margarint pedig nem vagyok hajlandó bevinni a szervezetembe, főleg nem 1600 forintért...
Én is meg fogom csinálni, a marcipánízről pedig egy kis amaretto likőrrel fogok gondoskodni, szerintem annál marcipánosabb ízesítő nem létezik. Én a tiramisut is azzal készítem.
Len!
a mandulát áztasd forró vízbe pár percre, utána könnyen lejön az a "kis gonosz". Hámozás után szárítani kell fél napot és használhatod is.
Tünde
Ja, és még azt kérdezném, hogy amit te használtál papírt az honnan származik? Csomagolópapír?
Köszönöm Tünde, gyűjtök egy kis türelmet, mert jó sokan vannak a mandulák, aztán megpróbálom! :)
Nem volt igazam percipan ugyben, ne haragudjatok! Valoban barackmag. Idonkent az ember olyan biztos tud lenni a hulyesegeben...
Diomarcipannal kapcsolatban minden igaz. :)
Kata
Most vettem bio marcipánt, csak cukor és mandula van benne, 25% a mandula, Szicíliában gyártották. Úgyhogy ebben sincs más összetevő. De legközelebb majd gyártok magam, ha ilyen egyszerű. Egyébként a kedvencem a marcipános szaloncukor, köszi a receptet!
k.
Most találtam rá a kamrámban rejtőző fior d' aranciora. Eddig nem tudtam mire is lenne jó.Csak nagyon megtetszett az üvegje Velencében. Tehát 1-2 csepp a készülő marcipánba.Andi
Elkészítettem, valóban nevetségesen egyszerű! Köszönet a receotért! A mandulát /Balaton-felvidéke termett, csodálatosan puha és édes!/ TV nézés közben csalédilag oucoltuk, a diódaráló másodpercek alatt végzett vele. És fehér meg piros selyempapírba csomagoltam /igen, kirojtoztam a fehéret!/, jó volt látni gyermekkorom szaloncukrát. Jó sorsát most a hűtőben várja, de szerintem nem fog elállni karácsonyig - mert előtte elfogy.
sziasztok
hol vesztek ilyen arany csomagolópapirt? eddi gmindehol csak a szokásos szines, mintás papir csomagolókkal találkoztam.. vagy csak kevés helyen nézelődtem még.. fehér meg piros selyempapir... de szép is lenne... :-)
Susula!
Így az igazi, ha saját a mandula hozzá! Az enyém 1 nap alatt elfogyott. Karácsonyra 60 deka mandulából készítek újat. Így fog kb annyiba kerülni, mint a Milka, de lesz másfél kiló házi szalonna cukor (ahogy a gyerek hívja)
A kes papír üzletekben hihetetlen csomagoló papír választék van
Az én hugim is éppígy hívta a szaloncukrot, bár akkoriban neki a szalonna volt a kedvenc hamija. :-)
Hát ez nagyon guszta, és tényleg nem tűnik bonyolultnak! Kifogom próbálni! Nincs ötleted véletlenül, hogy kókuszos szaloncukrot hogy lehet csinálni? A nagyobbik lányom másik nagy kedvence a kókusz, és szaloncukorban is azt szereti:)Szívesen csinálnék olyat is! Még egyszer gratula ezért a szépségért:)
Szia !
Én már évek óta nem veszek szaloncukrot,pedig nem vagyok olyan tudatos vásárló,mint az előttem szólók,egyszerűen nem ízlettek. Tegnap készült a recepted szerint egy dupla adag,amit a férjem kóstolt elsőnek.Percekig nem szólalt meg,ízlelgette,már megijedtem,hogy kidobott pénz volt az egész,de azt mondta,még ilyen finomat nem evett. Szerintem ehhez az adaghoz nem kell csomagolópapírt keresgélnem:)
Szia!A napokban én is megpróbáltam elkészíteni a szaloncukrot, de sajnos nem sikerült kifogástalanul - persze az én hibámból: túl sok vizet raktam hozzá véletlenül, hála a fáradtságnak, amit a közelgő vizsgaidőszak okoz. Végül pár nap állás, és száradás után sikerült már megformáznom. Az íze folyós állapotban is nagyon jó volt. Most a ronda és finom állapotnál tartok. :)
A csoki máz készítés viszont elgondolkodtatott: direkt 60%os csokit vettem, remekül befedte a kis golyókat, de nagyon matt felületre száradt meg. A szép fotóidon csak úgy csillognak azok a szaloncukrok. Hogyan érted el? Esetleg temperálással?
Mivel nagyon tetszik, hogy tudom mi van benne, és jobb az íze, mint a boltinak, tuti, hogy még fogok készíteni.
Zsófi
Köszi a receptet, saját házi mandulából készítettem el, nagyon finom lett! Az egyik feléhez kevertem házi zölddió likőrt, gondoltam az olasz receptek szeretik egymást :-) Isteni finom lett! Csak jól kell eldugnom karácsonyig, mert nagy a kísértés!
Lilla,
Nekem van egy kókuszos szaloncukor receptem, szívesen elküldöm, ha kapok egy email címet. Bár nem bonyolult a recept, ide hosszú lenne beírni. Ha érdekel a recept, az alexandrabig kukac yahoo pont com emailcímen elérhető vagyok. Karácsony közeledtével lehet, hogy a blogomra is felteszem a receptet, bár akkor gyorsan meg is kellene csinálnom, hogy fotó is legyen hozzá... gondolkozom rajta :)
Zsófi!
Azokon még nem szilárdult meg a csoki! Nézd meg a csomagolópapíros képet, ott már az enyém is matt!
Alexandra, az a kókuszos engem is érdekelne!
Át kell adnom a párom köszönését is marcipános szaloncukor ügyben.Svájci lévén a párom nem ismeri a szaloncukrot, sőt nem is láttam Svájcban (amit én elsőre nagyon is furcsálltam). A reakció a következő volt a részéről: "Could you make 100 more?" :) Szóval köszönet a nevében is.
Vera
Halas koszonet a receptert! Mennyei. Parom teljesen el volt ajulva, hogy "mennyire irto jo marcipan ize van" :))
Azt had kerdezzem meg, hogy min szaradtak a cukorkak? Mert en sutopapirra raktam oket, de igy "talpuk" lett.
: )))))
Ha így haladunk a milka visszahívhatja a termékeit : ))), mindenki otthon készíti majd a szaloncukrot.
Örülök, hogy sokan kedvet kaptatok hozzá
Én rögtön dupla adagot készítettem, de az is elfogyott. Köszönet érte! Nem ismered véletlenül azt a szíciliai édességet ami leginkább egy kókuszcsókhoz hasonlít (formára és állagra) de mandulás, marcipános íze van? Karácsonyi aprósüteményként is eltudnám eszegetni, ha ismerném a készítés fortélyait. Gaba
Szia!
Isteni a recept, most kezdem a második kiló gyurmázását! (hamar rákaptak a barátaim!)
Sok narancshéjjal, és mégtöbb narancslikörrel még jobb...!
Köszi a receptet, nagyon finom lett!! :o) Attól tartok sokat fogok még ilyet csinálni ... ;o)
Szia, Kriszta!
Köszönjük szépen a marcipános szaloncukor receptjét, és a lazactatárt meg a kecskesajttal töltött durumtésztát is! Gyakorlatilag az egész idei karácsonyi menünk a Te receptjeid alapján volt, mindenki nagy-nagy örömére (még a Nagyon Nem Vegetáriánus Teremtés Koronája is rendkívül elégedett volt :))
A marcipános szaloncuki receptjét azzal egészítettem ki, hogy víz helyett friss narancslével gyúrtam össze a marcipánt, és egy kis narancshéjat reszeltem a csokimázhoz. Néhány nap leforgása alatt többek elkérték a receptet, akiktől állítólag már mások szintén elkérték, így tudtommal most éppen Pécsen fogyasztanak Dolcevita-féle marcipános szaloncukrot, szerény közvetítésemmel :)
További jó főzőcskézést és szép ünnepeket!
Eszter
Szia!
Nekem egy olyan butuska kérdésem lenne, hogy kandírozott marcipánt hol vetted? Vagy Te csináltad?
mármint narancshéjat? a lidlben szoktam venni, 10 dkg-s csomagban árulják, nincs benne semmi felesleges adalékanyag, csak cukor és citromsavból áll és a narancsból
Igen, a narancsra gondoltam csak közben már a marcipánra is. :-)))) Köszönöm szépen a választ, levadászom! Idén megcsinálom a recepted! Nekem túl édes a bolti változat. :-)))
már másik 2féle sazloncukor próbálkozásom is volt, de valahogy mindig elbukom a csokimázon, az valahogy nem megy nekem. :-( Ezt a receptet most mindenképp ki akartam próbálni, az íze isteni finom, viszont a bevonás megint nem sikerül. Pedig szeretnék többet is csinálni belőle, bolti szaloncukrot nem akarok venni. De el vagyok keseredve, mert nem sikerül a csokimázzal bevonnom. Mit csinálok rosszul? Ki hogyan csinálja? Dolce a tiéd miért olyan szép?
Évi!
Vízfürdő felett olvasztod a csokit vagy csak simán alágyújtasz? Nem az a baj, hogy besűrűsödik, csomósodni kezd? Ha van lidl a közeledben az ottani 60%-os csoki nagyon szép folyósra olvad, én ebbe szeretem mátani, ezzel nagyon könnyű dolgozni
Nagyon szépen köszönöm a segítségedet. Vízfürdő felett olvasztom, nem csomósodik be, csak olyan sűrű, hogy nem tudom megforgatni benne, túl vastag lesz rajta a csoki és töltelék is esik szét közben.
De lehet a csokival van gond, van is közel Lidl, veszek olyat amit ajánlottál, hátha ügyesebb leszek legközelebb.
Köszönöm szépen!
Évi!
Tudom,hogy nem engedm kérdeztél,de én is így szoktam: vízfürdő felett megolvasztok jó minőségű csokit (70% én pl. DM-ben veszem az Alnatura 70%-os bio csokiját és nagyon fin om) és segít ha belekeversz egy kanálnyi vajat,mert lágyítja és fényes is lesz tőle.
Sziasztok!
Először is eeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeennyire köszönm szépen a receptet. A hétvégén megcsináltam, rafkósan tripla adaggal kezdtem (minden hozzávalóját imádjuk, úgyhogy no rizikó). Hámoztunk, turmixgéppel daráltunk (ne is kérdezzétek), 4 nm-es konyhában golyósítottunk, fürdettünk, ablakban hűtöttünk... Szóval kaland volt. DE! Annyira isteni lett a narancslétől (víz helyett), plusz a reszelt narancshéjtól (lusta voltam kandírozni, plusz messze volt Lidl). Álom.
Hoztam be a kedvenc kollegáimnak ma(a többieknek el sem mondtam) és azok is imádták, akik a gyári marcipánost meg nem eszik. Úgyhogy most még vannak készleteink - szerintem napokra, aztán újra: hámoz, aprít, kever, facsar... :) De ez tényleg édes teher.
Csak, hogy valami haszna is legyen az üzinek: nekem is gondom volt a csokivan és én egy kis vizet tettem hozzá.
Legyen szép a napotok:
Fló
Fló!
jól tartod a kollégákat : ))
sziasztok! köszönöm én is a receptet, nagyon finom ízűt csináltam.
nekem egy olyan kérdésem lenne, hogy most, hogy elkészült - de becsomagolva még nincs- szép, de nem túl kemény. ha hozzáérek mindig marad az ujjamon egy kevés csoki. ha most becsomagolom, nem fog elolvadni? hogy tárolhatnám karácsonyig? mondjuk szerintem a második adag tárolásáról lehet csak majd szó, mert ez el fog fogyni csomagolás nélkül.ezt küldeni csomagban nem is merem mert elolvadna, nem?
Most beszéltem egy cukrásszal, ezt tudtam meg tőle: a melegítéskor megváltozik a szerkezete a csokinak, ha újra visszaszilárdul, már nem lesz ugyanolyan kemény. Ezt ún. temperálási eljárással lehet kiküszöbölni, ami otthon nehezen kivitelezhető, illetve kellene tudni az adott csokihoz a gyártó által megadott temperálási hőmérsékletet, ezen felül nem szabad melegíteni. Elmondta az eljárást, macerásnak tűnik, hogy otthon elvégezzük.
Egy kicsit nekem is mindig olvadós, csomagolás előtt hűtőben tartom, utána szobahőmérsékleten, és papírból eszem
Szia!
Megcsináltuk, isteni lett! Anyu nem hitte el,hogy házi. de a papír! Hiába tekertem, nem marad úgy. ÚÚÚ, nagyon ciki, de összekapcsoztuk a két végét, mert mindig visszaugrott a papír a tekerés után.
Nincs véletlenül valami ötleted?
Előre is köszönöm!
ui.:nagyon várom,hogy a Jézuska a te szakácskönyvedet hozza! Puszi, Bora
Bora!
Nekem az olcsóbb fajta tekercses papír vált be, tesco, lidl stb. Ez elég vékonyka, de pont ebbe lehet szépen csomagolni. A túl vastag, szép papír törik a tekerésnél, a nagyon fényes, fémes pedig kicsvarodik
Én csak most jutottam el ide,ez valami isteni lett,nagyon köszi a receptet.A narancshéjat kávédarálóval ledaráltam,így mindenhol egyenletesen narancsos,de ezt csak szigorúan karácsony előtt szabad megcsinálni,mert ki bír ennek a finomságnak ellenállni?
Én is megcsináltam a hétvégén, hogy a Mikulás tudjon mit pakolni a csizmákba. Isteni lett, de nekem is meggyűlt a bajom a csokival (52%os volt), adtam hozzá egy kis vajat, de így is megszilárdult. De ma hazafele a férjem beszalad a Lidlbe és hoz csokit, meg még mandulát. Valószínűleg tripla adagot kell csinálnom hétvégén, már ha törpikéim engedik. Hogy csináljam, hogy ne fogyjon el karácsonyig? :)
A napokban egy úriember kérte tőlem a kókuszos szaloncukor receptjét, de a kisfiam kitörölte az emailt, mielőtt válaszoltam volna :( Ha erre jár, küldje el nekem az emailjét még egyszer.
Köszönöm.
Kipróbáltam és isteni lett :-)))
Ajánlom mindenkinek.
Norcsa
mitol olyan szep fenyes a csokid? ugy tudom az amcsik altal hasznalt golden syruptol is ilyen fenyes a csoki, nade az milyen neven fut nalunk? vagy ha az nincs, mivel lehet helyettesiteni?
Edit!
Mert ott még nem dermedt vissza, az alsó képen, ahol csomagolva van, ott már matt : )
sztem nem kell, hogy csillogjon : )
Pipi irta...
Szia, egy kerdesem lenne, ezt is lehet kakaoporba forgatni csoki helyett? Erdemes?
Pipi irta...
most olvastam masik recept alatt, hogy az tul szaraz volt valakinek, lehet maradok a csokinal akkor inkabb en is. Egyebkent fele sima marcipan lesz, fele meg aszalt szilvas :) A szamos felebol is az a kedvencem.
Megjegyzés küldése