Milyen jó ha a blogger anyukája blogolvasó. Szólnom sem kellett és a múltkori csokis pavlova recept nyomán, a legközelebbi családi látogatásomkor habszifon kikészítve, patronostól. A patronokkal ugyan volt egy kis gond, 94-ben gyártották őket. (minőségét megőrzi 90 napig, hűvös helyen, figyelmeztet a felirat a dobozon). Nagyon bíztam, hogy a szifon nem sínylette meg a hosszú mellőzöttséget. Vettem új patronokat, és előrelátóan megkértem a férjemet, csavarja bele. Inkább az ő kezében robbanjon. Katasztrófa szerencsére nem történt. Sütöttem viszont egy eszméletlen jó pavlovát.
Múltkor azt írtam a csokisnál, hogy ezt nem lehet felülmúlni, hát most sikerült. Elkészítettem az eredeti változatot: sima tojáshabbal, tejszínnel és gyümölccsel (fagyasztottal). Bevallom, ketten megettük ebéd után. Meseszépen nézett ki és elképesztően finom volt. A fagyasztott gyümölcstől féltem, de nem szottyadt össze, ahogy kiengedett. A szifonból fújt tejszín pedig 2 óra múlva is úgy állt mindenféle zselésítő és fixáló nélkül, mint az izének az izéje.
Aki azt gondolja, tojáshabra túlzás a tejszínhab, téved. Míg nem kóstoltam én is így vélekedtem, kóstolva viszont a rajongásom leírhatatlan. A hazai éttermek szakácsainak ajánlom figyelmébe, rettentő praktikusan elkészíthető (az alap 2 napig bírja szobahőmérsékleten, tálaláskor csupán tejszínt kell rá fújni és gyümölccsel díszíteni) és lenne vmi újdonság a középkategóriás éttermek unalmas, egyen desszert szekciójában. Extrákkal tűzdelve csúcshelyen is megállja a helyét, annyira finom.
Magamból kiindulva még egy fontos megjegyzés: akinek a tojáshabos alap hallatán gyermekkorának kőkemény rózsaszín, világoskék és halványzöld habkarikái ugranak be rögtön, megnyugtatom, semmi de semmi köze hozzá!
Hozzávalók: 4 tojásfehérje (szobahőmérsékletű, én a közértből hazahozva készítettem azonnal, itt nem hűtötték), 25 dkg porcukor, 1 evőkanál 10%-os ecet, 1 evőkanál keményítő, csipet só, 3 dl tejszín, friss/fagyasztott gyümölcs
1. Melegítsük elő a sütőt 150 fokon
2. A fehérjéket kezdjük el felverni habnak. Mikor már habos, de még korántsem kemény kanalanként adagoljunk hozzá 25 dkg porcukrot, minden kanál után 2-3 percig verjük a habot, a végeredmény egy nagyon fényes, szinte vágható massza.
3. Az utolsó adag cukorral adjuk hozzá a keményítőt is, majd a végén keverjük bele óvatosan az ecetet
4. Kanállal olajjal megkent alufóliára (ezt meg sütőlapra) formázzunk egy szép magas (ez enyém most 6-7 cm körüli volt) tortaformát. Csökkentsük a hőfokot 110 fokra, majd tegyük be sülni a habalapot kb. 65-70 percre
5. A sütési idő elteltével kapcsoljuk ki a sütőt és résnyire nyissuk ki az ajtót, konyharuhával támasszuk meg, így várjuk meg míg a sütő kihűl. (nekem éjszaka hűlt) Tálaláskor fújjuk rá a tejszínhabot, díszítsük gyümölccsel
2010-01-19
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
26 megjegyzés:
kedves dolcevita,
elárulod nekem hol vettél patront a habszifonba? :) szereztem a minap egy retro szifont, de egyik hiperszuperben sem találok patront hozzá. előre is köszi, kriszta
Gyönyörű!
Méltán jött divatba megint ez a torta. Anna Pavlova turnéja előtt "spanyol szél" torta volt a neve /Spanische Wind/. Az akkori leírásnak megfelelő készítési módot tévében is láttam egyszer régen: a tepsire egy körlapot, egy hasonló külső átmérőjű koszorút és egy tucatnyi csókot formáztak habzsákkal. Mikor megsült és kihűlt, egy csepp sziruppal ráragasztották a lapra a karikát, arra szépen körbe a csókokat, s lehetett halmozni rá a tejszínhabot.
Pavlovánk biztosan hattyúalakúra formázták...
Kedves dolcevita
Én is imádok főzni, nagyon sok receptedet megfőztem már, imádom mindet, viszont pavlovát én egy új-zélandi szakácskönyvből szoktam sütni, ez a torta anyukám kedvence, és új-zélandon amit ő evett az 10 cm magas lett, és gondoltam meglepem és reprodukálom, de nekem 5 cm-nél soha nem lesz magasabb, pedig csináltam a Te recepted alapján is, és az új-zélandi recept alapján is..szóval szerinted mi lehet a baj??
Kriszta attól függ milyet vettél nekem ISI van, ahhoz patront a Kikában vagy a Hegedüs Gyula u.-ban a kooktában lehet kapni, ha meg Liss-t vettél azt pedig bármelyik hipermarketben.
Dorszi
Kedves Dorszi, habszifon nem "branded", szerintem a '80-as évekből maradt rám. Hiperben hol találom? köszi előre is: K
régen a pénztárnál volt, a pénztárostól kellett kérni.
Egy másik K.
intersparban vettem a patront, a sütikellékes részen volt (tortaforma, habzsák, és társainál)
harmadik K. : )
Meg fogsz hízni, bánatomra. :)
Hapci
Kedves K-k!
Köszi mindenkinek az infót!
K :)
Gyönyörű!!!
Hapci!
erre azért ügyelek : )
Dorszi!
A habot ha addig vered, míg csillogó, fényes lesz és tényleg vágni lehet, akkor bármilyen forma kihozható belőle. Én úgy kentem a "tortát" hogy eleve 7 cm körül volt, és még nőtt is egy kicsit. Nézd meg a képen, olyan kemény volt a hab, hogy látszik a kenés nyoma az oldalán, sőt, direkt húztam bele ilyen csíkokat is, olyan guszta tőle
Köszönöm!!! Angliában éltem még főiskolás koromban és az anyuka kedvenc desszertje volt ez, meg az enyém is, azóta keresem a receptet!!! Köszönöm!!! Köszönöm!!!
Szia,
Nem a sütivel kapcsolatban van kérdésem, hanem a vakuval. Milyen beállítást használtál a képhez?
köszi
Vera
A sütit eltudom képzelni egy kis pisztáciával és eperrel... de ezzel várok az eperszezonig inkább.
Vera!
jobbról egy ernyő, balról egy softbox. Nem teljesen oldalt, egyik kicsit hátrébb (ernyő), softbox kicsit előrébb.
Anka!
nekem is az lesz, illetve nyáron fertőzöm vele az ismerősöket
Végre tudom, mi lesz a mostani fő kedvenc, a Créme Brulée után megmaradó tojásfehérjékkel...
Ági
Gyönyörűséges!
Kedves Dolce Vita!
Már régóta figyelem a blogodat, rengeteg hasznos információt és gyönyörű ételeket találtam. A Pavlovát én a szülőhazájában ismertem meg Ausztráliában, egy ausztrál cukrász formázta meg ezt a tortát Anna Pavlova szoknyájáról.
Az eredeti recept eperrel szól, csoda finom.
Ausztrál étteremben úgy tálalták fel nekünk, hogy kis egyszemélyes tortakarikákat formáztak azt sütötték és nagyon gusztán lehetett tálalták (esetleg több rétegben egymás tetején, különböző gyümölcsökkel). Én így is, úgy is szoktam készíteni, mikor hány vendég jön vagy szülinapra készítem-e.
Üdvözlettel: Tünde
Kedves Dolce Vita,
Köszi a posztot, szépséges!
Nálunk is ez a kedvenc torta, ötünknek 12 fehérjéből sütöm (már égett le habverő), 1 l tejszínnel (verjük), de nem szokott maradni...
Üdv,
Zs.
kedves dolce vita!szuperul nez ki a torta!!!hat ez nalunk sem tartana sokaig!latom,hogy van benne kemenyito.ez mennyire fontos bele?ez az ami nincs itthon!vagy ha elengedhetetlen akkor hol kapok?barmilyen kozertben?koszi:leila.
Leila!
étkezési keményítőként keresd, sztem minden nagyobb helye kapni. Minden receptbe írták, hogy kell bele, amiket eddig olvastam, de nem 100%. hogy muszáj bele
dolcevita!megcsinaltam a pavlovat!!!!minden jol ment,es raktam bele kemenyitot is,de amikor hult a sutoben,beszakadt a teteje:-(mitol lehet szerinted?koszi a valaszt:leila.
Leila!
Nem tudom, 2x sütöttem én is csak, még nincs nagy tapasztalatom benne, mire hogyan reagál a tésztája. Ha be is szakad, arra a jó a tejszín a tetején, hogy orvosol minden küllembéli hibát : )) azért finom volt?
kedves dv!szovl elolvastam menetkozben a csokispavlova receptet is,es,hogy irtad,hogy ne nyitogassuk a suto ajtajat!en nyitogattam:-(lehet,hogy ezert esett be a teteje?es belul nem sult meg annyira,mint kivul.megkéne neki?koszi a valaszt es a segitseget:leila.
Leila!
belül puhának, ragacsosnak kell maradnia
Kedves Dolce Vita!
Most először csináltam először Pavlovát (este van). Mindent a receptben leírtak szerint csináltam, a keverés közepére, mikor már a cukor felét hozzáadtam, a hab nagyon magas lett, és vágható állagú. Ezután viszont összeesett a felére és úgy is maradt. Kb. 3 cm-es torta formát tudtam csinálni belőle. Most hül a sütőben reggelig. Ahogy bedugtam a kezem a sütőbe, már éreztem, hogy nagyon törik. Remélem le tudom szedni a papírról.
A kérdésem az lenne, hogy miért esett össze? Mit nem csináltam jól?
Előre is köszönöm a válaszát.
Üdvözlettel:
Gabi :)
Megjegyzés küldése